Albert Lüscher írásai

Albert Lüscher

Aki ismeri a Bibliát, tudja, hogy az mennyire óv a tévelygéstől és a hazugságtól. Igen elszomorító, hogy éppen evangéliumi körökben sokszor nem törődnek ezzel a féltéssel.
Kétségtelenül tudatában vannak annak, hogy "az ördög, mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el" (1Pt 5,8), hogy a Sátán a világosság angyalának álcázza magát, hogy Isten hatalmas tévelygéseket enged meg, hogy sok hamis próféta jön, akik számtalan embert félrevezetnek. Mindezt nagyon jól tudják, és ennek ellenére vakok a fenyegető veszéllyel szemben, ennek ellenére százak és ezrek esnek áldozatul újra meg újra a tévelygéseknek.
Miért? Egész egyszerűen azért, mert nem veszik szó szerint a Szentírás Igéjét, és engedik elvakítani magukat az úgynevezett jelek és csodák által.

***



„Miért kell az embernek oly kétségbeesetten védekeznie az ítélet valósága ellen?

Aki egy kissé jártas a bibliai lélektanban, az tudja, hogy csak a bűnnel terhelt szív kénytelen teljes elszántsággal azt állítani, hogy az Örök kárhozat a vallási fanatikusok találmánya, tehát nem létezik".

Albert Lüscher

...

A Pontifex Maximus eredete

A Pontifex Maximus, azaz a Pápa, a Babiloni rendszerböl lett átvéve. Attalosz , Pergamosz papja és királya Kr.e 133-ban meghalt,a Babiloni papság vezetését Romára hagyományozta. Amikor az etruszkok Lydiábol, Pergamoszból Itáliába jöttek, a Babiloniai vallást is magukkal hozták. Egy „Pontifex”-et neveztek ki, aki a papság feje volt. Késöbb a romaiak ezt a Pontifexet polgári uralkodójuknak ismerték el. Julius Casear az etruszkok rendje szerint Kr.e 74-ben Pontifex lett. Kr.e 63-ban pedig „Babiloni rendtartás” szerint Pontifex Maximus! Ezzel örökölte Attalosz, Pergamosz Pontifexének jogait és címét. Igy lett az első Romai császár a Babiloni papság feje, és Roma Babilon utodja! A Romai császárok Kr. u 376-ig gyakorolták a Pontifex Maximus hivatalát, amikor is Gratanus császár keresztény okokbol visszautasitotta ezt a címet! Ezután a Romai egyház püspökét, Damasust választották erre a tisztségre. Tizenkét évig volt püspök. Kr.u 378-ban így lett a Romai egyház uralkodója a Babiloni rendtartás szerint egyházfő!
A Kármel -hegyi / Babiloni vallásu / Kollégium- amelyet eredetileg Jézabel papjai alapitottak- befolyására választották Damasust Romai püspökké.

Albert Lüscher Babilon, Karácsony, húsvét. EKE kiadó 1991

 

...

„Krizosztómusz, Jézus bátor bizonyságtevője és mártírja írja 380-ban: „Még tíz éve sincs, hogy megismertük ezt a napot (karácsonyt).” Tertullianus a 3. században ezt írja: „A zsidóknak a Szent Szellem szemrehányást tesz ünnepeik miatt. Majd így folytatja: Szombatjaitokat újholdjaitokat és szertartásaitokat gyűlöli az én lelkem. Mi azonban, akiknek a szombatok, újholdak és az egykor Istennek tetsző napok semmit sem számítanak, szaturnáliákat (december 25-ét), Janus-ünnepeket (újév), téli napfordulókat és matronáliákat ünnepelünk...

A pogányok már jóval a keresztyénség megjelenése előtt megünnepelték ezt a napot, mégpedig a babiloni királynő fia születésének tiszteletére... „A babiloni vallás szerves részét képezte, hogy a Nap vagy Baál (Nimród) a nagy isten.” (Macrobius: Sat, 1. kötet) A pogány Rómában Saturnus ünnepének nevezték.
Az a mód is világosan mutatja eredetét, ahogyan a szaturnáliákat Rómában ünnepelték. Caligula, a hírhedt keresztyénüldöző elrendelte, hogy a szaturnáliákat öt napig kell tartaniuk. A féktelenség és kicsapongás napirenden volt. Ez idő alatt a rabszolgák szabadok voltak, uraik ellen mindent megengedhettek maguknak.

A szaturnáliák nagy kicsapongásaikkal megfelelnek Bacchusz nagy ivászattal egybekötött ünnepének, amelyet Babilonban thebet (december) hónapjában tartottak. „Szokásban volt - írja Berosus -, hogy az urak öt napon keresztül engedelmességgel tartoztak rabszolgáiknak; a házban az egyik rabszolga parancsolt, és bíborba öltözött, akár egy király.”

Hogy a december 25-ét az egyház elismerte a karácsony ünnepének, annak első jelét 354-ben a Philokalianus-naptárban találjuk. Ezzel igazodik a római gyakorlathoz, amely december 25-ét már 336-ban az úr születésnapjaként állapította meg...
Az igazi oka Róma ragaszkodásának a december 25-höz az alkalmazkodás taktikájában rejlett, vagyis össze akarták olvasztani a szaturnáliák és brumáliák pogány ünnepét Jézus születésnapjának keresztyén ünnepével, éppen úgy, ahogy az a Madonnával és a gyermekkel stb. történt. Jézus születésnapját összekapcsolták december 25-ével, hogy a keresztyénné lett pogányokat ne fosszák meg régóta megszokott ünnepeiktől.”

(Albert Lüscher: Babilon – karácsony – húsvét; EKE Kiadó, 18-20. old.)

 

Az ókori előzményekhez tartozik, hogy „a pogány Rómában egy másik fa állt a középpontban, a fenyőfa, amelynek más neve is volt: Baál-Berit a szövetség ura. Ezzel erejének állandó természetére utaltak, amely, bár ellenségei elpusztították, győzelmesen feltámadt.
December 25-e a pogány Rómában annak a napnak az ünnepe volt, amikor a győzelmes isten újra megjelenik a földön. A „Natalis invicti solis” a le nem győzött Nap születésnapja volt: vagyis a yul-fahasáb, a halott fatönk, vagyis Nimród, akit napistenné nyilvánítottak és ellenségei levágtak. A fenyőfa gyertyáival Nimród redivivust ábrázolja ki, azaz az új életre kelt Nimródot, az agyonvert és az új életre támadt istent!
Mindebből láthatjuk, mennyire uralja a babiloni tanítás a keresztyénséget, és még a hívő körök is hagyják magukat gyanútlanul mérgezni. A hívő ember természetesen azt vetheti ellene, hogy december 25-én, amikor meggyújtja a karácsonyfán a gyertyákat, Krisztus születésnapját ünnepli.
Aki azonban őszinte és az említett tényeket a Biblia tanítása szerint végiggondolja, annak le kell vonnia a következtetést, hogy a csillogó-villogó karácsonyfa teljesen idegen a keresztyén hittől, különösen, hogy az ajándékok és a szokásos felhajtás külsőségei igen nagy szerepet játszanak az ünneplésben!”

(Albert Lüscher: Babilon – karácsony – húsvét; EKE Kiadó, 22-23. old.)

 

 

***

Albert Lüscher:3 kérdés mindenkihez

Egyszer egy hölgy azt mondta nekem: „Egyáltalán  nem értem,  hogyan  imádkozhatnak  az  emberek  Jézushoz. Nekem nincs szükségem Jézusra,  én  közvetlenül  Istenhez imádkozom,  és  biztos  vagyok  benne, hogy Ő meghallgatja imádságomat, éppen  úgy, ahogyan meghallgatja a  kisgyermeket, ha elmondja imádságát." - Sokan tévednek ily módon.

Azután egyszer alkalmam volt, egy világi dolgokban jártas, dúsgazdag és jótékonyságról ismert iparmágnással a hitről beszélgetnem. De alighogy a „veszélyes zónához" közeledtünk, ahol a dolgok sokak számára kényelmetlenek kezdenek lenni, kedvesen, de határozottan kijelentette: „Lüscher  úr, én nem szoktam templomba járni, mivel kialakítottam a magam világnézetét és hitét.

Nincs értelme tovább foglalkozni ezzel a témával! Ezzel kapcsolatos álláspontom szilárd és egyértelmű, nem látom szükségét annak, hogy tovább is beszéljünk róla." - Szinte megmagyarázhatatlan  biztonságérzet  -  a  léket kapott hajón.

Egy harmadik, úgynevezett intellektuel így vélekedett: „Az igazi hit abban áll, hogy szeretetté változik." - Ezen azt a nagyarányú egyházi szeretetmunkát értette, amelyet a kultúrkereszténység mindmáig kifejt.

Nos, valóban ez is hit, de olyan hit, amelyből hiányzik a Lélek.

Mindenkinek megvan  a maga  hite,  reménysége, véleménye, elképzelése és mennyországa és mindezekben megrendítő annak az ismeretnek a hiánya, hogy létezik egy abszolút mérték, amelyen minden hitnek a valódisága megvizsgálható! Ez a mérték a Szentírás. De tudomásul kell vennünk, hogy ezt a mértéket a legbravúrosabb szellemi akrobatikával teszik kérdésessé. A nagy nyomorúság és az ördögi csapda éppen az, hogy Isten megvesztegethetetlen Igéjét „keresztyén" díszítéssel ellátva az értelemhez igazítják. Így is mondhatjuk:  az  úgynevezett  keresztény  ember kiveszi a Bibliából - ha ugyan egyáltalán ismeri annak csodálatos egységét - mindazt, ami neki megfelelő, ezután összegyúrja saját

megsötétedett  elméjével  valami  meghatározatlan masszává, amelyből azután megformálja  a  keresztyén  tanítás  modelljét,  vagy pontosabban: bibliaellenes tanítást. Így keletkezik azután az a formájában és tartalmában egyaránt tetszetős látszat igazság, amely mindenki számára igen vonzó, mivel az óemberünknek hízeleg, álláspontját nem vitatja, s barátságosan és jóakarattal biztosítja, hogy kiki a maga módján üdvözülni fog.

- Milyen borzalmas félrevezetés! Milyen őrjítő elvakítása azoknak, akik azt  hiszik,  hogy  Isten megvesztegethetetlen igazságossága mellett hamisított útlevéllel elhaladhatnak.

Amikor azonban alaposan tanulmányozzuk a Szentírást, egyszeriben világossá válik előttünk,  hogy  amilyen  mértékben  közeledünk a világ végéhez, úgy  fokozódik  Isten Igéjének az elferdítése, átértelmezése, elhallgatása és következményeként olyan mértékben otthonosodik meg mindenhol a hit anarchiája az intellektuális keresztyén magaslatokon épp úgy, mint a primitív intelligencia alacsony szintjén.

Mi semmiképpen sem akarunk a hit anarchiájában részt venni! Ugyanígy nem akarjuk magunkat (ahogyan az újra meg újra történik), nagyszerű, szinte mondhatnánk drámai taglejtésekkel és kegyes vallásos udvarlással az Ige fölé helyezni, hanem az Ige alá. S nem akarjuk az ugyancsak kérdéses, agyondicsért értelmünket hitünk legfőbb  bíróságává tenni,  hiszen olykor megvásárolható utcalányként viselkedik. Számunkra csakis Isten Igéje a mértékadó, mert  az  ég  és  föld  elmúlik, tehát az értelem is, a vallásos értelem is, a csillogó értelmi hit, Isten Igéje azonban mindörökre megmarad!

 

Arra a kérdésre, hogy: „Milyen a hited?", válaszként idézzük a Róma 5,1­et: „Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel  a  mi  Urunk  Jézus Krisztus által."

Az első, ami ebből az Igéből szemünkbe ötlik, az a sajátos  kifejezés:  „megigazulni"! Ha Isten Igéje az ember megigazulásáról beszél, akkor előfeltételezi, hogy személyes bűnben kell élnie, mert csak az igazulhat meg, aki előzőleg nem volt igaz! Igen, így van.

De hadd mondjuk kerülgetés nélkül és világosan: Az ember a szent Isten szemében átkozott!

Félelmetes  szó,  nem mindenkinek tetszik! Érthető.

 

Hiszen az emberi szellem, az agyon dicsért értelem arra igyekszik, hogy megalkossa saját értékmérőit, hogy ezek szerint ítéltessék meg. Nem csoda, hogy azonnal jelentkezik a felháborodás, annak minden formájában, ha a szépen megépített és kellemes etikai, filozófiai és teológiai  rendszereket  halomra  dönti  az egyszerű  és  örök  bibliai megállapítás:

„Te  emberfia,  tudod­e  mi  vagy  Isten előtt? Átkozott!"

