belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Magasság

Réz-Nagy Zoltán

A hála a hit ritka gyümölcse

A „puha" diktatúra többet ártott, mint a kemény...

Minap a gyülekezetünk hirdetőtáblájára ráragasztott valaki egy matricát, melyen piros nyomtatott betűkkel a következő felirat volt olvasható: „a nácizmus és a klerikalizmus édestestvérek".
Komoly munkámba telt míg a ragadós matricát lekapargattam a hirdetőtáblánk műanyag előlapjáról. (Az üveget havonta cseréljük...)

Néhány éve egyik húsvét hajnali istentiszteletünk alatt egy betondarabbal betörték a templom ablakát. Mire szolgáló teológusaink kiszaladtak az utcára, az elkövetők már elszaladtak. Ahhoz nem volt elég bátorság bennük, hogy a szemükbe nézzenek azoknak, akiket meg akartak zavarni.

Nehéz elhinni, hogy a hit gyakorlása még mindig irritáló, 2009-ben (is) Magyarországon. Újra és újra történnek olyan események, melyek visszazökkentenek bennünket a valóságba: vannak, akik nem hisznek és a hitre, a hit megélésére, gyakorlására pedig úgy tekintenek, mint az ő személyüket sértő magatartásra.

A Gallup-intézet 2003-ban készített egy egész világra kiterjedő felmérést a hit és vallásosság kérdéskörében. Ennek az eredménye azt mutatta, hogy az emberiség 92%-a hiszi azt, hogy van Isten. Ebből 70% véli úgy, hogy ez az Isten személyes. Persze ebből kevesebb, mint a fele vesz részt rendszeresen valamelyik vallási közösség életében, de szó sincs arról, hogy a vallás eltűnőben lenne. (Magyarországon a lakosság mindössze 41%-a véli úgy, hogy van Isten.)

Valahol igazat kell adnunk annak az érvnek, hogy a „puha" diktatúra bizonyos értelemben többet ártott, mint a „kemény". Ha igazán megmutatta volna a szovjet rendszer a foga fehérjét, talán egyértelműbb lett volna, hogy miben élünk, és mi a dolgunk. Ezáltal más, mélyebb értelmet nyertek volna olyan fogalmak, mint ellenállás, hit, nemzet, összetartozás... És talán ma sem lenne olyan zavaros sokak fejében az, hogy ki az valójában, akitől tartani kell, és kiben kellene végre jobban bízni...

Nézzük meg a balti államokat, sokkal gyorsabban talpra álltak, mint mi. Nemcsak gazdaságilag, de ideológiailag is. Mert a szovjet rendszer náluk direkt és nyilvánvaló módon mutatta meg azt, milyen is valójában.

A „kelet Svájca" - ez volt az a hasonlat a nyolcvanas években, amely kifejezte elégedettségünket a puha diktatúrával járó - Magyarországon élvezhető - előnyökért. De ott, ahol az orosz diktatúra a maga valóságában megmutatkozott, ott az ateizmus nem jelentett választható alternatívát. Csak a kollaboránsok, az ügynökök, a besúgók számára.

Emlékszem arra, amikor 14 éves koromban a középiskola első osztályát kezdtem, az első osztályfőnöki óránkon a tanárnő megkérdezte, hogy ki gondolja úgy, hogy nem lép be a KISZ-be. Mindössze egyetlen lány tette fel a kezét. Félszegen, fülig vörös arccal. Hívő, katolikus, sokgyermekes család első leánygyermeke volt. Szégyellnie kellett magát amiatt, hogy nem lépett be a KISZ-be. A puha diktatúrának hála: nem annak kellett fülig vörösödnie, aki belépett, hanem annak, aki nem.

Van Litvániában egy hely, a keresztek hegye. Egy valamikori földvár, melyre a látogatók a legkülönbözőbb anyagból készült kereszteket helyeztek és helyeznek, mind a mai napig. A szokás az 1900-as évektől kezdődött. A szovjet időkben a hatalom többször is megsemmisítette, de azt újra és újra elárasztották a litvánok keresztekkel. Csak a nagyobb keresztek száma meghaladja a 60.000-t.

Számomra ez a keresztek hegye a hit egyik ritka gyümölcsét, a hálát jelképezi: ahogy a tíz leprás történetében is olvashatjuk (Lk 17,11-19), a hála külön útra késztet, egy külön fáradságos visszatérésre. Azok az emberek, akik a kereszteket elhelyezték ezen a dombon, olyan túlcsorduló belső erőt kaptak hitük által, melynek csak a felszíni megnyilvánulása egy-egy ezen a dombon elhelyezett kereszt.

Bár lenne nálunk is ilyen domb... Olyan hely, ahol nyilvánvaló jelét látnánk annak, hogy tudjuk, hol vagyunk, és azt is pontosan  tudnánk, hogy ki barátunk és ki ellenségünk, és nyilvánvaló, tárgyi megnyilvánulását is látnánk annak, hogy sokan a hitükből és tapasztalataikból ébredő hála nyomán olyan külön utakat és vállalásokat tesznek meg a hála kifejezésének centrumai felé, melyekből minden bizonytalankodó erőt meríthetne.

Hozzászólások

1. Szabó Réka - 2013-08-06 18:50:37

Remek cikk, és zseniális a két kép mint illusztráció! Csináljunk mi is egy ilyen dombot itthon! KOMOLYAN!!



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. március 26., kedd,
Emánuel napja van.
Tartalom
Felszín

Pete Violetta
Álmomban már láttalak
Rémlik valami hihetetlen nagy embertömeg...

Magasság

Réz-Nagy Zoltán
A hála a hit ritka gyümölcse
A „puha" diktatúra többet ártott, mint a kemény...

Gueth Péter
Gondolatok a hálátlanság koráról
A gépek nem mondanak köszönetet...

Turcsik Ferenc
Társadalmi interakció
Lehetünk még hálásak?

Mélység

Tóth Sára
Egy doboz bonbon és a hálaáldozat
Pszichológiai elfojtás? Vagy egyszerűen csak közöny?

Teljesség

Nagy László
A színlelt hála
Mondhatok hálát, ha nem érzem?

Turcsik Ferenc
Levélkék... Hozzá
Ezek nélkül szegényebb lennék!

Üzenet

Dietrich Bonhoeffer
A Te jóságod jobb, mint az élet
Mi az életünk? Mi Isten jósága?

Áthallások

Czapp Enikő
Az én nekrológom
„És minden hálám csak az övé, aki ezt így rendelé."

Kovács Szilvia
Kagylók a parton
Ott voltak tegnap és ott lesznek holnap is...

Hajdúné Tóth Lívia
Mint egy friss fuvallat
Nem hívtam és nem vártam.

Riport

Szerkesztő
A rám bízott feladat
Megtalált élet...

Kitekintés

Pete Violetta
... szeressétek egymást!"
„Senki sincs itt véletlenül"

Bölcsföldi András
Vízország
A hegyek és vizek világából most az utóbbit választottam...

Segítünk!

Szerkesztő
Lelkigondozás e-mailben
Tisztelj meg bennünket a bizalmaddal...

Látogatóink száma a mai napon: 4797
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 43962298

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat