Nyomtat Elküld Olvasási nézet

VI.) Evangélium hirdetés SZERKESZTETT KIADVÁNYOKKAL

 

Az örökkévaló EVANGÉLIUM hírdetése

prospektusok szerkesztésével

Az Úr Jézus Krisztus által kapott kegyelemért vallom magam boldog embernek, és az Ő szeretetét tartom legdrágább kitüntetésemnek, melyért érdemes volt élni. Minden más ebben az életben "csak" ráadás. Örömmel vallom, hogy életem legdrágább kincse lett az Úr  Jézus Krisztusba vetett hit, melyet nem szeretnék eltékozolni soha. Küldetésünk, hogy mi akik megismertük az Úr kegyelmét, éljük hátralévő életünket az Úr dicsőségére: "Hogy dicsőségének magasztalására legyünk." Efezus 1,12) ha kell akár életünk árán is, de meg kell tudnia a világnak, hogy Jézus Krisztus az egyetlen Úr, a halálon is győztes Király!

Lelki Oázis Missziónk keretében immár több mint húsz éve hitünkkel kapcsolatos ismeretterjesztő prospektusokat szerkesztünk, a Szent Biblia és református hitünk minél jobb megismertetése érdekében. Eddig már sok ezer példányban osztottunk szét kiadványainkat.

Ezt a missziós szolgálatot kiváló lehetőségnek tartjuk, az Úr Jézus Krisztus örök evangéliumának hirdetésére.  Ily módon is szeretnénk üdvözítő hitünkről bizonyságot tenni, lelkeket menteni és a lelki életet erősíteni.

 

KAPCSOLAT:
Trencsényi László  
református lelkipásztor
E-mail:trencsenyilaszlo@gmail.com

***

 

„Isten választottaiért,
hogy higgyenek, és megismerjék az igazságot az igazi kegyesség szerint az örök élet reménységére."
(Titusz 1,1-2)

...

 

 

 

***

 

***

 

 

***

 

 

 

 

 

***

***

 

 

***

 

***

 

***

 

***

 

***

 

 

 

***

 

***

 

 

***

 

 

***

 

 

***

 

***

 

 

***

 

***

 

 

***

 

***

 

...

...

 

 

 

 

***

"Szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban." (1Korinthus 15:58)

***

Minden hívő ember

életének értelme és célja:

Élni Isten nagy nevének dicsőségére,
embertársaink javára
és munkálkodni Isten országának előmenetelén!

***

Minden hívő ember legfontosabb kötelessége:

Az Úr Jézus Krisztus örök evangéliumának befogadása és tiszta hirdetése.

  • Az Úr Jézus Krisztus által elrendelt sákramentumokkal való helyes élés.
  • A keresztyén etikai normák maradéktalan képviselete.
  • Hittestvéreink tanítása, lelki segítése, bátorítása, erősítése, vigasztalása.
  • Hittestvéreink biblikus életvitelre és szolgálatra való felkészítése.
  • Hittestvéreink lelki megújulásának, épülésének munkálása.

„Hitetek mellé ragasszatok...tudományt." (2Péter 1,5)

„A szent írások bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusba vetett hit által." (2Timóteus 3,15)

 

 

 

***

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 26, összesen: 689818

  • 2026. november 06., péntek

    A gyermekek védelméről, méltóságuk megőrzéséről és köznevelési intézményeinkben az edukációs programok egyházi-szakmai szempontú megválasztásáról szól...
  • 2026. november 06., péntek

    Több dunamelléki egyházmegyében is megválasztották a következő hatéves ciklus tisztségviselőit. Az eredményeket folyamatosan tesszük közzé.
  • 2026. november 05., csütörtök

    Az idei Harkányi Szabadegyetem a középkori Magyarország vallási és kulturális eseményeinek máig ható örökségét vizsgálja, különös tekintettel a ferenc...
  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...