Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A Szentlélek templomai

A SZENTLÉLEK TEMPLOMAI
„Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.”(1Korinthus 6,19-20)

Sokféle templom létezik a világon, de ezek közül az a legkülönlegesebb és legmeghatóbb, amelyről a fenti Ige beszél. A Krisztusban hívő ember az Igéből megtudja, hogy Isten őt templomnak tervezte, mivel az Ő egyszülött Fiát adta érte, hogy Ő lehessen élete alapja és Ura.

A Szentlélek temploma az Úr Jézus Krisztus jelenlétének a helye. Ahol Krisztus jelen van, ott örök hála van a Tőle kapott bűnbocsánatért és szabadságért. Ahol Isten jelen van, ott szentség van, ott tisztaság és béke van, ott nyugalom és áhítat van.

A hívő ember számára Isten szentsége, a hitkomolyság, a tisztaság kötelez és mindent fölülír.

Napjainkban gőzerővel folyik a megtévesztés, a nagy lelki átverés.
Korunkban a liberális posztmodern progresszív ideológia mindennel szembe megy, ami szent.
Korunk átlag polgára hallani sem akar tízparancsolatról, szentségről, szűzi tisztaságról, de becsületességről sem.
Mindent, ami biblikus megkérdőjelez és kigúnyol és a „mindent szabad” elvet propagálja.
Korunkban a halál civilizációja által képviselt torz és kificamodott nézetek uralkodnak.
Nekünk tudomásul kell venni, hogy a tűz a vízzel nem keveredhet és értelmetlenség vele kísérletezni.

Be kell látni, hogy egészen más a szent és más a szentségtelen.
Mást képvisel a templom és mást képvisel a szórakozóhely.
Ég és föld különbség van az erkölcsösség és a züllöttség, a szűzi tisztaság és az undokság között.
Egészen más képet mutat a krisztusi Szentlélek temploma és egészen mást a démoni megkötözöttségek által ronccsá tett élet.
Egyszerűen nem férhet meg egy szívben, egy házban, egy otthonban a krisztusi és a démoni.

Kálvin János mondta:
„Mivel testünk és lelkünk a Szentlélek temploma, mindkettőnek tisztaságát meg kell őriznünk, s ezért nemcsak a külső vétkezéstől kell szűziesen tartózkodnunk, hanem szívünkben, szavainkban, testtartásunkban s mozdulatainkban is kerülnünk kell a bűnt. Testünk legyen mentes minden féktelenségtől, lelkünk minden szenvedélytől, úgyhogy semmi részünket se mocskolja be a szemérmetlenség szennye.”

Tudjuk, hogy amit az Úr megtisztított, az már nem tisztátalan.

Isten választottai, Krisztus vérén megváltott gyermekei, a Szentlélek templomai lettek.
Ha már az Úr templomaként a tisztaság, béke, nyugalom helye lett a szíved, becsüld meg ezt a kegyelmet és ne rombold Isten drága ajándékát, se szenvedéllyel, se tékozlással,- semmivel!

Ha a Szentlélek templomának vallod magad tudod, tudod, hogy neved ott van az Élet Könyvében, mely drága véren, az Úr Jézus Krisztus szent vére által van felírva.

Ez a drága kincs, ez a drága hit kötelez.

Örülj, és adj hálát érte, értékeld és becsüld meg.
Köszönd meg az Úrnak, amit érted tett és légy boldog gyermeke, mindhalálig hű követője a Megváltó Úr Jézus Krisztusnak.

"Dicsőítsétek azért az Istent
a ti testetekben és lelketekben,
amelyek az ISTENÉI.” (1Korinthus 6,20)

Budapest, 2024.
Trencsényi László

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 61, összesen: 584642

  • 2026. április 09., csütörtök

    Hortus Conclusus – A legbelső kert címmel indított koncertszínházi előadás-sorozatával Kárpát-medencei romtemplomokat tenne újra találkozóhellyé...
  • 2026. április 08., szerda

    Harmincegy lelkész, két teológus és négy hittanár szakra jelentkező tesz alkalmassági vizsgát a budapesti református teológián.
  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.