Gyermekeinkért

***

"Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad!" (Ézsaiás 49,15)

***

"Bizony, az Úr ajándéka a gyermek,

az anyaméh gyümölcse jutalom."

Zsoltár 127,3

 

Gyermekeink már biztonságban vannak?
C.H.Spurgeon

Gyermekeinkben természet szerint nincs még Isten Szentlelke, amint azt tapasztaljuk is. Sok mindent látunk bennük, ami aggodalomba ejt jövőjük felől, és ez szorongó imádságra késztet. Ha fiúnk rossz útra tér, komolyan könyörgünk érte, hogy ne hagyja őt Isten elveszni, vezesse a helyes útra. Jobban szeretnénk, ha lányunk is inkább alázatos szívű hívő lenne, mint divatos kis királynő. Ez az igevers bátorítson komoly reménységre bennünket, hiszen bátorítás az előtte levő vers is: "Ne félj szolgám, Jákób", és ez oszlassa el félelmünket.

Az Úr az Ő Lelkét ígéri, bőséggel és erővel árasztja ránk, és nyomában valóságos és örökkévaló áldás terem. Ezen isteni áradat nyomán fejlődnek gyermekeink, míg "Egyik ezt mondja majd: én az Úré vagyok! A másik Jákób nevére hivatkozik" (Ézs 44,5).

Olyan ígéret ez, melyet számon kell kérnünk az Úrtól. Időről időre határozottan könyörögnünk kell gyermekeinkért. Mi nem tudunk új szívet adni nekik, de a Szentlélek igen, és Ő szívesen meghallgatja ezt a kérésünket. A mennyei Atya örömest veszi az apák és anyák imáját. Vannak még szeretteink a bárkán kívül? Ne nyugodjunk addig, amíg velünk együtt nincsenek biztonságban, az Úr tulajdon kezében.

• Ézs. 44.1-8 De most hallgass rám, szolgám, Jákób, Izráel, akit kiválasztottam! Ezt mondja az Úr, a te alkotód, aki megformált az anyaméhben, és aki megsegít: Ne félj szolgám, Jákób, Jesúrún, akit kiválasztottam! Mert vizet árasztok a szomjas földre, patakokat a szárazra. Lelkemet árasztom utódaidra, áldásomat sarjadékaidra. Növekednek, mint fű a víz mellett, mint csatornák mentén a fűzfák. Egyik ezt mondja majd: Én az Úré vagyok! A másik Jákób nevére hivatkozik. A harmadik a kezébe írja: Az Úré vagyok, és dicsekedve említi Izráel nevét. Ezt mondja az Úr, Izráel királya és megváltója, a Seregek Ura: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten. Kicsoda olyan, mint én? Szóljon, mondja meg, sorolja fel, hogy mi történt, amióta hajdan népet alkottam; és mondják el a jövendőt, ami következik. Ne rettegjetek, és ne féljetek! Hiszen régóta hirdettem, megmondtam, és ti vagytok a tanúim! Van-e isten rajtam kívül? Nincsen kőszikla, nem tudok róla!

 

..

IMÁDSÁG GYERMEKEINKÉRT
„Szövetségre lépek veled, sőt utódaiddal is, örök szövetségre minden nemzedékükkel. Mert Istened leszek, és utódaidnak is.” (1Mózes 17,7)

Természetes, hogy aggódunk családunkért, de bölcsen tennénk, ha aggódásunkat inkább a saját magatartásunkkal való törődésre fordítanánk. Ha hűségesen járunk az Úrral, többet használunk gyermekeinknek, mintha nagy vagyont hagynánk rájuk.
Egy apa szent élete a legnagyobb örökség a fiai számára.
A jellemes ember saját élete példáját hagyja örököseire, és ez már önmagában is az igazi gazdagság kincsesbányája. Milyen sokan köszönhetik az életben való boldogulásukat szüleik példaadásának.
Gyermekeinkre hagyjuk hírnevünket is. Az embereknek jobb véleményük van valakiről ha meghallják, hogy megbízható, becsületes szülők gyermeke. Bárcsak minden ifjú ember ügyelne a család jó hírének megtartására! Mindenekfelett pedig imádságainkat és az imádságot meghallgató Isten áldását hagyjuk utódainkra és ez kedvessé teszi gyermekeinket az emberek között. Isten megáldja és megtartja őket akkor is, ha mi már meghaltunk. De bárcsak előbb megismernék a Megváltót!
Egyenes, becsületes életünk Isten eszköze lehet gyermekeink hitre jutásában. Ha azt látják, hogy hitünket életvitelünkkel is bizonyítjuk, akkor egyszer ők is Jézus Krisztus mellett döntenek majd.
*
Istenem, Te szövetséget kötöttél velem az én Uram, Krisztus Jézus által. Most arra kérlek add, hogy gyermekeim is legyenek annak részesei. Ó atyáink Istene, légy gyermekeink Istene is.
Uram, kérlek emlékezzél meg azokról a családokról, akik még nem nyertek áldást.
Kérlek, hogy a tieidet, akik félik a Te nevedet, ne próbáld azzal, hogy istentelen és gonosz gyermekeik lesznek. Fiadért, Krisztusért hallgasd meg könyörgésemet. Ámen.

C. H. Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza

 

...

 

 

A gyermek Isten ajándéka. Ennek az egyszerű mondatnak mély igazságát akkor érzi át az ember, amikor gyermeknek ad életet. Amikor a nő az anyaság, a férfi pedig az apaság boldog, semmivel össze nem hasonlítható érzését éli át. Talán még mélyebben átélik ezt azok, akik hosszú évekig, esetleg évtizedig, óhajtottak gyermeket, imádkoztak és mindent megtettek érte, amikor a régóta várt gyermek megszületik. De még az így "megvárakoztatott" szülőknél is jobban tudják, hogy milyen nagy ajándék a gyermek, azok, akik hiába szeretnének, hiába mennek orvostól orvosig, hiába könyörögnek érte térden állva, nekik soha nem lehet részük abban az örömben, hogy életet adjanak egy embernek.

 

Különösen nagy ajándék a testben-lélekben ép és egészséges gyermek. Boldog az a szülő, akit ilyen gyermekekkel ajándékoz meg Isten. Azok tudják igazán, milyen nagy ajándék az egészséges gyermek, akik beteg, nyomorék, vak vagy szellemileg fogyatékos gyermeket hoztak a világra.

Ilyen esetben sem szabad azonban azt kérdeznünk, hogy "ki vétkezett", hanem higgyük el Jézus szavait: azért történt ez, "hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai" (János 9,3).

A gyermeket nyert szülők tehát megajándékozott emberek. Megajándékozott voltuk nemcsak abban van, hogy ép és egészséges gyermekeik vannak. Ajándék maga az anyaság és apaság. Ebben teljesedik ki az emberi élet. Ekkor mintegy a "teremtésből", az életadás nagyszerű eseményéből kap részt Istentől az ember. Attól az Istentől, aki "az élet forrása"(Zsoltár 36,10).

 

Ami ajándék, az egyben mindig feladat is. Szülőnek lenni is csodálatosan szép, sokszínű és sokrétű feladat. A Krisztusban hívő szülők mindenek előtt való feladata a hálaadás. Csak az tudja maradéktalanul betölteni szülői feladatát, aki hálát ad gyermekeiért. Az igazi evangéliumi nevelés ennek a hálának a gyümölcse.

 

¯  Elsőrendű feladatunk: vállalnia gyermekeket. Mind népünk, mind egyházunk jövője nagymértékben azon áll vagy bukik, hogy mennyi utódot hozunk a világra, és milyen emberekké neveljük gyermekeinket.  A hívő református emberek egyik alapvető életelve kell, hogy legyen ez az ige: "Közülünk senki sem él önmagának és senki sem hal önmagának" (Róma 14,7).

