belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Magasság

Turcsik Ferenc

Társadalmi interakció

Lehetünk még hálásak?

Elég fura... mármint az, hogy a háláról ez jutott eszembe. Pedig, ha jobban meggondolom, nem is kellene, hogy ennyire furcsán hasson. Hiszen a hála nem ismeretlen a társadalomban sem. Ma már az ilyen - talán - érzésekkel is áthatott fogalmak, tettek, mint a hála, annyira visszaszorulnak a személyes élettérbe, és kiszorulni látszanak a munka- és közszférából, hogy el is felejtjük, hogy ennek nem kell így lennie.

A személyes életterünkben természetesen van jelen a hála. Persze azt is meg kell jegyeznünk, hogy azért itt is akadoznak a dolgok, hiszen a személyes kapcsolatok is annyira a kompetícióra, a harcos egymással való érvényesülési és társadalmi harcra koncentrálódnak, hogy a személyes hála sem annyira természetes már. A személyes hálapénz igen, de a személyes hála nem. Hogy miért van ez így? Ennek oka minden bizonnyal az, hogy nem ezek az elvárások. És talán a mieink sem... sajnos. Vagy az is lehet, hogy csak mások az elvárásaink, mert nem vagyunk abban a pozícióban, hogy elvárhassuk a „hálát"... pedig sokszor az a kis szó, hogy "köszönöm", vagy a köszönetet és hálát sugárzó szemek többet jelentenek, mint bármi más. Ahogy az özvegyasszony két fillérje is minden nagy adományt kiütött az első helyről. Mert szívből jött. Szívből: onnan legbelülről.

A munkában hálásnak lenni nem természetes. Mindennapi megtapasztalásunk az, hogy a főnökök legtöbbször nem olyanok, hogy akár csak egy köszönömmel is megajándékoznának munkánk elismeréseként. Ez is talán azért van, mert majd, ha jól dolgozunk, úgyis előreléphetünk. Ha meg nem lépünk előre, akkor nem dolgoztunk jól. És mivel az egyik esetben egyébként is megvan a jutalom, a másikban meg felesleges, nincs szükség arra, hogy bárki is azt mondja: köszönöm, hogy ezt vagy azt megtetted.

A társadalomban. Amikor háláról beszélünk, akkor elképzelhetetlen a társadalmi elismerésről beszélni, hiszen ilyennel szinte nem is találkozunk. Az már említésre sem méltó, ha valaki jó állampolgár, hiszen ilyen szinte nincs is - mert mindig van valaki, aki ennek jogosságát kétségbe vonja. A társadalmi hála az érdemnek szól. Az érdemnek, amely jutalmat érdemel. Azért, mert valami olyat tett valaki, ami valami miatt figyelemre méltó. Van ilyen? Talán néhányan tudunk sorolni néhány díjat; de miért nem kapnak ezek a díjak publicitást?

Lehetségesen az ilyen díjat kapó emberek ódzkodnának úgy tekinteni magukra, mint szentekre, de valamilyen formában a magát feladni tudó ember mégis szent. Szent ebben a tettében. Szent ebben az elhatározásában. És bár az is igaz, hogy protestánsként alapvetően nem szeretjük a szenteket, mégis azt kell mondanom, hogy a példamutató élet, ami valamiben ki tud teljesedni és példává tud lenni, követendő. Azzal együtt, hogy tudhatjuk, hogy mindannyiunknak megvan a maga gondja, baja, a maga jól kitaposott útja, bevett szokásai, életének baklövései, bűnei és félresiklásai. Mégis, ha van valami, amiben valaki példamutató lehet, akkor arról beszélni kell.

A rosszról beszélünk, és szeretünk is beszélni. A jóról kevesebbet szoktunk. Talán azért, mert ez frusztrál bennünket, hiszen azt láthatjuk: van valaki, aki annyira jó, hogy az már majdnem tökéletes. Pedig a példaképek nem attól példaképek, mert tökéletesek, hanem mert tökéletlenségükkel együtt is ki tudnak és akarnak állni valaki vagy valami mellett.

Végső soron: kívánhatnék ennél többet, mint boldog ember, hogy így, ilyenformán - legalább a magam kis belső lelki interakcióiban - elégedetten hajtsam le a fejem, mert úgy érzem: helyesen cselekedtem? S ha mégsem, talán van holnap.

S hálás vagyok: a tegnapért, a máért, a holnapért.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. április 25., csütörtök,
Márk napja van.
Tartalom
Felszín

Pete Violetta
Álmomban már láttalak
Rémlik valami hihetetlen nagy embertömeg...

Magasság

Réz-Nagy Zoltán
A hála a hit ritka gyümölcse
A „puha" diktatúra többet ártott, mint a kemény...

Gueth Péter
Gondolatok a hálátlanság koráról
A gépek nem mondanak köszönetet...

Turcsik Ferenc
Társadalmi interakció
Lehetünk még hálásak?

Mélység

Tóth Sára
Egy doboz bonbon és a hálaáldozat
Pszichológiai elfojtás? Vagy egyszerűen csak közöny?

Teljesség

Nagy László
A színlelt hála
Mondhatok hálát, ha nem érzem?

Turcsik Ferenc
Levélkék... Hozzá
Ezek nélkül szegényebb lennék!

Üzenet

Dietrich Bonhoeffer
A Te jóságod jobb, mint az élet
Mi az életünk? Mi Isten jósága?

Áthallások

Czapp Enikő
Az én nekrológom
„És minden hálám csak az övé, aki ezt így rendelé."

Kovács Szilvia
Kagylók a parton
Ott voltak tegnap és ott lesznek holnap is...

Hajdúné Tóth Lívia
Mint egy friss fuvallat
Nem hívtam és nem vártam.

Riport

Szerkesztő
A rám bízott feladat
Megtalált élet...

Kitekintés

Pete Violetta
... szeressétek egymást!"
„Senki sincs itt véletlenül"

Bölcsföldi András
Vízország
A hegyek és vizek világából most az utóbbit választottam...

Segítünk!

Szerkesztő
Lelkigondozás e-mailben
Tisztelj meg bennünket a bizalmaddal...

Látogatóink száma a mai napon: 3186
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44209618

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat