Louis Berkhof írásai

Louis Berkhof
A hit vallásos értelemben, konkrétan az üdvözítő hit

A hit megkülönböztető jellemzőjét teológiai értelemben nem mindig egy és ugyanazon
módon fejtették ki. Ez nyilvánvalóvá válik, ha megvizsgáljuk a hit fogalmát, elemeit, tárgyát és
alapját.

1. A HIT FOGALMA: NÉGYFÉLE HITET KÜLÖNBÖZTETÜNK MEG.
Pszichológiai jelenségként a hit vallásos értelemben nem különbözik az általánosságban vett
hittől. Ha a hit általánosságban az igazságról való meggyőződés, mely olyasvalakinek a
bizonyságtételén alapszik, akiben megbízunk, és akire támaszkodunk, így tehát tekintélyen
alapszik, a keresztyén hit a legátfogóbb értelemben az embernek a Szentírás igazságáról való
meggyőződése Isten tekintélyére alapozva. A Biblia nem mindig ugyanabban az értelemben
beszél a vallásos hitről, s ez a következő különbségtételhez vezetett a teológiában:


a. Történelmi hit. Ez az igazság tisztán értelmi felfogása, mely mentes bármiféle
erkölcsi, vagy lelki céltól. A név nem azt sugallja, hogy ez csak történelmi tényekbe és
eseményekbe kapaszkodik az erkölcsi és lelki igazságok kizárásával, s azt sem, hogy ez a
történelem bizonyságtételén alapszik, mivel utalhat kortárs tényekre, vagy eseményekre is,
Jn3:2. Ez inkább annak az elképzelésnek a kifejezése, hogy ez a hit úgy fogadja el a Szentírás
igazságait, mint ahogyan valaki elfogadhatja a történelmet, ami után személyesen nem
érdeklődik. Ez a hit lehet eredménye a hagyománynak, az oktatásnak, a közvéleménynek, a
Szentírás erkölcsi kiválóságába való belátásnak, és így tovább, amihez a Szentlélek általános
működése társul. Lehet nagyon ortodox és biblikus, de nem a szívben gyökerezik, Mt7:26,
Csel26:27-28, Jak2:19. Ez fides humana, nem fides divina.

b. Csoda-hit. Az úgynevezett csoda-hit meggyőződés, mely valaki elméjében arról
alakul ki, hogy csoda fog történni általa, vagy az ő nevében. Isten adhat valakinek olyan
munkát, mely meghaladja természetes képességeit, és lehetővé teheti az illető számára annak
elvégzését. Minden, efféle munka elvégzésére irányuló kísérlet hitet követel meg. Ez nagyon
világos azokban az esetekben, ahol az ember csak mint Isten eszköze bukkan fel, vagy ahol ő
az, aki bejelenti, hogy Isten csodát fog tenni, mert ehhez az embernek teljes bizalommal kell
viseltetnie aziránt, hogy Isten nem hagyja őt megszégyenülni. Végső soron csak Isten tesz
csodákat, bár Ő ezt emberi eszközök felhasználásával is megteheti. Ez a csoda-hit aktív
értelemben, Mt17:20, Mk16:17-18. Ez társulhat az üdvözítő hithez, bár ez nem szükségszerű. A
csoda-hit lehet passzív is, nevezetesen arra vonatkozó, hogy Isten csodát fog tenni az illető
érdekében. Esetleg ehhez is társulhat az üdvözítő hit, Mt8:10-13, Jn11:22, (v. ö. 25-27. versek),
11:40, Csel14:9. Gyakran felmerül a kérdés, hogy vajon az efféle hitnek megvan-e a legitim
helye az ember életében manapság. A római katolikusok erre igenlő választ adnak, míg a
protestánsok hajlamosak arra, hogy tagadják. Rámutatnak, hogy az efféle hitnek nincsen bibliai
alapja, de nem tagadják, hogy csodák még ma is történhetnek. Isten teljességgel szuverén
ebben a vonatkozásban is, s Isten Igéje alapján várhatunk újabb csodasorozatot a jövőben.

c. Időszakos hit. Ez a vallás igazságairól való meggyőződés, melyhez társul bizonyos
mértékben a lelkiismeret szava és hangulati izgalom, de nem az újjászületett szívben
gyökerezik. A név a Mt13:20-21-ből származik. Azért nevezik időszakos hitnek, mivel nem
állandó és nem marad meg a megpróbáltatások és üldöztetések napjaiban. Ez nem jelenti azt,
hogy nem tarthat valakinél élethossziglan. Nagyon is lehetséges, hogy csak a halálban múlik el,
de akkor bizonyosan eltűnik. Ezt a hitet időnként képmutató hitnek is nevezik, bár ez nem
teljesen helyes, mert nem feltétlenül foglal magában tudatos képmutatást. Azok, akik ezzel a
hittel rendelkeznek, rendszerint azt hiszik, hogy az igazi hitet birtokolják. Jobb lenne talán
képzetes hitnek nevezni, mert látszólag valódi, de jellegében mulandó. A történelmi hittől
abban a személyes érdeklődésben különbözik, melyet az igazság, valamint az azzal kapcsolatos
érzelmi reakciók iránt mutat. Krisztus mondja valakiről, aki így hisz: „De nincs gyökere
benne”, Mt13:21. Ez olyan hit, mely nem az újjászületés során beültetett gyökérből hajt ki,
következésképpen nem annak az új életnek a kifejeződése, mely beágyazódik a lélek
mélységeibe. Általánosságban mondható, hogy az időszakos hit az érzelmi életre alapoz és
inkább a személyes gyönyörűséget, semmint Isten dicsőségét keresi.

d. A valódi üdvözítő hit. A valódi üdvözítő hit az a hit, mely a szívben trónol és a
megújított életben gyökerezik. Gyakorta tesznek különbséget a hit habitus-a és actus-a között.
Mindkettő mögött azonban a semen fidei áll. Ez a hit nem elsősorban az ember tevékenysége,
hanem potenciálisan Isten munkálja ki azt a bűnös szívében. A hit magva az emberbe az
újjászületéskor kerül beültetésre. Egyes teológusok úgy beszélnek erről, mint a hit habitus-áról,
mások azonban helyesebben semen fidei-nek nevezik. Az ember csak azután képes a hitet
gyakorolni, miután Isten beültette a szívébe a hit magvát. Nyilvánvalóan erre gondolt Barth is,
mikor azt a tényt akarván kihangsúlyozni, hogy az üdvösség kizárólagosan Isten munkája, azt
mondja, hogy inkább az Isten, mintsem az ember a hit alanya. A hit tudatos gyakorlása
395
fokozatosan kialakítja a habitus-t, s ez alapvető és meghatározó jelentőségre tesz szert a hit
további gyakorlása számára. Mikor a Biblia a hitről beszél, általában a hitre, mint az ember
egyik tevékenységére utal, amely azonban a Szentlélek munkájának következtében alakul ki.
Az üdvözítő hitet meghatározhatjuk úgy, mint kétségtelen meggyőződést, melyet a Szentlélek
munkál ki a szívben az evangélium igazságát illetően, valamint őszinte bizakodást, (bizalmat)
Isten Krisztusban adott ígéreteivel kapcsolatosan. Végső soron igaz, hogy Krisztus az
üdvözítő hit tárgya, de csak az evangélium kínálja fel Őt nekünk.


2. A HIT ELEMEI. A hit különböző elemeiről szólva nem szabad szem elől
tévesztenünk azt a tényt, hogy a hit az ember egészének, s nem pedig valamely részének a
tevékenysége. Sőt, a lélek a hitben közönséges képességein át működik, nem valami különleges
képességen keresztül. Ez a léleknek olyan tevékenysége, mely minden más hasonló
tevékenységével egyetemben egyszerűnek tűnik, de a közelebbi vizsgálatnál kiderül, hogy
összetett és nehezen érthető. Következésképpen a hit helyes fogalmának kialakításához
szükséges különbséget tennünk a különböző elemek között, melyeket magában foglal.

a. Az értelmi elem (notitia). Létezik az ismeret eleme a hitben, mellyel kapcsolatosan az
alábbi megkülönbözetéseket kell tennünk:
(1) Ennek az ismeretnek a jellege. A hit ismerete az igazság pozitív elfogadásában
rejlik, melynek során az ember igaznak fogadja el mindazt, amit Isten mond az Ő Igéjében, s
különösen azt, amit az ember mélységes romlottságáról és a Krisztus Jézusban való
megváltásról mond. Rómával szemben fenn kell tartani azt az álláspontot, hogy ez a biztos
ismeret a hit lényegéhez tartozik, az olyan teológusokkal szemben pedig, mint Sandeman,
Wardlaw, Alexander, Chalmers és mások, azt, hogy az igazság pusztán értelmi elfogadása nem
a hit egésze. Egy oldalról a hit ismeretének túlértékelése lenne, ha úgy tekintenénk rá, mint a
hit tárgyainak teljes mértékű felfogására. Másrészt alulértékelnénk, ha úgy tekintenénk rá, mint
az elhitt dolgok egyszerű észrevételére anélkül a meggyőződés nélkül, hogy azok igazak. Egyes
modern liberálisok ezt a nézetet vallják, következésképpen úgy beszélnek a hitről, mint üzleti
vállalkozásról. Ez a keresztyén vallás igazságaiba való lelki bepillantás, ami válaszra talál a
bűnös szívében.
(2) Ennek az ismeretnek a bizonyossága. A hit ismeretét nem szabad úgy kezelni, mint
ami kevésbé bizonyos, mint bármely más jellegű ismeret. A Heidelbergi Káténk biztosít róla,
hogy az igaz hit más egyebek mellett „biztos (kétségtelen, vitathatatlan) ismeret”.297 Ez
összhangban van a Zsid11:1-gyel, ami úgy beszél a hitről, mint ami „a reménylett dolgoknak
valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés”. Ez a jövőbeni és láthatatlan dolgokat
szubjektíven valóságossá és bizonyossá teszi a hívő számára. A hit ismeretét Istennek az Ő
Igéjében levő bizonyságtétele közvetíti nekünk és adja meg nekünk, mi pedig úgy fogadjuk,
mint bizonyosat és Isten szavahihetőségének alapján megbízhatót. Eme ismeret
bizonyosságának garanciája Magában Istenben rejlik, következésképpen semmi sem lehet
biztosabb nála. S nagyon lényeges, hogy ez így legyen, mert a hit a lelki és az örökkévaló
dolgokkal foglalkozik, s ha valahol, hát ezekben igencsak kell a bizonyosság. Meg kell lennie a
hit tárgyára vonatkozó bizonyosságnak, mert ha ez nincs meg, a hit hiábavaló. Machen azon
sajnálkozik, hogy manapság sokan szem elől tévesztik ezt a tényt. Ezt mondja: „Az egész
probléma abból ered, hogy a hitet a lélek előnyös tulajdonságának tartják anélkül, hogy
figyelembe vennék tárgyának valóságát, vagy valótlanságát, s abban a pillanatban, hogy a hitet
így kezdik el kezelni, megsemmisül”.298

(3) Ennek az ismeretnek a mértéke. Lehetetlenség pontosan meghatározni, hogy
konkrétan mennyi ismeretre van szükség az üdvözítő hithez. Ha az üdvözítő hit Krisztus
elfogadása úgy, ahogyan az evangélium kínálja, természetes módon felmerül a kérdés: mennyit
kell tudnia az embernek az evangéliumból ahhoz, hogy üdvözüljön? Vagy, ahogyan Dr. Machen kérdezi meg: „Mi a doktrínális követelmények minimuma, hogy kertelés nélkül
kérdezzük, ami ahhoz szükséges, hogy egy embere keresztyén lehessen”?299 Általánosságban
mondható, hogy elegendőnek kell lennie bizonyos elképzelést adni a hívőnek a hit tárgyáról.
Minden valódi üdvözítő hitnek tartalmaznia kell az ismeret minimumát nem annyira az isteni
kijelentésről általánosságban, mint inkább a Közbenjáróról és az Ő kegyes munkájáról. Minél
valóságosabb ismeretekkel rendelkezik valaki a megváltás igazságairól, annál gazdagabb és
teljesebb lesz az illető hite, ha minden más dolog ugyanaz. Természetesen az, aki igaz hittel
fogadja el Krisztust, készen fog majd állni Isten kijelentése egészének elfogadására és akarni is
fogja ezt. Az egyik legfontosabb dolog napjainkban, hogy a gyülekezetek gondoskodjanak
arról, hogy tagjaik meglehetősen jó, s nem pusztán csak ködös ismeretekkel rendelkezzenek az
igazságról. Különösen ebben a dogmatika-mentes korban kell sokkal szorgalmasabbaknak
lenniük, mint a kiképzésük idején a fiatalságuk során.