Hogyan lehet azonban egy ilyen borzalmasan éles ítéletet kimondani? Nem valamilyen fanatikus türelmetlenség fogalmazta meg ezt az egyszerűen megemészthetetlen és szeretetlen ítéletet, annál is inkább, mert Isten a szeretetnek és nem az átoknak Istene? Sőt: Ő minden dolgok Teremtője és Megtartója, tehát teremtményeit nem szolgáltathatja ki a pusztulásnak és az átoknak - gondolja az ember.

Ez értelmetlen, szinte gúnyos játszadozás lenne. Itt találkozunk a túlságosan is emberi mértékek egyikével és ki mondaná, hogy ezekben az indoklásokban nincs valami megejtő? De nem fejeződik ki benne ugyanakkor valami elrémítő, logikátlan magatartás?

Ha valaki jogi kérdésben szakvéleményt ad, akkor ismernie kell a törvényeket, mert különben ostobának tartják. És ha valaki a „jó Istenről" és az örök kérdésekről akar beszélni, annak szükségszerűen alaposan ismernie kell Isten Igéjét, ha nem akarja kitenni magát annak a veszélynek, hogy ferdén látja a dolgokat és ezzel egyszer és mindenkorra elszakad Istentől!

Éppen ezért kell nekünk közvetlenül Isten Igéjéhez fordulni, mellőzve az emberi vélemények és elképzelések őserdejét. Azok egyszer majd száraz falevélként hullanak a földre, amikor majd Isten ítéletének vihara rázúdul a világra.

Ha  azt  mondjuk,  hogy  az  ember  Isten előtt átkozott, akkor a következő igehelyekre gondolunk: „Átkozott, aki a fán függ" (Galata 3,13). Nincs még egy Ige a Bibliában, amely olyan élesen mutatná, milyen vétkes és bűnnel

terhelt az ember Isten előtt. Azaz: a keresztfán, a golgotai átokfán lett nyilvánvaló, milyennek látja Isten az embert. Nem azon múlik ugyanis a dolog, hogy mi magunk hogyan látjuk és ítéljük  meg  magunkat,  hanem  azon,  hogy Isten hogyan lát minket.

Ha van hozzá bátorságod, nézz a Golgotára, amelyen Isten az emberi bűnt és romlottságot, tehát a te bűnödet és romlottságodat is megítéli Fiában, Jézus Krisztusban. Olyan nagy és mindörökké halálos Isten átka, hogy Isten  egyszülött  Fia, Aki  átokká lett  érted, átható kiáltásban tört ki: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?"

Isten elfordult az emberekért átkozottá lett Fiától és beletaszította az Istentől való elhagyatottságba. És ebbe az Istentől való elhagyatottságba taszítod te is magadat, ha nem veszi le rólad Isten átkát!

Az ilyen beszéd nyilván különösen hangzik. Főként azért, mert te nem sokat veszel észre  a  rád  nehezedő  isteni átokból. Még könnyedén járod életed napjait. Ezért úgy látod, hogy túl feketére lenne festve ez az egész dolog! Megértem.

De gondold meg, hogy életed napjai egyszer véget érnek és azután? Át akarod vinni magaddal régi, általad összeácsolt értékmérődet? Még a sírodat sem tudod kimérni vele, s te az örökkévalóságot, a te örökkévalóságodat  akarod  meghatározni?  Ostobaság!

Ha ma még bizarr lehetetlenségnek is látszik előtted Isten átka, mivel egyáltalán nem érzed annak súlyát, mint gondolkodó ember, sose feledd, hogy Isten átka kevésbé hat ebben az  életben  -  bár  akinek  van  szeme  annak meglátására, az fölismeri, milyen villámcsapásszerűen és pusztítóan hat itt is -, félelmetes komolyságában azonban az örökkévalóságban jut érvényre, ahogyan az Úr Jézus is utal rá: „Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre" (Máté

25,41). Talán mindez érthetetlen számodra, mivel a legjobb akarattal sem tudod belátni, hogy

minden ember az isteni kárhoztató átok alatt áll. Annál kevésbé tudod ezt elhinni, mivel

eddig - néhány téves lépéstől, hibától és félreértéstől eltekintve - tisztességes életet folytattál. De tudod­e, hogy Isten tűzláng szeme

előtt a jótékony emberbarát éppoly  vétkes,

mint a gyilkos? A hagyományos erkölcsi érzék  mindenesetre  tiltakozik  az  ilyen  elképesztő  állítás  ellen.  Csakhogy  ilyen  döntő

dologban  nem  az  ember  erkölcsi  érzéke  a

mérvadó, hanem Isten Igéje. A Szentírás pedig

azt mondja: „Mind elhajlottak, valamennyien

megromlottak és nincs aki jót tegyen, nincs

egyetlen  sem. Mindenki  vétkezett és híjával  van

Isten

dicsőségének"

(Róma 3,12.23).

Ez a két ige megmutatja  nekünk,  hogy

minden  emberben  ott lakik  az

eredendő bűn. Az ember semmi olyat nem tud

felmutatni,  ami  Isten  előtt igazzá tenné  őt,

még akkor sem, ha tengernyi jó cselekedetet

mondhatna magáénak, akkor sem, ha életét áldozná is valamely jó és igaz ügyért. Mind a

gyilkos, mind a jótevő, mind a tolvaj, mind a

becsületes polgár bűnös Isten előtt. Mindnyájan Isten átka alatt állunk. Erkölcsi nézőpontból  hatalmas  különbség  lehet  tolvajok  és

jótevők, gyilkosok és tisztes polgárok között,

de Isten egykor majd nem azt kérdi: „Milyen

jót vagy rosszat cselekedtél?", hanem: „Megbocsáttattak­e  neked  a  bűneid,  elvétetett­e

tőled a veled született romlottságod?"

Eredendő bűn? Velünk született romlottság? Ismét csak olyan fogalmak, amelyek hallatán az ember a fejét rázza. Lám, megszoktuk, hogy csak azt tekintjük bűnnek, amely

gonosz cselekedetben nyilvánul meg. Ugyanakkor  elfelejtjük,  hogy minden  cselekedeti

bűnnek, mint valami felbugyogó víznek rejtett

forrása van. Nehéz ezt a rejtett forrást (amelyet

nevezhetünk eredendő bűnnek vagy velünk

született  romlottságnak)  úgy  kimutatnunk,

hogy mindenki azonnal ilyennek ismerje föl.

És mégis van valami, ami távoli villámcsapásként világít bele az emberi romlottság vaksötét éjszakájába.

Talán  valamilyen  szenvedély  bilincsel

meg. Talán harag, irigység, túlzott érzékenység, szexuális tisztátalanság, iszákosság. Próbáld csak meg akarati elhatározással a bilincseket széttörni, a szenvedélyt elhagyni! Még

csak  nem is máról  holnapra,  hanem  kapsz

hozzá egy egész hónapot, vagy ha akarod egy

fél évet, vagy akár egy teljes esztendőt. Az

eredmény minden esetben így fog hangzani:

képtelen vagyok rá! Bizony nem vagy képes

rá, még ha akarod is. A rendőrök ismerik az

úgynevezett „ugróláncot". A szem elől rejtve

összeköti a csuklót a bokával. Kívülről nem is

lehet észrevenni, hogy a bűnöző meg van bilincselve. Tetszése szerint mozoghat ­ de menekülni nem tud! Ilyen ugróláncot visel minden ember. Külsőleg teljesen szabadon mozog, de menekülni nem tud, akárhogy akar is:

meg van bilincselve és úgy is marad!

A  tehetetlenség,  az  eredendő  bűn,  a

velünk született romlottság abban is ijesztő

módon jut kifejezésre, hogy az ember

képtelen teljesíteni Isten parancsait.

„Szeresd  az  Urat,  a  te  Istenedet teljes szívedből, teljes

lelkedből, teljes elmédből és

teljes erődből" (Márk 12,30).

Mi mást jelent ez, mint hogy

egész lényed lángoljon az Isten

iránti szeretetben. S ha nálad nem ez

a helyzet, akkor halld meg, mit mond még

Isten Igéje: „Átkozott mindenki, aki nem marad  meg  abban,  amiről  meg  van  írva  a

törvény könyvében, hogy azt kell cselekedni"

(Galata 3,10).

Láthatod tehát, hogy Isten előtt valóban

nincs különbség a tolvaj, gyilkos és a becsületes, derék ember között. Még ha nem is gyilkoltál  vagy  loptál,  rejtett  bilincseidet  nem

tudod széttörni és még kevésbé tudod megtartani a mindent átfogó parancsot: „Szeresd az

Urat,  a  te  Istenedet...".  Isten  ítélő  válaszát

azonban ismered: „Átkozott mindenki!"

Érted most már, miért van megírva, hogy

Jézus átokká lett érted (és értem), aki olyan

tisztességes polgári életet élsz? Isten, Jézus

Krisztus érted halt meg, hogy levegye rólad

az isteni kárhoztató ítéletet. És

nem hallod, amit az Úr Jézus

oly szívhez szólóan mond neked a keresztről: „Embernek

fia,  nem  azért  haltam  meg

érted, mert Isten téged elátkozott. Nem is azért, mert oly sok

szép és jó cselekedetet hajtottál

végre, hanem azért, mert beteg

az életed, tele gennyes sebekkel. Életemet nem az erényeidért adtam oda, hanem azért,

mert semmi olyat nem tudsz felmutatni, ami

értékes lenne Isten bírói szeme előtt. Nem a

kiválóságaidért  adtam  magam  a  keresztre,

hanem  bűnöktől  szennyezett  mezítelenségedért."

Nagy félreértést kell tisztáznunk! Jézus

érted halt meg a kereszten, de te csak akkor

szabadulsz meg az átoktól és csak akkor lehetsz igazzá Isten előtt, ha hittel megragadod

Jézus átszegezett kezét!

Amikor a pusztában az engedetlen izráelitákat megmarták a mérges kígyók, Mózes

Isten  parancsára  érckígyót  készíttetett  és

póznára tűzte. Aki föltekintett az érckígyóra,

nem  halt meg,  de  aki  nem tekintett  fel  rá,

meghalt. Ezért mondja maga  Jézus: „Ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában,

úgy kell az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy

aki  hisz,  annak  örök  élete legyen  őbenne"

(János 3,14­15). Jézus Krisztus kereszten elvégzett áldozata egyáltalán nem használ neked, ha nem úgy fogadod el, mint amit érted

vitt  véghez,  mert  ahogy  fuldoklónak  sem

használ a mentőöv, ha visszautasítja, éppoly

kevéssé ment meg téged Jézus Krisztus áldozata a bűneid tengeréből, ha nem ragadod

meg  hittel.  Más  szavakkal:  Jézus  Krisztus

kereszten  elvégzett  engesztelő  áldozata  ellenére is megmarad Isten kárhoztató ítélete

mindaddig, amíg nem engeded magadat hitben megtisztítani Jézus Krisztus vére által.

2019. július-augusztus Áldás, békesség!

29

Mindebből magad is láthatod, hogy a vallásos  színezetű,  szépen  fésült  hit  sohasem

elegendő ahhoz, hogy megigazultan léphess

Isten színe elé. Határozott, céltudatos hitre van

szükség ehhez, amely vallja: Jézus Krisztus

értem halt meg! Halála elvette rólam az engem terhelő átkot és vére megtisztít engem

minden bűntől. Ahogy meg van írva: „Mert

Isten Őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak,  akik  Őbenne  hisznek,  hogy  igazságát

megmutassa. Isten ugyanis az előbb elkövetett

bűnöket elnézte" (Róma 3,25).

Így leszel igazzá Isten előtt. Csodálatos

megigazulás ez. Mert ez a hit nem mindenkié!

Sokak számára túlságosan „masszív", túl „véres". A hit által való megigazulást nem találják

meg azok, akik védekeznek ellene, akiknek a

keresztről  szóló  beszéd  bolondság,  hanem

csak azok, akik lelkükben összetörtek, akiknek világnézete, fölépített vallásossága gyufaszálként tört össze. És valóban, akiknél belső csőd következett be, akiknek az utolsó emberi támasztékuk is semmivé lett, azok boldogan  és  hálásan  néznek  föl  a kereszten vérző Megváltóra,

hogy belemerüljenek az Ő irgalmas, üdvözítő tekintetébe. Örömmel veszik át

a szabaduló levelet, amelyet Jézus feléjük nyújt, és

amelyikben  olvasható: „Megvásároltalak véremmel. Teljesen megszüntettem  a  téged  örökre  kárhoztató  vádat.

