Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Evangélium hirdetés keresztyén PÉLDAADÁSSAL

SZEMÉLYES PÉLDAADÁS

„Ti, asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, hogy ha közülük egyesek nem engedelmeskednek az igének, feleségük magaviselete szavak nélkül is megnyerje őket, felfigyelve istenfélő és tiszta élete­tekre." (1Péter 3,1-2)

„Akik a hívők seregéhez tartoznak, életükkel is igazolják, hogy bennünk élő, üdvözítő hit lakik."  (Kálvin János)

Keresztyén küldetésünk lényege, a Szent Biblia üzenetének komolyan vételével együtt járó szavak nélküli bizonyságtétel, a krisztusi életvitel hiteles, szeretetben való megélése, gyakorlása.

Így ír erről Szikszai Béni: "Az a leghatásosabb evangelizáció, ha prédikáció és szóbeli bizonyságtétel nélkül, az életünkkel nyerünk meg másokat az Úrnak."

Tisztában vagyunk vele, hogy csak bizonyságtévő élettel válhatunk hasznossá, gyümölcstermővé, csak így vezethetünk másokat is az Úrhoz, ahol ők is Krisztus megváltott gyermekeként otthonra találhatnak Isten országában.

Kálvin János így magyarázza a fenti Igét:
„Nehogy azt gondoljuk, hogy pusztán maga az életszentség vezetné Krisztushoz a hitetleneket…  Ahogyan megbotránkoztatnak a rossz példák, úgy felette sokat segítenek a jó példák.Az asszonyok szent és tiszta életükkel elérhetik, hogy szavak nélkül is előkészítik férjüket a krisztusi hit elfogadására. Azokat ugyanis, akik ugyan távol állnak a hittől, megenyhíti, ha látják a hívők rendezett erkölcseit. Miután ugyanis nem értik Krisztus tanítását, az életünk alapján ítélnek felőle; így tehát nem tehetnek mást, mint dicsérik a keresztyénséget, amely tisztaságot és istenfélelmet tanít.”

Mi, mai tanítványai az Úr Jézus Krisztusnak, hogyan képviseljük Őt?
Tudatosan törekszünk-e mások elé élni a Krisztusi indulatot? 
Vajon oda mernek-e jönni hozzánk az emberek, hogy a mi élő reménységünkről érdeklődjenek? És ha igen, elmerik-e fogadni tőlünk az életet adó táplálékot, az áldott élő és éltető Igét?
Legyen irgalmas hozzánk az Úr, nehogy rossz példánkkal elriasszuk, vagy megbotránkoztassuk  a kereső embereket, hanem inkább- ha lehet szavak nélkül is, de odaszeressük őket Isten közelébe.

Ezzel a lelkülettel, indulattal éljük-e hitéletünket?
Látszik- e rajtunk, hogy kihez tartozunk és kit képviselünk?
Látható-e már hitéletünkben az igaz emberség, az állhatatosság, a kegyesség, a testvérszeretet? ( 2Péter 1,5-7)
Tudunk-e már példát mutatni a híveknek beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben, tisztaságban? (1Tim 4,12)

Bocsássa meg az Úr, ha nem haladtunk előre a keskeny úton, ha lelkiekben, szentséges hitünkben megrekedtünk, ha a fentieknek híjával vagyunk, vagy ami még rosszabb,-bukásra állunk bármelyikből is.
Bocsássa meg az Úr, ha nem fejlődött, ha nem erősödött az ima és igeéletünk, ha mi is megelégedtünk a langyos, színtelen, fajsúlytalan állapottal, egy szimpla sekélyes és felszínes vallásos középszerűséggel.

Ma még tart a kegyelem. Ma még lehetünk odaadóbb, hűségesebb gyermekei az Úrnak. Ne hozzunk szégyent az Úr nevére. Igyekezzünk, törekedjünk naponta növekedni a kegyelemben, az Úr Jézus Krisztus megismerésében, a hit példamutató megélésében.

„Légy példa a hívőknek a beszédben, a magaviseletben,
a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban.”
(1Thesszalonika 4,12)

(Trencsényi László)

...

„Ti, asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, hogy ha közülük egyesek nem engedelmeskednek az igének, feleségük magaviselete szavak nélkül is megnyerje őket." (1Péter 3,1)

Az Igét puszta létünk is hirdesse.  Ezek az istenfélő asszonyok, ha meg se szólalnak, akkor is hirdetik. Ezt olvastuk: szavak nélkül is meg fognak nyerni némelyeket a Krisztusnak, mert felfigyelnek a ti istenfélő és tiszta életetekre. De ha megkérdeznek, akkor tudjam elmondani, hogy mit hiszek én, és miért jó, hogy azt hiszem. Még csak azt sem kell hozzátenni: jó lenne, ha te is hinnél. Csak tudjak számot adni a bennem levő reménységről, és az igeként fog megérkezni a többiekhez, s ugyanúgy új életet fog támasztani sokakban, mint ahogy bennem új életet támasztott, amikor belém hullott az ige magja.

( Cseri Kálmán )

 

"Mindennek sajátos következménye egy bizonyos lelki radioaktivitás. Ez azt jelenti, hogy Isten igéje munkálkodik bennem, átalakít, meglátszik rajtam, sőt sugárzó emberré tesz. Szavak nélkül is prédikálni kezd az ilyen ember élete. A beszédünk, tetteink, egész lényünk Istenre mutat. Néha ki lehet mutatni egy-egy ige munkáját egy engedelmes hívő életében. Így valósul meg az, hogy az igével élő hívő egész élete istentiszteletté válik."

( Cseri Kálmán )

...

Cseri Kálmán:  AMIT VET AZ EMBER...

"Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratándja is." (Galata 6:7)

Kevesen gondolnak arra, hogy az ÉLETÜNK FOLYAMATOS MAGVETÉS.
Minden szavunk, gesztusunk, tettünk HATÁSSAL VAN a környezetünkre,
beépül mások életébe, és akarva-akaratlanul példává lesz.
Jó vagy rossz PÉLDÁVÁ.
Aki istentelen, veti a GYOMOT.
Ki fog kelni, megtermi a MAGA GYÜMÖLCSÉT.
Mindenki csak olyan magot tud vetni, AMIJE VAN,
és mindenből az fog kikelni, AMINEK A MAGJA.
Fontos figyelmeztetés:
„Aki a testének vet, az a testből arat majd PUSZTULÁST;
aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni ÖRÖK ÉLETET." (Galata 6,8)

(Cseri Kálmán )


"A bűn egyúttal mindig büntetés is. Valóban, amit vet az ember, azt aratja is. És ha gonoszságot, gyűlöletet, irigységet vet, azt egyszer le is kell aratnia. Ne az Úr Istent okoljuk hát a ránk szakadt nyomorúságért, hanem önmagunkat."

(Joó Sándor)

"Aki keresztyén, aki Istenfélő, aki valóban féli az Urat, legyen mindenben példa és járjon mindenütt elől."

(Zimányi József)

"Növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki legyen dicsőség, mind most, mind örökkön-örökké. Ámen." (2Péter 3,18)

...

Mások előtt példamutató

"Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene!" (Fil 4,9). 
Jó dolog, ha valakinek az élete mindenben olyan példamutató, mint Pálé volt. Bárcsak követni tudnánk példáját ma és mindennap! Mindennél több, ha a békesség Istene velünk! Így miénk a forrás is, nemcsak a folyó, miénk a nap, nemcsak a sugarai. Ha a békesség Istene velünk van, akkor élvezhetjük Isten minden emberi értelmet felülhaladó békességét, amelyet semmi külső körülmény nem zavarhat meg.

(C.H.Spurgeon)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 162, összesen: 685624

  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására
  • 2026. október 24., szombat

    Film készül Szabó Imre egykori fasori esperes életéről. A megrendítő életút feltárhatóságáról Szekeres Csaba filmrendezővel és Erdős Kristóf történéss...
  • 2026. október 22., csütörtök

    Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján ismerjék meg az egyik református áldozat történetét: az alig 18 évesen elhunyt Ravasz István k...