Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Mit mond a Szent Biblia a VÁLÁSRÓL?

„Vigyázzatok azért magatokra, és ne legyetek hűtlenek ifjúkorotokban elvett feleségetekhez! Gyűlölöm azt, aki elválik feleségétől - mondja az ÚR, Izráel Istene -, mert erőszak tapad ruhájára - mondja a Seregek URa. Vigyázzatok magatokra, ne legyetek hűtlenek!”
(Malakiás 2:15–16)


Az Úr Jézus Krisztus mondja:
„A teremtés kezdete óta az embert férfivá és nővé teremtette az Isten. Ezért elhagyja az ember apját és anyját, és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember el ne válassza.” (Márk 10:6-9).

A házasság kizárólagos kapcsolat egy férfi és egy nő között.
Isten rendelte el és szabályozta a házasság rendjét. A házastársak elégedjenek meg egymással! Az Isten által megengedett és parancsolt testi egyesülés a házasságban a férj és feleség lelki egyesülését tükrözi. A Szentírás a házasságot jelképesen a Krisztus és gyülekezete közötti kapcsolat szemléltetésére használja.
A házasság, amelyet Isten a teremtéskor rendelt el, minden embernek szól. Az egyház elismeri a polgári házasságot, a keresztyéneknek azonban Isten azt parancsolja, hogy „az Úrban” házasodjanak. „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában.” (2Kor 6,14).
Isten rendeli el a házasélet szerkezetét. Mindkét házasfél konkrét parancsokat kap Istentől, melynek lényege a hűség, a kölcsönös gyengédség és az egymás támogatása.

***
Társadalmunkban, ahol a válások gyakorisága járványszerű arányokat öltött, a válás kérdése sürgetővé vált. Gyors elburjánzása és az általa keltett jogi és családi problémák miatt a törvény egyre inkább megkönnyíti az eljárást azzal, hogy nem kell kimondani, ki hibáztatható a válásért. Miközben egyre könnyebben el lehet válni, elkeserítő az eljárás felgyorsulása. A Szent Biblia nem ilyen felszínes a válás kérdésében.


Az Úr Jézus tanítását olyan vita háttere előtt mondja el, amely az I. században a rabbinikus iskolák között folyt ebben a témában.
A liberálisok és konzervatívok között folytonos vita dúlt a válás jogos okai körül. Az Úr Jézust is szembesítették a kérdéssel:
„Ekkor farizeusok mentek oda hozzá, hogy kísértsék, és megkérdezték tőle: Szabad-e az embernek bármilyen okból elbocsátania a feleségét? Ő így válaszolt: Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket?
Majd így folytatta: Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza". (Máté 19:3-6).


Megfigyelhetjük, hogy amikor a farizeusok a liberális válási törvényről faggatták Jézust, az Úr rögtön visszavezette őket a Szentíráshoz, ahhoz, ahogyan Isten eredetileg megalkotta a házasság intézményét. Hangsúlyozta, hogy a Teremtő a házasságot egy életre tervezte. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a férj és feleség egy testté egyesült, és ezt az egyesülést emberi rendeletekkel nem lehet felbontani. Csak Isten határozhatja meg felbontásának okait! A vita folytatódott: „Erre azt mondták neki: Akkor miért rendelte el Mózes, hogy aki elbocsátja a feleségét, adjon válólevelet neki? Jézus így válaszolt: Mózes szívetek keménysége miatt engedte meg, hogy el bocsássátok feleségeteket, de ez kezdettől fogva nem így volt. Mondom néktek, hogy aki elbocsátja feleségét - paráznaság esetét kivéve-,és mást vesz feleségül, az házasságtörő"(Máté 19:7-9).