Mostantól fogva többé  nem átkozottként állsz  Isten előtt, hanem általam megigazultan." Ebben  a  szent  komolyságú  vitában  és párbeszédben szétporlik minden saját hírnév, minden saját cselekvés. Itt a hiú értelem is padlóra kerül. Minden fölött uralkodik a Jézus Krisztusban megelevenedett hit. Ez azt jelenti: nem tudsz mást hozni, csupán nyomorúságodat, elvetettségedet, romlottságodat és egyáltalán nem tehetsz mást, mint hogy hiszel, és ismét csak hiszel és elfogadod a felkínált üdvösséget. De ne feledd, hogy semmiképpen sem hited érdeme miatt vagy Istennek kedves, hanem egyedül azért, mert Isten színe előtt Jézus Krisztus elégtétele, igazsága és szentsége a te igazságod!

Az emberi értelem számára szinte felfoghatatlan,  hogy  a  felkínált  isteni  kegyelem gyermeki hittel való elfogadásának oly messze  menő,  az  örökkévalóságba  átívelő,  az egész  örökkévalóságra  nézve  érvényes  kihatása van: a bűnszennyezte, átokkal terhelt embert Isten elfogadja gyermekének. ­ Amikor a tékozló fiú hazatért apjához, az úgy fogadta  őt,  mint  ha  mi  sem történt  volna.

A lerongyolódott  fiúval  úgy bánt  az  apja,  hogy  az idősebbik fiú fellázadt  ellene.  Így cselekszik Isten,  amikor  valakit igazzá nyilvánít.  Megajándékozza  a megigazulás ruhájával, úgyhogy immár mint megkegyelmezett bűnös állhat meg előtte, mintha sohasem vétkezett volna. Csodálatosak az  isteni  kegyelem  szavai: „Hiszen mi megigazultunk."

Az  Isten  által  történő igazzá nyilvánítás következménye  az  Istennel  való mély  belső  békesség. Kifejezetten így olvasható: békesség Istennel. Létezik békesség a világgal is, csakhogy ez valamiféle féregrágta békesség. Jézus Krisztus  ezt  mondja  a  világgal  való  békességről:

„Nem  azért  jöttem,  hogy  békességet  hozzak, hanem hogy kardot" (Mt 10,34).

Isteni törvény, hogy azt, akinek békessége van Istennel, üldözi és gyűlöli a világ. De mit számítanak  a  világ  támadásai,  ha  egyszer békességünk van Istennel? A világ ugyan szorongathatja az igazat, de Istennel való békességét nem tudja megrontani.

 

Amikor Cajetán bíboros azon az emlékezetes augsburgi vitán azt mondta Luther Mártonnak: Úgy gondolod, hogy az urak és a fejedelmek majd befogadnak és megvédenek a római kúria előtt? Hol leszel biztonságban?", Luther teljes nyugalommal röviden és örvendezve csak ennyit válaszolt: „Az ég alatt!"

Az Istennel való békesség magasabb minden emberi értelemnél, még ha az fenyegetően közeledik is. Az Istennel való békesség olyan erődítmény, amelyet se világ, se pokol, se ördög nem tud legyőzni; mivel ez a béke nem földi,  hanem  mennyei,  nem  világi,  hanem szellemi. Ezt a békességet adta nekünk Jézus, aki azt mondta: „Békességet adok nektek; nem úgy  adom  nektek,  ahogy  a  világ  adja.  Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen" (János14,27).

Ha  valaki  azt  kérdezné,  hogyan magyarázható meg ez a békesség, azt felelhetjük: ez az a boldog tudat, hogy a haragvó Isten számomra Jézus Krisztus által megbocsátó Atyámmá lett!

Naponta elhalmoz engem kegyelmének kimeríthetetlen gazdagságával és megadja szívemnek a boldog bizonyosságot, hogy a halálom olyan átmenet lesz, amely a hitből a látásba vezet.

Albert Lüscher

(Részlet Albert Lüscher: 3 kérdés mindenkihez című könyvéből)

 

 

 

***

Albert Lüscher  Miért pont Karácsony?

https://sites.google.com/site/kisbaranygyerekmagazin/mit-mond-a-biblia/miert-pont-karacsony

4 . Miért pont Karácsony?

Jézus Krisztus nem karácsonykor született. Erről részletesen olvashatsz a Jézus születése című oldalon. A részletekért kérlek hogy klikkelj ide.

A karácsony eredeti a Babiloni kúltúrában gyökeredzik.

Nimród és Szemiramisz alkotta meg a Napisten imádatát. Szemiramisz volt az Ég Királynője, Nimród pedig az Isten Fiu, aki at Ég Kiálynéjától származik.

Az Ég Királynőjének a születésnapja volt a 8. hónap 15-ik napja, Nimródé pedig december 25.

December 25-e a legrövidebb nappal és a leghoszabb éjszaka. Nimród volt az a Fiu, aki mehalt és a legenda szerint újjá született, mert Szemiramisz az Istentől lett terhes. És a lesötétebb nappalon, amikor a nappalok egyre hoszabbak lesznek, ünnepelték a Nimród születésnapját. Aki meghalt, de mint a Világosság visszajött.

Tudjuk, hogy Jézus Krisztus a világosság, és azt is tudjuk, hogy Lucifer, aki most a Sátán, szeretett lenni a világosság.

Ez a Karácsonyi történet is Sátántól származik, és a célja, hogy elvonja a figyelmet és a tiszteletet a valódi Világosságtól,  Jézus Krisztusól!

Ez a hagyomány, a Világosság visszajövetele, ujjá születése, amit a téli nap-éj egyenlőség napja jelképez, azaz a december 25-i ünnep, elterjedt szinte minden Napisten imádó kúltúrában.

A legősibb kultúrákban, a Babiloni, Perzsa és Indiai vallásokban mint MITHRA isten jelent meg.

Mithras, Mitra néven az ind hitregékben a felkelő nap istene, később Mithra névalakban a perzsa vallásban egyre jobban előtérbe kerül, s a világosság istene, a perzsa vallás megváltója lett, aki a jóság és az igazság küzdelmében a diadalmas vezér szerepét játssza.

Egyes mítoszok szerint december 25-én született egy szűztől. Ez visszavezethető az eredeti történetre, miszerint Nimród ekkor született Szemiramisztól, aki ugyan nem volt szűz, de a fogantatását Istentől származtatják.

Nagy mesternek tartották, ő volt a bölcsesség, az igazság és a hit. Funkciója miatt megváltónak is hívták.

Így került el a szokás az akkori Görögország területére.

A HELLÉN VILÁGBAN december 25-én ülték nagy pompával és örömujjongással a Nap (Héliosz Aión) születésnapját.

ALEXANDRIÁBAN azonban I. Amenemhet egyiptomi fáraó óta (i.e.2000 körül) téves számítások és megfigyelések alapján január 6-át tartották a téli napforduló napjának. Ez a szokás egyes helyeken még a naptár javítása után is megmaradt.

 

Róma

Perzsiából Babilonba, onnan Kis-Ázsiába, majd az 1. században Rómába került, s a Római Birodalom egyik legnépszerűbb istenévé lett egészen az 5. századig.

Commodus császár uralkodásának idején kultuszát már államilag támogatták.

A 3. században szerepe egyre jelentősebbé vált, a Sol Invictus-szal (magyarul: „A legyőzhetetlen Nap") összeolvadva az egyik legfontosabb állami kultusszá vált .

A hamis vallás nem tünt el, csak kisebb változásokon ment keresztül. De ez nem meglepő ,

hiszen a Sátán is képes a Világosság angyalának látszani.

2Kor. 11,13

Mert az ilyenek álapostolok, csaló munkások, akik Krisztus apostolainak adják ki magukat.

2Kor. 11,14

Nem is csoda, mert maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát.

2Kor. 11,15

Nem meglepő tehát, hogy szolgái is az igazság szolgáinak adják ki magukat; de a végük cselekedeteikhez méltó lesz.

A fej felett látható napsugarakat vette át a Jézust ábrázoló glória, dicsfény a fej felett és körben. A külömbség csak annyi, hogy szakálat kapott az imádott személy. Ugyanúgy a "világosságot" imádják, a Nap Fiát. És mindezt a Nap napján. A szobrok imádatát tíltja a Tízparancsolat!

 

2Móz. 20,4

Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben vannak.

 

2Móz. 20,5

Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem.

 

2Móz. 20,6

De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat.

Aurelianus császár idejére. 307-ben, a keresztényüldöző Diocletianus idején a birodalom fő védelmező istenévé nyilvánították.

Hivatalos kultusza még a kereszténynek tartott I. Constantinus császár alatt is megőrizte befolyását.

Kultuszának elvileg csak a kereszténység terjedése vetett véget, Mithrász képe 323-ban tűnik el a római pénzekről.

Julianus császár ismét vissza akarta Mithrászt helyezni jogaiba, de szándékát korai halála meghiúsította. A Mithrász-vallás több mint egy évszázadon át a kereszténység komoly ellenfele volt.

 

Látszólag a Mithras Napisten kultusza eltűnt, de gyakorlatilag csak a külsőségek változtak meg, keresztény nevet adtak egy pogány, a Teremtő Istent sértő kultusznak!

 

Ha szeretnél még többet megtudni a Napisten imádat történetéről az Európai kultúrában, klikkelj ide!

 

A korai keresztények ezen a napon a kötelező Mithrász-ünnep helyett Jézus születését ünnepelték. Az ünnepnap megmaradt, csak más nevet kapott.

 

Ez a keresztény ünnep az első nikaiai zsinat határozata értelmében Jézus Krisztus földi születésének emléknapja: az öröm és békesség, a család és gyermekség, az otthon és szülőföld ünnepe.

 

A december 25-i Mithras Napisten kultusza így lett Jézus Krisztus születésnapja. Köszönhető azoknak a papoknak, akik Jézus neve mögé búlyva a Mithras Napisten imádták és imádják.

 

A pogány észak Európa Napisten kultusza.

 

Míg Egyiptomban bárkán járta égi útját a Nap, addig az észak-európai germánok hite szerint szekérrel járt (ahogy a nép is).

 

A naptiszteletre a napszekerek (amilyen például a trundholmi napkocsi) mellett a hét napjainak máig használatos pogány, germán.

 

Így a vasárnap a napisten nevét őrzi az angol „sunday"-hangalakban, vagy a német „Sonntag" szóban.

 

A Római Birodalom és a Kereszténység

 

A napkultusz „államosítását" a római császárok kezdték meg.

 

Az áttörés Aurelianus császár (270-275) alatt következett be, aki a Sol Invictus, azaz a Legyőzhetetlen Nap hivatalos kultuszát vezette be, ünnepét a téli napfordulóra, december 25-re helyezte.

 

Nagy Konstantin idejében (306-337) azonban Rómát egyre erősödő vallási felfordulás rázta meg, megsokszorozódtak a kereszténység hívei. A keresztények és a pogányok háborút vívtak egymással, és Constantinus úgy döntött, hogy egyetlen vallás, a kereszténység alatt egyesíti Rómát, bár az általa veretett pénzen a képmása mellett továbbra is megmaradt a napisten szimbóluma.

 

A történészek máig csodálják azt a ragyogó húzást, amellyel a császár áttérítette a napimádó pogányokat a kereszténységre, beolvasztva a pogány szimbólumokat, a jeles napokat és szertartásokat a keresztény hagyományba.

 

 

 

Karácsony ünnepe ugyanis csak 354-ben került át december 25-re, amikor pápai rendeletben a téli napfordulót az egyházi ünnepek közé iktatta.

 

Jézus születésnapjának meghatározása sem volt kis feladat ebben a korban, ugyanis többféle dátum létezett.

 

A választás azért esett végül december 25-re, mert ezzel akarta a keresztény egyház megnyerni az amúgy is december 25-ét ünneplő Napistent imádó tömeget.

 

Péter apostol, mikor már feje volt a Római gyülekeztenek, úgy írta a levelében a köszöntést, hogy Ö és a Babiloni gyülekezet, ami a Rómában lévő gyülekezetre utalt. Az ok egyszerü, az akkori Római kultúra vallási alapjai a Babiloni istentiszteleti rendre épültek. De ez ismert volt a többi apostol előtt is, hiszen János a Jelenések Könyvében szintén a Babilonról, a Parázna Asszonyról beszél, aki, ami a hamis tanítást jelképezi. Had idézzek egy könyvből.

 

Albert Lüscher Babilon, Karácsony, húsvét. EKE kiadó 1991

 

"A Pontifex Maximus, azaz a Pápa, a Babiloni rendszerböl lett átvéve. Attalosz , Pergamosz papja és királya Kr.e 133-ban meghalt,a Babiloni papság vezetését Romára hagyományozta. Amikor az etruszkok Lydiábol, Pergamoszból Itáliába jöttek, a Babiloniai vallást is magukkal hozták. Egy „Pontifex"-et neveztek ki, aki a papság feje volt. Késöbb a rómaiak ezt a Pontifexet polgári uralkodójuknak ismerték el. Julius Casear az etruszkok rendje szerint Kr.e 74-ben Pontifex lett. Kr.e 63-ban pedig „Babiloni rendtartás" szerint Pontifex Maximus! Ezzel örökölte Attalosz, Pergamosz Pontifexének jogait és címét.

 

Igy lett az első Romai császár a Babiloni papság feje, és Roma Babilon utodja! A Romai császárok Kr. u 376-ig gyakorolták a Pontifex Maximus hivatalát, amikor is Gratanus császár keresztény okokbol visszautasitotta ezt a címet!

 

Ezután a Romai egyház püspökét, Damasust választották erre a tisztségre. Tizenkét évig volt püspök. Kr.u 378-ban így lett a Romai egyház uralkodoja a Babiloni rendtartás szerint egyházfő!

 

A Kármel -hegyi / Babiloni vallásu / Kollégium- amelyet eredetileg Jézabel papjai alapitottak- befolyására választották Damasust Romai püspökké.

 

Eddig az idézet, ami történelem vallási nézetek , és felekezeti elfogultság nélkül.

 

A gyakorlatnak megfelelően alkalmazkodott a katolikus egyház, hogy megnyerje a tömeget. Hiszen a Babiloni kultúra hatása alatt élő Európa csak így volt megközelíthető!

 

A Napistent imádták, az Ég királynője, aki az Isten Anyja és közbenjáró volt a legnagyobb tisztelt lény.

 

A Napisten születésnapját december 25-ét ünnepelték.

 

Tavasszal ujjá születési ünnepek voltak festett tojással, a lányokat fürdették a folyóparton, ez később finomult locsolássá vödörrel, majd kölnivel.

 

És cédrus fákat, fenyőfákat díszítettek a Napisten születésnapján. És a napisten napját ünnepelték. Sunday, Sonntag, magyarul Vasárnap.

 

Egyszerüen ezeket az elemeket átvette, átnevezte a katolikus egyház, így alakult ki a mai arculat fokozatosan.

 

Az üldözött kereszténységből hirtelen KÖTELEZŐ Államvallás lett. A keresztények társadalmi előnyöket, adókedvezményt élveztek, és a pogányokat próbálták kompromisszumok árán is bevonni a kereszténységbe. Egyszerübb volt átnevezni a megszokott pogány Babiloniai ünnepeket, mint megtéríteni tiszta szívvel Jézushoz az embereket.

 

Még egy idézet, ez katolikus egyháztanitótól származik.

 

Krizosztómusz, Jézus bátor bizonyságtevője és mártírja irja 380-ban.

 

"Még tíz éve sincs, hogy megismertük ezt a napot" ( karácsonyt).

 

Tertullianus egyházatya a 3-ik sz-ban ezt irja.

 

"A zsidoknak a Szent szellem szemrehányást tesz ünnepeik miatt. Szombatjaitokat, ujholdjaitokat és szertartásaitokat gyülöli az én lelkem. Mi azonban akiknek a szombatok, ujholdak és az egykor Istennek tetszö napok semmit sem számitanak, szaturnáloákat ( december 25 ) Jannus ünnepeket ( ujév ), téli nap fordulokat és matronáliákat ünnepelünk. Ajándékok áradata érkezik, és az ujévi pénz csak úgy csörög, mindenütt a játékok és lakomák zaja hallatszik. A pogány hit mégiscsak jobban bánik hiveivel, egyetlen keresztény ünnepet sem vesz igénybe a maga számára."

 

A Karácsonyfa eredete.

 

Az örökzöldek tisztelete már a germán, a római, az egyiptomi vagy a kelta kultúra hagyományvilágában is ismert volt, olykor örökzöld ág, esetleg koszorú vagy fagyöngy formájában.

 

Csillagászatilag a téli napforduló az északi féltekén december 21-én van (esetenként 22-én), a déli féltekén pedig június 21-én (esetenként 22-én vagy 20-án) van.

 

Az ókori népek a téli napfordulót december 25-én a "Napisten" születésnapjaként ünnepelték.

 

A Római Birodalomban az ünnepet a Mithrász-kultusz terjedésének következtében a 3. századtól kezdve megtartották. Az ókeresztény vallás szimbolikájában az isteni fényforrást, a sötétségen diadalmaskodó fényt Krisztus szimbolizálta. Az első nikaiai zsinat döntése alapján 325-ben az ókeresztény egyház erre napra helyezte Jézus születésének évfordulóját a karácsony ünnepét.

 

Néhány forrás szerint középkori szokás volt, hogy egy fiatal fát vágtak ki, ami az ifjú élet feláldozását jelképezte, hasonlóan Jézushoz, aki fiatalon áldozta fel életét az emberekért. Sok egyéb legenda kötődik a karácsonyfához, például hogy Luther Márton állított gyermekének először karácsonyfát.

 

Más források szerint a karácsonyfa elődje a karácsonyi piramis volt, ami egy nagy virágcserépbe állított vagy fatönkhöz erősített deszkaszál volt, melyre két-három vékony, felfelé rövidülő deszkadarabot szegeztek keresztbe. A felszegezett deszkák végén gyertyát gyújtottak. A karácsonyi piramis állításának hagyománya Németországból került át, de nem vált hagyománnyá Magyarországon.

 

A 18. század közepén kezdték Németország egyes helyein az egyszerű karácsonyi piramis dísztelen vázát karácsonyi gallyakkal ékesíteni. 1521-ből Sélestat városában (Elzász), a Humanistenbibliothek in Schlettstadt könyvtárban található az első írásos emlék a fenyőfa árusításáról.

 

Később német közvetítéssel terjedt el Európa többi országában, így Magyarországon is. Ma már a keresztény országokban világszerte állítanak karácsonyfát.

 

Az első feljegyzés karácsonyfáról Sebastian Brant német írótól származik, Strasbourgból a 15. század végén. Ekkoriban almával, ostyával díszítették. A gyertyás karácsonyfát elsőként 1660-as évekre emlékezve Lisolette pfalzi grófnő említette 1708-ban írt levelében. Bécsben az első karácsonyfát a Berlinből áttelepült Arnstein bankárcsalád házában állították 1814-ben, ami akkoriban olyan furcsa volt, hogy még a titkosrendőrség is jelentést készített róla.

 

A magyarság körében

Egy 1554-ből származó történelmi jegyzet alapján Magyarországon karácsonyfának nevezték a földesúrnak karácsonyi adóként beszállított tüzelőt.

 

A karácsonyfa-állítás szokása Magyarországon a 19. század második felében jelent meg, kezdetben főleg a német ajkú városi lakosság körében. Az első „magyar" karácsonyfát valószínűleg Brunszvik Teréz állította Aszódon, 1824-ben.

 

És most, a XXI-ik században a karácsony egy üzleti vállalkozás lett, ami extra hasznot hoz a kereskedőknek, anyagi terhet, sokszor hitelt, majd később adósságot az ünneplőknek.

 

Minezt Jézus Krisztus nevében, akinek semmi köze az Atyának nevezett papi hatalomhoz.

 

Semmi köze december 25-höz, a "szeretet ünnepéhez".

 

Semmi köze a Mikulás mesélyéhez meg a szalomcukorral díszített karácsonyfához.

 

Semmi köze a vasárnaphoz, a Napisten napjához.

 

Semmi köze Nimród születésnapjához, a december 25-höz.

 

Tudom, hogy kiábrándító amit itt olvasol, mert szép mese a karácsony és jó dolog drága ajándékokat kapni, de hidd el nekem, hogy sokkal szebb a mesénél a valóság .

 

Mert a valóság az, hogy Jézus krisztus eljött, megszületett és felnőtt emberként meghalt helyetted, hogy te örökké élhess.

 

És hamarosan a felnőtt Jézus fog visszajönni, nem egy kigyermek jézuskát kell várni!

 

És ne feledd, sokkal jobb szeretetet adni, mind drága ajándékot kapni.

 

 

 

 

 

 

 

https://sites.google.com/site/kisbaranygyerekmagazin/egyiptom/a-napisten-imadata

 

 

1. A Napisten imádata

A NAPKULTUSZ kezdete.

 

Mivel a Bibliát olvasod, és hiszed, hogy a Teremtő Isten az Úr, és az Ő ellensége Sátán, aki Isten helyére szeretett volna lépni, ezért arra kérlek, hogy ezt figyelembe véve olvasd el a világ Napisten kultuszáról szóló történeteket.

 

Lucifer volt a kitalálója a Napisten kultusznak. Erről olvashatsz a Világosság Hordozója című oldalon.

 

A Földön Babilon városa a Napkultusz otthona.

 

 

Az eredeti Napisten imádat Babilonból származik, mégpedig Nimródnak köszönhetően.

 

Nimród felesége volt az "ÉG KIRÁLYNŐJE",az Anya Isten, aki a legenda szerint Istentől fogant meg, azaz lett terhes. Nimród pedig az "ISTEN FIA".

 

Lucifer, azaz Sátán Jézus poziciójára pályázott, ez mindig visszaköszön a hamis tanításban.

 

Az ÉG KIRÁLYNŐJE volt a NAP, Nimród pedig a NAP FIA.

 

Nimród, Hám unokája volt Babilon építője. Feleségét Szemiramisznak hívták, varázslatosan szép, ugyanakkor erkölcstelen asszony, parázna nő volt.

 

Nimród és Szemiramisz, az atyáktól örökölt hittel szemben, titkos tant alapítottak.

 

A babiloniaiaknak ez az egy istene három személyt ábrázolt.

 

 

Az egység tanításának szimbólumaként - amint Layard Babilon és Ninive című művében rámutat - az egyenlő oldalú háromszöget használták fel, amit, mint sok minden mást, a római egyház is átvett.

 

A babiloni háromságban nagyon hamar változás állt be. A babiloniaiak az idők folyamán egy istenanyát imádtak fiával, vagyis karjában a gyermekkel, akiket képeken és szobrokon mindenütt ábrázoltak.

 

A káldeusok lélektana szerint Nimród egy fiú személyében jelent meg újra, aki természetfölötti módon született, mégpedig felesége, Szemiramisz által. Szemiramiszt, a nagy paráznát is istenként tisztelték halála után. Minden hatalmát istenné nyilvánított fiától kapta, vagyis ugyanarra a fokra emelték, mint amelyen emberré lett s istenként tisztelt fia volt.

 

 

Így történhetett, hogy a babiloniaiak a köznép vallásában általában egy anyaistenséget imádtak, és egy fiút, akit képeken és szobrokon anyja karjában ülő gyermekként ábrázoltak.

 

 

Az anya és gyermek imádata Babilonból kiindulva az egész földön elterjedt. Egyiptomban az anyát és gyermekét Izisz és Ozirisz néven tisztelték.

 

Ha szeretnél még többet olvasni Nimródról és az Ég Királynőjéről, akkor klikkelj ide.

 

Babilon, Akkádia, Mezopotámia, Asszíria, Sumer õsvallása a nap kultusz volt.

 

 

Babilon volt az ókor leghatalmasabb kultúrközpontja. Vallásos élete rendkívüli hatást gyakorolt, a körülötte élõ népek éltére. A Babiloni vallás ÕSFORRÁS, melybõl merítettek a sémiták, az etruszkok és a perzsák is.

 

A mai Irak területén éltek a perzsák. A perzsa vallás kb. 6000 éves múltra tekint vissza. Óriási erejének köszönhetően, majdnem világvallássá fejlődött ki.

 

A teremtett világ is kb. 6000 évre tekint vissza, és Ádám bűnbe esése óta folyamatosan dolgozik a Sátán, hogy az embereket félre vezesse. Az Özönvíz is azért volt, mert annyira gonoszak és istentelenek lettek az emberek.

 

Minden Napisten kultuszban megtalálható Az Anya Isten és az Ő Fia, aki szűztől született.

 

Csak a nevek változnak az adott kultúrának megfelelően.

 

EGYIPTOM

 

 

A egyik legismertebb napimádó nép az egyiptomi volt. Idõszámításunk elõtt, kb. 2600 - 3000-ben, gigászi és csodálatosan megépített napszentélyek létesültek, melyek a napnak és a nap fiának a kultuszát szolgálták.

 

Egyiptom kultúrájáról olvashatsz érdekes dolgokat, ha ide klikkelsz.

