Nyomtat Elküld Olvasási nézet

MUSICA SACRA / Egyházi zene

A LELKI ÉNEKEKRŐL
Nem minden zene szolgálja Isten dicsőségét

„A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben; tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak.” (Kolossé 3,16)


Hittel valljuk, hogy a gyülekezeti ének, mint énekelt imádság, énekelt Ige is lehet, tehát igehirdetéssé is válhat. Tudjuk, hogy az egyházi éneklés legfőbb mértéke a Szentírás.
A Bibliából megtudhatjuk azt, hogy mit kíván Isten az Ő népétől. Az egyházi ének Krisztus testének, a gyülekezetnek az éneke, amennyiben ott, az élő Isten Igéje helyesen hirdettetik, és hívő közösség van jelen. A lelki ének ismertető jegyei, lényeges kritériumai:
a) az egyházi ének igehirdetés (forrása Isten Igéje, tartalma az Igének valamely textusszerűen is kifejezhető tanítása)
b) az egyházi ének imádság (felelet Isten hívására)
c) az egyházi ének hitvallásszerű
d) az egyházi ének gyülekezetszerű, azaz a mindenható és változhatatlan Istenre mutat
Az egyházi ének kifejezési formáiban nem lehet méltatlan a tárgyához. A Krisztus evangéliumát prédikáló egyház nem énekelhet a táncdalok és disco zene modorában, itt nincs helye a fűzfapoézisnek, a sekély érzelgősségnek, a zenei giccsnek. De ugyanúgy a globalizált rockzenének sem, még ha le is öntik vallásos-keresztyén szöveggel.” (Draskóczi László)


„A zene (éneklés) feladata Isten dicsérete (laudatio Dei) és a szív felélénkítése (recreatio cordis) „A muzsika a harmóniájával hat a lélekre, és azt az isteni rendhez vezeti.” (Augustinus)

„Gondoskodjunk ne csak tisztességes, hanem valósággal szent énekekről, hogy azok ösztökéljenek bennünket szüntelenül Isten segítségül hívására és magasztalására..."(Kálvin János

„A legfontosabb, hogy énekeink tartalmilag biblikusak legyenek: a Krisztusban életet nyert ember, hívő tapasztalatainak olyan kifejezései legyenek, amelyek a kijelentésen nyugszanak, igeszerűek, és az egyéni és kollektív keresztyén lelkületet fejezik ki. Az Istent dicsőítő és magasztaló énekek nem lehetnek zeneileg silányabbak, mint az ember gyönyörködtetésére szánt úgynevezett világi énekek. És amikor a hívő gyülekezeti éneklésben mutatja be a maga hálaáldozatát, ez az áldozat ne legyen másodrendű, ha elsőrendű is lehet. Isten a maga elsőrendű Kincsét áldozta oda nekünk! Énekelnünk hittel kell jót és szépet.” (Czakó Jenő)


„Illúziókat nem táplálhatunk; az elidegenedett nemzedéket nem Jézus Krisztus, hanem a tánczene érdekli. A keresztyén felelősség és a küldetés embere ezzel szemben nem a táncos lábakat, hanem a bűnösöket magához hívogató Krisztust szolgálhatja egyedül. Isten a világot nem csak szerette, hanem örökkévaló szeretettel szereti. Jézus Krisztust nem csak egyszer régen adta, hanem ma és minden napon adja. Az élő Isten szeretetét és dicsőségét visszhangzó életben szólal meg legméltóbban az Ö dicsérete.” (Csomasz Tóth Kálmán)


Lehetetlenség, hogy aki Isten gyermeke lett, ne énekeljen dicséretet. Még ha nincs is zenei hallása, a szíve akkor is énekel, mert a lelke ujjong. Ha szájával nem tud, zeng a szívében a hálaadás, magasztalás és dicséret. Ebben a világban hangszerek zengnek, zúgnak pokoli, ördögi, testi zenekultúra szolgálatában éneket. A mennyben nem hallatszik más ének, csak Istendicséret. Ha a te szívedet megváltotta az Úr a maga számára, abban sem hangozhat más.
Elképzelhető az, hogy valaki majd a gyöngykapus város aranyutcáin slágerszöveget énekeljen? Lehetetlenség! Akkor pedig nem botor dolog-e valami olyanban gyakorolni magunkat ez alatt a rövid idő alatt itt a földön, aminek odaát úgysincs keletje? (Szikszai Béni)


A DICSŐITŐ KERESZTÉNY ZENE LELKISÉGÉRŐL

"Az éneklést, ahol az szokásos, korlátok közé kell szorítani a szent összejöveteleken. Az úgynevezett gregoriánus éneklésben sok képtelenség van, ezért méltán vetették el azt a mi egyházaink és több más egyház is. Ha vannak olyan egyházak, melyek hűségesen és helyesen imádkoznak, de énekelni nem szoktak, az ilyeneket nem kell elítélni. Nincs ugyanis minden egyháznak módja az éneklésre."

Második Helvét Hitvallás XXIII. fejezet
(Vallástétel és egyszerű fejtegetés az igaz hitről és a tiszta keresztyén vallás egyetemes tanairól)

***

"Azok az énekek és dallamok, melyek csupán a fülnek gyönyörködtetésére szereztettek,
egyáltalában nem illenek az Egyház méltóságához, és lehetetlen,
hogy nagyban magukra ne vonják Istennek rosszallását."

(Kálvin János)


„Mivel a rockzene tipikus elemei, nevezetesen az egyoldalúan testre ható ritmus; a dallam-, összhang- és ritmusrészletek monoton ismétlése; a nagy hangerő és a rendetlen, eksztatikus kifejezés formák ellentmondanak Isten teremtési rendjének, mert ez a zene gyakran kábító és hipnotikus hatású, transzba és pusztító eksztázisba meríti hallgatóságát, és mert a “rock” fogalmához erősen negatív képzetek tapadnak, ezért nem létezhet keresztény rockzene.” (Walter Kohli–Rockzene és keresztyén életvitel).


***
Amit látunk, hatással van ránk. Egy véres baleset megrendít, egy erőszakos durva jelenet felkavar, a szeretet gyengéd gesztusai megnyugtatnak. Amit olvasunk vagy hallunk, szintén hat ránk. Hát még ha minden nap, esetleg órákon át hallgat valamit az ember! Egészen a hatása alá kerülhet annak, amilyen forrásból az származik, aki alkotta, amilyen céllal írta, amit közölni akar vele. Ifjúsági konferenciákon tapasztalom, hogy vannak fiatalok, akik képtelenek összpontosítani, valami igézetben élnek, lepereg róluk az evangélium és minden értelmes gondolat. Szinte minden esetben kiderül: rendszeresen szoktak hallgatni kemény zenét, s az „megy bennük” akkor is, amikor éppen nincs rajtuk a fülhallgató. S előfordulhat, hogy emiatt nem hallják meg Isten életre hívó szavát sem. Ennyire nem semleges a zene.
Az is felkavar vagy megnyugtat, durva tettekre vagy segítő szeretetre ösztönözhet. Hiszen mást munkál bennünk egy harci induló és egy altatódal. Nem véletlen, hogy az egyik „koncert” után összetörik a berendezést és egymást a hallgatók, a másikról pedig csendesen, elgondolkozva vonulnak ki. Ez az írás arról szól, hogy van olyan zene, aminek az emberi lélekre mérgező, eldurvító hatása van, mert nem tiszta sem a forrása, sem a mondanivalója, még ha vallásos szöveget írnak is alá. Dr. Kőrössy Soltész Katalin közvetlen tapasztalatai és alapos kutatómunka alapján írta le megállapításait.
Kérem az olvasót, mielőtt esetleg legyintene ezekre vagy tiltakozna ellenük, gondolkozzék el az itt leírtakon, s ha úgy találja, segítsen abban, hogy minél kevesebb fiatal kerüljön ilyen romboló hatás alá, illetve akik már abban élnek, megszabaduljanak, és Jézus Krisztus boldog tanítványai legyenek.
Előszó dr. Kőrössy Soltész Katalin A „keresztyén” rockzene c. könyvéhez
Budapest, 1997 Cseri Kálmán


***
Mi nem szólunk az Isten Lelke és kegyelme által ihletett zene ellen, de nem hisszük, hogy a pop- és a rock, valamint a beat-zenével kell a fiatalokat az Úr Jézushoz hívogatni. A mi szívünk nyitott a fiatalok előtt és éppen ezért olyan szöveget és olyan zenét szeretnénk ajándékozni nekik, amely Isten Lelkétől való és tisztességes. Milyen zene érheti füleinket? Éppen úgy, ahogy minden művészet, a zene is egy meghatározott, de egymástól eltérő forrásból származik:


1.lelki forrásból, 2.emberi forrásból, 3.démoni forrásból

Figyelemreméltó és elriasztó, hogy milyen határozott szerepet játszik a zene pl. az indiai Guru mozgalomban. Nem minden zene szolgálja Isten dicsőségét, az emberek javát. Éppúgy nem minden zene alkalmas az ifjúsági munkához és az evangélium hirdetéséhez, akár az egyházban, akár másutt gyakoroljuk. Isten nem csúfoltatik meg. Amit vet az ember, azt aratja is (Gal. 6,1).
Ez a zenére is vonatkozik. Az érzéki vagy démoni zene érzéki vagy démoni módon hat a zenélőre is, de a hallgatóra is. Az ilyen zene érzelmi hangulatot kelt, érzelmi légkört, különösen akkor, ha ehhez egy meghatározott ritmus, dobogás, tapsolás és ismétlések is járulnak. Ezért minden keresztyénnek joga - de kötelessége is - megvizsgálni a zenét. És ez elsősorban a szülőkre és a felelős gyülekezeti vezetőkre érvényes.  (Ernst Trachsel-Pauli: A lelki zenéről)

***

„A szektaalapítók és eretnek pártok gyakran használnak egyházi énekeket a célból, hogy azok által a maguk sajátos vallási gondolataikat forgalomba hozzák. Régi jól bevált eszköz ez arra, hogy vallási felfogásuk a nép között elterjesztessenek." (August Neander)

„...vizsgáljátok meg, hogy mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata!" Róma 12, 2

***

DICSŐÍTÉS ROCKZENÉVEL???


ROCK-OLTÁR
Jellegzetes kép egy amerikai Calvary Chapel (Golgota Gyülekezet) "kápolnájáról"


DICSŐÍTÉS ROCKZENÉVEL?
“Mivel a rockzene tipikus elemei, nevezetesen az egyoldalúan testre ható ritmus; a dallam-, összhang- és ritmusrészletek monoton ismétlése; a nagy hangerő és a rendetlen, eksztatikus kifejezés formák ellentmondanak Isten teremtési rendjének, mert ez a zene gyakran kábító és hipnotikus hatású, transzba és pusztító eksztázisba meríti hallgatóságát, és mert a “rock” fogalmához erősen negatív képzetek tapadnak, EZÉRT NEM LÉTEZHET KERESZTÉNY ROCKZENE”     (Walter Kohli – Rockzene és keresztyén életvitel).

Az olyan "egyházi zene" mely akár hangszerelésében, akár stílusában, vagy eszközeiben rockzenei elemekre épít, az "idegen" alapra épít és nem Krisztusra.

Sajnos sokan nem látják ezt a kérdést ennyire veszélyesnek, pedig az. 

Ez a fajta " rockos" zene nálunk elsősorban a Golgota Gyülekezetben és más un. karizmatikus gyülekezetekben divatos, a fiatalok megnyerésére és az extatikus hatás elérésére használják. Ne áltassuk magunkat, mondjuk ki nyíltan: a rockzene mögött Isten ellensége áll, ezért nem szelídíthető és nem keresztyéniesíthető!

Aki kicsit is ismeri a rockzene hátterét, annak a „Keresztyén rockzene" megbotránkoztató, kiábrándító és elkeserítő. A hangerővel, az erős dobütésekkel szétvernek minden áhítatot, gyakran még a szöveg is alig érthető, csak néha egy-egy hangfoszlány jut el a hallgatóig, hogy itt mintha valamilyen Jéééézus-ról énekelnének. Egyébként az elektromos gitárt éppen azért találták ki, hogy borzalmasan felhangosítva elvigye a hallgatót egy "idegen" területre. A dob még veszélyesebb fegyverré válik hitetlen kezekben.

Nagyon elgondolkodtató és megszívlelendő, Kálvinnak egy nyilatkozata: "Ha az ördög be akarna épülni közénk, azt az énekkaron keresztül tenné." Ő tudta mit beszél! Hogy ne lenne ez igaz napjainkban az ilyen zenével kapcsolatban?

Boldog az, aki szívből dicséri az Urat. A zene Isten ajándéka, de ne kövessünk el az egyházi zenén semmilyen erőszakot. Ne legyünk barátai az ilyen zenének, sőt harcoljunk ellene.

A táncról pedig csak annyit, hogy Biblia sehol nem ír arról, hogy az istentiszteleteken táncolnunk kellene, mint ahogyan ezt Jézus sem tette. Ő legyen számunkra példa mindenben és ne a nyugati stílust képviselő show-prédikátorok. 

Vegyük észre a hamisítványokat, mert „juhok ruhája” ma igen testre szabottan áll az ilyeneken. Ne vállaljunk közösséget velük, leplezzük le őket és utasítsuk vissza a hitünktől idegen zenei kínálatukat is.

Nyíregyháza, 2004.
Trencsényi László

***
Cseri Kálmán ref.lp. igehírdetése: SZUPERSZTÁR VAGY MEGVÁLTÓ?
http://www.refpasaret.hu/pasaret/pred.php?id=1664
***


Cseri Kálmán ref.lp.
Előszó dr. Kőrössy Soltész Katalin
A „keresztyén” rockzene c. könyvéhez


Amit látunk, hatással van ránk. Egy véres baleset megrendít, egy erőszakos durva jelenet felkavar, a szeretet gyengéd gesztusai megnyugtatnak. Amit olvasunk vagy hallunk, szintén hat ránk. Hát még ha minden nap, esetleg órákon át hallgat valamit az ember! 
Egészen a hatása alá kerülhet annak, amilyen forrásból az származik, aki alkotta, amilyen céllal írta, amit közölni akar vele.

Ifjúsági konferenciákon tapasztalom, hogy vannak fiatalok, akik képtelenek összpontosítani, valami igézetben élnek, lepereg róluk az evangélium és minden értelmes gondolat. Szinte minden esetben kiderül: rendszeresen szoktak hallgatni kemény zenét, s az „megy bennük” akkor is, amikor éppen nincs rajtuk a fülhallgató. S előfordulhat, hogy emiatt nem hallják meg Isten életre hívó szavát sem.

Ennyire nem semleges a zene. Az is felkavar vagy megnyugtat, durva tettekre vagy segítő szeretetre ösztönözhet. Hiszen mást munkál bennünk egy harci induló és egy altatódal. Nem véletlen, hogy az egyik „koncert” után összetörik a berendezést és egymást a hallgatók, a másikról pedig csendesen, elgondolkozva vonulnak ki.