b. Az érzelmi elem (assensus). Barth felhívja a figyelmet a tényre, hogy az idő, mikor az
ember hit által befogadja Krisztust, életének az az egzisztenciális pillanata, mikor felhagy a hit
tárgyával való elkülönített és érdektelen törődéssel, és eleven érdeklődést kezd érezni iránta.
Nem szükséges elfogadnunk Barthnak a hitről alkotott sajátos elképzelését ahhoz, hogy
elismerjük, ebben a dologban igaza van. Mikor valaki mély meggyőződéssel az igazság és a hit
tárgyának valóságossága iránt, hittel megragadja Krisztust, érzi, hogy életének jelentős
szükségletét elégítette ki, és tudatában van a vele kapcsolatos elsöprő érdeklődésnek – s ez
egyetértés. Nagyon nehéz megkülönböztetni ezt az egyetértést a hit most tárgyalt ismeretétől,
mivel, mint láttuk, az üdvözítő hit ismeretének pontosan az a megkülönböztető jellemzője,
hogy magával hozza az igazságról és a tárgyának valóságosságáról való meggyőződést. Ezért
egyes teológusok hajlamot mutattak arra, hogy a hit ismeretét a hit tárgyának tudomásul
vételére korlátozzák, de (1) ez ellenkezik a tapasztalattal, mert az igazi hitben nincsen olyan
ismeret, amely ne tartalmazná az igazságban és a hit tárgyának valóságosságában való őszinte
meggyőződést és az érdeklődést iránta; és (2) ez az üdvözítő hitben levő ismeretet azonossá
tenné azzal, ami a tisztán történelmi hitben is megtalálható, míg a különbség a történelmi és az
üdvözítő hit között részben pontosan ebben a dologban áll fenn. Mivel oly nehéz világos
különbséget tenni, egyes teológusok előszeretettel beszélnek mindössze két elemről az
üdvözítő hitben, nevezetesen az ismeretről és a személyes bizalomról. Ezt a két elemet említi a
Heidelbergi Káté is, mikor azt mondja, hogy a valódi hit „nemcsak oly biztos ismeret, amelynél
fogva igaznak tartom mindazt, amit Isten az Ő Igéjében nekünk kijelentett, hanem azon felül még
az a szívbéli bizodalom is, amelyet a Szentlélek az evangélium által gerjeszt bennem”.300
Valószínűleg előnyösebb az ismeretet és az egyetértését egyszerűen csak a hit ugyanazon eleme
két összetevőjének tartani. Az ismeret akkor tekinthető a passzívabb és befogadó oldalnak, míg az
egyetértés az aktívabb és tranzitív oldalnak.

c. Az akarati elem (fiducia). Ez a hit koronaeleme. A hit nem pusztán az értelem dolga, s
nem is az értelemé az érzelmekkel kombinálva, hanem a lélek haladási irányát meghatározó
akaraté is, ami a lélek egyik cselekedete, kilép a tárgya felé, és magáévá teszi azt. Enélkül a
tevékenység nélkül a hit tárgya, amit a bűnös igaznak, valóságosnak és teljességgel kielégítőnek
vél a jelen szükségleteire, elérhetetlen marad a számára. S az üdvözítő hitben élet-halál kérdés a
hit tárgyának megszerzése. Ez a harmadik elem magában foglalja a Krisztusba, mint megváltóba
és Úrba vetett személyes bizalmat, beleértve a lélek átadását Krisztusnak olyan vétkesen és
szennyesen, ahogyan van, valamint Krisztus, mint a bocsánat és a lelki élet forrása vételét és
kisajátítását. Mindezen elemeket figyelembe véve egészen nyilvánvaló, hogy a hit trónja nem
helyezhető kizárólagosan sem az értelembe, sem az érzelmekbe, sem az akaratba, hanem csak a
szívbe, az ember lelki lényének központi szervébe, melyből az élet dolgai származnak.
Válaszképpen a kérdésre, hogy vajon ez a fiducia (bizalom) szükségszerűen tartalmazza-e a személyes meggyőződést, a római katolikusokkal és az arminiánusokkal szemben mondhatjuk,
hogy ez a kétségtelen helyzet. Ez természetesen együtt jár a védettség és biztonság, a hála és az
öröm adott érzéseivel. A hit, ami önmagában is bizonyosság, hajlamos a biztonságérzet és a
bizonyosság érzésének felkeltésére a lélekben. Az esetek többségében ez először ösztönös és
aligha hatol be a tudatos gondolkodás szférájába: ez valami, amit inkább homályosan érzünk,
semmint világosan felfogunk. Ám a hit növekedése és tevékenységei bővülése mértékének
megfelelően a vele járó védettség és biztonság érzete is nagyobbá válik. Még az is szolgáltat a
léleknek bizonyos fokú biztonságérzetet, amit a teológusok „menedékkereső bizalomnak”
(toevluchtnemend vertrouwen) neveznek.

Ez meglehetősen eltér Barth álláspontjától, aki
kihangsúlyozza a tényt, hogy a hit egy folyamatosan ismételt cselekedet, s állandóan a
kétségbeesésbe és a sötétbe ugrás, s soha nem lesz folyamatosan az ember birtokában, s aki így kizárja a hit bármiféle szubjektív meggyőződésének lehetségességét.

...............................................