A gyermek-várás ideje nagyon fontos és alkalmas idő arra, hogy a szülők számot vessenek saját hitükkel. Vizsgálják meg, elég erős-e kapcsolatuk Istenhez, s ahol meglazult, erősítsék meg. Vizsgálják meg, vajon nem csak "egy-két ernyedt szál" fűzi-e még őket Istenhez, Jézus Krisztushoz és az egyházhoz. Sajnos, a jó kivételek ellenére, gyakran tapasztaljuk, hogy azok a fiatalok is, akik ifjú korukban benne éltek a gyülekezetben, az ifjúsági bibliakör lelkes tagjai voltak, házasságkötésük után, s különösen a gyermek-várás idején elmaradoznak. Nyilván azért, mert annyira leköti őket a fészekrakás, annak puhává bélelése, külső csinosítása, hogy eszükbe sem jut, hogy arra is figyelniük kellene: mi tartja azt a fészket. Igen, fiatal testvérek, el ne feledjétek ebben az időben feltenni magatoknak is, egymásnak is a kérdést: "De hol az ág? De Ki az ág?" S ez a kérdés, noha költő fogalmazta meg, nem "költői kérdés", hanem a "ma" egyik legnagyobb életkérdése. A hit, Isten és ember szövetséges kapcsolatának az emberi oldala. Az isteni oldal a kegyelem. Ez kezdődik előbb: "Ő előbb szeretett minket" (1.János 4,19).

 

Mikor kezdjünk gyermekünk lelki életével, hitre nevelésével foglalkozni? Erre a kérdésre azt kell válaszolnunk, hogy bármilyen korán kezdjük is, Isten már megelőzött bennünket. Gyermekünkre is igaz az ige: "Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek . . : " (Jeremiás 1,5). Ezért a hívő keresztyén szülő, már fogantatása előtt, de attól kezdve különösen, szívében és imádságában kell, hogy hordozza gyermekét.

 

Felelősségünk gyermekeink testi-lelki egészségéért már születésük előtt kezdődik. Amilyen szükséges, hogy a magzat az anya véréből ne mérgeket szívjon magába, ugyanolyan fontos, hogy az anya lelkéből, a hit, a szeretet és a bizalom áramoljon még "alvó" lelkébe. Ne gondoljuk azonban, hogy csak az anyán múlik minden. Igaz, hogy ekkor még csak ő "érintkezik" közvetlenül a szíve alatt hordott magzattal, de az ő lelki békessége, kiegyensúlyozottsága az egész család légkörétől függ. Nem közömbös a gyermek életére, hogy szülei, mikor őt várták, 1e tudtak-e borulni együtt imádkozni.

 

Mindenki tudja, hogy mennyire káros, ha az áldott állapotban levő anya dohányzik, vagy szeszesitalt fogyaszt. Minden édesanya tudja, hogy legalább arra az időre abba kellene hagynia a dohányzást, de a legtöbbnek nem sikerül. Nem sikerül, mert ahhoz valami nagyon nagy belső erőre volna szükség. A belső erő forrása pedig a hit. A gyermeket váró szülők hite, és hitből fakadó áldozatos szeretete így még a gyermek egészséges testi fejlődésének is elősegítője. De nemcsak ennyi. A hitből eredő szeretetben várt és kihordott gyermek, valami módon olyan egész életre szóló jó örökséget hoz magával, ami semmivel sem pótolható. Talán a sok negatív példa tükrözi ezt leginkább, a rendezetlen családi életben kihordott, a békétlenségben, örökös félelmek között, vagy belső keserűség közepette kihordott gyermekek sokféle "terheltsége".

Az anyaméhben élő magzat is Isten gyermeke. Neki gondja van rá, terve és célja van vele. Az pedig rászorul már ott is az Ő atyai gondviselésére, őrző kegyelmére, embert formáló folyamatos teremtő munkájára. Ez a gondviselés azonban ekkor még egyedül a szülők, elsősorban az édesanya lelkén keresztül jut el hozzá.

 

Minél hamarabb el kell kezdődnie tehát a családi életre való nevelésnek, az élet tiszteletére, megbecsülésére, védelmére való figyelemfelkeltésnek, az evangéliumi nevelő tevékenységnek, mely által valóban szeretetben nőhet fel, Isten drága ajándéka: a gyermek!

(N.J.)