Ez az írás arról szól, hogy van olyan zene, aminek az emberi lélekre mérgező, eldurvító hatása van, mert nem tiszta sem a forrása, sem a mondanivalója, még ha vallásos szöveget írnak is alá. Dr. Kőrössy Soltész Katalin közvetlen tapasztalatai és alapos kutatómunka alapján írta le megállapításait. Kérem az olvasót, mielőtt esetleg legyintene ezekre vagy tiltakozna ellenük, gondolkozzék el az itt leírtakon, s ha úgy találja, segítsen abban, hogy minél kevesebb fiatal kerüljön ilyen romboló hatás alá, illetve akik már abban élnek, megszabaduljanak, és Jézus Krisztus boldog tanítványai legyenek.


Budapest, 1997. nyarán Cseri Kálmán


*** 

Részletek dr. Kőrössy Soltész Katalin:
A „keresztény” rockzene – Érvek és ellenérvek c. könyvéből



Egy megtért egykori rapzenész mesélte, hogy megtérése után elkezdtek keresztény szövegű rap zenét játszani a klubokban, mert őszintén hitték, hogy ezáltal elérik az ott szórakozó fiatalokat. Azonban a bulik végén a közönségből ezt mondták nekik: „tök jó, amit csináltok, de nem látunk semmi változást rajtatok”. Ezen elgondolkozott, és rájött, hogy kívülről nézve valóban nem is látható semmi változás rajta.

A zene tehát semmiképpen sem semleges, és egy ártalmas stílusú zenét nem lehet lelki szövegekkel megjavítani.


Gyakran hangoztatott érv, hogy minden zene újkeletű volt egyszer, mégis elfogadták azokat a gyülekezetek (egyházak) a maguk idejében. Ezért napjainkban sem kellene elutasítani a mai „modern” zenét. Igen ám, de a korábbi évszázadokban a zsidó-keresztény értékrendszer képezte az alapját az ún. nyugati kultúrának. Akár keresztény valaki, akár nem, világos előtte, hogy ez már nincs így, a mai kultúra már nem a bibliai értékrenden alapul. A korábbi idők zenéje ezért általában nem állt szöges ellentétben az Isten által megkívánt normákkal, ezért nem okozott problémát az egyházi zenébe történő beillesztése. A mai „modern” zene viszont a mai társadalom kultúra és keresztényellenességét tükrözi, ezért nagyon óvatosnak kell lennünk, ha „új énekeinket” (Zsolt. 98) ezekből akarjuk választani, sőt, ha egyáltalán bármit is át akarunk venni ebből az istentelen kultúrából. „énekeljetek bölcseséggel.”(Zsolt. 47.8)–ezt mondja az Úr!


„A zene ütemekbe szorítása a humanizmus zenei megnyilatkozása, mivel a zenét sokkal kellemesebbé, élvezetesebbé teszi az ember számára. Ezáltal viszont a szövegnek alkalmazkodnia kell a kötött ritmushoz, és így a hangsúly észrevétlenül… a szövegről a zenére tolódhat, azaz értelem oldaláról a test oldalára. Ezért olyan fontos, hogy a templomi (gyülekezeti) zenéknél kerüljük azokat a ritmusokat, amelyek a testet stimuláló hatást váltanak ki és uralkodnak a szöveg fölött. Ennek az elkerülendő zenének az egyik típusa a rockzene.” 31. old.


„A rockzene hallgatása során egyre nő az igény a még izgatóbb, feldobóbb „élmények” iránt, melyet csak egyre keményebb rockzenével, egyre megdöbbentőbb szöveggel és előadói stílussal lehet csak kielégíteni. Sok olyan keresztény fiatal van, aki enyhe „keresztény rock”-kal kezdte, majd idővel áttért a világi rockzenére, mert a „keresztény” rock többé már nem elégítette ki az erősebb és erősebb zene utáni éhségét. Keresztény családokban a gyermekeket sokszor a „keresztény” rock vezeti be a rock világába. Eleinte ugyan sokan elutasítják a világi rockot, de miután ez a zenei stílus már megszokottá, majd kellemessé vált számukra a „keresztény” rock hallgatása révén,nagy részük a világi rockot is szívesen hallgatja már.” 36. old.


Teljesen megdöbbentem, amikor anyagot gyűjtve néhány ún. „keresztény rockzenekar” videoklipjét megláttam a youtube-on.

Ha valaki nem ért angolul, akkor semmi, de semmi különbséget nem tud felfedezni eme együttesek és világi rockbandák között!

Így vezet a „keresztény” rocktól egyenes út a Tankcsapdáig!


„A rocknak az agyra gyakorolt hatása elegendő ok kellene hogy legyen ahhoz, hogy a keresztény ember visszautasítsa.

Tiszta fejre, józanságra van szükség ahhoz, hogy akaratunkat és teljes életünket az Úrnak folyamatosan és tudatosan alárendelhessük. Ezért figyelmeztet minket Isten újra és újra, hogy józanok és éberek legyünk (1 Pét. 5.8). A hívő ember életében nincs helye semmiféle tudatállapotot befolyásoló gyakorlatnak, akár drogok, akár New Age meditáció, akár rockzene által kínálkozik is az.” 37-38. old.


„Az egyház sok évszázados gyakorlata szerint a gyülekezet énekel és imádkozik az Ige olvasása és magyarázata előtt, hogy a résztvevők lecsendesedett lélekkel jobban tudják fogadni az életet adó Igét. A modern stílusú éneklés, gyakran tapsolással, testmozgással kísérve, felzaklatja a testet, és ezáltal megnehezíti, vagy talán lehetetlenné is teszi, hogy a résztvevők komolyan odafigyelhessenek Istenre és lelki dolgokra.


A rockzene hatására a test és az érzések kerülnek fókuszba, elcsendesedés helyett az ember feldobódik, figyelme Isten helyett önmaga felé fordul.” 38. old.


(a humanista relativizmusnak) „az az eredménye, hogy az emberek egyre jobban eltűrnek, s idővel elfogadnak, sőt felmagasztalnak akármit (kivéve a keresztény tanításokat), és egyetlen erénynek a toleranciát kiáltják ki. Így már semmi sem akadályozza őket abban, hogy bármely, céljaik számára hasznosnak vélt eszközt elfogadjanak.” 44. old.


„Látva a világ döbbenetes nyílt romlottságát (sok keresztény) örömmel fogadja azt a zenét, amely a világ számára elfogadható stílusú, de szövege „tiszta”, sőt „keresztény” utalásokat is tartalmaz…

Ki bánja, mondják, ha ezek a számok teológiai szempontból nem túl mélyek, de az emberek hajlandók hallgatni, legalábbis részben a világi, züllött számok helyett. Ezáltal, gondolják, a világ mégiscsak valamivel jobbá válik, s ki tudja, talán így az emberek egy része Jézushoz is utat talál. … a „pálfordulást” jelentő hit helyett beérnék holmi javulással (természetesen bármi javulásnak örül a hívő ember is, de az arra való törekvés sosem kaphat elsőbbséget a biblikusság ellenében)! Mivel emiatt ezt a zenét nagyon kívánatosnak tartják, *hevesen támadják azokat a „maradi” és „bíráskodó” keresztényeket, akik felemelik a hangjukat ezen, szerintük hasznos, bár sekély „keresztény” modern zene ellen.” 44-45. old.


„A gyülekezeteknek igen nehéz ezeket az énekeket elutasítania, mert ezek igen népszerűek, és manapság egyre inkább a népszerűség dönti el valaminek az elfogadhatóságát. A humanizmus hatásai eléggé átjárták már az emberek tudatát ahhoz, hogy képtelenekké váltak arra, hogy hibásnak ítéljék meg az olyan törekvést, amely az istentiszteletet egy önmagukat felemelő, jó érzéssel eltöltő, emelkedett hangulatot előidéző, szórakoztató élménnyé kívánja formálni. És a fenti énekek ezt a hangulatot segítik elő. Mivel ezek az emberek kívánják és élvezik ezt a fellelkesült, felhangolt állapottal járó élményt, amelyet a hagyományos énekektől nem kapnak meg, ezért lelki közérzetük érdekében kívánatosabbnak tartják a modern stílusú énekeket. Arról panaszkodnak, hogy a hagyományos énekek hidegen hagyják őket, azok lelkileg nem jelentenek nekik semmit.” 46.old.



A GYÜLEKEZET MEGOSZLÁSA A ZENE MIATT: EGY ROSSZ FA ROSSZ GYÜMÖLCSE

ROCK MELLETTI ÉRV

A rockzene szakadást idéz elő a gyülekezetekben. Ezt sokan annak bizonyítékaként tekintik, hogy a rockzene rossz, mert a rossz fa terem rossz gyümölcsöt (Mt 7.18). de ezt a hasonlatot nem használhatjuk, mert pl. a reformáció is ugyanígy szakadást okozott, holott a reformációról határozottan nem mondható, hogy rossz volt.


ELLENÉRV


A rossz fa – rossz gyümölcs példázhat pragmatikus elferdítése az a következtetés, hogy a rock szakadást okozó hatása nem bizonyítéka a rock rossz természetének, mivel egy jó dolog, nevezetesen a reformáció is ugyanazt eredményezte. De igaz-e ez? Óvakodnunk kell attól, hogy almát naranccsal hasonlítsuk össze. Itt ugyanis két, nagyon is különböző dologról van szó.


A reformáció arra volt válasz, hogy az egyházban nem biblikus tanítások és gyakorlatok alakultak ki. A reformátorok a Szentíráshoz akartak ragaszkodni (Sola Scriptura), és az egyházat szerették volna visszaformálni (re-form) az eredeti, biblikus formájára. A reformáció az igazsághoz és biblikus tisztasághoz vezette vissza az egyházat, habár szakadás révén (amint az Úr megmondotta, hogy az Ő személye az emberek között meghasonlást fog okozni, Lk 12,51-53).


A rockzene esetében viszont a meghasonlás biblikus értékrendszerünk lealacsonyításával, a világ Biblia-ellenes elemeinek az egyházba való beolvasztásával és a világhoz való idomulással járt.


A reformáció a nem biblikus tanítások és szokások ellen irányult. A rockzene viszont az egyház hagyományos zenéje ellen, amely évszázadokon át erőssége volt az egyháznak, segítette a tanításban és a hívek erősítésében. A rockzene miatti szakadás oka nem az Ige hő szeretete, hanem egy biblikus dolog elleni lázadás. A reformáció a tévtanítás helyére az igazságot kívánta helyezni, a modern zene viszonyt a hagyományos helyére egy alacsonyabb rendűt állít. A rockzenének még a legszenvedélyesebb védői sem állítják azt, hogy a hagyományos zenét azért kell felcserélnünk, mert az az igazságtól eltérő, elferdült lenne.

Mivel egy meglevő jó és biblikus dolog visszautasítása az alapja a rockzene által okozott megoszlásnak, ezért jogosan tekinthető ez a rossz eredmény egy rossz fa gyümölcsének.

108.old.



***
KERESZTYÉN ROCK


Kiss Tamás ref. lelkész bizonyságtétele



Akik nem ismernek engem, szeretnék nagyon röviden bemutatkozni, Kiss Tamás ref. lelkész vagyok, és a lelkészi szolgálatom és a megtérésem előtt 11 évet játszottam rock zenét különféle rock-zenekarokban, a legkülönfélébb stílusokat, amik ezen a műfajon belül találhatók.

Tulajdonképpen ennek az előadásnak az elkészítése az ifjúsági csendesnapra készült, olyan a hangvétele is, nem lett igazán komolyan átdolgozva, csak kicsit bővebb lesz, mint ott. Erre az késztetett, hogy ami szakirodalmat olvastam a témával kapcsolatban, hívő irodalmat, abban kétféle hiányosságot láttam, ami érintett engem: az egyik az volt, hogy akik írtak erről, szemmel láthatólag nem voltak benne a rockzenében, tehát így kívülről – bocsánat, hogy ezt mondom – a vonalas hívő véleményt próbálták szinte belenyomni az emberbe, de ez kiütközött azokon a pontokon, amikor az ember ismeri ezt az egész világot belülről vagy valamennyire ismeri, és látja azt, hogy itt vannak dolgok, amikhez az illető nem ért. A másik, hogy voltak, akik úgy írtak, hogy ismerték ezt a világot belülről, de ők viszont nem mentek át evangéliumi megtérésen, nem juthattak Krisztusban – hogy így mondjam - Biblia-konzekvens véleményre.


Azzal szeretném még kiegészíteni ezt a bevezetést, hogy azt, amit a szakirodalom leír általában, azt nem fogom elmondani. Gondolom, mindannyian olvastatok már ebben a műfajban könyveket. Én nagyon jónak tartom egyébként Kőrössy Soltész Katalin: „Keresztény” rockzene című könyvét. Ott gyakorlatilag az összes lényeges kérdésen végig megy, ami mondjuk egy hívő keresztyénben fölmerülhet a keresztyén rockzenével kapcsolatban, és nagyon tisztességesen, igei alátámasztást ad, és nagyon jó ebben a könyvben az, hogy nem lépi túl a saját tudásának, tapasztalatainak határait, tehát pl. nem akar rocktörténetet írni, ahogy egyes szerzők belevágnak, akik nem is ismerik ezt a világot. Tehát egy nagyon jó, mértéktartó könyv szerintem.

Ezeket nem fogom elmondani, inkább gyakorlati oldalról közelíteném meg ezt a kérdést, ahogy én belülről láttam, és ami ehhez szükséges elmélet, csak azt szeretném elmondani, kiegészítőként fog járulni a hívő szakirodalomhoz.


A rockzenének először is a műfaji meghatározásáról mondanék néhány szót. A rockzene fogalmát használják egy szűkebb értelemben, és egy tágabb értelemben is. Szűkebb értelemben, amikor azt mondják, hogy rock, akkor általában ez – mondjuk így - a kemény műfajt jelenti. Amikor valakire gondolunk, hogy rocker, akkor ugye, elénk toppan egy fiatalember, hosszú hajjal, fekete bőrdzsekiben stb. és ezt a kemény zenét hard rockot, heavy metalt, egyebeket hallgat. Ez a szűkebb értelemben használat értelme a rocknak.

Van egy tágabb értelmű használata is, és én ezt fogom használni, a szakirodalom is ezt használja, s ez pedig gyakorlatilag annyit takar, hogy az összes ilyen értelemben vett könnyűzenei műfaj benne van, a diszkótól a rapp-en át a hiphap, a hard rock, a heavy metal, a punk és lehetne még sorolni.

A rock-lexikon egy ilyen definícióját adja a rockzenének, egy jó definíció egyébként: „Extatikus zene, amely átütő, monoton ritmusra építi fel a dallamot. Amiben a ritmus a meghatározó."


Fölmerül az a kérdés, hogy zenei értelemben beszélhetünk-e külön keresztyén rockzenéről? Hangsúlyozom, zenei műfaj értelmében! Én azt mondom, hogy NEM!

A keresztyén rock stílusok besorolhatók a világi rock stílusok alműfajaiba, dobozaiba, külön zeneileg olyan műfaj, hogy keresztyén rockzene – nem létezik!

Nagyon érdekes, hogy van az interneten egy keresztyén rock portál, egy magyar nyelvű portál, és ott is nagyon jól különítik el a szerzők, hogy van ilyen, hogy keresztyén punk, van ilyen, hogy keresztyén hiphap, van ilyen, hogy keresztyén heavy metal, van ilyen, hogy keresztyén black metal – de maga ez, hogy keresztyén rock, ilyen külön nincsen!


Mégis miért beszélnek keresztyén rockról külön, akik beszélnek? Én azt gondolom, alapvetően két ok miatt:

- az egyik az, hogy nem ismeri az illető a világi rockzenének a történetét, nem ismeri igazából átfogóan a világi rockzenét, s nem tudja azt, hogy mondjuk az a szerző, akit ő hallgat, lehet, hogy egy 20 évvel ezelőtti amerikai, vagy angol rocksztárnak az életművét másolja vagy adaptálja a saját műfajában, és azt gondolja, hogy ez külön műfaj. Persze, aki zenélt valamikor, az hallja, hogy bizonyos dallamok nagyon hasonlóak, bizonyos hangszerelésbeli és egyéb dolgok párhuzamosak. Tehát ez az egyik, hogy nem ismerik,

- a másik pedig az, hogy a keresztyéneknek, azt, amit ’keresztyén cimkével’ bélyegzünk fel, könnyebben el lehet adni. Bocsánat, hogy ezt mondom. Tehát amikor az van, hogy „Jójó, hát ez nem világi, hanem ez keresztyén rockzene!” - onnantól kezdve az emberben leomlik egy bizonyos gát, és azt mondja, hogy „Jó hát akkor ezt nem olyan veszélyes hallgatni, ehhez azért nyíltabban, nyitottabb szívvel fordulhatok”.

Újra mondom: keresztyén rockzene, zenei műfajban nem létezik külön, ez csak a világi műfajokba besorolható stílusokban létezik és él!


A rockzene eredetéről szeretnék néhány szót elmondani. A rockzene az 1950-es évek Amerikájában született meg a néger blues és a fehér bevándorlók, elsősorban angolszász bevándorlók muzsikájából, amit végül is az 50-es évek környékén country-nak neveztek – ez is hosszú fejlődésen ment át. De igazából ennek a két alkotórésznek a hatása nem úgy aránylik egymáshoz, hogy 50-50 %, hanem a rockzenében alapvetően a fekete hatás a domináns. Tehát ez a country, amit country-nak neveznek - és az 50-es években létezett egy ilyen műfaj -, ez már egy többszörösen fekete hatásokkal áthatott zene, és igazából a rock zene gyökere fekete afrikai eredetű. Amikor a rabszolgákat elvitték Amerikába Afrikából, akkor saját törzsi zenéjüket a protestáns és puritán Amerikában szép lassan betiltották, nem gyakorolhatták ezt a fajta muzsikát. Azért, hogy ez a zenei örökség tovább éljen és átmentődjön, ún. munkadalok jöttek létre: a földeken, ahogy dolgoztak, munkadalokat énekeltek a régi afrikai dallam és ritmusvilágra. Egy ilyen munkadal szövegét Leroy Jones, aki maga is néger és szakértője ennek a témának, hozza az egyik könyvében, idézem :

Na még, na még zabálok

Nem szégyen ez, zabálok

Na még, na még zabálok

Jó bort iszom, zabálok,

Na még, na még zabálok

Csirkét eszem, zabálok.

…és lehetne még sorolni. Azt gondolom, hogy érezzük, hogy ez nem kifejezetten egyházi műfaj, egy abszolút világi értelmű műfaj ez.

Ezekből az ún. hollerekből, munkadalokból jött aztán létre a blues délen Amerikában, New Orleans környékén. A rockzene fejlődését a század elején, az 1900-as évek elejétől befolyásolta az a fajta tömegkommunikációs forradalom, ami bekövetkezett a hanglemezek gyártása és árusítása, aztán a rádió, a filmipar, szórakoztatóipar (rengeteg zenés, táncos hely jött létre) terjedésével, ezek terjesztették ezt a fajta blues fekete zenét, amiből aztán kialakult a rockzene.


Ugyancsak jelentős lépés volt az elektromos gitár feltalálása az 1950-es években; Leo Fender nevéhez köthető tulajdonképpen az az első elektromos gitár, amit a mai napig használnak legnagyobb körben a rockzenészek.

A rock and roll, mint az első rock műfajnak a kezdetét 1954. április 12-éhez kötik, amikor Bill Haley New Yorkban fölvette a Rock Around The Clock c. számát, és ezzel gyakorlatilag elindult a rock and roll. Mégis, érdekes, hogy ennek a műfajnak van egy 9 éves periódusa, 1954-től 1963-ig, amikor nem volt igazán önálló arculata még. A régi stílusok (a rock and roll előtti stílusok) át meg áthatják, olyan, mint egy hullámzó tenger, még nem tisztult ki igazán, hogy mi lesz ebből.


1963-ban jelentkezik a Beatles, ami ennek a műfajnak az önálló arculatát aztán gyakorlatilag fixálja, megadja – ez egy teljesen új hang már, amit a Beatles hoz. Miért is mentem ebbe ilyen részletesen bele? Azért, mert a Beatles az együttes, amely a rockzenében gyakorlatilag áttörést hozott.

Ez a zenekar 1963-tól 1970-ig az egész világon, széles körben elterjesztette ezt a muzsikát, és gyakorlatilag széles néptömegek fogadták el, s vált így részévé a hétköznapi életnek.

Nagyon érdekes, hogy a Beatles hagyományos legendájáról (Liverpoolban indultak, szegény fiúk és aztán Hamburgba elmentek játszani és ott értek el bizonyos sikert, aztán visszajöttek az Egyesült Királyságba és akkor indul a világhír felé ez az együttes),

egy John Coleman nevű, brit hírszerző tiszt írt cáfolatot 1984-ben „Halottkultuszok” c. könyvében. Ő nem kevesebbet állít, mint hogy a Beatles-t tulajdonképpen a brit titkosszolgálat égisze alatt működő Pszichológiai Kutató Intézet hozta létre.

Azt mondta, hogy itt összeálltak szakemberek (ez az intézet egyébként a pszichológiai hadviseléssel foglalkozott, azzal, hogyan lehet emberekre hatni, hogyan lehet széles tömegeket befolyásolni a muzsikával), és ők munkálták ki a Beatles-nek ezt a fizimiskáját, amit ugye mindannyian ismerünk, ez a gombafejű és egyebekből álló dolog… Nagyon érdekes, hogy ez a verzió (Drábik János hozza egyébként az egyik könyvében, Magyarországon megkapható könyvesboltokban) jól beilleszthető a Beatles történetébe, valóban a hamburgi korszak után egy félév alatt teljesen új Beatles születik, egy olyan zenével, ami azelőtt nem volt.


Azt mondta ez az ember, hogy a Beatles-nek az volt a feladata, hogy ismertté váljanak a tinédzserek előtt, akiket aztán megállás nélkül lehet majd bombázni a beat (azaz a rock) zenével. Emellett terjesztették a kábítószert. Tulajdonképpen a céljuk az volt, hogy egy átformált, másfajta értékrendet képviselő fiatalságot próbáljanak kiformálni ezáltal a zene által is. Ehhez új hajviselet, új ruházat, újfajta zene, újfajta jelszavak, értékrendek és egyebek kapcsolódtak.


Azt mondja, hogy 1960-as évek végén megjelent, a hűvös, méla undorral viselkedő fiatal embertömeg, s nem is sejtették azt, hogy ezt idős, a pszichológiában, tudományokban nagyon otthon lévő emberek tervezték meg az ő számukra, és adták el – játszották addig a rádióállomások és egyebek, míg aztán szépen beléjük kúszott és elfogadták. A Beatles-ről szinte minden forrás leírja, hogy soha nem lett volna olyan híres, ha nincs egy nagyon átgondolt reklámkampánya, és nincs egy fantasztikus sajtóhadjárat mellettük. A vízcsapból is ez folyt szinte.

Az Abba együttes pályafutásánál is megjegyzik a szerzők, hogy először, amikor bemutatták, normál reklám szinten, akkor nem kellett senkinek. Aztán a menedzserek úgy döntöttek, hogy tesznek még bele pénzt, és ne csak egyszer-egyszer játsszák a rádióállomások, hanem rengeteget játsszák – és szépen bekúszott a köztudatba.

Egyébként erre még majd vissza fogok térni, a rockzenének egy jellegzetes tulajdonsága, hogy így képes hatni és képes elfogadottá válni – természetesen ott, ahol lehet.


Leírja még ez a tiszt, hogy ebben az intézetben találtak ki ilyen fogalmakat pl., hogy: beat generáció és ebben az intézetben készítették elő, hogy a fiatalok azt higgyék, hogy itt egy spontán társadalmi forradalom zajlik, holott ez egy előre leirányított és tervszerűen adagolt dolog volt számukra.

Aztán ennek az intézetnek voltak más együttesei is, pl. a Black Sabbath-ról biztosan vannak, akik hallottak, ez a haevy metalnak az egyik első jelentős képviselője volt.

Ezt is itt fejlesztették ki, ezt mondja ez a tiszt, s itt már a szexuális szabadosságot, a kábítószer-fogyasztást, az anarchikus, minden ellen való, értelmetlen lázadást és ráadásul még az ördögnek a vallásos imádatát is terjesztették - becsomagolták ebbe az egészbe, amit ez az együttes képviselt.


Azért mondtam el ezt, mert rengeteget kerestem ennek a cáfolatát, angolul is, magyarul is, de sehol nem találtam! Ez a könyv kapható bármelyik könyvesboltban, ami nagyobb, tehát bemegy az ember és leveszi a polcról.


Magyarországon a rockzenét igazából a 60-as években terjesztette el az a bizonyos három nagy csapat: az Illés, a Metró és az Omega, de igazából az Illés együttes tekinthető a magyar Beatles-nek, ami ugye néha magyar népies elemeket is belevitt a zenéjébe, és ami széles körben elfogadottá tette ezt a zenét Magyarországon.

Szörényi Levente (aki az Illés együttes és a Fonográf frontembere volt) világéletében keresztyén embernek vallotta magát.


Néhány szót a keresztyén rock eredetéről.

A keresztyén rock gyakorlatilag a rockzene megjelenésével egyidejűleg jelent meg 1960 tájékán, és ennek a hordozója tulajdonképpen az ún. karizmatikus mozgalom. A karizmatikus mozgalom nem új felekezetek létrehozását tűzte ki célul elsősorban, hanem a történelmi egyházakon belül való munkálkodást, és így minden nagyobb történelmi egyházba betette a lábát, és bizonyos szinteken előbb-utóbb elfogadottá vált. A keresztyén rock együttesek csak ezután jelennek meg, akik kifejezetten koncerteken játszanak, először a gyülekezetekben ezek a karizmatikus csoportok játszottak, s aztán jelennek meg koncertező, színpadi keresztyén együttesek; a ’70-es évekre tehető ez. Az is érdekes, hogy vannak „félutas” emberek, viszonylag sokan ebben a műfajban, akik keresztyénnek vallják magukat, énekelnek keresztyén típusú dalokat is, de világiakat is, pl. Cliff Richard.


A keresztyén rock Magyarországon ugyancsak a ’60-as években indult a beat misékkel, 1969-ben lépett fel a műfaj nagy öregje, Sillye Jenő, egy katolikus gitáros, aki a mai napig játssza ezt a műfajt. A nagymarosi katolikus találkozók időről időre ismétlődő fórumai ennek a zenének. A gyülekezeti vagy egyházi keretek közül a nagyszínpadra csak a rendszerváltás környékén lép ki a keresztyén rockzene; 1989-ben a Hit Gyülekezethez köthető Ámen együttes az, aki először fölvállalja azt, hogy nagyszínpadon, gyülekezet nélkül koncertezik.

Ennyit szerettem volna dióhéjban a történelemről elmondani, kicsit hosszú volt, de azért, hogy a többit megalapozzuk, ezért szerettem volna ezt elmondani.


Következő témám: a rock-zene hatása az emberre.

Milyen hatással van ez a zene az emberre?

Robert Palmer, aki egy komoly szakértőnek számít ebben a témában, a Yale Egyetem professzora, és a Rolling Stone Magazinnak a társszerkesztője (ez a Rolling Stone a legrangosabb rock magazinok egyike a világban!), R. Palmer írta a rockzene ritmikai alapjairól (szó szerint idézem):

„Az afrikai vallások és az afroamerikai vallások, amelyek ezekből származnak, egyik alapvető tana, hogy bizonyos ritmusok spirituális energiák vezetésére szolgálnak, összekötve az egyéni tudatot az istenekkel [magyarán: a démonokkal – Kiss T.].

Akár történelmi, akár zenei szempontból nézzük, az alapvető aláfestések, közbeiktatott zenei frázisok, basszus szólamok és dobritmusok, amik a rock and roll-t teszik, mind az eredetileg spirituális vagy rituális természetű afrikai zenéből származnak. Bizonyos értelemben a rock and roll egyfajta vudu [néger varázslás].”


Másik érdekes nyilatkozat ebben a műfajban Little Richard-é, aki egy rock and roll sztár volt, és akinek volt egy „megtért” időszaka is (hogy így mondjam, de ugye ezt nem mondhatjuk, mert aki megtért, az az Istené örökre), szóval ő a teológiára is járt, volt egy ilyen időszaka is, aztán sajnos visszatért a rock and roll színpadokra. Ő mondta azt, mint fekete ember: „Hiszem, hogy a rock zene démoni, a legtöbb ritmus vudu szertartásokból származik, vudu doboktól.”


Nagyon érdekes, amikor kutattam erre az előadásra, direkt kutattam vudu zenéket – egy az egyben rock ritmusok!, érdemes megnézni. Lehetne dob alapnak tenni rock dalok alá.


Szeretném azt is említeni, mert ezzel gyülekezeti pályafutásom során többször találkoztam /és nyilván itt a jelenlévők mindig kivételek/, hogy talán az egyik legnehezebb embercsoport volt, akikkel erről a témáról beszéltem, azok az emberek, akik komolyzeneileg kiműveltek voltak: kórusvezetők, orgonisták (aki mondjuk konzervatóriumot végzett, zeneakadémiát stb.) – velük volt a legnehezebb zöld ágra vergődni ebben a témában, mert ők tudorai a zenének, tanultak zenetörténetet, zeneelméletet stb. és belehelyezték ebbe a tanult világba ezt a műfajt, és nehéz volt odáig eljutni, hogy az, amit ők akár zenetörténetként tanultak, az egy szekuláris tudomány. Tehát azok, akik megírták ezeket a könyveket, többnyire azok a spirituális tartalmát nem nézték ennek a zenének, nem is igazán értettek ehhez, hiszen Jézus nem lakott a szívükben. Ilyesmiket mondtak (biztosan ti is hallottatok ilyen dolgokat), hogy xy romantikus zeneszerző az ugyanolyan lázadó volt a maga korában, mint mondjuk Jimmy Hendriks a maga gitárjával, és a rock zene, amit képvisel.

Hát, én azt gondolom, hogy azért ilyen hatása nem volt a történelemre romantikus zeneszerzőnek, amely generációkat átformált viszonylag rövid idő alatt, s ezt így terjeszthette a tömegkommunikációs eszközök segítségével. Tehát én azt tapasztaltam, hogy ugyanolyan nehéz beszélni erről a komolyzeneileg kiművelt embercsoport egy részével (van, akivel könnyen lehet), mint amikor meg nem tért lelkésszel beszélget az ember a megtérésről; ő is tudora ennek a kérdésnek, hogy jön hozzá egy egyszerű ember, hogy felhívja erre a figyelmét stb.

Azt gondolom, hogy ebből a szemléletből ugyanúgy meg kell térni, ahogy a meg nem tért lelkésznek meg kell térnie abból a szemléletéből, hogy ő így lássa ezeket a dolgokat.

A szekuláris és spirituális megközelítés más, és nekünk erre oda kell figyelnünk!


Nagyon érdekes, hogy amikor ezeket a hangszereket, amik az afrikai zenét tulajdonképpen jellemezték (főleg a dobot) az Amerikába vitelkor a négerek között betiltották, az első emberek, akik mondták, hogy ezt állítsuk le, azok nem a fehérek, hanem a megtért négerek voltak! Pontosan azért, mert ők, akik abból a világból jöttek, nagyon pontosan érezték azt, hogy micsoda spirituális különbség van a két világ között! S ők mondták, azt mondták a dobra, hogy az az ördög dobja!, köszönjük szépen, ebből nem kérünk, mi már egy másik világban vagyunk – s ők mondták a sajátjaiknak, hogy ezen ne játsszatok, ne csináljátok!


Az sem véletlen, hogy New Orleans környékén jött létre a blues, ennek az egész műfajnak az alapja, tudniillik ez volt az egyetlen hely délen, ahol nem tiltották be, szabadon lehetett táncolni, dobolni. Kicsit olyan ez, mint ahogy Izráel történetében azt látjuk, hogy meghagynak népeket az ígéret földjén, s utána tőrként lesznek a hátukban.


Az sem véletlen, és ez is érdekes, hogy azok az úttörő misszionáriusok, akik elmentek Afrikába, semmit nem vettek át a néger zenéből. Gyakorlatilag a saját evangéliumi énekeiket viszik, s azt fordítják át. És ez nem fehér kulturimperializmus, vagy intolerancia, hanem pontosan azért van így, mert érezték a két világ közötti spirituális különbséget. Aki küzd, az szabályszerűen kell küzdjék, olyan eszközöket nem lehet használni az Isten Országa terjesztésének érdekében, ami ördögi.


Egy másik hatás gyökeréről kell egy kicsit beszélni, ez az okkultizmusban alakult ki és gyökerezett, Alister Crowley, az angol okkultizmus egyik 20. századi domináns személyisége volt, aki sajnos az ördögöt nem negatív személyiségként fogta föl, hanem olyan pozitív személyiségként, akivel kapcsolatba kell hozni az embereket, s azt mondta, hogy az ún. transzállapot az, amikor ez a kapcsolat létrejöhet. (Három fő kiváltó okot is említ: 1. erős, ritmusos ismétlésen, monotónián alapuló zene, 2. Kábítószerek, 3. szabad szex.)

Crowley 1946-ban halt meg, tehát ez még a rockzene előtt van, és ezek a felismerések ezekben a körökben már akkor léteztek és éltek. A már említett angol hírszerző tiszt azt állítja, hogy a brit Pszichológiai Kutató Intézet fölhasználta (amikor a Beatles image-át létrehozta) tudatosan ezeket az elemeket.

Edith Miller 1933-ban publikált egy könyvet, az a címe „Occult Theocrasy” (Okkult istenuralom), és ebben ezt írja : „Az okkult, monoton zene az egyébként pozitív beállítódású gondolkodást passzívvá és negatívvá teszi. Ez a zene zavarodott lelkiállapotot idéz elő. Az összezavart elme kész az engedelmességre, és arra, hogy kövesse a háttérből küldött sugalmazásokat, befolyásolásokat. Az ilyen összezavart lelkű ember elfordul a családjától, hazájától, és az Istenétől.” Milyen érdekes, ugye, ez következik aztán be a későbbi generációkban.


A nagy hangerő hatásáról azt írják szakemberek, hogy az ember lelkiismerete és érzékei eltompulnak, ezáltal könnyebben programozhatóvá válik. Amikor belépünk egy Pláza-szerű üzletházba, s bemegyünk egy modern farmerboltba, óriási hangerővel megy a zene. Ennek ez a magyarázata, hogy az érzékek eltompuljanak, ne gondolkozzon azon, hogy hat helyen ki van szakítva a nadrág, meddig fog egyáltalán funkcionálni nadrágként, hanem iktassuk ki azt, amit ki lehet – gondolják ők -, s ezért megy a zene. Ez egy tudatos megfontolás volt.


Körössy Katalin könyvében hozza az egérkísérleteket (nekem nagyon érdekes volt) a zenében. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy fiatal egereket egy bizonyos labirintushoz hozzászoktattak, hogy átjussanak a labirintuson, folyamatosan gyakoroltatták velük, és elérték azt idővel, hogy 10 perc alatt átmenjenek ezen az egyforma labirintuson. Utána elkülönítették őket, és 3 héten át napi 10 órában az egyik csoportnak Mozart zenét játszottak, a másik csoporttal heavy metalt hallgattattak, a harmadik csoport pedig zene nélkül gyakorolta a labirintuson való átjutást. Leírta azt, hogy 3 hét alatt a zene nélküli csoport a 10 percről 5 percre fejlődött, 5 perc alatt át tudott menni a labirintuson, a Mozartot hallgató csoportnak csak másfél percre volt szüksége, hogy átjusson, a heavy metalt hallgató egerek 30 perc alatt tették meg az utat, már aki egyáltalán hajlandónak mutatkozott arra, hogy elinduljon; mert azt vették észre, hogy az egerek passzívvá váltak, sőt a kísérletet meg kellett szakítani, mert a heavy metalt hallgató egerek egymást kezdték marcangolni.

Érdekes a zenének a hatása (mi benne vagyunk, bekapcsoljuk a rádiót, és jön ránk, föl se tűnik), de érdekes kontraszt, ami az egerekkel történt!

A zene a rock üzenetében a lázadást, szexuális felajzottságot, a testet mozgásba lendítő izgatottságot közvetíti, amely a hallgatás alatt felgyülemlő szorongás levezetésére szolgál – hát, mindezeket stimulálja, okozza az emberben, s azt gondolom, hogy ez teljesen ellentétben áll azzal a békességgel, amit a Szentlélek munkál az emberben, amikor a Szentlélek békességében imádkozunk, vagyunk egy gyülekezetben, vagy akár csak a magunk csendességében – tehát ez két külön világ.


Elgondolkodtató, hogy amikor a rock zene elindult világhódító útjára, a világi kritikusok is nagyon pontosan látták, hogy itt valami másról, újról, idegenről, valami rombolóról van szó. Olyannyira, hogy nem csak a kritikusok, hanem a blues nagyjai, Sammy Davis (egy igazán neves blues zenész) a rock ellen foglalt állást. Azt mondta: Ezt ne, ez nem jó irányba visz!

Amikor ez elindult, az egyház is ezt még pontosan látta, a hívők pontosan látták. Én magam még emlékszem a gyerekkoromra, amikor a hívők karakteresen ez ellen foglaltak állást, azt mondták, hogy „Köszönjük szépen, ez nekünk nem kell!” Érezték a spirituális különbséget, nem voltak még annyira belenőve ebbe a rock kultúrába, ami ma már folyamatosan ömlik a rádióban, ki sem lehet kerülni.

Csak a rockzenének van az a hatása, amiről beszéltem, (mi úgy neveztük ezt zenész koromban), hogy „bedarál”. Elkezdem hallgatni, először idegen, nem jó (nekem gyerekkoromban, kezdetben nagyon idegen volt), a zaj, meg torzított gitár, meg mittudomén, kiabáló éneklés, nagyon idegen volt! Aztán az ember valahol megszokja, jójó, hát ilyen világban élünk stb., ha mehet tovább, akkor elfogadottá válik, végül is miért ne, ha neki az tetszik, személyiségi jogok, egyebek ugye – és innen egy lépés az, amikor az ember bekerül egy olyan társaságba, ahol ez dominál, és esetleg maga is (egy fiatal) elindul ebbe az irányba, eljár koncertekre, hallgatja ezt a zenét, és átveszi a szöveget, az üzenetet és mindazt, amit ez a zene bevisz az emberbe, és átveszi ennek a zenének a lelkiségét is, mert ez igenis HAT az emberre.


Érdekes volt látni a rockzene függőséget kialakító munkáját…én ezt a magam életén is láttam. Én is úgy voltam, hogy amikor olyasmit csináltam, amikor nem kellett nagyon koncentrálni, rossz volt, ha nem szólt a zene, akkor rakjunk be valami kazettát, menjen valami stb. Volt egy teológus társam, egy lány, aki egy szelíd, átlagos, falusi lány volt, bementünk hozzá, lent ült az asztalnál és tanult, készült a vizsgákra, és komoly hangerővel ment a zene. Mondtam, hogy én nem tudnék így koncentrálni. Azt mondta: „Értsd meg, másként nem tudok tanulni!”

A rockzene függőséget is kialakíthat az emberekben.


Arról is ír a szakirodalom, hogy a zenének (a szövegtől függetlenül) külön is van üzenete. Hogyha az nem egyezik a szövegével, az egy esztétikai probléma, de a zenének magának külön is van üzenete! Különösen szembetűnő akkor, amikor mondjuk a rock zenekar dobosa tizenhatodokat játszik hosszú időn át és ugyanakkor a zenekar a békéről, harmóniáról stb énekel; a zenének gyors, felajzó ritmusa van, és ugyanakkor békesség, harmónia a szöveg – valahol ez nem stimmel.

Amikor külföldi keresztény rock-ot hallgatnak a fiatalok, ott nem is értik a szöveget, egyértelműen csak a zenéért hallgatják. Sőt, ma már vannak olyan műfajok, pld. a black metal ilyen, én nem értem, csodálkozom azon, aki megérti, mert az olyan hörgés, úgy el van keverve, hogy egyszerűen kibogozhatatlan, hogy az illető mit énekel.


Fölmerül a kérdés, hogy attól, hogy egy szál gitárral játsszák ugyanazt a dalt, attól az megváltozik-e, más lesz-e, más lelkiséget, tartalmat hordoz-e, vagy sem? NEM. Nem.

A Felkelő Nap Háza, ami minden gitárosnak egyik első alapdarab, amit tudni kell, azt az Animals együttes játssza teljes zenekarral, aki ezzel befutott gyakorlatilag, és ha egy szál gitárral játszom, mondjuk én (ma nem, de amikor játszottam) – az ugyanaz a dal!

Érdekes, hogy a dicsőítő zenéknél ugye ez fölmerül, hogy „Jó, hát csak egy szál gitárral…” Igen ám, de ha az ember utánanéz (ma már van ez Youtub portál, ahol egy csomó videó fönt van), megnézi az eredetit, hogy azt hogy gondolta ki a szerző, az hogy szól, akkor megdöbbenten tapasztalja, hogy itt bizony egy komplett rock számról van szó, az illető abból a lelkiségből, amivel ő ezt oktatta, így képzelte el ezt az egészet, s gyakorlatilag én uazt játszom egy szál gitárral.


Sokszor el szoktam mondani fiataloknak is, hogy a rockzenében (a keresztyén rockzenében is!) majdnem minden egy szál gitárral kezdődött. A Beatles is egy szál gitárral kezdődött, csak ugye volt négy ember, akinek volt egy szál gitárja, illetve három, mert a dobos volt a negyedik.

Ez, hogy egy szál gitárral megy, ez attól még ugyanaz a lelkiség.


Személyes tapasztalataimról szeretnék egy picit beszélni. Én nagyon sokat gyakoroltam gitáron…olvastam egyszer egy könyvet, amiben egy megtért rockzenész tett bizonyságot, s ő is elmondta, hogy nem volt egy kitartó ember. Gyakorlatilag elküldték nyelvet tanulni stb. mindent abbahagyott előbb-utóbb, de amikor a gitárt megkapta, maga se tudta, hogy miért, de egyszerűen abban kitartó lett. Én ugyanezt tapasztaltam a saját életemben. Rengeteget gyakoroltam, napi 5-6 órákat is olykor, és amikor egy-egy ilyen gitározás után letettem a gitárt, akkor szellemileg zsibbadt, felingerelt, felizgatott állapotban voltam. Mikor oda kellett volna a szívem csendjével, mondjuk valami igei témára figyelni, akkor ez nem ment. S érdekes, hogy aznap nem ment, úgy megmaradt bennem ez a felajzottság, ez a belső diszharmónia. Másnap megújult az Isten kegyelme, és akkor már lehetett ilyesmikbe belemenni, belefogni. Nagyon pontosan éreztem a két világ közötti különbséget! Hogy mi volt az, amikor gitároztam, és milyen szellemiségű világ volt az, milyen lelki hátterű, amikor a gyülekezet hívői között voltam, amikor csendben voltam, amikor az Istennel való kapcsolatban voltam. Ez két külön világ volt.


Nagyon érdekes volt az, hogy attól, hogy volt az életemnek egy ilyen szakasza is, hogy keresztyén rockzenét kezdtem el játszani – ez nem változott. A szöveg változott, de igazából nem változott ez a fajta belső diszharmónia, rendezetlenség, felizgatottság és egyebek.

Hogy ez mennyire nem a zene, vagy a puszta hangszeren játszás eredménye volt, azt ott tudtam igazán lemérni, amikor egy időben a gyülekezetünknek nem volt kántora, és én kísérgettem, hát, a magam szerény tudása szerint a gyülekezet énekeit, s ott soha, soha nem éreztem ilyesmit. Amikor orgonán játszottam, ugyanúgy, mint amikor csendben voltam, teljes harmóniában voltam az Istennel.

Még egy utolsó dolgot szeretnék elmondani a zene hatásáról.


A keresztyén rock műfajok ma a világi műfajokkal párhuzamosan haladnak : létrejön a punk a világi rockzenében, utána létrejön a keresztyén punk, létrejön a heavy metal, létrejön a keresztyén heavy metal, létrejön a black metal, létrejön a keresztyén black metal – tehát itt arról van szó, hogy A VILÁG HAT A KERESZTYÉNSÉGRE! Ugye, fordítva kéne lennie?, de a világ hat a keresztyénségre, s ez után mennek ezek az emberek, akik ezt művelik, és akik ezt hallgatják.


Egyetlen igét szeretnék a végére mondani, a zene hatását mintegy összegezve, s ezzel szemben, tehát a rockzene hatásával szemben : „A Lélek gondolata élet és békesség.” (Róma 8: 6), s a rock világa valahol szemben áll ezzel.


Ennyi lett volna az első blokk, ez is egy kicsit hosszúra sikerült, tömény, és kicsit talán idegen, meg nem is tudjuk, hogy mi minden hogy vág ide, de köszönöm az eddigi türelmet.

