Nyomtat Elküld Olvasási nézet

.

„A ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt." 2Péter 1,5

A TEOLÓGIA A LEGSZEBB TUDOMÁNY

Amióta drága kincsem lett a Biblia, szilárd meggyőződésem, hogy nincs szebb tudomány, mint ami Istenről, a Teremtőről, a világ Megváltójáról szól, melybe elmélyülni csak ámuló, tiszta, gyermeki, őszinte belefeledkezéssel, csodálattal lehet. A teológia sokkal szebb, csodálatosabb, érdekfeszítőbb, izgalmasabb tudomány, mint gondolnánk. Istenről mély, igaz, tiszta tudást szerezni megtisztelő kegyelem és kiváltság. Kegyelem, hogy még elsajátíthatjuk mindazt, amit csak lehet, amit Szent Lényéről kinyilatkoztatott a Szentírásban. Ez minden hívő embert újra és újra mély alázatra, tiszteletre és szó szerint, térdre kényszerít.

A hívő ember, mivel nagyon szereti Megváltóját, az Úr Jézus Krisztust, legjobban arról szeret hallani, ami Vele kapcsolatos. Kell, hogy érdekeljen minket az, hogy rendszerezve egyben lássuk azokat az ismereteket, amit drága kincsünkről, a hitünkről megszerezhetünk. Az Igéből tudjuk, hogy hitünk mellé tudást kell ragasztanunk, ezért mindig örömmel és Isten iránti engedelmességgel foglalkozzunk a teológiával.  Nagy kegyelem bepillantani, csodálattal érzékelni, ahogy fokról-fokra bomlik ki előttünk az Istenről szóló tudomány magával ragadó szépsége.

Amint a földi értékért bátran alámerülő gyöngyhalászok példájából jól ismerhetjük, mi is olyan állhatatosan, kellő minőségi időt szánva, elmélyülve, tisztelettel és szent félelemmel tudjunk alámerülni, megküzdeni az igazi kincsért, az éltető Ige üzenetének tiszta megértéséért.

Bevezetés

Istenről mindenkinek vannak gondolatai. Ha valaki az Istennel kapcsolatos felfogásokkal, nézetekkel kíván foglalkozni, mindenféleképpen értékes lehet, ha gondolkodásában rendszerbe szedi az egyes elemeket. Nagyon leegyszerűsítve ezt a rendszert nevezhetjük teológiának, hittudománynak. Mit jelent maga a teológia kifejezés? Egy szóösszetételről beszélünk, mely a theosz (Isten) és logosz (beszéd, szó, illetve később a tudományok szokásos elnevezése) fogalmaiból tevődik össze. Így a teológia az Istenről szóló beszédet vagy tudományt jelenti.

A teológia felosztása, teológiai diszciplínák

Mint minden más tudományterület, úgy a teológia is többféle ágra, vagy idegen szóval teológiai diszciplínára osztható. Az alábbi felosztás általában megfelel annak a képnek, ahogyan a teológia szerkezetéről gondolkodni szoktak.

I. Bibliai teológia

Izagógika egész pontosan bevezetést jelent. Lényegét tekintve az egyes bibliai könyvek szerzőségével, keletkezési körülményeivel, a szövegek hagyományozásával, tartalmával és hatástörténetével foglalkozik.

Az exegéziS kifejezés a görög exegeomai szóból származik, melynek jelentése: elbeszélni, értelmezni, kifejteni. A bibliai szövegek értelmezésével, magyarázatával foglalkozik, melynek folyamatába a hermeneutika is beleértendő, azaz az exegetika eredményeinek alkalmazása. Az exegetika lényegét tekintve az izagógika eredményeit is felhasználja.

A hermeneutika jelentése a görög "magyarázni" szóból ered. A Bibliai szöveg értelmezésének elvi kérdéseivel foglalkozó tudományág. A hermeneutika az írásmagyarázat gyakorlata; mely az exegetika eredményeit alkalmazza. Segít megérteni, ami első pillantásra nem egyértelmű a Bibliában. Leginkább az író szándékának magyarázatát és az ezzel kapcsolatos alapelveket értjük alatta.

