Nyomtat Elküld Olvasási nézet

DEUS CARITAS EST

 

DEUS CARITAS EST

„Isten szeretet." 1János 4,8

Megváltónknál, az Úr Jézus Krisztusnál jobban senki sem szeret minket, hisz életét áldozta a kereszten helyettünk, miattunk és értünk!

Isten gyermekeinek életében mindent meghatároz az Úr Jézus Krisztus szeretete, mely a legcsodálatosabb ajándék a világ számára.

Ő a megtestesült szeretet.
Ő a megváltó, megmentő, megtartó szeretet.
Ő az élő és éltető szeretet.
Ő a SZERETET !

„Áldott az Úr, hogy csodálatossá tette kegyelmét rajtam." Zsoltár 31,22

Keresztyénnek lenni a legnagyobb megtiszteltetés és felelősség a földön.

Minden hívő emberrel valljuk, hogy a LEGCSODÁLATOSABB Őt megismerni, vele életünket rendezni, vele élő és meghitt kapcsolatot ápolni, szent jelenlétében élni, mindörökre hozzá tartozni.

 

·         Szent vére által megmentettnek lenni.

·         Az üdvözítő kegyelmében részesülni.

·         Vele és általa valódi szabadságban élni.

·         Őt igazán szeretni és szeretve követni.

·         A hozzánk való végtelen jóságát megköszönni.

·         A minden ismeretet felülhaladó szeretetében örülni.

·         A minden értelmet felülhaladó békességét tapasztalni.

·         Szentlelke vezetésének feltétel nélkül engedelmeskedni.

·         Szent jelenléte áldása alatt örülni és Őt képviselni.

·         Az örök élet és a feltámadás reménységében élni.

·         Isten országa tagjaként, mennyei polgárjogban részesülni.

·         Neki szentelt életben, boldogan élni vele itt és a mennyben.

 

Istenünk kegyelmét, szeretetét a legtöbbre értékelni, hitünket, küldetésünket betölteni igazán őszintén és tisztán csak az Úr Jézus Krisztustól kapott mennyei kincsek megbecsülésével és hűséges megélésével lehet.

Budapest, 2024.
Trencsényi László
református lelkipásztor

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 100, összesen: 361331

  • 2024. augusztus 22., csütörtök

    Vajon megújulnak-e az iskolák kötelező és ajánlott olvasmánylistái? Személyes kedvencünk a kétkötetes ifjúsági regény, a Gömb. Kortárs. Református. Hi...
  • 2024. augusztus 21., szerda

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Horváth Ádám és Bartha Hajnal fiatal, kisgyermekes házaspá...
  • 2024. augusztus 20., kedd

    John Stott életútja számtalan tanulságot hordoz számunkra arról, hogyan tartsunk ki a szolgálat mellett egy életen át.
  • 2024. augusztus 19., hétfő

    Mi kálvinisták nem szeretjük, ha megmondják nekünk, hogy mikor és mit ünnepeljünk. Valahogy hozzátartozik mindez az identitásunkhoz.
  • 2024. augusztus 18., vasárnap

    Lelkész vagyok, a feleségem is az. Közös pályánk elején aprófalvakban, Baranyában, az Ormánságban szolgáltunk. A statisztika szerint évről évre csökke...
  • 2024. augusztus 17., szombat

    Újra benépesült a szaporcai református templom és udvara.
  • 2024. augusztus 14., szerda

    A lajosmizsei református gyülekezet és a templom melletti madárbarát bibliakert növekedése ugyanarról a Gondviselésről tesz tanúbizonyságot – vallja a...
  • 2024. augusztus 13., kedd

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Ezúttal Irlandáné Nagy Gabriella, hatgyermekes édesanya vá...
  • 2024. augusztus 12., hétfő

    Pintér Brigitta sosem készült papnénak – mégis ízesíti nem csak a férje, hanem a csömöri gyülekezet életét is. A nyári melegben a papné kamrapol...
  • 2024. augusztus 10., szombat

    A versenypálya mint keresztyén életünk metaforája