A következő téma, amivel szeretnék foglalkozni,


A keresztyén rockzene szövege

Sokszor elhangzik az a sztereotípia, hogy a keresztyén rock tulajdonképpen nem más, mint ami az Isten üzenetét próbálja korszerűen, a ma eszközeivel tolmácsolni a fiatalok felé zenei nyelven. Azt viszont elhallgatják, vagy nem ismerik föl, hogy a rockzenének igenis van egy sötét lelki háttere, pontosan az, amiről az előzőekben szóltam, és ez igaz a keresztyén rockra is.


Tulajdonképpen, amikor egy gyülekezetben egy dicsőítő zenekar alakul, vagy egy keresztyén rock-zenekar megalakul, akkor gyakorlatilag az a fő törekvés, hogy ’Mi most keresztyén rock-ot fogunk játszani’. Nem az, hogy van egy pl. Füle Lajos vers, és ahhoz mondjuk egy barokk zene nagyon jól menne, hanem ugye, megvan a kialakult helyzet (gitár, dob, basszusgitár, billentyű), s mi most rock-ot fogunk játszani. Az összes kellék e köré szerveződik, tehát a stílus maga és a megközelítés adott. Ha a lelkipásztor odamegy a fiatalokhoz, egy ilyen csapathoz, hogy ’Gyerekek, hát a barokk zene nem jobban illene ehhez az egészhez?’, akkor ugye, minimum kinevetik. Tehát ez az alap. Ezért mondom azt, hogy ez: ROCKZENE. Igazából ez a lényeg, ez e köré szerveződik!


A rockzenében egyébként ez a divat (hogy így mondjam), hogy a zenére írják a szöveget. Tehát először megvan a zene (én magam is írtam 150 számot az életemben, ez ugyanígy zajlott, meg volt a zene, s alakult rá a szöveg), vagy pedig egy adott vershez (pl. Füle Lajos verséhez – hát nem szerencsés, mert szerintem sokat ront rajta) írt egy rockzenét a zenekar. Tehát alapvetően ez a rockzenére épül, s e köré szerveződik ez a műfaj.


Kérdezik, hogy miért baj az, hogy ezzel a „korszerű” csatornával közvetítik az Isten üzenetét. Én azt mondom, testvérek, hogy ahhoz, hogy Isten üzenetét közvetítsük, semmi szükség nincs ilyen fajta zenére. Hiszen Isten azt mondta, hogy tetszett neki, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket.


Higgyük el, hogy ez az eszköz ma is hatékony, működik és igenis jó! A magam életében is ezt tapasztaltam, a szolgálatom során is. Szokták azt mondani, hogy ’a rockzenével csaljuk be a fiatalokat a templomba, hát másképp nem jönnek el’. Én azt láttam, hogy fiatalok, alig 1-2-3-4 jöttek be erre a zenére, sokan elmentek, egyszerűen érezték azt a lelki hátteret, ami betódul a templomba és a gyülekezetbe, amikor egy ilyen csoport megjelenik, érezték azt a más lelki hátteret. Megmondom őszintén, Isten kegyelme ez, s Ő az, aki munkálta, de a mi ifjúságunkban, abban a faluban, ahol szolgáltam, sose voltak olyan létszámproblémák, mint egy másik kollegámnál, aki szintén döntött hívő volt, és aki mindenáron a gitárt erőltette.

„Mi van nálatok – kérdeztem, hogy van az ifjúság?” „Hol van egy gyerek, hol nincs” – válaszolta, és nálunk – tényleg ez Isten kegyelme volt – 10 alatt gyakorlatilag alig voltunk. Nem kell ettől megijedni, ezek az isteni alapelvek, hogy az igehirdetés által üdvözítse a hívőket, ez ma is működik! Isten így gondolta el, s ezt meg akarja áldani, ha erre rá merünk állni. De!, ha be is vonz fiatalokat a rockzene, nem az a kérdés, hogy hány embert vonz, hanem az a kérdés, hogy ez valóban az evangéliumi megtérés irányába viszi-e a fiatalt! Rengeteg tanfolyam, rengeteg szakkör van, ami sok embert vonz…a keresztyén gyülekezetnek nem pusztán az a lényege, hogy vonzzon embereket, hanem, hogy evangéliumi megtérés irányába segíti-e az embereket?

Én azt láttam (ahol működött ilyen csoport) ezeken az embereken, akik ezen az úton voltak, hogy egy lelki felületességben éltek. Maga a rockzene egy kicsit búvóhellyé is lett az emberek számára. Ahelyett, hogy azokat a lelki problémákat, amik bennük megvoltak, szépen az Isten előtt végigvitték volna, és az megoldást nyerhetett volna, egyszerűen ezeket leborították egy lepellel magukban, és ebbe a felszínességbe mentek el, amit a rockzene világa ad. Tehát nem egy mély lelkiség felé, amin vannak göröngyök, kövek, akadályok, amiken az Isten át akar vinni, és amikkel küzdenünk kell az Ő kegyelméből és az Ő erejével, hanem egyszerűen egy felületes világba mennek el, és hát, tudjuk azt, hogy ha valami nem lesz lelkileg megoldva, pedig az Isten előhozza, akár többször is az illető életében, az valamikor visszaüt, az jelentkezik majd, hiányként akár az illető életében.


Érdekes volt, a testvérem mesélte el (aki egy hívő keresztyén), hogy egyszer egy nagyon neves keresztyén rockzenekart szállított az autójával egy vidéki fellépésre, kb. 150 km-t mentek vidékre, 150 km-t vissza. Egy olyan zenekar volt, ami nem volt kifejezetten elektromos (nem akarom a nevüket mondani), hanem ilyen kis akusztikus hangszerek voltak többségben a zenekarban, és azt mondta a testvérem, amikor visszahozta a zenekart, hogy „Azok alapján, amit ezek a fiúk benn a kocsiban beszéltek, és ahogy viselkedtek, tehát a világuk alapján – abban is kételkedem, hogy ezek egyáltalán keresztyének.”

Tehát ez a felületes világ. Isten, hiszem, hogy azt akarja, hogy „evezz a mélyre”, nem az a célja, hogy egy felületes világba merüljön el, aki Benne hisz!


Tudjuk azt, hogy ma egy elvárássá lett sok helyen, hogy az istentisztelet az olyan szórakoztató élmény legyen; jól érezzem magam, az a fontos, ugye, ezt szolgálja ki a zenekar, szolgálják ki az énekek, tapsolnak fönnállva emberek – az érzelmi élmény válik központi kérdéssé, és ilyen irányból közelítik meg ezt az egész dolgot, és a rock-zenekar ezt támasztja meg.

Ha belegondolunk abba, hogy amikor Isten az evangéliumi megtérés felé visz minket, vagy amikor megtért embereket bűneiből tisztítani akar, akkor pont az ellenkezőjét műveli velünk: pontosan azt akarja, hogy csendben, mélyen, érzelmektől felszabadultan magunkba tudjunk nézni, és merjünk számot vetni magunkkal! Ne a ’jól érezzem magam’ indulata legyen (akkor különösen), amikor a bűneimmel kell szembenéznem, hanem tényleg legyen ez egy komoly szembenézés önmagunkkal, a Szentlélek jelenlétében.

Nem tudom, ti hogy tapasztaltátok, de én úgy tapasztaltam, hogy erre bizonyos részeken, bizonyos mennyiségben minden istentiszteleten szükségünk van, hogy létrejöjjön egy ilyen szembenézés. A ’jól érezzem magam’-világ ezt kiiktatja. A rock-zenész csapat, ami ott játszik, abban a gyülekezetben, sokszor nem is tudja, hogy egy hamis istenképet sugároz az emberek felé, és lehet, hogy önmaga válik a megtérés akadályává bizonyos emberek felé, mert egy hamis útra viszi azokat az embereket, akik erre a lelki hullámhosszra hangolódnak rá, ahelyett, hogy az Isten Lelke mélyíthetné bennük azt, ami az őszinte szembenézést munkálná.


Aztán, az idősek tisztelete a keresztyén körökben, ahol a rockzene megjelenik, általában, hát, megbolygatódik. Fiatalok elkülönülnek, azt mondják, ’Ó, hát, ez az öreg, unalmas zene nem kell nekünk, mi másfélét szeretnénk.’ Nyugaton elterjedt dolog, pl. Amerikában, hogy olyan gyülekezetben, ahol polgárjogot nyert ez a fajta zene, két istentisztelet van, az egyikre a fiatalok járnak (rockzene szól), a másikra az idősek járnak. Gyakorlatilag elválasztódnak generációk ezek által. Nemhogy a gyülekezet egysége erősödne, hanem elválasztódnak generációk!


A rockzene – ezt is ide a szöveghez vettem – egy nagyon erős „enyém”-tudatot alakít ki, azt, hogy „Ez az én zeném!”. Egy nagyon komoly érzelmi szállal köti az illetőt magához, hasonlít egy picit ahhoz, mint amikor egy fanatikus futball drukker azt mondja, hogy „Ez az én csapatom!”. Persze, nyilván más külsőségekben nyilvánul meg, de nagyon erős „enyém”-tudatot alakít ki, és ezzel szembe kell néznie annak, aki erről beszél a fiataloknak. Szerencsétlen dolog az, hogy pont a tinédzsereket kapja el, a legsebezhetőbb időszakban ez a zene, és viszi egy tévútra. Beléjük táplál több ponton (kibe mennyire lehet) egy irreális világot, s az embernek bizony sokszor évek kellenek (aki ebbe belemerül), évtizedek, mire visszakerül (ha visszatalál) az Isten ösvényére, és aztán élhet ezen, az Isten kegyelméből.

Jól jellemzi ezt a hatvanas évek Amerikája fiatalságának az a jelszava, hogy : „Senkiben sem bízhatsz, aki 30 éven felüli.” Ilyen fajta félrement látás és gondolkodás is jellemezte a kor Amerikáját.


Azt is láttam több esetben, hogy keresztyén családok hitben nevelt gyermekeit v. hívő közegben nevelt gyermekeit pontosan a keresztyén rockzene volt az (ami szövegében keresztyén, ezért nevezzük keresztyénnek), ez volt az, ami kinyitotta a világi rockzene felé is. Azt hallgatjuk, hát akkor már olyan mindegy, majdnem ugyanazt játssza az a csapat is, sokszor a szövegben sem sok különbség van, ha éppen úgy találkoznak egymással, mondjuk az együttesek művei – ez is lehet egy nyitó ajtó, akár keresztyének gyerekeinek is.


Érdekes szerepe van a szövegeknél az ismétléseknek. Nem tudom, hogy ki mennyit hallott ilyen zenét, általánosan jellemző a dicsőítő zenékre, hogy rengeteget ismételnek. Volt olyan (most direkt meghallgattam egy számot) ötperces szám, ebben 6x ismétli el ugyanazt a versszakot, és 6x ugyanazt a refrént.

Én többször voltam úgy, amikor akaratom ellenére is bekeveredtem ilyen helyre, hogy éreztem azt, hogy ez más szellemiség, de az ismétlések, ami újra és újra elmondja, és újra és újra látom, hogy a gyülekezet tagjai (ha adott esetben olyan gyülekezetben van az ember) éneklik újra és újra – egyszerűen olyan erővel hat az emberre, hogy lebontják azt a természetes védekezést, amit a Szentlélek alakít ki, és én is éreztem, hogy fáradok…már nyolcadszor elismételte, hát akkor akkor…s bennem ott volt az a tiltakozás, de éreztem, hogy fáradok ebbe, mert még tovább ment, még kilencedszer, meg még tizedszer is jön.

Akiben nincs meg tudatosan ez a fajta látás erről a dologról: előbb-utóbb elkezdi énekelni! A sok ismétlés lebontja a természetes védekező falat (amit hiszem, hogy Isten Lelke helyezett el, s munkál minden hívő emberben).


Nagyon röviden a keresztény rockzene mai helyzetéről szeretnék beszélni, s aztán a saját életemről szeretnék még néhány dolgot elmondani.


A keresztény rockzene mai helyzete


A keresztény rockzene ma sajnos, akár tetszik nekünk, akár nem, növekedőben van. Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban nagyon-nagyon kevés olyan gyülekezet van, ahol nem játszik még rock-zenekar. Sajnos ezek az emberek, ezek a gyülekezetek hívő gyülekezetnek mondják magukat (és vannak is hívők ott szép számmal), de nem érzik már azt a különbséget, amit mi itt, hála Istennek, még érzünk.

Én azt gondolom (és azért mondom el, ezt a kicsit talán hosszúnak tűnő, sok mindenre kiterjedő előadást), hogy ez a tendencia nem áll meg Hegyeshalomnál, hanem errefelé is húzódik, majd előbb-utóbb sokkal komolyabb mennyiségben, mint ahogy ma ez itt Magyarországon tapasztalható.


Azt tudjuk, hogy az Isten igazságát sohasem az határozza meg, hogy hányan állnak mellé. Jeremiás erre jó példa az Ószövetségben (azt mondja: ’Magamra maradtam’. De akkor is ott van az igazság). Nekünk nem azt kell keresnünk, hogy egyik platform mellett hányan állnak, másik mellett hányan, hanem azt, hogy mi az Isten igazsága.

Én azt mondom, hogy az a keresztyén szabadság (így láttam meg, és így éltem meg az Úrban), amikor az ember hajlandó arra, s tényleg szívből ki tudja mondani az Úr előtt, hogy: „Uram, ha ez neked nem kedves, akkor most szeretném letenni, és teljesen hátat fordítani ennek, és nem kívánok ezzel többet élni!” Ez a keresztyén szabadság! Amikor azonban az ember mindenféle praktikus, és korszerű megfontolások mögé bújik, az azt jelenti, hogy még nem szabad ettől. Nem tudja ezt elengedni.


Amíg ez a kérdés nagyon komolyan és mélyen nem jelenik meg, akár a rockzenével kapcsolatban is valakiben, az azt jelenti, hogy még ide nem ért el.

Az Isten kegyelme (hiszem, hogy minden imádkozó ember életében) munkálja, hogy ebben a kérdésben is, ami nyomul és jön felénk, legyen egy karakteres véleményünk, ami tényleg Krisztusban való vélemény.

Azt láttam általánosságban gyülekezetekben, hogy ahol pengették a rockzenét a gyülekezeti használatba, ott általában a gyülekezet lelkiségét vásárra vitték – ott a másféle lelkület, és elkezd hatni.

Az a zenekar, ami egy szál gitárral indult (mint ahogy egy volt gyülekezetemben is egy szál gitárral indult), gyakorlatilag egy idő után elér oda (és ezt figyeljétek meg), hogy át akarja venni a lelki hatalmat a gyülekezetben. Amennyiben ez nem sikerül, sokszor a tagok elmennek, kiválnak, és visznek magukkal embereket, és alapítanak új közösségeket, vagy elmennek egy olyan helyre, ahol ezt tolerálják, és ahova beengedik őket – és ebben sajnos komoly hívő családok, komoly gyerekeiből alakult rock-zenekarok is akár példaként szolgálhatnak (itt megint nem akarok neveket mondani).


A rockzene gyülekezeti beengedésénél az is egy gyakori hatás, hogy elhelyezi a biblikus határt, eltolja a világ és az Isten Országa világa között – máshová tolja, mint ahol tényleg határ van a Biblia szerint e között a két világ között. A gyülekezet tagjainak fejében, lelkében, fogalomképében, és lehetne még sorolni.