 

Továbbmenve a napkultusz népei között, Új-Guineában QUAT néven tisztelték a napot.

 

Az Urál-Altaji és a Szibériai népek, a lappok, a korjákok, a csukcsok, a kamcsaládok, a cseremiszek, az osztjákok, a szamojédok, a vojtjákok, a tunguzok, az úzok, a manysik, az összes hun törzs, mind, mind kivétel nélkül napimádóak voltak.

 

Az amerikai kontinensen is elterjedt Napkultusz uralkodott.

 

MEXICO

 

Legelterjedtebbek a mexikói és a perui napvallások voltak. Mexikó õslakói a maja indiánok voltak, de itt éltek még a toltékok, és az aztékok is. A spanyol hódításoknak köszönhetõen kultúrájukban és eredeti hitükben irdatlan pusztítást hajtottak végre a hódítók. Ezek a népek imádták az égitesteket, de a legfõbb helyet a Nap foglalta el.

 

Neve HUITZILOPOCHTLI.

 

 

Õ a világ teremtõje. Tiszteletére épültek a piramisok tetején épült templomok, ahol áldozati szertartásaikat hajtották végre. Nap istenként tisztelték még QUETZALCOHUATI-istent, aki elment, de megígérte, hogy visszajön, így a mai napig is visszavárják õt

 

Ez hasonlít Jézus ígéretére, miszerint hamarosan visszajön értünk.

 

PERU

 

A másik nagy amerikai kultúrállam, az inkák meseországa PERU.

 

A peruiak régi vallása a napimádás. A nap isten fiainak tartották magukat, és a naptemplomokban, melyek közül a legismertebb a cucoi állandó jelleggel áldozati szertartásokat mutattak be a nap isten tiszteletére.

 

 

Az eddig leírt népeknél, kivétel nélkül, mindenhol rituális áldozati szertartásokat tartottak.

 

Sátán célja, hogy az Isten által megfogalmazott szertartást, a Bárány áldozatot elutasítsák az emberek, és helyette valami mást, vagy roszab esetben egy embert áldozzanak fel!

 

A legtöbb esetben az áldozat, valamilyen fajtájú állat volt, de az aztékoknál az emberáldozat szerepelt az elsõ helyen.

 

A feláldozott állatoknak, mindig fehér volt a színük. Úgy tartották, hogy a fehér szín a legméltóbb az istenekhez.

 

Európa Napisten kultusza.

 

Míg Egyiptomban bárkán járta égi útját a Nap, addig az észak-európai germánok hite szerint szekérrel járt (ahogy a nép is).

 

Így a vasárnap a napisten nevét őrzi az angol „sunday"-hangalakban, vagy a német „Sonntag" szóban.

 

A Római Birodalom és a Kereszténység

 

A napkultusz „államosítását" a római császárok kezdték meg.

 

Az áttörés Aurelianus császár (270-275) alatt következett be, aki a Sol Invictus, azaz a Legyőzhetetlen Nap hivatalos kultuszát vezette be, ünnepét a téli napfordulóra, december 25-re helyezte.

 

 

A December 25-ről, a Karácsonyról részletesebben olvashatsz ide klikkelve.

 

Péter apostol, mikor már feje volt a Római gyülekeztenek, úgy írta a levelében a köszöntést, hogy ő és a Babiloni gyülekezet, ami a Rómában lévő gyülekezetre utalt. Az ok egyszerü, az akkori Római kultúra vallási alapjai a Babiloni istentiszteleti rendre épültek. De ez ismert volt a többi apostol előtt is, hiszen János a Jelenések Könyvében szintén a Babilonról, a Parázna Asszonyról beszél, aki, ami a hamis tanítást jelképezi. Had idézzek egy könyvből.

 

Albert Lüscher Babilon, Karácsony, húsvét. EKE kiadó 1991

 

"A Pontifex Maximus, azaz a Pápa, a Babiloni rendszerböl lett átvéve. Attalosz , Pergamosz papja és királya Kr.e 133-ban meghalt,a Babiloni papság vezetését Romára hagyományozta. Amikor az etruszkok Lydiábol, Pergamoszból Itáliába jöttek, a Babiloniai vallást is magukkal hozták. Egy „Pontifex"-et neveztek ki, aki a papság feje volt. Késöbb a rómaiak ezt a Pontifexet polgári uralkodójuknak ismerték el. Julius Casear az etruszkok rendje szerint Kr.e 74-ben Pontifex lett. Kr.e 63-ban pedig „Babiloni rendtartás" szerint Pontifex Maximus! Ezzel örökölte Attalosz, Pergamosz Pontifexének jogait és címét.

 

 

A pénzen látható P M jelzés utal a Pontifex Maximus címre.

 

Igy lett az első Római császár a Babiloni papság feje, és Róma Babilon utódja!

 

A Római császárok Kr. u 376-ig gyakorolták a Pontifex Maximus hivatalát, amikor is Gratanus császár keresztény okokból vissza utasította ezt a címet!

 

Ezután a Római egyház püspökét, Damasust választották erre a tisztségre. Tizenkét évig volt püspök. Kr.u 378-ban így lett a Romai egyház uralkodója a Babiloni rendtartás szerint egyházfő!

 

A Kármel -hegyi / Babiloni vallásu / Kollégium- amelyet eredetileg Jézabel papjai alapítottak- befolyására választották Damasust Romai püspökké."

 

Ezt a Babiloni hayomány követik a mai napig a Pápák

 

 

 

 

 

Karácsony - és ami mögötte van

http://darwinkaprazata.blogspot.com/2011/12/karacsony.html

 

 

„ne tegyétek az én Atyámnak házát kalmárság házává."

(János 2:16, Károli ford.)

A tiszta és szeplőtelen istentisztelet - Krisztus születési idejének behatárolása - A karácsonyi ünnepkör kialakulása - A karácsonyfa állítás háttere - Hazugságokkal átszőtt karácsony - A kufárság legnagyobb ünnepe - Öszefoglalás

A TISZTA ÉS SZEPLŐTELEN ISTENTISZTELET

Ha valakik, akkor az apostolok tisztában voltak vele, hogy mit jelent a Jakab 1:27 kijelentése:

„A tiszta és szeplőtelen istenitisztelet az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő szorongatásaikban, és magát szeplőtelenűl megőrizni e világtól. (Káldi ford.)

Hiszen Krisztusnak az volt a szándéka:

„Hogy majd Önmaga elébe állítsa dicsőségben az egyházat, úgy hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen." (Eféz 5:27, Károli ford.)

Ellenben Pál apostol nem rejtette véka alá a figyelmeztetését ezzel kapcsolatban:

„Mert Isten féltő szeretetével féltelek titeket: mivel eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy tiszta szűzként állítsalak benneteket a Krisztus elé.

Félek azonban, hogy amint a kígyó megcsalta Évát ravaszságával, úgy tántorodnak el a ti gondolataitok is a Krisztus iránti őszinte és tiszta hűségtől.

Mert ha valaki odamegy hozzátok, és más Jézust hirdet, nem akit mi hirdettünk, vagy más lelket fogadtok be, nem akit kaptatok, vagy más evangéliumot, nem amelyet elfogadtatok, azt szépen eltűritek." (2Kor 11:2-4, MBT. ford.)

 

KRISZTUS SZÜLETÉSI IDEJÉNEK BEHATÁROLÁSA

A Krisztus iránti őszinte és tiszta hűség tárgykörébe tartozik pl. a Krisztus születése idejének a megállapítása. A Biblia konkrét életrajzi adatokat nem mond, olyanokat, mint év, hó és nap, viszont megad ezzel kapcsolatban idevonatkozó támpontokat.

Jézus a zsidó Pászka ünnep idején halt meg, ami i.sz. 33-ban valószínűleg április 1-jén kezdődött. A Lukács 3:21-23 arról tájékoztat bennünket, hogy Jézus mintegy 30 éves volt, amikor elkezdte szolgálatát.

Mivel földi szolgálata három és fél évig tartott, körülbelül 33 és fél éves volt akkor, amikor meghalt. Krisztus hat hónappal később lett volna 34 éves, ami eszerint körülbelül október 1-jére esne. Ha tehát visszaszámolunk azért, hogy megtudjuk, mikor született Jézus, nem december 25-ig vagy január 6-ig jutunk el, hanem körülbelül i.e. 2. október 1-jéig.

Dániel próféta könyvében ezt olvassuk:

„Tudd meg tehát és értsd meg: annak a parancsnak a kiadásától, hogy ismét felépüljön Jeruzsálem, a felkent fejedelemig hét hét és hatvankét hét telik el, és viszontagságos időkben ismét felépülnek az utcák és a falak.

Hatvankét hét múlva megölik a felkentet, és népe nem lesz, hogy őt megtagadja. A várost és a szentélyt elpusztítja egy nép az eljövendő vezérrel, a vége rombolás, s a háború vége után jön az elhatározott pusztulás.

Azután egy héten sokakkal megerősíti a szövetséget, és a hét közepén megszűnik a véres áldozat és az ételáldozat, a templomban vészthozó undokság lesz, és véges-végig megmarad a pusztulás.« (Dán 9:25-27, Káldi Neovulgáta ford.)

Itt nem 69 betű szerinti hétről van szó, amely 483 napot tenne ki, ami alig több, mint egy év. Itt 69 évhét szerepel, azaz 483 év. (Vö. 4Mózes 14:34.) A Jeruzsálem falainak újjáépítésére vonatkozó parancs i. e. 455-ben hangzott el. (Nehémiás 2:1-8)

A 69 évhét, tehát 483 év múlva, vagyis i. sz. 29-ben telt le. Pontosan abban az évben ment Jézus Jánoshoz, hogy víz alá merítkezzen, vagyis megkeresztelkedjen! Ott és akkor kenetett fel szent szellemmel és lett a Messiássá vagy Krisztussá (Lukács 3:1-2, 21-23).

A dolgok tehát pontosan úgy alakultak, ahogyan Dániel megjövendölte a Messiás kiirtását: „Egy hétre szövetséget köt sokakkal, s a hét közepén megszünteti a véres- és ételáldozatot." (Dán 9:27)

A hétnek a fele 3 és fél. 30 éves korában kezdte a szolgálatot, az 3 és fél évig tartott, amikor is megszüntette az áldozatokat, hiszen önmagát áldozta fel:

„Nem a bakok vagy borjak vérével, hanem saját vérével lépett be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök megváltást szerzett." (Zsid 9:12)

„Ezzel az akarattal szenteltek meg minket Krisztus Jézus testének egyszer történt feláldozása által." (Zsidók 10:10, Káldi Neovulgáta ford.)

Ha tavasztól visszaszámolunk 33 egész évet, akkor megint tavasznál vagyunk, és ha még fél évet visszaszámolunk, akkor őszhöz jutunk, és semmiképpen nem a decemberi napforduló római szaturnália ünnepi dátumához!

Mit mond erre a katolikus egyház? Jöhet!

 

A KARÁCSONYI ÜNNEPKÖR KIALAKULÁSA

 

 

karácsony a Vatikánban

 

„A KARÁCSONYI ÜNNEPKÖR (2 óra)

A paraszti világ legjelesebb, legszebb ünnepe a karácsony. Az advent kezdete, Miklós napja, Luca-szék készítése, kántálás, betlehemezés, regölés, szenteste, szilveszter, újév, vízkereszt." (Szentírásmagyarázat az egyházban, a Pápai Biblikus Bizottság 1993-ban kiadott dokumentuma, Bp., 1998. SZIT)

Mondhatni: 'Vízkereszt, - vagy amit akartok.' Széles a választék. Ebben az ünnepbe aztán benne van minden. Csillogás-villogás, amit a világ csak fel tud mutatni: "a portestnek kívánsága, a szemnek gyönyörűsége, az életnek pompája" (1Ján 2:16, Dr. Masznyik Endre ford.).

Hogy mikorra lett időzítve Jézus születésnapja, nem is titkolják:

„A világtörténelem legfontosabb személyisége Jézus Krisztus, az emberré lett Fiúisten, a mi Megváltónk és Üdvözítőnk. Az Ő születésével kapcsolatos események és hitigazságok megünneplése a karácsonyi ünnepkörbe tartozik. Ez az ünnepkör a IV. században, a keresztényüldözések megszűnése után alakult ki." (Hitünk és életünk, Szent István Társulat, a Római Katolikus Püspöki Kar Hittankönyv Bizottsága, 1978. 140. oldal.)

Érdekes, hogy olyan hitigazságok megünneplése távol állt az apostoloktól, amelyek a következőképpen hangzanak:

„A december 25-i dátum nem Krisztus születésének, hanem a Natalis Solis Invicti ünnepségének, a napfordulón tartott római napünnepnek az időpontja". (New Catholic Encyclopedia.)