 

II. Rendszeres teológia

A dogmatika megfogalmazza és rendszerbe foglalja a keresztyén hit tartalmát, egyszerű szavakkal rendszerezett módon tárgyalja és adja elő, mit hiszünk. Az egyes felekezetek teológiai nézetei - azaz dogmatikájuk - gyakran nem teljesen azonos. A dogmatika tárgykörébe tartoznak olyan területek is, mint:

a krisztológia (azaz a Krisztus személyével foglalkozó magyarázatok),

a szoteriológia (azaz Krisztus munkáját, a megváltást magyarázó dogmatikai nézetek), az eszkatológia (mely a végső időkkel foglalkozó tudományág).

Az ekkléziológia az Egyházzal, egyházvezetéssel, egyházi struktúrákkal foglalkozó terület.

Az Etika a keresztény hit erkölcsi hatásaival és vonatkozásaival foglalkozó tudomány. Ethos=erkölcs, erkölcsi magatartás. Az etika az emberi viselkedés és az erkölcsi ítélet normáival, a cselekedet helyességével és hibásságával foglalkozó elveket tárgyalja.

Az Apologetika: görög kifejezés, eredetileg védőbeszédet takart, ma pedig hitvédelmet jelent. Tulajdonképpen a keresztyén hit racionális alapokon történő indoklását, illetve a tévtanítások elleni védekezést értjük e fogalom alatt.

 

III. Egyháztörténelem

Az egyháztörténelem (vagy más néven történeti teológia) alá tartozó elemek:

Egyetemes egyháztörténelem: az Egyház egészének történelmével foglalkozó tudomány.

Felekezeti egyháztörténelem: egy adott felekezet egyháztörténelmével szisztematikusan foglalkozó tudomány.

Magyar egyháztörténelem: kifejezetten a magyar egyháztörténelem kérdéseit taglaló tudomány.

 

IV. Gyakorlati teológia

Homiletika: a keresztyén igehirdetéssel, prédikálással és retorikával foglalkozó tudomány. A homiletika nemcsak elmélet, hanem egy igehirdetés elkészítésének és elmondásának gyakorlatára is kitér.

Liturgika: az istentisztelet formai elemeivel foglalkozó ág. A „liturgia" a görög leitourgia szóból származik, amelynek jelentése: szolgálat, hivatali tevékenység, áldozati vagy istentiszteleti szolgálat.

Katechetika: a hittanoktatás vagy hitoktatás szegmensére összpontosító tudomány, mely a gyermek- és felnőttképzést egyaránt magában foglalja.

Missziológia: a keresztény hit terjesztésével, az evangélizáció kérdéseivel törődő teológiai diszciplína.

Poimenika: a gyülekezeti pásztorlás, lelkigondozás tudnivalóit összegző tudomány.

Az egyházjog foglalkozik az egyház működésének minden területével és az egyházi szervezet kapcsolódásának szabályozásával.

A felsorolt lista nem teljes, de azért mégis áttekintő képet nyújt a teológia felosztásáról. Természetesen minden diszciplínának vannak segédtudományai, melyeket itt és most nem tartottunk szükségesnek felsorolni." Sitku Tibor: Prolegomena

***

Istenünk hozzánk való szeretetének jele az, hogy elmélyülhetünk a teológiai ismeretekben, és arról tanulhatunk, ami a legfontosabb, de nem csupán önmagunknak.  A mi Megváltónk azért adott ilyen nagy lehetőséget, hogy a megszerzett ismeretet helyesen használjuk fel a lélekmentés áldott és szent szolgálatában. Ezért ragadjuk meg ezt a szent lehetőséget, és kérjük a mi Urunkat, hogy Lelke által készítsen fel erre a hatalmas feladatra. Mert mi tudjuk, hogy ez nem természetes, hanem KEGYELEM!

„Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai!" Róma 11,33

 

Trencsényi László

református lelkipásztor

Budapest, 2014.04.30.

 

 

 

 

 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 345, összesen: 584926

  • 2026. április 10., péntek

    A Szentendrei Református Egyházközség Presbitériuma mint fenntartó pályázatot hirdet a Szentendrei Református Gimnázium igazgatói munkakörének betölté...
  • 2026. április 09., csütörtök

    Hortus Conclusus – A legbelső kert címmel indított koncertszínházi előadás-sorozatával Kárpát-medencei romtemplomokat tenne újra találkozóhellyé...
  • 2026. április 08., szerda

    Harmincegy lelkész, két teológus és négy hittanár szakra jelentkező tesz alkalmassági vizsgát a budapesti református teológián.
  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.