A lelki énekekről

„A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben; tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak.” (Kolossé 3,16)

Hittel valljuk, hogy a gyülekezeti ének, mint énekelt imádság, énekelt Ige is lehet, tehát igehirdetéssé is válhat. Tudjuk, hogy az egyházi éneklés legfőbb mértéke a Szentírás.

A Bibliából megtudhatjuk azt, hogy mit kíván Isten az Ő népétől. Az egyházi ének Krisztus testének, a gyülekezetnek az éneke, amennyiben ott, az élő Isten Igéje helyesen hirdettetik, és hívő közösség van jelen.

A lelki ének ismertető jegyei, lényeges kritériumai:
a) az egyházi ének igehirdetés (forrása Isten Igéje, tartalma az Igének valamely textusszerűen is kifejezhető tanítása)
b) az egyházi ének imádság (felelet Isten hívására)
c) az egyházi ének hitvallásszerű
d) az egyházi ének gyülekezetszerű, azaz a mindenható és változhatatlan Istenre mutat

Az egyházi ének kifejezési formáiban nem lehet méltatlan a tárgyához. A Krisztus evangéliumát prédikáló egyház nem énekelhet a táncdalok és disco zene modorában, itt nincs helye a fűzfapoézisnek, a sekély érzelgősségnek, a zenei giccsnek. De ugyanúgy a globalizált rock-zenének sem, még ha le is öntik vallásos-keresztyén szöveggel.” (Draskóczi László)

 

„A zene (éneklés) feladata Isten dicsérete (laudatio Dei) és a szív felélénkítése (recreatio cordis) „A muzsika a harmóniájával hat a lélekre, és azt az isteni rendhez vezeti.” (Augustinus)

„Gondoskodjunk ne csak tisztességes, hanem valósággal szent énekekről, hogy azok ösztökéljenek bennünket szüntelenül Isten segítségül hívására és magasztalására..."(Kálvin János

„A legfontosabb, hogy énekeink tartalmilag biblikusak legyenek: a Krisztusban életet nyert ember, hívő tapasztalatainak olyan kifejezései legyenek, amelyek a kijelentésen nyugszanak, igeszerűek, és az egyéni és kollektív keresztyén lelkületet fejezik ki. Az Istent dicsőítő és magasztaló énekek nem lehetnek zeneileg silányabbak, mint az ember gyönyörködtetésére szánt úgynevezett világi énekek. És amikor a hívő gyülekezeti éneklésben mutatja be a maga hálaáldozatát, ez az áldozat ne legyen másodrendű, ha elsőrendű is lehet. Isten a maga első-rendű Kincsét áldozta oda nekünk! Énekelnünk hittel kell jót és szépet.” (Czakó Jenő)

„Illúziókat nem táplálhatunk; az elidegenedett nemzedéket nem Jézus Krisztus, hanem a tánczene érdekli. A keresztyén felelősség és a küldetés embere ezzel szemben nem a táncos lábakat, hanem a bűnösöket magához hívogató Krisztust szolgálhatja egyedül. Isten a világot nem csak szerette, hanem örökkévaló szeretettel szereti. Jézus Krisztust nem csak egyszer régen adta, hanem ma és minden napon adja. Az élő Isten szeretetét és dicsőségét visszhangzó életben szólal meg legméltóbban az Ö dicsérete.” (Csomasz Tóth Kálmán)

„Kálvin szerint „nagy különbségnek kell lennie” a világi zene és az egyházi ének között, akkor templomainkba semmilyen indokkal nem vihetjük be a világi szórakozóhelyek hangulatát és zenei stílusát. Ahogyan a genfi istentiszteleten nem nyerhetett teret a kóruséneklés – mint az akkori világi zeneélet jellemző műfaja – a mai istentiszteleten sincs helye a populáris zenei műfajoknak, dallamoknak és hangszereknek.” (Dr. Bódiss Tamás)

Lehetetlenség, hogy aki Isten gyermeke lett, ne énekeljen dicséretet. Még ha nincs is zenei hallása, a szíve akkor is énekel, mert a lelke ujjong. Ha szájával nem tud, zeng a szívében a hálaadás, magasztalás és dicséret. Ebben a világban hangszerek zengnek, zúgnak pokoli, ördögi, testi zenekultúra szolgálatában éneket. A mennyben nem hallatszik más ének, csak Istendicséret. Ha a te szívedet megváltotta az Úr a maga számára, abban sem hangozhat más.
Elképzelhető az, hogy valaki majd a gyöngykapus város aranyutcáin slágerszöveget énekeljen? Lehetetlenség! Akkor pedig nem botor dolog-e valami olyanban gyakorolni magunkat ez alatt a rövid idő alatt itt a földön, aminek odaát úgysincs keletje? (Szikszai Béni)

A DICSŐITŐ KERESZTÉNY ZENE LELKISÉGÉRŐL

"Azok az énekek és dallamok, melyek csupán a fülnek gyönyörködtetésére szereztettek,
egyáltalában nem illenek az Egyház méltóságához, és lehetetlen,
hogy nagyban magukra ne vonják Istennek rosszallását." (Kálvin János)

„Az éneklést, ahol az szokásos, korlátok közé kell szorítani a szent összejöveteleken. Az úgynevezett gregoriánus éneklésben sok képtelenség van, ezért méltán vetették el azt a mi egyházaink és több más egyház is. Ha vannak olyan egyházak, melyek hűségesen és helyesen imádkoznak, de énekelni nem szoktak, az ilyeneket nem kell elítélni. Nincs ugyanis minden egyháznak módja az éneklésre."
Második Helvét Hitvallás XXIII. fejezet

„Mivel a rockzene tipikus elemei, nevezetesen az egyoldalúan testre ható ritmus; a dallam-, összhang- és ritmusrészletek monoton ismétlése; a nagy hangerő és a rendetlen, eksztatikus kifejezés formák ellentmondanak Isten teremtési rendjének, mert ez a zene gyakran kábító és hipnotikus hatású, transzba és pusztító eksztázisba meríti hallgatóságát, és mert a “rock” fogalmához erősen negatív képzetek tapadnak, ezért nem létezhet keresztény rockzene.”(Walter Kohli–Rockzene és keresztyénség

Amit látunk, hatással van ránk. Egy véres baleset megrendít, egy erőszakos durva jelenet felkavar, a szeretet gyengéd gesztusai megnyugtatnak. Amit olvasunk vagy hallunk, szintén hat ránk. Hát még ha minden nap, esetleg órákon át hallgat valamit az ember! Egészen a hatása alá kerülhet annak, amilyen forrásból az származik, aki alkotta, amilyen céllal írta, amit közölni akar vele. Ifjúsági konferenciákon tapasztalom, hogy vannak fiatalok, akik képtelenek összpontosítani, valami igézetben élnek, lepereg róluk az evangélium és minden értelmes gondolat. Szinte minden esetben kiderül: rendszeresen szoktak hallgatni kemény zenét, s az „megy bennük” akkor is, amikor éppen nincs rajtuk a fülhallgató. S előfordulhat, hogy emiatt nem hallják meg Isten életre hívó szavát sem. Ennyire nem semleges a zene.
Az is felkavar vagy megnyugtat, durva tettekre vagy segítő szeretetre ösztönözhet. Hiszen mást munkál bennünk egy harci induló és egy altatódal. Nem véletlen, hogy az egyik „koncert” után össze-törik a berendezést és egymást a hallgatók, a másikról pedig csendesen, elgondolkozva vonulnak ki. Ez az írás arról szól, hogy van olyan zene, aminek az emberi lélekre mérgező, eldurvító hatása van, mert nem tiszta sem a forrása, sem a mondanivalója, még ha vallásos szöveget írnak is alá. Dr. Kőrössy Soltész Katalin közvetlen tapasztalatai és alapos kutatómunka alapján írta le megállapításait.
Kérem az olvasót, mielőtt esetleg legyintene ezekre vagy tiltakozna ellenük, gondolkozzék el az itt leírtakon, s ha úgy találja, segítsen abban, hogy minél kevesebb fiatal kerüljön ilyen romboló hatás alá, illetve akik már abban élnek, megszabaduljanak, és Jézus Krisztus boldog tanítványai legyenek.
Előszó dr. Kőrössy Soltész Katalin A „keresztyén” rockzene c. könyvéhez , Cseri Kálmán 1997.

***
Mi nem szólunk az Isten Lelke és kegyelme által ihletett zene ellen, de nem hisszük, hogy a pop- és a rock, valamint a beat-zenével kell a fiatalokat az Úr Jézushoz hívogatni. A mi szívünk nyitott a fiatalok előtt és éppen ezért olyan szöveget és olyan zenét szeretnénk ajándékozni nekik, amely Isten Lelkétől való és tisztességes. Milyen zene érheti füleinket?

Éppen úgy, ahogy minden művészet, a zene is egy meghatározott, de egymástól eltérő forrásból származik:

1. lelki forrásból

2. emberi forrásból

3. démoni forrásból

Figyelemreméltó és elriasztó, hogy milyen határozott szerepet játszik a zene pl. az indiai Guru mozgalomban. Nem minden zene szolgálja Isten dicsőségét, az emberek javát. Éppúgy nem minden zene alkalmas az ifjúsági munkához és az evangélium hirdetéséhez, akár az egyházban, akár másutt gyakoroljuk. Isten nem csúfoltatik meg. Amit vet az ember, azt aratja is (Gal. 6,1). Ez a zenére is vonatkozik. Az érzéki vagy démoni zene érzéki vagy démoni módon hat a zenélőre is, de a hallgatóra is. Az ilyen zene érzelmi hangulatot kelt, érzelmi légkört, különösen akkor, ha ehhez egy meghatározott ritmus, dobogás, tapsolás és ismétlések is járulnak. Ezért minden keresztyénnek joga - de kötelessége is - megvizsgálni a zenét. És ez elsősorban a szülőkre és a felelős gyülekezeti vezetőkre érvényes.
(Ernst Trachsel-Pauli: A lelki zenéről)

***

„A szektaalapítók és eretnek pártok gyakran használnak egyházi énekeket a célból, hogy azok által a maguk sajátos vallási gondolataikat forgalomba hozzák. Régi jól bevált eszköz ez arra, hogy vallási felfogásuk a nép között elterjesztessenek." (August Neander)

„...vizsgáljátok meg, hogy mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata!” Róma 12, 2

...

Kálvin János és a zene

"Azok az énekek és dallamok, melyek csupán a fülnek gyönyörködtetésére szereztettek,
egyáltalában nem illenek az Egyház méltóságához, és lehetetlen,
hogy nagyban magukra ne vonják Istennek rosszallását." (Kálvin János)

Kálvin János teológiája és istentiszteleti gyakorlata a reformáció korában radikálisan orgonaellenes volt, és a hangszereket – az orgonát is – eltávolíttatta a templomokból.
Kálvin, Genfben és a hatása alá tartozó templomokban betiltotta a hangszereket, beleértve az orgonát is, mivel a hangszeres zenét a középkori katolikus liturgia miatt az "ördög dudájának" a többi hangszert pedig a "sátán instrumentumainak" tartotta.

Kálvin a római katolikus egyház "nevetséges és esetlen utánzásának" tartotta a hangszereket. A zene szerepét a istentiszteletben szigorúan szabályozta, a bibliai zsoltárok éneklését részesítve előnyben. Tartózkodott és idegenkedett a hangszeres zenétől, és az egyszerű, a cappella (hangszerkíséret nélküli) éneklést preferálta. Félt, hogy a hangszeres zene eltereli a figyelmet az Isten Igéjének tiszta hirdetéséről.

Bár a korai kálvinizmusban az orgonát "kidobatták", a későbbi évszázadokban a református templomokba – a kálvini elvektől némileg eltérve – fokozatosan, különösen a 17-18. században, az orgona visszatért, de nem mint a liturgia fő eleme, hanem inkább a gyülekezeti ének (zsoltárok) kíséretére, segítve az éneklést.

...

A ZSOLTÁROK ÉS DICSÉRETEK ZENEI SZEMPONTBÓL I.

A KÁLVIN JÁNOS TÁRSASÁG KIADVÁNYA 10.sz Oldalszám 124-128.-ig

A KÁLVIN JÁNOS TÁRSASÁG KIADVÁNYA 10.sz 125.-136 Bp 1941.

A ZSOLTÁROK ÉS DICSÉRETEK ZENEI SZEMPONTBÓL I.

...

Előadta: Arokháty Béla, budapesti vallástanár, szakfelügyelő Előadásomban először szólok a református gyülekezeti ének zenei alkatáról, másodszor a református gyülekezeti éneklés és ehhez képest a református gyülekezeti énekeskönyv zenei igényeiről.

 

I. A református gyülekezeti ének zenei alkatát a gyülekezeti ének rendeltetése, célja világosan meghatározza.
Az Ige félreérthetetlen: ..öröme van-é valakinek? Dicséretet énekeljen." (Jak. 5:13 b). Ebből következik, hogy az alapja nem esztétikum, hanem az Istenben való örvendezés, az Isten szépségében való gyönyörködés, tehát a legtisztább religiosum.

Az éneklésünkben nem esztétikumot viszünk be a gyülekezetbe, hogy azzal a hívek seregét megindítsuk, hanem az Isten kegyelmének a tapasztalásán megindult hívő gyülekezet zengi az Istenben megtalált örömét.

Következik ebből az is, hogy a gyülekezetiben az éneklés nem a betanított művészi kórusok feladata, hanem a hívek népi közösségének a tevékenysége, amiből aztán önként adódik, hogy elemi zenei megnyilatkozás és minthogy hic et nunc (Itt és most) való bizonyságtevés, éppen ezért bizonyos momentán spontaneitás is van benne.

Az Ige az éneklés misszióját, a rendeltetését is világosan felmutatja Kol. 3:16-ban: „A Krisztusnak beszéde lakozzék tibennetek gazdagon, minden bölcseségben, tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel..."

A gyülekezeti éneklésnek tehát sokkal magasabbrendű célja, rendeltetése van, mint hangulatkeltés, az ünnepi alkalmak cerimóniás felcicomázása. A református gyülekezet éneklése nem hangulati aláfestése valamilyen szertartásnak, nem garnirungja az Igerhirdetésnek, az imádkozásnak vagy a sakrámentumóknak.

Nem időtöltő zene a gyülekezés alatt, hanem az Ige és a sakrámentumok köré letelepedett gyülekezetben lakozó Ige bizonyságtevése egymás tanítására és intésére.

Az éneklésünk tehát a testvéri gyülekezetben az egymásért való felelősség legtermészetesebb megnyilatkozása: a gyülekezet, egymást építő szolgálatának egyik legáldottabb munkája, amelybén az egész gyülekezet összefog Isten Szent Lelkétől indíttatva az ő országának a dicsőségére.

Ezt a feladatát a gyülekezet csak „lélekkel és értelemmel" végezheti, amint Isten meg is parancsolja (I Kor. 14:15.). Ebből pedig az következik, hogy csak a maga nyelvén és az énekeknek oiyan zenei eszközeivel, amelyek képességének minden tekintetben megfelelnek.* (* Ezeket az alapelveket megkísérlem kifejieni ...A Református Gyülekezeti Éneklés" (Bp. 1940.) című kis tanulmányomban is.)
Ezeknek az alapelveknek a szemmelltartásával most már megállapíthatjuk a református gyülekezeti ének zenei alkatának az alapkövetelményeit:

1. Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy a református gyülekezet istentiszteleti éneke nem korál, hanem gyülekezeti népének. Műformája a népdallal mutat rokonságot. Távol áll tehát a tulajdonképpeni „korál -tól, amely Gregorián-ének, azaz a középkori liturgia latinnyelvű éneke. A gyülekezeti ének, mint a népdal is, műformáját tekintve, strófikus dal, melynek versszakai 2-16 sorból állhatnak, és páros, vagy páratlan, vagy vegyes tagú sortagozódást mutatnak. A strófák szerkezete - a versforma, a sorok szótagszáma, a rímek elhelyezése tekintetében szinte kimeríthetetlen gazdagságú éppúgy, mint maga a dalirodalom. A nép éneklő kedvének a szabadsága és természetessége, elemi ősereje nyilatkozik meg benne: ezért nem szertartási ének, azaz nem korál. hanem éppen ezekkel ellentétben, szabadszárnyalású népének a gyülekezeti népi közösség számára. Ami belőle a XVI. századot megelőzően sequentia vagy himnusz volt, az csak azért lehetett az evangéliumi gyülekezetek éneke, mert formájában, egész alkatában már eleve népinek sikeredett, vagy pedig mert az adoptationál népies gyülekezeti énekké volt alakítható. Így alakult gyülekezeti népénekké pl. az eredetileg figuráit sequentia: Victimae paschali laudes (Christ lag in Todes Banden, magyarban: Krisztus halálra adatott. . .) a Luther vagy Walter által egyszerűsített népénekformában (1524.). A középkori himnuszok közül több jött át az evangéliumi egyházakba változtatások nélkül, vagy esetleg csekély változtatással: Creator alme siderum, - Christe, qui lux es et dies, stb.

2. A református gyülekezeti ének népének mivoltánál fogva dallamában is megfelel azoknak a követelményeknek, amelyek a népi közösség használatára alkalmassá teszik:

a/. a régi dallamok alapszövete, amelyből kerekedtek, túlnyomó részben az egyházi hangnemek, amelyek a gregorián tónusok révén rányomták a bélyegüket a nyugati keresztyénséghez tartozó népek dalköltészetére is. De sokszor magukon hordják az: ősi népi zene jellegzetességeit is: Skóciában a gaelik-eredetü zsoltárdallamok között találtam több olyat is, amelyik az ősi gaelik-zene népies pentatonikus-skálájából épült. A XVI. századbeli magyar énekköltészetben is bizonyára volt szerepe az ősi magyar pentatonikus dallamképzésnek. Gyülekezeteink népénekének a jellegét nem homályosítja tehát az a tény sem, hogy azok az ú. n. egyházi hangnemekben alakultak, hiszen éppen régi magyar eredeti népdalaink nagyrésze mutatja az egyházi szertartásos énekeknek azt a nagy hatását, amely alól nem vonhatta ki magát egyetlenegy nemzetnek a népköltészete sem;

b/. az újabb egyházi népénektermés természetesen a modern zenei fejlődés hatása alatt keletkezett s abban a modern zenei gyakorlat meglehetősen eltékozolta a régi egyházi modusok jellégének a modern dur- és moll-jelleget jóval túlhaladó szépségeit, szinte hasonlíthatatlan gazdagságát. De ugyanez a jelenség áll előttünk a népdalok világában is: a régi pentatonikus és egyházi hangnemekben termett régi népi dallamok az újkor zenei életéből puszták, tanyák, falvak távoli világába menekültek s csak legújabban kerültek ismét elő, mikor a folklóre munkásai utánuk mentek, hogy újra a nemzeti költészet élő kincseivé tehessék őket;

c/. népi tehát az alapszövete a református gyülekezeti éneknek, de a népi közösség teljesítőképességéhez igazodik maga dallamformálás is: a hangskála a maga természetes intervallumai val él mindannyiunk hangérzékében - szinte fiziológiai meghatá rozottságban. - A református gyülekezeti ének dallama dia tűni kús lépésekben és hangközökben, tehát a hangérzékünkben élő természetes skála hangjaiból épül meg. Ezzel magyarázható, hogj az igazán jó gyülekezeti éneknek nincsenek intonálási nehézségei minden ép zenei érzékű ember minden nehézség nélkül énekelheti, elsajátíthatja őket;

d/. a gyülekezeti közösség széles köre (ifjak-öregek, nők- férfiak) szabja meg a gyülekezeti énekdallamok ambitusát, hangterjedelmét is: egy meglehetős szűkre szabott hangkörben együt énekelhet a gyermek az öreggel, a férfi a nővel, a tenor a basszussal, az alt a szopránnal, - de ez a hangkör nem nagyon terjed túl az oktáván. A decimán túl az undecima vagy a duodecima mai nehézségeket okoz. Ezért gyülekezeti énekeink 90% százaléka nem igen lépi túl az oktávnyi ambitust;

3. A népdal mindig ritmikus, vagy önálló zenei ritmusa van vagy pedig - mint parlando, recitativ - műnek, a szöveg adja meg a ritmusát.
A református gyülekezeti ének, általában az evangéliumi egyházak közösségi éneke a római egyház papi cantus-planusával, recitáló jellegű énekével szemben az éneknek legtisztábban népi jellegű formája: a népdalszerű önálló zenei ritmusú népének lett. Ez természetes is. A szöveg ritmusától irányított parlando nagyobb közösségek, gyülekezetek használatára szinte teljesen alkalmatlan. Beigazolódva láttam ezt az anglikán és a skót református egyházak zsoltárénekének a „plain-sona"- éneklésében, az ú. n. chanting-ben: egyenesen zűrzavaros zúgás lesz belőle ott, ahol nagyobb gyülekezet énekli annak ellenére, hogy az orgonakíséret bizonyos támasztékot is igyekszik nyújtani a rend fenntartásához az éneklésben.
A magyar, a német és a genfi gyülekezeti énekek mind önálló zenei ritmusban termettek: egyetlenegy sincs közöttük parlando, recitativo, hiszen akkor erre a célra a legszebb és legbölcsebb lett volna a reformátusoknak elfogadniuk az ősi gregoriánok gyönyörű, gazdag nemesveretű dallamkincsét, csak hazai szövegről kellett volna gondoskodniuk hozzá. Luther is, Kálvin is, világosiin, tisztán ítélték meg a gyülekezeti ének rendeltetését: a népnek, a gyülekezeti népi közösségnek van szüksége énekre. A gregorian-korálok cantus-planusa nem lehetett alkalmas a közösségi énekre. Közösségi énekléshez olyan dallamok valók, amelyeknek a zenei ritmusa veszi a szöveget a szárnyára. Ez pedig a népdal, amelynek strófikus szerkezete, könnyedén lendülő népi ritmusa a legkínálkozóbb példaként állott a reformátorok előtt. Így választásuk egész természetesen nem lehetett más, mint az a gyülekezeti népének-műfaj, amely természetes dallamával, népiesen gördülő ritmusával a „protestáns korál" (nem egészen pontos) nevén kezd le meg jelentős pályafutását a zene történetében. Íme tehát: népi-mivolta szabja meg itt is a mi gyülekezeti énekünk zenei ritmikus adottságát;

4.ugyanezen az alapon kell megállapítanunk azt is, hogy a gyülekezeti ének nem harmőniás, nem összhangzatos ének, hanem unisono-népének.
A gyülekezetek éneklésében éppen ez az unisono-ének elemi ritmusának és dallamának az ősi lendületével válik méltó kifejezőjévé mindannak, ami a hívő gyülekezet lelke mélyén az üdv tapasztalás csodatitkú müveként végbemegy. A zene ősi elemei ugyanis a ritmus és a dallam, A mai értelemben vetit harmónia már bizonyos tekintetben nem elemi, hanem másodlagos kifejezési eszköz: magasabbrendű zenei megnyilatkozás, amiben már van valami müvészi, mesterségbeli nekikészültség. Sem Luther, sem Kálvin nem gondoltak soha efféle művészi zenei igénnyel, mert céljuk sohasem az volt, hogy „széppé" tegyék a gyülekezeti Istentiszteletet, hanem hogy az a „lélek és igazság" szerint, tehát
nem esztétikai, hanem belső szépség szerint legyen gazdaggá; *

(* Meg kell jegyeznünk, hogy a genfi zsoltárok többszólamú kiadásai (Goudimel, Bourgeois, Ph. Jambe-De-Fer, Cl. Jannequin, Sweelinck stb) egyáltalában nem gyülekezeti, nem istentiszteleti liturgikus célra készüllek. Erre egyenesen figyelmeztet maga Goudimel is a zsoltároknak abban négyszólamú kiadásában, amelyet nálunk Maróthi György is kiadott (1743): „Nous avons adiousté au chât les Psaumes, en ce petit volume, trois partiés: non pas pour induire à les chanter en l'Église, mas pour s'esiouir on Dieu particulieremêt és maisons. (Aux Lecteurs, Jaqui, 1565.)

5/. a gyülekezet énekgyakorlatában, tehát a gyülekezeti ének előadásában sem támaszthatunk semmiféle olyan igényt, ami ellenkeznék a közösség énekének a népi természetével, lényegével. Tempó-ját nem szabhatja meg a szerző: itt a gyülekezet értelemmel való éneklése lehet csak a szabályozó elv, - nagy gyülekezetek éneke mindig vontatottabb, mint a kisebb közösségeké. Agogikai, dinamikai fortélyok mesterségeseknek, erőszakoltaknak tetszenének ezekkel az ősien elemi, egyszerű dalformákkal, amelyeknek a megrendítő erejük éppen az ősi egyszerűségükben rejlik.

Az „ékes és szép rend" önmagában való szabályozó elve az egyetlen, de biztos korlát, amely a gyülekezet éneklését méltóvá teszi ahhoz az ünnepi megnyilatkozáshoz, amelyben az Ige és a sakrámentumok közé letelepedett gyülekezet tesz bizonyságot az Isten kegyelmében megtalált üdvösség öröméről.

Az orgonát is csak ez az egyetlen követelmény igazolja - nem a református templom, hanem - a református gyülekezeti istentisztelet keretében: nem esztétikai célzatú szolgálatot végez, nem gyönyörködtetni akar, hanem az „ékes és szép rend" kedvéért fogadjuk el a szolgálatát.

Más istentiszteleti kultuszban az ének, a szertartások, a templom szépsége céltudatos berendezkedés a hívek gyönyörködtetésére hogy az esztétikai élmények kegyes, istenes érzéseket támasszanak, a külső hatások alatt, meginduljon a gyenge lélek, amely össze rogy tehetetlenül az ellenállhatatlan élmények súlyától.

Az evangéliumi, a mi református istentiszteletünkön nincsen efajta szerepe az esztétikai akcióknak: mi az Isten örökkévaló szépségében gyönyörködünk s ez a belső öröm önti el az üdvbizonyosságban megerősödött lelket, úgyhogy zeng ajkán, szíve mélyén, egész lényéből az Isten dicsőségének a boldog magasztalása zsoltáraink, dicséretéink, himnuszaink áradó énekében. Éppen ebben van a leglényegesebb különbség a református evangéliumi istentisztelet és minden másfajta kultusz között. 128.ig.

http://dtkantorkepzo-papa.shp.hu/hpc/web.php?a=dtkantorkepzo-papa&o=arokhaty_bela_vallastanar_szakfelugyelo_eQ7S

...

 

***