Ha figyelmesen olvassuk az Úr Jézus válaszát, azt látjuk, vitatta, hogy a farizeusok megértették az ószövetségi törvényt. Mózes nem „parancsolta”, hanem konkrét okok alapján megengedte a válás lehetőségét. (Mózes természetesen Isten szószólója volt. Isten engedte meg az eredeti szándékától való eltérést a házasságot sértő bűn jelenléte miatt.) Az Úr Jézus arra emlékeztette a farizeusokat, hogy még ezt az engedményt is csak a bűn (a szív keménysége) miatt tette Isten, és mint ilyen, nem érvényteleníti a házasság eredeti célját.
Az Úr Jézus ekkor két kijelentést tett - a szexuális erkölcstelenség esetét kivéve - megtiltotta a válást. Az újraházasodásról és paráznaságról mondott szavait az érvénytelen és jogtalan válásokra kell érteni. Ha az emberek akkor kimondják a válást, amikor Isten nem mondja ki, akkor a házaspár Isten szemében még házasságban él. Ezért ha az emberek törvénytelen válás után újraházasodnak, házasságtörő kapcsolatra lépnek.

Az Úr Jézus Krisztus mondja: „Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.” (Lukács 16:18).
Később, Pál apostol a válásról szóló engedélyt arra az esetre is kiterjesztette, amikor a hívőt a hitetlen fél elhagyja.
„A házasoknak pedig nem én parancsolom, hanem az Úr, hogy az asszony ne váljon el a férjétől. Ha azonban elválik, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön ki a férjével. A férfi se bocsássa el a feleségét. (1Korinthus 7:10–11).
„Ha pedig a hitetlen házastárs válni akar, váljék el, nincs szolgaság alá vetve a hívő férj vagy a hívő feleség az ilyen esetekben. Mert arra hívott el minket az Isten, hogy békességben éljünk.” (1Korinthus 7:15).

 

A Westminsteri Hitvallás így foglalja össze a kérdést:
"A házasságkötés után elkövetett házasságtörés esetében törvényszerű az ártatlan félnek elválni, és a válás után újra házasodni, mintha a bűnös fél meghalt volna...
Habár az emberiség annyira megromlott, hogy az emberek képesek érvelni amellett, hogy azok jogszerű elválását igazolják, akiket Isten egyesített a házasság által,
mégis a házasságkötés felbontásának egyedüli oka a házasságtörés, vagy olyan hűtlen elhagyás lehet, amelyet sem az egyház, sem a világi hatóság semmilyen módon nem tud orvosolni. A házasságkötés felbontása nyilvános és szabályos módon kell, hogy történjen, és nem az érintett személyek akarata és belátása szerint."

ÖSSZEFOGLALÁS:
A Szent Biblia nem egyezik bele
a közös megegyezéssel való válásba,
amikor kimondják, hogy egyik fél sem hibás!
Az Úr Jézus elutasította a farizeusoknak a válásról vallott liberális felfogását.
Mózes nem parancsolta, hanem megengedte a válást.
Az Úr Jézus a válást szexuális erkölcstelenség esetén engedi meg.
Krisztus azt tanította, hogy a törvénytelenül elváltak új házasságát házasságtörésnek kell tekinteni.
Pál apostol jogos válóoknak nevezi azt is, amikor a hitetlen elhagyja hívő házastársát.

R.C.Sproul

A keresztyén hit alapigazságai:
A válásról

***
„Vigyázzatok azért magatokra, és ne legyetek hűtlenek ifjúkorotokban elvett feleségetekhez! Gyűlölöm azt, aki elválik feleségétől - mondja az ÚR, Izráel Istene -, mert erőszak tapad ruhájára - mondja a Seregek URa. Vigyázzatok magatokra, ne legyetek hűtlenek!” (Malakiás 2:15–16)

 

Szerkesztette:
Trencsényi László
református lelkipásztor
Budapest 2020.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 16, összesen: 327298

  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...
  • 2024. április 04., csütörtök

    Folytonosság és változás, külső tényezők és személyes hit, individualizmus és felekezeti elkötelezettség, ébredés és szekularizáció teszik sokszínűvé ...