belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Magasság

Tóth Sára

A mennyben pihenni fogunk?

Munka és pihenés közötti hasadtságra ítéltetve...?

Munka és pihenés: a kettőt általában élesen szembeállítjuk egymással.
A „pihenésnek" szeretünk negatív definíciót adni: semmittevés, az aktivitás hiánya. Lelki szemeim előtt megjelenik jó néhány ismerősöm, akiről úgy vélem, a kínok kínját fogja kiállni a mennyben, már amennyiben a mennyben nem „dolgozni", hanem „pihenni" kell majd. A munka alkoholistája, mondják angolul (workaholic), aki nem tud leállni. Létének értelme a tevékenység, gyenge önbecsülését mindenki más túlteljesítésével igyekszik megtámogatni. Teljesítményközpontú nyugati világunk ennek a beteges hajtásnak esik egyre inkább áldozatul, egyre zsengébb korosztályokra kiterjesztve a kórt (gondoljunk a nevetséges óvodai különórákra, vagy a beesett arcú, karikás szemű, tanulmányi versenyt tanulmányi versenyre halmozó kisiskolásokra).

A nyugati kultúrának ez a tevékenységláza, lássuk be, nem kis mértékben a protestáns kegyesség egyik nagyhatású mellékterméke, puritán atyáink szekularizált öröksége. Az átadott életű ember minden percét Istennek szenteli, őt szolgálja. És mivel a reformátori teológia feloldotta a szent és a profán éles szembeállítását és mindenféle munkát Isten szolgálatának tekint (elvileg, mert a mai keresztyén hitgyakorlatba sajnos még ez a megkülönböztetés is visszacsúszott, no de ezzel most ne bonyolítsuk....), a munka szent, vagyis a látható bizonyítéka annak, hogy én újjászületett ember, Isten választottja vagyok, az, hogy dolgozom és szolgálok, szolgálok és dolgozom. Minden percemről számot kell adnom. Betöltöm hivatásomat. Az ilyen ember, még ha tudatosan próbálja is ellensúlyozni önmagában e szemlélet egyoldalúságát, sohasem fog leheveredni egy napsütötte tengerparton vagy fog elkölteni egy luxusvacsorát úgy, hogy a bűntudat halvány és megfoghatatlan érzése ott ne ólálkodna valahol a tudatküszöbe környékén.

Ám az egyoldalúságok általában átcsapnak önmaguk ellenkezőjébe. Képzeljük el azt az embert, aki a stresszes hajtásba annyira belefáradt, hogy immáron semmi örömét nem találja a munkájában. Depressziósan ébred, hogy már megint dolgoznia kell. Gépiesen hajt mondjuk az év háromszázharmincöt napján, hogy a fennmaradó harminc napban végre éljen! Az az élet számára, hogy kiszabadulhat a mókuskerékből, elmenekülhet a gyűlöletes számítógépe és az e-mailek nem szűnő áradata elől, elmehet a tengerpartra vagy a hegyekbe, vagy egy wellness-hétre. Szabadságra! Mert amúgy élete a munka rabságában telik. A munkás hétköznapokat nem megéli, hanem túléli, minél előbb túl akar jutni rajtuk, hogy a vágyott wellness-mennyországba megérkezhessen.

Ez a két kínzó véglet is jelzi, hogy a „munka kontra pihenés" szembeállítás igazából az emberi élet hasadtságára, sebzettségére utal. Egyrészt nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a protestáns aktivizmussal szemben életbevágóan fontos a kontemplatív, szemlélődő beállítottság, Mária lelkülete Mártáéval szemben. Az élet célja nem Isten szolgálata, hanem Isten szemlélése, a benne való örvendezés. Egyszerűen csak „lenni", nem mindig csak „tenni". Csendben, nyugalomban lenni, elengedni. De mivel képtelenek vagyunk szabadulni az „aktív-passzív" dualista kettősségétől, és attól is elég nehezen, hogy a „passzív" alacsonyabb rendű, mint az „aktív", nagyon nehéz az elengedést, szemlélődést nem egyfajta hiányként, negatívumként érzékelni. A munka, a hajtás ellentéte a hétköznapi élet szintjén a „kikapcsolódás". Ilyenkor a semmittevésre, vagy valamiféle strukturálatlan, önmagában értéktelen tevékenységre szoktunk gondolni. Pedig a legtöbb ember tapasztalta már, milyen fontos a „szabadidejét" ügyesen megszervezni és kitölteni, különben csak teng-leng, és fáradtabb lesz, mint volt. A valódi szabadidő, írja Northrop Frye, éppenhogy nem „kikapcsol", szétszórja a figyelmet a semmibe, inkább szembesít saját belső erőforrásaimmal. Isten vajon „pihen", vagy „dolgozik"? A Teremtés könyve szerint a hetedik napon megpihent. János evangéliuma szerint „mind ez ideig munkálkodik". Az igazi misztérium itt az, hogy Istenben nem létezik ez a hasadtság. Ő a mélységes csönd, a változhatatlan mozdulatlanság, s egyszersmind a túlcsorduló erő, dinamika és mozgás. Aki őt szemléli és a vele való egyesülésre törekszik, az egyszerre tökéletesen elengedett és mozdulatlan, mégis a legintenzívebben összpontosít és „dolgozik". Ebben a munkában azonban nem lehet elfáradni, inkább felfrissülni, megpihenni lehet. Valahogy úgy, ahogy Jézus mondta: „az az én eledelem, hogy az ő akaratát cselekedjem".

Akármilyen különös, ahhoz, hogy igazán elkezdjek élni, meg kell tanulnom elengedni ezt a szembeállítást. A munka pihenés lesz, a pihenés pedig munka. Persze nem azt értem ezen, hogy a munkastressz kússzon be életem minden területére. És azt sem gondolom, hogy időben élt életünknek ne lenne szüksége összpontosítás és kikapcsolódás váltakozására. Inkább valami olyasmit gondolok, hogy a munkával töltött időt akkor lehet megélni, és nem túlélni, ha amennyire lehet, feladom a célorientáltságot. Minden munkával töltött pillanatot önmagáért élvezek, nem pedig folyamatosan kikacsingatok a jelenből a jövő felé. (Mikor lesz már kész? Bárcsak túl lennék rajta!) Mi az a tevékenység, ami olyan, mint a munka, azzal a különbséggel, hogy nincsen praktikus, hasznos célja, hanem önmagáért végezzük? A játék! A játék és a művészet. Az az evangéliumi történet, amelyben az asszony minden praktikus megfontolást félresöpörve Jézus fejére (illetve lábára) önti az illatos szelencét, számomra mindig is a művészetre tett utalás volt: a művészet és a játék úgy függ össze a szentséggel, hogy felmutat valamit, aminek nincs praktikus haszna, nincsen e világi értelme, csakis szemlélődésként, Istenre irányultságként van értelme. Mivel Isten a „vagyok", aki a jelenben lakozik, ezeknek az aktusoknak egyedül a tiszta jelenben van értelme. Amiképpen a protestáns környezetben gyakran alábecsült liturgiának, mely pont ezekből az alkotóelemekből tevődik össze: játék is, művészet is. Boldog az az ember, akinek a munkája egyben játék is, aki annyira tudja azt élvezni, mint egy gyerek, aki kedvenc játékát játssza. És boldog, akinek a játéka a munkája, vagyis aki nem szétszórja, hanem összeszedi magát a „szabadidejében". Az ő komolyságában játékosság lesz, játékosságában pedig komolyság.

 

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. szeptember 20., péntek,
Friderika napja van.
Tartalom
Vezércikk

Nagy László
Megérdemelt pihenés
Lépések a testi-lelki egyensúly felé

Felszín

Pete Violetta
Keresztény színes - színes kereszténység
Hogyan szórakoznak az Úr hivatásos szolgái?

- sb -
Augusztusi hullócsillagok
A fülig vízben és a felfelé néző gyönyörködés kontrasztja - egy facebookkezdeményezés nyomán

Bálint Katalin
A nyár igazi értékei
Miért kell a nyaralást kipihenni? Hány csillag kell egy jó üdüléshez?

Szász Júlia Szende – Pete Violetta
Diák levele a nyárhoz vizsgaidőszakban
Felüdítő rímes fáradtsága két elmének

Magasság

Tóth Sára
A mennyben pihenni fogunk?
Munka és pihenés közötti hasadtságra ítéltetve...?

Mélység

Nagy László
Meditációs utak a mindennapi terhek elengedésére
Elérni a békességet, az áldottságot

Dobóczky László
Függetlenül szabadságon
Szabadságolni magunkat a függőségekből úgy lehet, ha tisztában vagyunk velük...

Szakolczainé Gál Éva
Amikor együtt lakoznak az atyafiak...
Családi csapatépítő tréning - hogyan legyünk együtt és nem csak egymás mellett

Rusznák Emese
Jó utat!
Van aki a föld középpontja felé indul, de vannak közelebb is felfedezetlen tájak...sokkal közelebb

Teljesség

Pete Violetta
Ismered a boldogsághoz vezető jelszót?
Ismered a boldogsághoz vezető jelszót?

Péter-Szarka Katalin - Szakács Gergely - Bella Péter
Kilátó
Boldogmondások mezsgyéjén bandukolva

Béres István - Korpics Márta
Úton lenni, jelen lenni
Zarándoklat: olyan út, ahol kapcsolatba kerülök

Üzenet

Kókai Géza
Békesség közel és távol
Lokalitás helyett lojalitás

Bagdán Zsuzsanna
Kikapcsolni a gépet
Szabadságunkat is beszippantja a képernyő

Szűgyi Zoltán
Megélhetők-e a mindennapok szabadságként?
Távolabblépve közelebb jutni önmagunkhoz

Áthallások

Szász Júlia Szende
Hajnali békesség Istentől
A teremtés csendje, amit felkavarunk minden reggel

Riport

Szerkesztő
„Fogd be a szád és relaxálj!”
Pál Feri atya az önfeledtségről

Kitekintés

Miklya Luzsányi Mónika
A szegény asszony és húsleves
Egyszerű megoldások azért, hogy a vasárnap a nyugalom és ne az őrület napja legyen

Géczy Ráhel
110%-ig mindenható
„Ezen a nyáron még többet akarok Istenből!"

Szakolczainé Gál Éva
Családi játékok
Ötlettár

Kovách János
Haverok, Biblia, Ovis tea...
Azok a felejthetetlen ifjúsági táborok!

Látogatóink száma a mai napon: 4560
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45335290

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat