Nyomtat Elküld Olvasási nézet

RENDSZERES TEOLÓGIA

DOGMATIKA

Dogmatika – a bibliai tanítások rendszerezése, más néven rendszeres teológia. A teológiai tudományok egyik témaköre.

A dogmatika hittartalmat leíró tudomány: megfogalmazza és rendszerbe foglalja a keresztény hit tartalmát, rendszerezett módon tárgyalja és adja elő a teológiai nézeteket. Az egyes teológusok, teológiai irányzatok, felekezetek dogmatikája természetesen nem mindenben egyeznek meg.

“A dogmatika, mint teológiai diszciplína a keresztény egyház önvizsgálata a maga sajátos, Istenről való beszédének tartalmára nézve.”  - Karl Barth: Kirchliche Dogmatik 

A dogmatika tárgykörébe tartoznak olyan területek is, mint a krisztológia (azaz a Krisztus személyével foglalkozó magyarázatok), a szoteriológia (azaz Krisztus munkáját, a megváltást magyarázó nézetek), illetve az eszkatológia (mely a végső időkkel foglalkozó tudományág).

 

***

KRISZTOLÓGIA

Csodálatos Megváltónk van!

Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt.” Filippi 2, 5

Csodálatos a mi Megváltónk, Jézus Krisztus! Csodálatos Őt megismerni, vele életünket rendezni, vele élni, megmentettnek lenni, szeretetében örülni, kegyelméért hálát adni, jóságát megköszönni, békességét tapasztalni, vezetésének engedelmeskedni. Nincs senki ezen a földön, akinek ne lenne szüksége rá, és milyen kevesen tudják azt, hogy Jézus Krisztusnál senki sem szereti jobban őket. Mivel oly sokan nem ismerik őt, ezért belekeserednek, belebetegednek, és hit nélkül belehalnak ebbe a szomorú világba. Nélküle minden érték hiányzik! Hiányzik a törődés, a becsület, a tisztesség, az erkölcs, az emberszámba vevés, mert a szeretet hiányzik! Isten SZERETETE,- az Úr Jézus hiányzik nagyon az életekből!

A mi Istentől kapott csodálatos küldetésünk az, hogy mindenkivel megismertessük drága Megváltónkat, az Úr Jézus Krisztust!

Trencsényi László ref. lp

***

 


 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 79, összesen: 326713

  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...
  • 2024. április 04., csütörtök

    Folytonosság és változás, külső tényezők és személyes hit, individualizmus és felekezeti elkötelezettség, ébredés és szekularizáció teszik sokszínűvé ...
  • 2024. április 03., szerda

    Messze megelőzve korukat, épp negyven éve kezdtek gyülekezetépítésbe egy panelvárosban Szénási János és felesége, Gazda Klára lelkipásztorok, akikkel ...
  • 2024. április 02., kedd

    A gyülekezeteket érintő változásokról szólt az idei Ifjúságivezető-képző egyik kerekasztal-beszélgetése.
  • 2024. április 01., hétfő

    Súlyos kríziseket élt meg az életében, mégis érdemtelenül megajándékozottnak érzi magát a monorierdői Dókus Endre Levente.