„A legtöbb ismert karácsonyi szokás, amely elterjedt Európában, a mai vagy korábbi időkben nem keresztényi, hanem pogány eredetű. Ezeket az egyház magáévá tette és használatukat szentesítette. A legtöbb vidám karácsonyi szokás mintája a rómaiak szaturnália ünnepében található" (Ecyclopœdia of Religion and Ethics, 1911, Edingburg. Kiadta James Hasting, III. kötet, 608-609. o.).

Tehát megint a pogányok útjának eltanulásáról van szó, amelynek a tiltása az egész Biblián végigvonul:

„ ... s ott gyújtottak illatot az oltárokon, azon nemzetek szokása szerint, amelyeket az Úr (YHVH) eltávolított színük elől s nagyon gonosz dolgokat cselekedtek, hogy bosszantsák az Urat." (2Kir 7:11, Káldi Neovulgáta ford.)

„És megveték az ő törvényét és szövetségét, melyet atyáikkal kötött, és a bizonyságtételeket, melyekkel bizonyságot tett nekik; és követék a hiábavalóságokat, és hivságosan cselekvének; és követék a pogányokat, kik körűlök valának, holott erre nézve megparancsolta vala nekik az Úr, hogy ne cselekedjenek úgy, mint azok cselekedtek." (2Kir 17:15, Káldi ford.)

„Nemcsak a nép, hanem a papok összes elöljárói is sok-sok hűtlenséget követtek el, utánozva a nemzetek valamennyi iszonyatos dolgát. Megszentségtelenítették az Úr (YHVH) templomát, amelyet pedig ő tett szentté Jeruzsálemben." (2Kró 36:14)

„s megtudjátok, hogy én vagyok az Úr (YHVH), akinek nem tartottátok meg a törvényeit és nem követtétek a parancsait, hanem a körülöttetek lévő népek szokásai szerint éltetek." (Ezék 11:12)

„A nemzetek útjait el ne tanuljátok," (Jer 10:2, Káldi Neovulgáta ford.)

„Azt mondom tehát, sőt figyelmeztetlek titeket az Úrban, ne éljetek úgy, mint a pogányok, akik hiúságokon járatják az eszüket. Sötétség borult elméjükre és elidegenedtek az istenes élettől tudatlanságukban, amely szívük megátalkodottságának következménye.

 

Lelkileg eltompulva kicsapongásokra adták magukat, és kapzsiságból mindenféle ocsmányságot űznek. Ti azonban nem ezt tanultátok Krisztustól," (Eféz 4:17-20)

„Mert elég nékünk, hogy életünk elfolyt idejében a pogányok akaratát cselekedtük, járván feslettségekben, kívánságokban, részegségekben, dobzódásokban, ivásokban és undok bálványimádásokban." (1Pét 4:3, Károli ford.)

Tehát éppen elég felvilágosítás és tiltás van a tekintetben a Bibliában, hogy egy igaz kereszténynek mihez kell tartania magát a szellemi tisztaság tekintetében. A karácsony viszont egy római, bálványimádást megtestesítő ünnepre épül fel, csak éppen a legyőzhetetlen Nap ünnepére ráhúztak egy keresztény mázat.

A Magyar Néprajzi Lexikon a következőket írja:

„karácsony - a kereszténység egyik legnagyobb → ünnepe, Jézus születésének napja. Krisztus születésének december 25-i megünnepléséről szóló első adatokkal a 4. sz.-ban találkozunk. Niceai János püspök szerint Jézus születését Rómában I. Gyula pápa (i. sz. 337-352) alatt kezdték ünnepelni, majd az ünnep innen terjedt tovább...

 

Jézus születésének dec. 25-i megünneplésével lezárult a születés dátumának tisztázása körül támadt vita. Erre a napra a következő okból esett a választás: Antiochus kalendáriuma dec. 25. napját a Nap (Napisten) születésnapjának nevezi. Aurelianus császár (270-275) elrendelte, hogy dec. 25-én birodalma egész területén ünnepet tartsanak a legyőzhetetlen Nap (sol invictus) tiszteletére (→ napfordulók).

 

Az ünnep új tartalmának szimbolikus magyarázata szerint karácsony Jézusnak, az örök Napnak, az isteni fényforrásnak születésnapja. A liturgiában karácsonynak is, a → húsvéthoz hasonlóan kialakult az előkészületi ideje (→ advent), majd a vigíliája (dec. 24.). E napra → böjtöt rendeltek el, ezért karácsony böjtjének is nevezik.

 

Egyéb nevei: Ádám és Éva napja, karácsony szombatja, szenvedeje estéje, szenvedeste. Mindkét nap, karácsony napja és vigíliája számos →népszokást, hiedelmet (→hiedelem) vont maga köré, amelyek részint kereszténység előtti képzetekből, a téli napforduló, ill. az évkezdet →mágikus eljárásaiból, részint az ünnep keresztény jellegéből táplálkoznak. Karácsony böjtje voltaképpen már az ünnep kezdete."

 

Láthatjuk, hogy a napisten születésnapját tették meg Jézus születésnapjává, megint csak hogy tömegeket nyerjenek meg az egyháznak, de nem Krisztusnak! Jézus nem is decemberben született, hiszen a pásztorok Izraelben a tél közepén fedél alatt tartották nyájaikat éjszaka, nem pedig a mezőkön.

 

 

 

Palesztina éghajlata természetesen más, mint a mienk, decembertől februárig azonban ott is hideg van. A nyájakat általában legkésőbb október végén behajtják a legelőkről, és istállóban telelnek át.

 

[Figyelemre méltó, hogy Péter a Jézus elárulásának az éjszakáján (vagyis tavasszal) kint ült az udvaron, ahol a hideg miatt tüzet raktak. El lehet képzelni, hogy milyen hideg lehetett télen és odakint! Nem véletlenül mondja Jézus a Jeruzsálemből kimenekülőknek, hogy kerüljék el, ha csak egy mód van rá, a téli időszakra hagyott menekülést! Vö. Máté 24:20]

Jézus születésének idejében meg még kint voltak a nyájak a szabadban. (vö. Luk 2:8) A 'bölcsek' pedig valójában mágusok, asztrológusok voltak, és Jézust akkor látogatták meg, amikor ő fiatal gyermek volt, nem pedig csecsemő.

 

„Krizosztómusz, Jézus bátor bizonyságtevője és mártírja írja 380-ban: „Még tíz éve sincs, hogy megismertük ezt a napot (karácsonyt)." Tertullianus a 3. században ezt írja: „A zsidóknak a Szent Szellem szemrehányást tesz ünnepeik miatt. Majd így folytatja: Szombatjaitokat újholdjaitokat és szertartásaitokat gyűlöli az én lelkem. Mi azonban, akiknek a szombatok, újholdak és az egykor Istennek tetsző napok semmit sem számítanak, szaturnáliákat (december 25-ét), Janus-ünnepeket (újév), téli napfordulókat és matronáliákat ünnepelünk...

A pogányok már jóval a keresztyénség megjelenése előtt megünnepelték ezt a napot, mégpedig a babiloni királynő fia születésének tiszteletére... „A babiloni vallás szerves részét képezte, hogy a Nap vagy Baál (Nimród) a nagy isten." (Macrobius: Sat, 1. kötet) A pogány Rómában Saturnus ünnepének nevezték.

Az a mód is világosan mutatja eredetét, ahogyan a szaturnáliákat Rómában ünnepelték. Caligula, a hírhedt keresztyénüldöző elrendelte, hogy a szaturnáliákat öt napig kell tartaniuk. A féktelenség és kicsapongás napirenden volt. Ez idő alatt a rabszolgák szabadok voltak, uraik ellen mindent megengedhettek maguknak.

 

A szaturnáliák nagy kicsapongásaikkal megfelelnek Bacchusz nagy ivászattal egybekötött ünnepének, amelyet Babilonban thebet (december) hónapjában tartottak. „Szokásban volt - írja Berosus -, hogy az urak öt napon keresztül engedelmességgel tartoztak rabszolgáiknak; a házban az egyik rabszolga parancsolt, és bíborba öltözött, akár egy király."

Hogy a december 25-ét az egyház elismerte a karácsony ünnepének, annak első jelét 354-ben a Philokalianus-naptárban találjuk. Ezzel igazodik a római gyakorlathoz, amely december 25-ét már 336-ban az úr születésnapjaként állapította meg...

Az igazi oka Róma ragaszkodásának a december 25-höz az alkalmazkodás taktikájában rejlett, vagyis össze akarták olvasztani a szaturnáliák és brumáliák pogány ünnepét Jézus születésnapjának keresztyén ünnepével, éppen úgy, ahogy az a Madonnával és a gyermekkel stb. történt. Jézus születésnapját összekapcsolták december 25-ével, hogy a keresztyénné lett pogányokat ne fosszák meg régóta megszokott ünnepeiktől." (Albert Lüscher: Babilon - karácsony - húsvét; EKE Kiadó, 18-20. old.)

A karácsony ókori ősét, Saturnáliát tartanak Óbudán

Saturnusnak, a mezőgazdaság és az idő urának vidám ünnepét - a karácsonyi ünnepkör antikvitásbeli ősét - elevenítik fel a hétvégén Aquincumban.

 

ÁLDOZATBEMUTATÁSSAL, Saturnus isten köszöntésével kezdődik ma délután kettő órakor az Aqunicumi Múzeum rendezvénye, ókori szokások szerint kint a szabadban, a múzeum új kiállítási csarnoka előtt. A Saturnália leggyakoribb ajándéka a cserépbaba - sigilarria - volt, amelyeket a csarnok udvarán levő vásáron lehet majd kapni, vagy a gyerekek akár el is készíthetik.

 

A JÁTÉK volt a római Saturnalia egyik fő jellemzője. Az ebből a korból megmaradt játékok és játékszerek - kockajáték, diótorony, malom, stb. - most kipróbálhatóak lesznek a rendezvényen a Familia Gladiatoria hagyományőrző csapat vezetésével. Az épületben pedig tablókon mutatják be, milyen volt ez az ünnep az ókorban. (Metropol, 2008. december 19. péntek)

A KARÁCSONYFA ÁLLÍTÁS HÁTTERE

Érdekes az is, amit a karácsonyfa állításról írnak a forrásművek:

„karácsonyfa - karácsonyestére (dec. 24.) felállított vagy függesztett örökzöld (főleg fenyő) fa vagy ág, amelyet gyümölcsök, sütemények, gyertyák, szentképek stb. díszítenek. Rá vagy alá szokás elhelyezni a →karácsonyi ajándékokat. Maga a karácsonyfa is számíthat karácsonyi ajándéknak. A növények és a fény kultikus alkalmazásában gyökerező, ókori előzményekkel rendelkező karácsonyfa-állítás szokásának korai előfordulásai az újkor kezdetétől ismertek Európában, főleg német területről.

Ezek részint az épületek belsejét az ünnepekre feldíszítő zöld ágak, részint különböző alkalmakra készült, ajándékokat hordozó fák. Bizonyos értelemben a paradicsomkertbeli tudás fája is előde a karácsonyfának. A jelenleg szokásos karácsonyfát már meghatározott időpontra állították, hagyományossá vált, jelképes díszekkel gyertya(fények), gyümölcsök, sütemények, papírdíszek.

 

A karácsonyfa-állítást először Elzászból jegyezték fel a 17. sz. elejéről. Ettől kezdve mint prot. családi szokás terjedt, először német területen. Keresztény szimbolikája a 18. sz.-ban alakult ki. A 19. sz.-tól indult világhódító útjára. Jelenleg szinte világszerte ismert, az európai kultúrától befolyásolt területeken általában elterjedt. Európa keletebbre fekvő országaiban - így hazánkban is - a 19. sz. első felében jelent meg arisztokrata, majd polgári körökben." (Magyar Néprajzi Lexikon)

Tehát egyértelmű, hogy az apostolok imádati formájához nem kapcsolódott sem a karácsony, sem a karácsonyfa állítás! Mégis arra buzdítják a gyerekeket, hogy gyakorolják magukat a karácsonyi ceremóniák katolikus formáinak kivitelezésében:

Minek az ünnepe karácsony? Jézus születésének. Milyen eseményekkel, szokásokkal ünnepeljük? Éjféli mise, betlehem, ajándékozás. FELADAT: Karácsony napján áldozzál! A karácsonyfa alá készíts „betlehemet" .IMA: - Úr Jézus! Köszöntelek születésnapodon..." (Keresztény élet, r.k. hittankönyv 9-10 évesek számára; Sz. I. Társulat, (Nihil obstat) 1972. 42-43. old.)