Ennek a legszélsőségesebb példája az, amit itt hallottam tavaly egy testvértől, hogy valamelyik vidéki városban, egy nagy egyház (most szándékosan nem mondom, melyik) gyülekezetében dicsőítés folyt, rockzenére táncoltak az emberek, és ez a tánc odáig fokozódott, hogy félmeztelenre vetkőztek, a nők is. Amikor mondta az illető, hogy „Hozzatok egy videokamerát, hadd vegyem már fel, hogy kell dicsőíteni rendesen”, akkor azt mondták: „Erről szó sem lehet!”

Ugye, érezzük azt, hogy ez mennyire extrém, hogy valaki idáig eljut, és ezt az Isten világával akarja összehozni.


Utolsó hatásként, amikor a gyülekezetbe beengedik ezt a fajta zenét, ez utat nyit a karizmatikus kegyesség, karizmatikus lelkület felé. Sokszor öntudatlanul is, elkezdenek ilyen dalokat is játszani, akkor az jobban tetszik, elmennek más gyülekezetbe, ott hallják, hogy ja, hát, emellett még van Szentlélek keresztség is stb., aztán ebbe az irányba tolódnak dolgok. Én láttam zenészeket, akik (én azt gondolom, sokkal különb hívő emberek voltak, mint én voltam), és egyszerűen elmentek ebbe az irányba.


Ha a magyar egyháztörténetbe visszanézünk, akkor egy mérföldkő ebben a MEKDSZ által megjelentetett piros énekeskönyv, melynek címe: „Erőm és énekem az Úr”, ezt biztos, hogy mindnyájan ismeritek. 1993-ban jelent meg, és akkor én azt hittem, hogy ez olyan, amin túllesznek, mert ez olyan, ami ravasz keveréke a régi evangéliumi énekeknek, és a keresztény rock daloknak. Ügyesen meg van csinálva, és ez az énekeskönyv behozta a köztudatba (nagy példányszámban jelent meg), elfogadottá vált, behozta a gyülekezetekbe tömegesen ezt a fajta zenét.

Ma már beszélgettem emberrel, mondtam neki, hogy nézd meg a Youtub-on ezt és ezt az éneket, s mondta az illető, hogy „Engem nem érdekel, én azt szeretem, azon nőttem föl, nekem az fontos!” Utat nyit a karizmatikus lelkületnek.



Magamról szeretnék még néhány dolgot elmondani, hogy hogyan lettem rockzenész.


Nagy Feró, aki ismert alakja a magyar rockzenének, azt nyilatkozta (kérdezték tőle, hogy te hogy lettél rockzenész) : „Engem az vitt bele, hogy a lányok előtt így lettem népszerű. Addig egy háttérbe szorított kis figura voltam, mikor fölálltam a színpadra, akkor egész másként jelentem meg előttük.”


Ez a fajta feltűnés és előtérbe helyezés az én életemben is jelen volt, és sok gyereknek, fiatalnak az életében ott van, keresztyén rockzenét játszó emberek életében is.

A gyülekezetben alakulnak dicsőítő zenekarok, és olyan emberek, akikről addig alig tudtak, gitárral ott vannak, énekelnek, középpontba kerülnek, és ugye ez a helyzet annyira más nekik, mint ami előzőleg volt, hogy ez egy különös köteléket alakít ki bennük efelé a zene felé – aztán nehéz ezt igeileg helyretenni, feldolgozni!


Közrejátszott az is, hogy én egy olyan gyülekezetben nőttem föl, ahol a lelkész nem engedte az ifjúsági munkát. Többször megpróbáltuk, volt konfirmandusok, hogy csináljunk egy külön ifjúsági csoportot, de azt mondta, hogy szó se lehet róla! Így aztán, az öregek mellett én ott voltam a bibliaórán, hála Istennek, hogy megtartott a legvadabb tinédzser korszakomban is a gyülekezetben, gyerekkorom óta, de igazából ez nem volt olyan fórum, mint amikor fiatalok között van az ember. Olyan zenésztársakra találtam, akikkel viszont baráti kapcsolat alakult ki, hasonló korúak voltak, mint én, tehát egy másfajta világot és viszonyulást jelentett.

/Ugyanakkor nagyon sokat segített az Istennel való kapcsolatban maradni az, hogy volt egy hívő hitoktatóm régen, aki sok éneket megtanított (ez ma már elhangzott, hogy ez nagyon fontos), és az aranymondások – ezek úgy megmaradtak bennem, és sokszor eszembe jutottak egy-egy pontnál! Ezek jól bevésődnek az emberbe, hogyha fiatalon ezeket megtanulja, memorizálja./


Közrejátszott az is, hogy rossz tapasztalatom volt rockzenész koromban azokkal, akik keresztyén megtértnek mondták magukat. Mint utóbb kiderült, én mai értelemben, amikor evangéliumi megtértről beszélnek, én ilyen emberekkel nem nagyon találkoztam, de voltak olyan emberek, akik megtértnek mondták magukat. Ma is emlékszem arra, hogy a budai várban fent voltunk egyszer az akkori menyasszony-jelöltemmel, gitároztam és énekeltünk, és jött egy keresztyén csoport, két gitár volt náluk (egy karizmatikus csoportosulás lehetett), és mondtam nekik, hogy „De jó,hogy itt vagytok, én református vagyok, szeretem én is az Urat” stb.,

„Hú – azt mondja – református?, az semmit nem ér, nagy nulla az!, az nem is hit.”

Elismételték vagy háromszor, négyszer más formában, és azt mondtam a lánynak: „Ezekben az emberekben negyedannyi önismeret nincs, mint ami bennünk van, úgyhogy akkor lépjünk tovább.”


/Azóta is úgy vagyok, amikor ilyen srácokat meg lányokat látok, akik bejönnek a gyülekezetbe, nyilván nem kell az, hogy ők mozgassák a gyülekezet ifjúsági életét, nem erről van szó, de valahogy figyeljünk rájuk, hogy ne legyenek ilyen rossz tapasztalataik. Ne az ellenséget lássuk bennük, inkább olyan valakiket, akik más világból jönnek, de akiknek ugyanúgy szükségük van az Istenre, mint ahogy nekünk szükségünk volt a Jézussal való találkozásra, mielőtt megtértünk./


Közrejátszott a rock-koncertek elfogadó közege. Abban az időben, amikor mi jártunk, akkor nem az volt, hogy verekszenek, meg rugdossák egymást, bolondra isszák magukat stb. (bár akkor is voltak ilyen emberek), hanem az volt jellemző, hogy elfogadtuk egymást; te ilyen vagy, én olyan vagyok. Ez egy fiatal számára szimpatikus, a keresztyén közegben meg azt tapasztalja, hogy közel sincs ez az elfogadó légkör.

Teológus koromban találkoztam igazából (amikor már fölvettek a teológiára) az evangéliumi megtéréssel, azzal, hogy ez mit jelent. A felvételi héten egy lánnyal beszélgettünk, és ő mondta el, hogy erre szükség van, és aztán kialakult egy olyan látás szép lassan, az Isten által, hogy ez tényleg kell, szükséges ahhoz, hogy az ember Istennel közösségben élhessen.


Röviden még két dologról szólnék, ami az én életemben akadályt jelentett a megtérés útjában. Az első, amit úgy neveznék, hogy a ’karizmatikus csapda’. Ugyanis engem a rockzenész múltam egyenesen belevitt a karizmatikus kegyességbe, vagy lelki irányba (itt a kegyességet nagyon zárójelbe teszem). Mikor az utolsó koncertünk meg volt azzal a világi rock együttessel, melynek tagjaiból neves zenészek lettek mára már, akkor én tudtam, hogy Isten azt akarja, hogy ezt tegyem félre. De a „megkeresztelt” változata ellen semmi kifogásom akkor még nem volt, és csináltuk keresztyén szövegekkel, más formában, más emberekkel tovább.

Ebben a körben volt egy lány, akinek én beszéltem arról, hogy szeretnék megtérni az Istenhez, szükségem van Vele a szoros kapcsolatra, s ez a lány, aki karizmatikus hatás alatt volt, mondta nekem, hogy van a Szentlélek keresztség, azt venned kell, és akkor majd minden más lesz. Én belementem ebbe, egy ideig zajlott az a feldobott happy állapot, amiről a karizmatikusok is beszélnek. Igen ám, de néhány hónappal később elkezdődött az árnyoldala a karizmatikus hatásnak az életemben. Mert ennek árnyoldala is van, csak erről nagyon sok karizmatikus nem beszél, azért, mert attól fél, hogy ha beszél róla, akkor őt kevésbé fogják hívőnek találni, „gyenge hívő vagy”, így szokták lereagálni egymás között, „nem vagy még elég mélyen”, „további áldásokra van szükséged” stb.


Elkezdődött ez az árnyoldal: valami iszonyatos lelki harc a sötétség erőivel, a démonokkal, napközben is. És sokszor olyan fáradt voltam, mikor végre ott voltam, hogy lefekszem, hogy teljesen kimerültem (az egész napközbeni feszített harc miatt a sötét erővonalakkal, kísértő gondolatokkal - egy nagyon intenzív harcot képzeljetek el!), igen ám, de az éjszaka még nehezebb volt. Éjszaka elkezdődtek megmagyarázhatatlan félelmek az életemben, s különféle olyan sötét tapasztalatok, amikre én azt mondtam, hogy ez borzasztó! És szinte vártam a reggelt, ami szintén nagyon nehéz volt, de mégis könnyebb volt, mint az éjszaka. Amikor ez folyt, folyt, folyt, akkor egyszer fölötlött bennem, hogy Isten azt mondta, hogy nem a félelem lelkét adta, hanem az erőnek, szeretetnek, és a józanságnak a lelkét, meg hogy a békesség, amit az Isten ad – akkor hogy van ez?! Akkor ez csak egy kegyes frázis? Elkezdtem ezen gondolkodni.


Abban az időben volt az, hogy pasaréti teológus társaim beszéltek nekem Pasarétről, hogy ott milyen jó igehirdetés van. Azt tudtam, hogy ott a karizmatikus vonal nem elfogadott, hiszen ezt nagyon pontosan tudja minden karizmatikus, hogy ott más lelki irányt képviselnek, de egyszer dacból elmentem Pasarétre.

Ááá – mondom -, megnézzük azt a Pasarétet, hogy mi van ott, és hogy mit láthatunk ott. Cseri Kálmán prédikált, és borzasztóan megfogott!
Akkor úgy éreztem, hogy itt az Isten szól, tisztán szól, mélyen szól, és valami egészen más lelki milliőben, atmoszférában zajlik ez az egész, mint amiben én addig voltam.
Ez egy teljesen más tapasztalat volt. És akkor elkezdődött a harc bennem.
Hadd egyszerűsítsem így le: éreztem, hogy EZ A lelkület, LÉLEK teljesen MÁS, s AZ a LÉLEK, amiben én karizmatikusként leledzem, az is TELJESEN MÁS!
És tudjátok, az volt az érdekes, hogy amikor ehhez a lelkülethez imádkoztam, ebben a hatásban voltam, akkor ez erősödött bennem, amikor a karizmatikus lelkülethez és hatáshoz nyúltam vissza, akkor az erősödött bennem. És ami a legérdekesebb, hogy mind a kettőt szólítottam Jézus néven!, s mégis így működött, egyszer ez, egyszer az.
Akkor azt mondtam : „Uram, akkor most két Jézus van, vagy hogy van ez az egész?"
Kell találni valami fix pontot, ahol kilépünk az Isten abszolút világába és mezejére, azt a bizonyos archimédeszi fix pontot, hogy ezt az egészet valahogy megfogjuk.
Akkor az ötlött fel bennem, hogy akkor most nem fogok egyik irányba sem imádkozni, hanem úgy fogok imádkozni, hogy „Teremtő Istenem!”, abból biztos csak egy van.
Elkezdtem így imádkozni (ez volt a lényege), „Teremtő Istenem! Te tudod, hogy mi az igazság, melyik oldalon van, az a kérésem, hogy azt, ami nem igaz, építsd le bennem, vedd el, attól hadd tisztuljak meg, hadd lássam meg egyértelműen. Ami viszont szerinted való, azt erősítsd és építsd fel bennem!”
És elindult ez a fajta leépülés, felépülés.
A fordulópontot Cseri Kálmánnak egy 1990-es prédikációja jelentette, ami a Sátánról szólt – erre ma is emlékszem -, és ahol arról beszélt, hogy az ördög ráígér az Isten ajándékaira, nem csak a megtérés, hanem még más is kell neked, több, Szent Lélek keresztség, egyebek… Ez a prédikáció választ adott a félelmeimre, erre az iszonyatos lelkitusára, harcra, amiben benne voltam, és ott megfordult ez bennem.


Nagyon röviden még az evangéliumi megtérésem három lépéséről szeretnék beszélni. Amikor ez a dolog megfordult bennem, akkor rájöttem arra, hogy igazi, evangéliumi értelmű megtérésre van szükségem, és ettől a világtól teljes szabadulásra. Először egy Takaró Károly evangelizáción döntöttem Jézus mellett, úgy a békesség bennem is maradt, mondjuk este hétig tartott az evangelizáció, mondjuk bennem maradt este kilencig, s aztán elmúlt. S akkor azt mondtam, „Ó, hát én a karizmatikus vonalon éreztem ezt a happy állapotot sokáig, itt meg ilyen rövid ideig tart?!, mi a helyzet ezzel?” És gitároztam tovább, akkor még csináltam a dolgokat. Ezek a félelmek nem múltak, az éjszakai harcok nem múltak – de éreztem, hogy ott történt valami. Aztán Cseri Kálmánnal beszélgettem, később, hónapokkal később erről az egész problémáról, elmondtam, hogy vannak ilyen félelmeim, azt mondta „Ez egyáltalán nem csoda, tegyük le az Isten elé, tedd le a bűneidet Jézus elé, ha akarsz megtérni.” Elmondtuk, s akkor behívtam Jézust az életembe, s fölnéztünk, s azt kérdezte Cseri Kálmán „Ha most érted jönne az Isten, akkor hova kerülnél?” Abban a bizonyosságban voltam, hogy most tudom, hogy a mennybe kerülnék! Igen ám, de a rockról valahogy nem esett szó, s csináltam tovább, és kisebb intenzitással, de visszajöttek ezek a félelmek, és visszajöttek ezek a lelki tusák. Olvastam egy jezsuita szerzetestől a „Sátánizmus és rockzene” c. könyvet, abban volt egy rész, amikor, nem tudom, valami azt váltotta ki bennem, hogy ha én most hirtelen nem tudok egy lelkésszel beszélni arról az adott problémáról (nem emlékszem pontosan, mi volt), akkor én, ha meghalok, a kárhozatba fogok jutni.

Elmentem Pasarétre, és mondtam, hogy a Cseri Kálmánnal szeretnék beszélni, mert nekem ez most nagyon fontos! A Varga Róbert volt ott a lelkészi hivatalban, és azt mondta, hogy a Cseri Kálmán elment szabadságra, 1 hónapra Németországba. Öt percet beszéltünk, már a rockzene témánál voltunk, s akkor azt mondta nekem (még valami előjött ott), hogy neked az okkult bűnök letételére van szükséged! /Az okkult bűnöket Ittzés István nagyszerűen jellemezte azzal, hogy a Sátán-tisztelet eszközei ezek a bűnök/ (5Mózes 18 ). Varga Róbert azt mondta nekem, hogy adok egy könyvet neked, meg adok egy okkult listát, menjél haza, és írd össze. Nyugodtan, nem kell sietni. Ha megvan, akkor gyere vissza. Akkor az volt bennem, hogy két bűnt tudok, hát hogy fogok én listát hozni, meg mindenfélét? Akár hiszitek, akár nem: 20 oldalt írtam tele. Okkult, ugye azt jelenti, hogy rejtett, amíg föl nem térképezzük, addig ott van, akár harmad-, negyedizigleni örökség valamikor a dédszülőktől. És amikor ezt letettük az Isten elé, akkor megszűntek ezek a félelmek, s azóta van bennem az, hogy az Istennel tényleg mély, békességes kapcsolatban és kontaktusban vagyok. Köszönöm, hogy végighallgattatok, tudom, hogy kicsit hosszú volt, és sok minden volt benne, de amikor erre fölkészültem, akkor Isten nagyon a lelkemre kötötte, hogy mindent mondjak el, akkor is, ha sok, azért mert,ki tudja,hogy kinek mi az,ami lényeges és amit hallania kell.



***

 

***

SŰRŰ SÖTÉT VAN MINDENFELÉ….

Sűrű sötét van mindenfelé, utat keresek az éjben;
Sem csillagfény, sem reménysugár, árnyak suhannak az éjben.
Remegő szívem Hozzád kiált: Uram, halld meg imámat!
Menekvés nincsen, nem is lehet, Uram, csak egyedül Nálad.

Jézus, Te vagy a hajnali fény, Te vagy a nap ragyogása.
Te vagy az Isten lénye maga, arcának tündöklő mása.
És aki Téged már megtalált, szívében ott a béke,
Te lettél annak örökre már oltalma és menedéke.

Nem vagyok más, csak üres edény, tölts meg hát Lelkeddel engem!
Igédnek áldott, szent ereje hadd munkálkodjék már bennem!
Rajtam keresztül áradj, Uram, ragyogjon fényed szerte,
Hogy általam sok-sok árva szív békéjét Benned meglelje.

Amerre járok, merre kelek, Te légy, Uram, a vezérem,
Hogy saját tervem, akaratom ne legyen többé énnékem.
Ne éljek többé már soha én, Lelkeddel élj Te bennem!
Majd általlépve a gyöngykapun, Uram, engedj Hozzád mennem!



ŐRIZZ MEG MINKET!

Őrizz meg minket, óvd meg népedet!
Légy velünk az úton Úristen!
Forrásvíz, kenyér, az ínség nem ér!
Légy minékünk áldás és élet!

Őrizz meg minket, óvd meg népedet!
Légy velünk minden szenvedésben!
Tekinteteddel, meleg fényeddel,
Légy közel az ólomidőkben!

Őrizz meg minket, óvd meg népedet!
Légy áldásaiddal mivélünk!
Te Szentlelkeddel, élő igéddel,
Légy jelzőtűz az úton nékünk.

Őrizz meg minket, óvd meg népedet!
Légy velünk a gonosszal harcban!
Akarat s erő - légy békeszerző,
Jöjj el szabadításod hozva!

BÉKE, BÉKE

Béke, béke, nála béke vár.
Béke, béke, ha elfogadod szavát.
Ő az, ki szegényen jászolban jött a világra.
Ő az, ki emberként földünknek útjait járta.
Ő az, ki elhívta Pétert, Ő az, ki elhívta Jánost.
Ő az, ki mindennap minket is szólít magához.

Béke, béke, nála béke vár.
Béke, béke, ha elfogadod szavát.
Ő az, ki tanított, mutatta, hogyan kell élni.
Ő az ki mindenkit segít a nyomába lépni.
Ő az út, igazság, élet. A szeretet belőle élhet.
Ő az, ki hozzád is,hozzám is mindig beléphet.

Béke, béke, nála béke vár.
Béke, béke, ha elfogadod szavát.
Ő az, ki testéből s véréből terített asztalt.
Ő az, ki keresztfán szenvedve bűnünkért meghalt.
Ő az, ki elküldte Lelkét. Ő az, ki reménnyel táplál.
S hidd el, hogy téged és engem is megáld és vár ránk!
Béke, béke, nála béke vár.
Béke, béke, ha elfogadod szavát.


EGYMÁSNAK TERHÉT

Egymásnak terhét ha hordozzátok,
úgy tesztek Jézus szava szerint.
Egymásnak terhét csak hordozzátok,
mint arra Jézus példája int!
Sok a baj betegség, sok a gond nehézség
Honnan jő ilyenkor segítség?
Egymásnak terhét .....
Lelkünk bűnterhét ő önként vállalta át.
Lássuk meg mi is hát más baját!
Egymásnak terhét ha hordozzátok,
úgy tesztek Jézus szava szerint.
Egymásnak terhét csak hordozzátok,
mint arra Jézus példája int!


BÍZZÁL JÉZUSBAN

Bízzál Jézusban, add Neki minden hitedet!
Ő azt akarja legyen mindig béke, szeretet.
Bízzál benne, kövesd őt és halld meg szavát,
mert nincsen Nála őszintébb barát!
Hozzá bármikor mehetsz,
tőle bárki is lehetsz,
Ő mindig figyel rád,
mert nincsen Nála őszintébb barát!


ÁLDOTT LÉGY, ISTENEM!

Áldott, légy Istenem! Köszönöm neked.
Megtartod életem, köszönöm neked.

Köszönöm a Golgotát, a szent Fiad halálát.
Köszönöm neked, köszönöm neked!
Áldott, légy Istenem! Köszönöm neked.
Áldott, légy Istenem! Köszönöm neked.
Megtartod életem, köszönöm neked.

Köszönöm a szent tüzet, a ragyogó keresztet.
Köszönöm neked, köszönöm neked!
Áldott, légy Istenem! Köszönöm neked.
Áldott, légy Istenem! Köszönöm neked.
Megtartod életem, köszönöm neked.

Köszönöm az életem, mindennapi kenyerem.
Köszönöm neked, köszönöm neked!
Áldott, légy Istenem! Köszönöm neked.
Áldott, légy Istenem! Köszönöm neked.
Megtartod életem, köszönöm neked.

Köszönöm az éjszakát, a ragyogó holdsugárt.
Köszönöm neked, köszönöm neked!
Áldott, légy Istenem! Köszönöm neked.


OLY MESSZIRE MENNÉK

Oly messzire mennék tőled Istenem,
ha nem hívnál szüntelen.
Itt annyi minden kér: "Szolgálj énnekem!",
Hogy hozzád hűtlen legyek.
Ott látom fenn a Golgotán,
Ott látom keresztedet.
Így hívtál szerető Atyám, hozzád megyek!

Oly messzire mennék tőled Istenem,
ha nem hívnál szüntelen.
Itt annyi minden kér: "Szolgálj énnekem!",
Hogy hozzád hűtlen legyek.

JUBILATE DEO

Jubilate Deo omnis terra
Servite Domino in laetitia.
Halleluja, halleluja in laetitia,
Halleluja, halleluja in laetitia,

Ujjongj Isten népe, zeng a mindenség.
Szolgáljad örömmel, áldd az Úr nevét!
Halleluja, halleluja áldd az Úr nevét!
Halleluja, halleluja áldd az Úr nevét!


JÖJJ, AZ ÚR VÁR REÁD

Jöjj az Úr vár reád, Jöjj amíg ifjú vagy!
Életed tavaszát, derűjét neki add!
Ó ne hagyd fejedet bűnben őszülni vénhedtté,
Ne csupán teledet vigyed végül az Úr elé.

Ó a szárnyas idő, mint az álom, repül,
Ámde zsákmányt szed ő, fogyunk szüntelenül.
Tétován mire vársz? Hallod-é már a hívó szót?
El ne késs, jaj vigyázz, mire eszmélsz: a van csak volt.

Jézus hív, vele járj, erre váltott meg Ő.
Lelki sziklára állj, élő víz onnan jő.
Ő nekünk utat tört, te is lépj arra hittel rá!
Már itt lent s odafönt téged Ő tehet boldoggá!


ISTENEM, NEM ÉRTEM

Istenem, nem értem, hogyan létezhettem nélküled, nem ismerve a kegyelmed és féltő szereteted.
De Te gyermekeddé fogadtál, új életet ajándékoztál, s nem kínoz már a félelem, mert mindig itt vagy velem.
Áldom nagy kegyelmed,
Téged ünnepellek,
Téged és senki mást, amíg csak élek.
Áldom nagy kegyelmed,
Téged ünnepellek,
Téged és senki mást, amíg csak élek.



HŰSÉGED VÉGTELEN

Hűséged végtelen, Atyám, nagy Isten,
Elhat a mélybe s az egek fölé. Irgalmad nem fogy a múló idővel. Ki voltál az maradsz mindörökké.

Hűséged végtelen, Hűséged végtelen
Mindennap új áldás árad reám.
Hiányod pótolod hatalmas kézzel.
Hűséged végtelen, Uram hozzám.

A tél, a nyár, az ősz, a feslő tavasz.
A nap, a hold s a nagy csillagsereg, ezt zengi szüntelen együttes karban: Te vagy az írgalom, a szeretet.

Hűséged végtelen, Hűséged végtelen
Mindennap új áldás árad reám.
Hiányod pótolod hatalmas kézzel.
Hűséged végtelen, Uram hozzám.

Eltörlöd bűnömet, béke leng körül.
Velem vagy s lényed úgy megvidámít.
Erőt adsz mára a holnapra reményt.
Áldásod ontja rám bő árjait.

Hűséged végtelen, Hűséged végtelen
Mindennap új áldás árad reám.
Hiányod pótolod hatalmas kézzel.
Hűséged végtelen, Uram hozzám.


ÚJSZÖVETSÉGED ELFOGADOM

Újszövetséged elfogadom,
magam egészen odaadom.
Nem tartok semmit, legyen Tiéd.
Félelmeimtől irgalmad véd.

Áttört kezedbe kezem teszem.
Ne engedd kérlek, ha elveszem.
Láncolj magadhoz örökre már.
Nincsen itt részem nincs ami vár.

Hű lenni nékem tudom nehéz.
De szívem lássad hű lenni kész.
Járva utam, ha megbotlanék,
emelj magadhoz keresztedért.



SOKSZOR ÚGY ÉRZEM

Sokszor úgy érzem össze roskadok,
Többé nem lesznek jó és szép napok.
Nem süt rám a napsugár, nem lesz többé tél se nyár,
Lelkem terhével egyedül vagyok.

Éjszakák, törnek rám
és én úgy érzem megfojt a magány.
Lesz -e még megoldás,
vagy csak a négy fal vesz körül semmi más.

Megpróbáltam, hogy nagy dolgot teszek.
Minden emberhez nagyon jó leszek és ha megbántanak,
Nem lesz szívemben harag, ez sem oldotta le a terheket

Mit tegyek, ezután?
Mikor tűnik fel újra a szivárvány?
Félelem, fájdalom kínozza lelkem,
hogy el sem mondhatom.

Van egy út amit Isten készített.
Csak ott lelsz nyugtot és békességet, ez az út a kereszt,
Ahol Isten Szent Fia minden emberért életét adta.

Még ma jöjj, ahogy vagy, hisz
Jézus Krisztus téged is elfogad!
Félelem, fájdalom eltűnik végleg, s te élhetsz szabadon!




TEREMTS BENNEM TISZTA SZÍVET

Teremts bennem tiszta szívet ó, Uram.
Az erős lelket újítsd meg bennem
Teremts bennem tiszta szívet ó, Uram.
Az erős lelket újítsd meg bennem

Ne vess el engem a Te orcád elől
. Szentlelked ne vond meg tőlem.
Támogass az engedelmesség lelkével.
Szabadításod örömét add nekem!

Teremts bennem tiszta szívet ó, Uram.
Az erős lelket újítsd meg bennem



HOZZÁD JÖVÜNK URAM

Hozzád jövünk Uram Ó segíts! Ne szóljon Igéd hiába
A szívünk oly sötét ,Ó segíts, élessze Igéd világa!
Áldd meg, ó Uram az énekünk, legyen jobban tiéd életünk!
Ne szóljon Igéd hiába Ne szóljon Igéd hiába,

Ha fülünk Igédre nem figyel, lábunkkal járunk a sárban.
Vágyaink szakítnak Tőled el, nem fénylik mécsünk világa.
Ó Uram templommá hadd legyen,
a szívünk megszentelt hely legyen!
Ne szóljon Igéd hiába Ne szóljon Igéd hiába,

Ajkunkon hazugság bélyege, megrontott életünk átka.
Hogy állunk elődbe így Uram, naponként Téged imádva?
Nyisd meg a szemünk, hogy láthassunk!
Szenteld meg ajkunk, hogy áldhassunk!
Ne szóljon Igéd hiába Ne szóljon Igéd hiába,

A szívünk összetört ó Uram, itt állunk előtted gyászban.
A mélyből hozd ki az életünk, ne szóljon Igéd hiába.
Áldd meg Igédet, hogy érthessük,
dicsőségedre, hogy élhessünk!
Ne szóljon Igéd hiába Ne szóljon Igéd hiába,

TÜZED ÚRAM, JÉZUS
Tüzed, Uram Jézus, szítsd a szívembe,
lángja lobogjon elevenebben.
Ami vagyok és mind, ami az enyém,
tartsd a kezedben igazi helyén!
Életem kútja ,örök örömem, Fény a sötétben csak Te vagy nekem. Hallod imám és bármi fenyeget,
nem hagy el engem tart a Te kezed!

Szorongat a sátán, de Te velem vagy!
Hű Szabadítóm aki el nem hagy!
Ennek a világnak fekete egén, Lényed a csillag , sugarad a fény.
Életem kútja, örök örömem...

Jön az örök nap már, közeledik Ő.
Mennyei honba hazavinni jő!
Röpke pillanat, míg tart a keserű, Jézus elém jön, örök a derű.
Életem kútja, örök örömem...

JÉZUS, TE ÉGI SZÉP
Jézus ,te égi szép, tündöklő fényű név,
legszentebb itt alant a föld színén.
Benned van irgalom, terólad zeng dalom
erőd magasztalom, ragyogj felém!

Az élet száz veszély, én lelkem mégse félj,
míg Ő tart karjain hü mestered!
Elhagynak emberek, mit árt ha Ő veled?
Töröld le könnyedet, Jézus szeret!

Akaratod nekem mutasd meg szüntelen,
ne rejtsd el, Mesterem tetszésedet!
Alázattal tele, hadd merüljek bele,
hisz idegenben jár itt gyermeked!

Tisztíts meg teljesen, szentelj meg hadd legyen,
fényedből fénysugár az életem.
Míg a homályon át a lelkem otthonát,
világosságodat elérhetem!

AZ ÚR CSODÁSAN MŰKÖDIK

Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van.
Tenger takarja lábnyomát, szelek szárnyán suhan.
Mint titkos bánya mélyiben, formálja terveit.
De biztos kézzel hozza fel, mi most még rejtve itt!

Ne félj tehát kicsiny csapat, ha rád felleg borul.
Kegyelmet rejt s belőle majd áldás esője hull.
Bízzál az Úrban rólad Ő meg nem feledkezik.
Sorsod sötétlő árnya közt, szent arca rejtezik!

Bölcs terveit megérleli, rügyet fakaszt az ág.
Bár mit sem ígér bimbaja, pompás lesz a virág.
Ki kétkedőn boncolja Őt, annak választ nem ád.
De a hívő előtt az Úr megfejti önmagát!

FENN A MENNYBEN

Fenn a mennyben az Úr minden győztesnek ád,
aki Jézussal jár s benne hitt,
aranyból koronát, fehér égi ruhát, hárfa húrjait pengetheti!
Igen ott minden kész, igen ott minden kész,
minden győztesnek jár örök rész.
Boldog véghetetlen öröm vár odafenn,
Jézusért én is el nyerhetem!

Vígan lépkedünk színarany utcákon át,
halljuk angyalok dicséretét.
Szemünk láthatja Jézus szent ábrázatát,
aki vért ontott bűneinkért!
Igen ott minden kész.

Élet forrása kínálja élő vízét, tiszta hűs vízét bőségesen.
Fényt az Úr maga áraszt és hint szerteszét!
Halál nem lesz ott, éjszaka sem!
Igen ott minden kész....

Minden gyötrelmet, bánatot elfeledünk,
ha Ő bennünket keblére von.
Jézus szívére hajthatjuk fáradt fejünk. Nála béke vár és nyugalom!
Igen ott minden kész....

ÁLDJAD LELKEM, ÁLDJAD ÉLETEM

Áldjad lelkem, áldjad életem, mindig áldjad az Urat!
Hála ének drága illata az, ha szívemből fakad.
Minden reggel, délben vagy ha jő az est,
szálljon hálaáldozat!
Áldjad lelkem, áldjad életem, mindig áldjad az Urat!

Krisztus Jézus, Isten szent Fia, elhagyta dicső honát,
és mint Bárány-mert úgy szeretett-értünk adta önmagát!
Minden reggel, délben vagy ha jő az est...

Irgalmas és jóságos az Úr, vétkeinkre nem tekint.
Nem cselekszik és nem is fizet a mi bűneink szerint.
Minden reggel, délben vagy ha jő az est...

Ismer minket és emlékezik tudja, hogy porból vagyunk.
Bűnbánattal mégis Ő elé mindig leborulhatunk.
Minden reggel, délben vagy ha jő az est,
szálljon hálaáldozat!
Áldjad lelkem, áldjad életem, mindig áldjad az Urat!

OLYAN ÖRÖMÖT

Olyan Örömöt mint a forrás. Olyan Örömöt mint a forrás
Olyan Örömöt kaptam tőled Istenem.
Olyan Örömöt mint a forrás ....
Olyan Békét mint a folyó, Olyan Békét mint a folyó,
Olyan Békét kaptam tőled Istenem
Olyan Békét mint a folyó...
Olyan szeretetet mint a tenger. Olyan szeretetet mint a tenger
Olyan szeretetet kaptam tőled Istenem
Olyan szeretetet mint a tenger...
Olyan hitet mint a szikla .Olyan hitet mint a szikla
Olyan hitet kaptam tőled Istenem
Olyan hitet mint a szikla...
Olyan közösséget mint a család ,Olyan közösséget mint a család
Olyan közösséget kaptam tőled Istenem
Olyan közösséget mint a család ...
Olyan szabadságot mint a madár, Olyan szabadságot mint a madár
Olyan szabadságot kaptam tőled Istenem
Olyan szabadságot mint a madár....

MAGÁRA VETTE

Magára vette szennyes ruhámat,
megbékítette Istent, Atyámat.
Megbékítette, megbékítette Istent, Atyámat!

A kín, az átok én bűnöm ára,
de Ő felvitte a Golgotára.
De Ő felvitte, de Ő felvitte a Golgotára!

Bűn büntetését kereszten értem,
magára vette a szenvedésem.
Magára vette ,magára vette a szenvedésem!

Szerelmes szíve szakadt meg értem,
de eltörölte mind, mind a vétkem.
De eltörölte, de eltörölte mind, mind a vétkem!

Jézus, te drága, mit adjak néked?
Összetört szívem hozom elébed.
Összetört szívem, összetört szívem hozom elébed!

ATYÁM, KÉT KEZEDBEN

Atyám, két kezedben, csak ott lakhatom.
biztonságot csak tőled kapok!
Újjá így teremtesz, sebem ápolod,
boldogság, hogy itt van otthonom!
Tarts meg két kezedben, őrizz meg Uram,
oltalmadban rejtsd el sorsomat!
Tarts meg ...
Atyám, két kezedben, teljes az öröm,
ajándékodban gyönyörködöm!
Tékozlóként éltem, tárva most karod,
hűtlenségem nem hánytorgatod!
Tarts meg .....
Atyám, két kezedben, bátran sírhatok,
fájdalmaim hordozod tudom!
Ott fönn a kereszten, áldó két kezed,
bűneimmel én szegeztem fel
Tarts meg ....



MINDEN, MI ÉL

Minden mi él csak Téged hirdet,
Minden dicsér, mert mind a műved.
Azzal, hogy él, ezt zengi Néked:
Dicsérlek én, dicsérlek Téged!

Dicsér az ég, nap, hold és csillagok,
Fény és sötét, nap, éj és hajnalok.
Dicsér az ég, felhő és hóvihar,
A víz, a tűz megannyi tiszta dal.
Minden mi él csak Téged hirdet.....

Dicsér a föld, dicséri szent neved.
Mint jó anyánk, táplál s ad eledelt.
Virág, gyümölcs, zöld fű, fa hegyvidék,
tó és folyó, síkság és büszke bérc.
Minden mi él csak Téged hirdet,....

A nagy világ létével énekel,
szavunkra vár, hogy hozzád megtérjen.
Dicsérjük hát, Királyunk nagy nevét!
Zengjed velünk: Nagy Isten áldott légy!
Minden mi él csak Téged hirdet,
Minden dicsér, mert mind a műved.
Azzal, hogy él, ezt zengi Néked:
Dicsérlek én, dicsérlek Téged!


CSEND VAN BENNEM

Csend van bennem, és emlékezem,
képe a múltnak ím megjelen
Vétket látok s gondozó kezet,
szennyből, a sárból, mint kivezet.
Miért szeret Isten, miért szeret még,
hogy lehet miért nem mondja ki, elég.
Féltő karja újra átölel, áttört szívéhez szívem közel!

Csend van bennem, és emlékezem,
mily sok ajándék, nagy kegyelem.
Mily sok áldás mily sok türelem,
kísérte végig az életem.
Miért szeret Isten, miért szeret még,
hogy lehet miért nem mondja ki, elég.
Féltő karja újra átölel, áttört szívéhez szívem közel!

Csend van bennem, és emlékezem,
sokszor volt könnyes mindkét szemem.
Oly sok bánat fájdalom is ért,
hozzád futottam irgalomért.
Miért szeret Isten, miért szeret még,
hogy lehet miért nem mondja ki, elég.
Féltő karja újra átölel, áttört szívéhez szívem közel!

Csend van bennem, és emlékezem,
hála dicséret él szívemen,
hogy köszönjem múltat, és jelent,
holnapom védő őrző kezet.
Miért szeret Isten, miért szeret még,
hogy lehet miért nem mondja ki, elég.
Féltő karja újra átölel, áttört szívéhez szívem közel!


ERŐT ADSZ MINDEN HELYZETBEN

Erőt adsz minden helyzetben
Te vagy a kincsem, életem.
Te vagy a mindenem!
Kereslek, mert oly drága vagy,
Nincs mivel pótolhatnálak,
Te vagy a mindenem!
Refr.
Jézus, hű Bárány, áldom
Szent Neved! (2x)

Elvetted bűnöm, szégyenem,
Köszönöm, hogy újjá lettem,
Te vagy a mindenem!
Felemelsz, hogyha elbukom,
Szentlelked betölt jól tudom,
Te vagy a mindenem!
Refr.
Jézus, hű Bárány, áldom
Szent Neved! (2x)


NE FÉLJ, MERT MEGVÁLTOTTALAK,

Ne félj, mert megváltottalak,
Neveden szólítottalak,
Karjaimba zártalak,
Örökre enyém vagy! (2x)
Viruló réteken át,
hűs forrás felé vezetlek.
Pásztorod vagyok,
elveszni senkit sem hagyok.
Karom feléd tárom,
kiárad áldásom.
Nem rejtőzöm el,
szívem a szívednek felel,
Amikor úgy érzed,
nyomaszt az élet.
Ne félj, mert megváltottalak....

Nem taszítalak el, amikor vétkezel.
Irgalmat lelsz a szívemben,
örök feléd a hűségem.
Amerre jársz, védlek,
nyomodba lépek.
Nem rejtőzöm el,
szeretet- lángom átölel.
Ne félj, ha éjben jársz,
hidd, hogy a fény vár rád!
Ne félj, mert megváltottalak...


SZÍVEM TELVE VAN VELED

Szívem telve van Veled,
Drága Jézus, hű Megváltóm,
Hálát érzek mindazért,
Mit értem tettél, drága Jézus.
Hogy elhívtál és befogadtál,
Nincsen más otthonom.
Karod óv s átölel,
Csak nálad van lakhelyem.
Jöjj közel hát és ölelj most át!
Szükségem van rád!



VAN EGY JÓ HELY

Van egy jó hely, oda megyek
Lerakom ott a terheket
Ott fönn a hegyen van az a hely, ahol a szív békére lel.
A Golgotán áll a kereszt,
ha fáradt vagy oda jöhetsz.

Emberekét ömlött a vér, kegyelmet kap az aki kér.
Ott fönn a hegyen van az a hely, ahol a szív békére lel.
A Golgotán áll a kereszt,
ha bűnös vagy, bátran jöhetsz.

Keresni jött, mi elveszett, megtört szívű embereket.
Ott fönn a hegyen van az a hely, ahol a szív békére lel.
A Golgotán áll a kereszt,
ha elhagytad visszajöhetsz.

Csodálatos ez a titok
Szentlelkével megragadott.
Ott fönn a hegyen van az a hely, ahol a szív békére lel.
A Golgotán áll a kereszt,
Várnak ott rád mindig jöhetsz.

Azóta tart a kapcsolat
Ő vigyáz rá, el nem szakad.
Ott fönn a hegyen van az a hely, ahol a szív békére lel.
A Golgotán áll a kereszt,
Isten szívén megpihenhetsz.



BIZOM BENNED URAM JÉZUS

Bízom benned, Uram Jézus
Benned bízom egyedül
Kit Te hű kegyelmed hordoz
Az bizton üdvözül.
Bízom benned, Uram Jézus,
Te nagy kegyelmű, drága hű Megváltó, Én bízom benned,
Uram Jézus, Igéd bíztat reá.
Mint a pásztor gyenge bárányt, folyvást úgy vezet kezed,
S annak, aki rád tekint csak,
elesni nem lehet.
Bízom benned, Uram Jézus...

Gondot is viselsz Te rólam, hordod minden terhemet: hogyne bízna szívem abban,
ki engem úgy szeret!
Bízom benned, Uram Jézus.....

Bízom benned, Uram Jézus
Add, hogy mindig így legyen:
Bízzam benned, bármi érjen
És bízzam szüntelen.
Bízom benned, Uram Jézus,



JÉZUS, NEVED OLY CSODÁLATOS

Jézus, neved oly csodálatos
Jézus, nékem oly kívánatos
Jézus, néked mondok éneket,
Te vagy ékes mindenek felett.

Jézus, Sáron legszebb rózsája
Jézus, a völgyek legszebb virága,
Jézus szívem hódoljon Neked,
Te vagy ékes mindenek felett.

Jézus, eljövendő nagy Király,
Jézus, akit minden szentje vár
Jézus, tiéd minden tisztelet,
Te vagy ékes mindenek felett.


JÖJJ IZRAEL

Jöjj Izrael, ne félj bízzál Istenedben,
mert Ő téged vár.
Jöjj Izrael, ne félj bízzál Istenedben,
mert Ő téged vár.
Nem mond le rólad vissza fogad téged és karjába zár.
Nem mond le rólad vissza fogad téged és karjába zár.


NE AGGODALMASKODJÁL

Ne aggodalmaskodjál nézz Jézusodra fel
Ő felruház és táplál rád gondot Ő visel
Dicső, Király, Ég és a föld Úra
Szívünk Tiéd, légy annak is Úra!


MENNYETEK BE KAPUIN

Mennyetek be kapuin hálaadással
tornácaiba dícséretekkel
Mennyetek be kapuin hálaadással
tornácaiba dícséretekkel

Mert jó az Úr örökkévaló kegyelme
és hüsége megmarad mindörökre
Mert jó az Úr örökkévaló kegyelme
és hüsége megmarad mindörökre


RÓLA BESZÉL

Róla beszél fű,virág, verebek és pacsirták
Rügyező és lombos fák, simogató szél.
Énekel a tarka rét, patak, folyó, vízesés,
napsütéses kéklő ég Ő a békesség
Érzem én is jóságát , szeretete illatát
Béke legyen mindenkivel, nála öröm vár!
Hm...
Béke legyen mindenkivel! Jézus Úr, Király!

VELEM VÁNDOROL

Velem vándorol utamon Jézus, gond és félelem el nem ér.
Elvisz elsegít engem a célhoz,
Ő a győzelmes, hű vezér.
Ő a győzelmes, hű vezér.

Velem vándorol utamon Jézus, ott az oltalom hű szívén.
Ha a szép napot fellegek rejtik,
Ő az éltető tiszta fény.
Ő az éltető tiszta fény.

Velem vándorol utamon Jézus, bár az út néha oly sötét.
Soha nincs okom félni a bajtól,
Amíg irgalmas karja véd.
Amíg irgalmas karja véd.

Velem vándorol utamon Jézus, ez a vigaszom, baj ha jő.
Bármi súlyosak rajtam a terhek,
Segít hordani, ott van Ő.
Segít hordani, ott van Ő.

Velem vándorol utamon Jézus, túl a sír sötét éjjelén.
Fenn a mennyben az angyali karban,
Nevét végtelen áldom én.
Nevét végtelen áldom én.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 110, összesen: 326744

  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...
  • 2024. április 04., csütörtök

    Folytonosság és változás, külső tényezők és személyes hit, individualizmus és felekezeti elkötelezettség, ébredés és szekularizáció teszik sokszínűvé ...
  • 2024. április 03., szerda

    Messze megelőzve korukat, épp negyven éve kezdtek gyülekezetépítésbe egy panelvárosban Szénási János és felesége, Gazda Klára lelkipásztorok, akikkel ...
  • 2024. április 02., kedd

    A gyülekezeteket érintő változásokról szólt az idei Ifjúságivezető-képző egyik kerekasztal-beszélgetése.
  • 2024. április 01., hétfő

    Súlyos kríziseket élt meg az életében, mégis érdemtelenül megajándékozottnak érzi magát a monorierdői Dókus Endre Levente.