Az ókori előzményekhez tartozik, hogy „a pogány Rómában egy másik fa állt a középpontban, a fenyőfa, amelynek más neve is volt: Baál-Berit a szövetség ura. Ezzel erejének állandó természetére utaltak, amely, bár ellenségei elpusztították, győzelmesen feltámadt.

December 25-e a pogány Rómában annak a napnak az ünnepe volt, amikor a győzelmes isten újra megjelenik a földön. A „Natalis invicti solis" a le nem győzött Nap születésnapja volt: vagyis a yul-fahasáb, a halott fatönk, vagyis Nimród, akit napistenné nyilvánítottak és ellenségei levágtak. A fenyőfa gyertyáival Nimród redivivust ábrázolja ki, azaz az új életre kelt Nimródot, az agyonvert és az új életre támadt istent!

Mindebből láthatjuk, mennyire uralja a babiloni tanítás a keresztyénséget, és még a hívő körök is hagyják magukat gyanútlanul mérgezni. A hívő ember természetesen azt vetheti ellene, hogy december 25-én, amikor meggyújtja a karácsonyfán a gyertyákat, Krisztus születésnapját ünnepli.

Aki azonban őszinte és az említett tényeket a Biblia tanítása szerint végiggondolja, annak le kell vonnia a következtetést, hogy a csillogó-villogó karácsonyfa teljesen idegen a keresztyén hittől, különösen, hogy az ajándékok és a szokásos felhajtás külsőségei igen nagy szerepet játszanak az ünneplésben!" (Albert Lüscher: Babilon - karácsony - húsvét; EKE Kiadó, 22-23. old.)

 

 

 

 

 

 

 

Babilon Utódai

http://www.jezus.sokoldal.hu/babilon_utodai

 

Péter apostol, mikor már feje volt a Romai gyülekeztenek, úgy írta a levelében a köszöntést, hogy Ö és a Babiloni gyülekezet, ami a Romában lévő gyülekezetre utalt. Az ok egyszerü, az akkori Romai kultúra vallási alapjai a Babiloni istentiszteleti rendre épültek. De ez ismert volt a többi apostol előtt is, hiszen János a Jelenések Könyvében szintén a Babilonról, a Parázna Asszonyról beszél, aki, ami a hamis tanítást jelképezi. Had idézzek egy könyvből.

 

 

Albert Lüscher Babilon, Karácsony, húsvét. EKE kiadó 1991

 

 

A Pontifex Maximus, azaz a Pápa, a Babiloni rendszerböl lett átvéve. Attalosz , Pergamosz papja és királya Kr.e 133-ban meghalt,a Babiloni papság vezetését Romára hagyományozta. Amikor az etruszkok Lydiábol, Pergamoszból Itáliába jöttek, a Babiloniai vallást is magukkal hozták. Egy „Pontifex"-et neveztek ki, aki a papság feje volt. Késöbb a romaiak ezt a Pontifexet polgári uralkodójuknak ismerték el. Julius Casear az etruszkok rendje szerint Kr.e 74-ben Pontifex lett. Kr.e 63-ban pedig „Babiloni rendtartás" szerint Pontifex Maximus! Ezzel örökölte Attalosz, Pergamosz Pontifexének jogait és címét. Igy lett az első Romai császár a Babiloni papság feje, és Roma Babilon utodja! A Romai császárok Kr. u 376-ig gyakorolták a Pontifex Maximus hivatalát, amikor is Gratanus császár keresztény okokbol visszautasitotta ezt a címet! Ezután a Romai egyház püspökét, Damasust választották erre a tisztségre. Tizenkét évig volt püspök. Kr.u 378-ban így lett a Romai egyház uralkodoja a Babiloni rendtartás szerint egyházfő!

 

A Kármel -hegyi / Babiloni vallásu / Kollégium- amelyet eredetileg Jézabel papjai alapitottak- befolyására választották Damasust Romai püspökké.

 

 

Eddig az idézet, ami történelem vallási nézetek , és felekezeti elfogultság nélkül.

 

 

 

A gyakorlatnak megfelelően alkalmazkodott a katolikus egyház, hogy megnyerje a tömeget. Hiszen a Babiloni kultúra hatása alatt élő Európa csak így volt megközelíthető! A Napistent imádták, az Ég királynője, aki az Isten Anyja és közbenjáró volt a legnagyobb tisztelt lény. A Napisten születésnapját december 25-ét ünnepelték, Tavasszal ujjászületési ünnepek voltak festett tojással, a lányokat fürdették a folyóparton, ez később finomult locsolássá vödörrel, majd kölnivel. És cédrus fákat, fenyőfákat díszítettek a Napisten születésnapján. És a napisten napját ünnepelték. Sunday, Sontag, magyarul Vasárnap. És egyszerüen ezeket az elemeket átvette, átnevezte a katolikus egyház, így alakult ki a mai arculat fokozatosan. Az üldözött kereszténységből hirtelen KÖTELEZŐ Államvallás lett. A keresztények társadalmi előnyöket, adókedvezményt élveztek, és a pogányokat próbálták kompromisszumok árán is bevonni a kereszténységbe. Egyszerübb volt átnevezni a megszokott pogány Babiloniai ünnepeket, mint megtéríteni tiszta szívvel Jézushoz az embereket.

 

 

Még egy idézet, ez katolikus egyháztanitótól származik.

 

Krizosztómusz, Jézus bátor bizonyságtevője és mártírja irja 380-ban.

 

 

Még tíz éve sincs, hogy megismertük ezt a napot ( karácsonyt).

 

 

Tertullianus egyházatya a 3-ik sz-ban ezt irja.

 

 

A zsidoknak a Szent szellem szemrehányást tesz ünnepeik miatt. Szombatjaitokat, ujholdjaitokat és szertartásaitokat gyülöli az én lelkem. Mi azonban akiknek a szombatok, ujholdak és az egykor Istennek tetszö napok semmit sem számitanak, szaturnáloákat ( december 25 ) Jannus ünnepeket ( ujév ), téli nap fordulokat és matronáliákat ünnepelünk. Ajándékok áradata érkezik, és az ujévi pénz csak úgy csörög, mindenütt a játékok és lakomák zaja hallatszik. A pogány hit mégiscsak jobban bánik hiveivel, egyetlen keresztény ünnepet sem vesz igénybe a maga számára.

 

 

 

És egy érdekes tanulmány, amit a neten találtam.

 

 

 

Nimród, Hám unokája volt Babilon építője. Feleségét Szemiramisznak hívták, varázslatosan szép, ugyanakkor erkölcstelen asszony, parázna nő volt. Eusebius, az egyházatya (Krónika 1-2 kötet) azt írja, hogy Ninus (azaz Nimród) és Szemiramisz Ábrahám idejében uralkodtak. Ábrahám a héber időszámítás szerint Kr. e. 1996-ban született. Kilenc éves volt tehát, amikor Nimrod uralma Kr. e. 1987-ben véget ért. Szemiramisz 42 évvel élte túl férjét. Nimród és Szemiramisz uralkodásának idején az élő, teremtő Istenbe vetett patriarchális hit még többé-kevésbé elevenen élt, hiszen Sém, Nimród dédnagybátyja az özönvíz után még 502 évig, azaz Kr. e. 1846-ig élt (1Móz 11,10-11).

 

Nimród és Szemiramisz, az atyáktól örökölt hittel szemben, titkos tant alapítottak. A titkos tan korrupt babiloni rendszerének bevezetését és elterjesztését az ún. papokra bízták. Ők voltak az új rend - különösen a vallási ismeretek - egyedüli letéteményesei és irányítói. Csak ők voltak az igazi hagyomány birtokában, amellyel az írásokat és jelképeket meg lehetett magyarázni, továbbá a tudás minden területén nekik volt igazán mély ismeretük. A tudás eme titkát csak azokkal osztották meg, akik felvétették magukat a misztériumokba, vagyis akiket annyira előkészítettek, hogy képesek voltak megvédelmezni ennek az ördögi rendszemek az érdekeit. A rendszer és a papok iránti vak és föltétlen engedelmesség nélkül senki sem szerezhetett tudomást a szabaduláshoz szükséges tanításról. Így ahol csak a babiloni rendszer elterjedt (és ez az évezredek folyamán az egész világon végbement), a nép szorosan kötődött a papokhoz. A babiloni misztériumok jelképe egy aranypohár volt. A Jelenésekben (17. fejezet) szereplő asszony képe, kezében az aranypohárral, a parázna Szemiramiszra vezethető vissza, hiszen őt ábrázolták így, mint nagy tanítómestert, aranypohárral a kezében. Aki meg akarta ismemi a misztériumokat, annak innia kellett e pohárból. Ezt a titokzatos italt borból, mézből, vízből és lisztből, és még más mérget is tartalmazó anyagokból erjesztették.

 

Ameddig a jelölt nem ivott a pohárból, amelynek a tartalma elködösítette az értelmet és felkorbácsolta a szenvedélyeket, nem várhatta, hogy a titkos tanításba bevezetik. Akit pedig beavattak a misztériumokba, annak szigorú büntetés kilátásba helyezése mellett meg kellett öriznie a titkokat. Nehogy azonban egy gyönge pillanatában abba a kísértésbe essék, hogy valamit eláruljon, kertelés nélkül meg kellett vallania minden tettét. Ily módon a papok nagy hatalmat nyertek a beavatott fölött, akinek száját az a félelem zárta be, hogy a pap elárulja meggyónt titkát. Ha a jelöltet például gyilkosság vagy valamilyen más bűntény terhelte, csak akkor vették fel a misztériumba, ha a pap feloldotta gonosz tettei alól és megtisztította. Ezzel még erősebb lett a paphoz fűződő kötelék. Babilon titkos tana többek között - tisztán elméleti alapon -, tartalmazta az istenség egységét. Vagyis: bár a régi Babilon számtalan kis istenséget (bálványokat) imádott, elismert egy végtelen és mindenható Teremtőt, aki mindenek fölött áll.

 

 

A babiloniaiaknak ez az egy istene három személyt ábrázolt. Az egység tanításának szimbólumaként - amint Layard Babilon és Ninive című művében rámutat - az egyenló oldalú háromszöget használták fel, amit, mint sok minden mást, a római egyház is átvett. Layard könyvében egy rajzra hívja fel a figyelmet, amelyet Asszíriában találtak. Ez a rajz a következőképpen ábrázolja a háromságot: Egy idős embert, akinek csak feje és törzse van, őt egy kör veszi körül, s a férfi hátán két szárny látható. A kör Káldeában a nullát, továbbá a magot jelenti. A kép tehát a következót ábrázolja: az idős férfi feje az atyaisten, a kör a magot, vagyis a fiúistent, a madárszárnyak (galamb) pedig a szent szellem istent jelképezik. Ez az isten káromló mód maradt fenn a Szentháromság képi ábrázolásában és ennek imádásában. Izráel később átvette ezt a mérgező babiloni bálványimádást, ezért kellett Ézsaiásnak figyelmeztetnie a népet:

 

Elpusztulnak mindazok, akik megszentelik és megtisztítják magukat, de csak azért, hogy kertekben áldozzanak egy középen álló körül, és akik disznóhúst, undok állatot és egeret esznek - így szól az Úr (Ézs 66,17). Ugyan kihez hasonlíthatnátok engem, kivel mérhetnétek össze, kivel vethetnétek egybe, akihez hasonlítanék? (Ézs 46,5).

 

A háromságnak ez a bálványimádó ábrázolása elárulja, hogyan torzult el, milyen istenkáromló módon a patriarchális hit, hogy egy még nagyobb istenkáromlás alapját vesse meg.

 

A babiloni háromságban nagyon hamar változás állt be. A babiloniaiak az idők folyamán egy istenanyát imádtak fiával, vagyis karjában a gyermekkel, akiket képeken és szobrokon mindenütt ábrázoltak. Hogyan állhatott be ekkora változás? Korábban megállapítottuk, hogy Szemiramisz 42 évvel élte túl férjét, Nimródot. Ez utóbbi halálát többé-kevésbé homály fedi. A hagyomány szerint erőszakos halállal halt meg. Életében hősként ünnepelték. A káldeusok lélektana szerint Nimród egy fiú személyében jelent meg újra, aki természetfölötti módon született, mégpedig felesége, Szemiramisz által. Szemiramiszt, a nagy paráznát is istenként tisztelték halála után. Minden hatalmát istenné nyilvánított fiától kapta, vagyis ugyanarra a fokra emelték, mint amelyen emberré lett s istenként tisztelt fia volt. Így történhetett, hogy a babiloniaiak a köznép vallásában általában egy anyaistenséget imádtak, és egy fiút, akit képeken és szobrokon anyja karjában ülő gyermekként ábrázoltak. Az anya és gyermek imádata Babilonból kiindulva az egész földön elterjedt. Egyiptomban az anyát és gyermekét Izisz és Ozirisz néven tisztelték, Indiában (még ma is) Izi és Iszvara néven, Ázsiában Kibele és Deoiusz néven, a pogány Rómában pedig Fortuna és Jupiterpuer (Jupiter-fiú) volt a neve, míg Görögországban Cerasz, a nagy anya keblén fiával, vagy mint Irene, a béke istennője fiával, Plutusszal. A jezsuita misszionáriusok (Le Pére Lafitan: Les moeurs des sauvages amériquains ) még Tibetben, Kínában és Japánban is meglepetéssel látták a Madonnát a gyermekkel. Kínában Sing Moo szent anyát a gyermekkel együtt glóriával ábrázolják.

 

Már megjegyeztük, hogy Nimród és Szemiramisz idejében a nép körében ismert volt a patriarchális hit, amely többek között a következő ígéretet tartalmazta:

 

Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony közt, a te utódod és az ó utódja közt: ő(a férfi) a fejedet tapossa, te meg a sarkát mardosod (1Moz 3,15).

 

Amikor az istennővé nyilvánított Szemiramiszt, mint a gyermekét karjában tartó égi anyát, vagy az ég királynőjét imádták, a világnak a megígért utódot adó asszonynak tekintették. Így alakult át Szemiramisz alig észrevehető, ugyanakkor azonban istenkáromló módon az isteni ígéret szerinti asszonnyá. Diodórusz elmondja, hogy a babiloni Belosz templomában három kép állt, amelyek Babilon nagy istenségeit ábrázolták. Az egyik egy asszonyt ábrázolt, aki egy kígyó fejét tartotta kezében. A régi görögök is ismerték ezt a képet. Artemisz istennőt (a görög Szemiramiszt), egyik kezében kígyót tartva ábrázolták, amelynek nem volt feje. - Később, amikor a történelmi babiloni Szemiramisz alakja egyre inkább homályba borult, alma mater -nek, szűzanyának nevezték. Az alma (szűz) kifejezést Ézsaiás prófétánál találhatjuk meg. Ezt a Babilonba elhurcolt zsidók magukkal vitték a száműzetésbe, s amelyet a bálványimádók a gyermekét karjában tartó Szemiramiszra értelmeztek. Emellett a legmagasabb címmel ruházták fel: Ég királynője . Megrázóak a Jeremiás próféta könyvében olvasható szavak. Megmutatják, hogy a zsidók bálványimádatukban mennyire az ég királynőjéhez fordultak:

 

Akkor mindazok a férfiak, akik tudták, hogy feleségeik más isteneknek szoktak tömjénezni, és mindazok az asszonyok, akik nagy tömegben ott álltak, mert az egész nép, amely Egyiptomban, Patrószban lakott, így válaszolt Jeremiásnak: Nem engedelmeskedünk neked abban, amit az ÚR nevében hirdettél nekünk, hanem mindazt megtesszük, amit kimondtunk: tömjénezünk az Ég Királynőjének, és italáldozatot mutatunk be neki, ahogyan tettük mi és atyáink, királyaink és vezetőink Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin. Mert akkor jóllaktunk kenyérrel, jó dolgunk volt, és nem kerültünk veszedelembe. De amióta abbahagytuk a tömjénezést az Ég Királynőjének, és nem mutatunk be neki italáldozatot, azóta mindenben szűkölködünk, fegyver és éhínség miatt pusztulunk. És ha az Ég Királynőjének tömjénezünk - mondták az asszonyok, és italáldozatot mutatunk be neki, talán férjeink tudta nélkül készítünk áldozati süteményeket, amelyek ót ábrázolják és úgy mutatunk be neki italáldozatot?

 

Jeremiás pedig így válaszolt:

 

Nem tűrhette tovább az ÚR gonosz tetteiteket és utálatos szokásaitokat, amelyeket követtetek. Ezért lett országotok rommá és pusztasággá, gyalázatossá és lakatlanná, amilyen az ma is! Mivel tömjéneztek, vétkeztek az ÚR ellen, és nem hallgattatok az ÚR szavára, nem éltetek az Ő törvénye, rendelkezései és intelmei szerint, azért ért utol benneteket ez a veszedelem. (Jer 44,15-19.22-24 ).

 

Egyiptomban a babiloni Ég Királynőjét Athor-nak, azaz Isten lakóhelyének, templomának nevezték. Ezzel kijelentették, hogy Isten teljessége lakik benne. Görögországban Hesztia, a rómaiaknál pedig a Vestalakóhely-et jelent. Az orfeuszi himnuszok Hesztiát vagy Vestát így szólítják meg:

 

Satumus lánya, tiszteletre méltó szűz,

aki nagy és örök tűz lángjai között lakozol:

az istenek benned választottak maguknak lakóhelyet,

a halandók fajának szilárd nyugvópontjában. volt a neve; mindkét szó

 

Babilonban az istenanyának még Szakku vagy Szakta, azaz a szentség címe is volt. Így kapta a nagy indiai istenn ő, akié volt Isten minden hatalma - a Szakti nevet, ahogyan még ma is hívják (Kennedy és Moor). Az Ég Királynőjét tekintették a központnak, akiben nemcsak minden hatalom, hanem minden kegyelem és jóság is lakozik. Amikor Szemiramisz meghalt és istenné nyilvánították, galambbá is változott, és D'Juné vagy Galamb néven lett ismertté. Ebben az alakban imádták Babilonban. A galambot általában olajággal a csórében ábrázolták. Az ág az istenné emelt fiút jelképezte.

 

Így kapta a babiloni istennő egyben az Ághordozó nevet is, és a testet öltött béke és szeretet szent szellemeként is tisztelték. A szíriai Hierapolis templomában állt Junó istennó egyik híres szobra, amelyhez a nép nagy tömegekben zarándokolt el. Az istennőt a szobor gazdag öltözékben ábrázolta, fején arany galambbal, és külön néven Szemeion-nak, Lakhely -nek hívták. Így az Istenek Anyjá-nak nevezett babiloni királynőt úgyszólván az egész világ tisztelte a perzsák, a szírek, Európa és Ázsia minden királya a legnagyobb hódolattal imádta. Tacitus Germania (IX) című könyvében bizonyítékkal is szolgál, hogy a babiloni istennőt a germánok földjén is imádták. És Caesar, amikor behatolt Britanniába, megállapította, hogy a papok ugyanezt az istenséget a druidák alatt szolgálták. Hérodotosz, a történetíró elmondja, hogy Egyiptomban ez az Ég Királynője volt minden istenség között a leghatalmasabb és a leginkább imádott isten . Ne csodálkozzunk, ha János, a pátmoszi látnok, a Titokról, a nagy Babilonról, vagyis egy asszonyról beszél, akinek részegítő aranypohár van a kezében. Fontos a következő összefüggés is: A Jelenések 17-ben egy asszonyról, a nagy Babilonról van szó. A 18. fejezet pedig egy várost említ, amely ugyanazt a nagy Babilon nevet viseli, mint az asszony. Világos, hogy az asszony és a város nem ugyanazt jelképezi, hiszen amit az Ige az asszonyról ír, nem vonatkozik egy városra, és amit a városról jegyez fel, nem mondható el az asszonyról. A Jelenések 17. fejezete leírja, hogyan öli meg a tíz király az asszonyt. A 18. fejezetben ellenben a föld királyai sírva gyászolják a város pusztulását, amelyet földrengés és tűz pusztított el, három és fél évvel az asszony meggyilkolása után. Különösen jelentősek a következ ő megállapítások: Isten először Pál apostolnak jelentette ki, hogy Krisztusnak menyaszszonya van (Ef 5,23-32), és másrészt Jánosnak jelentetett ki, hogy az Antikrisztusnak is lesz menyasszonya. Talán kicsit zavaró, hogy az Antikrisztus asszonya Babilon városának nevét viseli. János a Jelenésekben azonban megoldja a rejtélyt.

 

Halleluja, mert uralkodik az úr, a mi Istenünk, a Mindenható! Örüljünk és ujjongjunk, és dicsöítsük öt, mert eljött a Bárány menyegzöje, felkészült menyasszonya - olvashatjuk (Jel 19,6-7).

 

A Jelenések 21,9-10 pedig ezt írja:

 

Jöjj, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány feleségét. Elvitt engem lélekben egy nagy és magas hegyre, és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, amely az Istentöl, a mennyből szállt alá.

 

János az asszony helyett egy nagy várost, a mennyei Jeruzsálemet látta alászállni a mennyből. A város önmagában azonban még nem a menyasszony, az asszony. A város lakói miatt nevezik menyasszonynak. Ebből látszik, hogy a Titok, a Nagy Babilon, az Antikrisztus menyasszonya nem igazi város, hanem egy rendszer! Sőt, ahogyan Jézus Gyülekezete, Krisztus menyasszonya újonnan született emberekből áll, akik a Bárány vérében bűnbocsánatot kaptak, úgy Babilon Titka, az Antikrisztus menyasszonya is emberekből áll, akik a hazugságot követik és nem hajlandók a bűnbánatra.

 

Ha vesszük magunknak a fáradságot, hogy a katolikus egyház bizonyos dogmái (hittételek, tantételek) és intézményrendszerei eredetének utánanézzünk, mélyen megrendülünk ama tény miatt, hogy mennyire megnyilvánul bennük Babilon. A rózsafüzér sem a római egyház találmánya, s őt, nagyon régi, hiszen már Krisztus előtt szinte valamennyi pogány nemzet ismerte. A régi mexikóiak szent eszközként használták. A hindusztáni brahmanok szintén ismerték, és a hinduk szent könyvei ismételten hivatkoznak a rózsafüzérre. Tibetben és a buddhizmus több millió követőjénél szintén megtalálható. Görögország ázsiai területein is használták, ahogyan az efézusi artemisz istennő képe világosan mutatja. Róma tehát a rózsafüzért a pogányoktól babiloni vallási örökségként vette át. A szent szívHarpokratesz-ként, azaz isteni gyermekként jelent meg anyja, Izisz karjában. Ezt az istengyermeket gyakran ábrázolták kezében egy szívvel, vagyis egy szív alakú gyümölccsel, a perszeával. A római katolikus egyházban nagy teret kap az ereklyék tisztelete. Bárhol szenteljenek is fel egy templomot vagy kápolnát, az épületet egy ereklye avatja szentté. Az ereklyék imádatának babonáját többek között a régi görögöknél is megtalálhatjuk. A trójai Hektor földi maradványait értékes ereklyeként órizték Thébában. Pauzaniász elmondja, hogy Hektor csontjait az alábbi jóslat alapján hozták Trójából Thébába:

 

Thébaiak, akik Kadmusz városát lakjátok!

Ha új hazátokban kívántok lakni,

óriási gazdagsággal megáldva,

hozzátok el Hektor, Priamosz fiának

maradványait Ázsiából földetekre,

és tiszteljétek a hőst.

 

***

 

Charles Haddon Spurgeon (1834-1892) mondta a következőket: „Az igazi hívők egységét semmi sem mozdította olyan erősen előre, mint a szakítás a hamis hívőkkel. Az elszakadás olyanoktól, akik megtűrik az alapvető tévedéseket, vagy visszatartják az „élet kenyerét" a romlás felé menő lélektől, nem jelent meghasonlást, hanem csak azt, amit az igazság, a lelkiismeret és Isten elvár mindazoktól, akik hűségesnek akarnak bizonyulni."

 

? Gerhard Salomon: Die Gefahren der Endzeit für die Glaubigen c. munkájában a fokozódó démonizálásról értekezik, a következőket írja korunkról:

„A korszellem, amelynek forrása a Sátán (Ef 2,2), egyre jobban meghatározója lesz az emberiségnek. Szinte kézzel fogható, hogy a francia forradalom óta (1789) egyre erőteljesebben megmutatkozó modern áramlatok - mennyire odatartoznak a 'gonosz szellemek' tanításaihoz, amelyeket Pál az utolsó időre megjövendöl az 1Tim 4,1- ben. A világ démonizálódása a legsötétebb okkultizmusig és spiritualizmusig a legkülönbözőbb alakokban egyre fokozódik"23 - állapítja meg a szerző. Majd az 1Jn 4,1-ből kiindulva, „Szeretteim, ne higyjetek minden léleknek, hanem próbáljatok meg lelkeket, ha Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta jött ki a világba" - e vers alapján keresi a hívő emberek alapmagatartásának a meghatározását.