Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Igés Album: Art nature photo

***
"Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet." (1Mózes 1,1)

***

„Nagy a mi Urunk és igen hatalmas, s bölcsességének nincsen határa." (Zsoltár 147:5)

***

CSODÁLATOS TEREMTŐNK VAN!

Valljuk, hogy mindent Isten alkotott, mindent jónak és célszerűen teremtett.  
„Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy ami látható a láthatatlanból állt elő." Zsidók 11,3

A Biblia a lehető legtömörebben számol be arról, hogy Isten milyen csodálatosan teremtette meg az eget, a földet, minden láthatót és láthatatlant, mindent ami körül vesz minket itt e tökéletesen megtervezett élővilágban.

A Teremtőbe vetett hitünk megerősítése miatt szánjunk időt a 8. Zsoltárra, melyet az űrhajósok a hold felszínére lépve élő adásban imádkoztak végig. Csodálkozzunk rá a 104. Zsoltár lenyűgöző szépségére is, de ne mulasszuk el tanulmányozni a 139 Zsoltárt sem, amely olvasása közben már igen sok ember, -köztük Nobel díjas is- borult térdre!

Mi keresztyének nem csupán azért hiszünk Istenben, mert a teremtéstörténet benne van a Bibliában! (Akkor is hinnénk, ha ez nem lenne benne.) Hanem azért hiszünk, mert Jézus Krisztus szent és drága vérén megváltott minket bűneinkből!

A Szent Biblia bizonyságot tesz az Úr Jézus Krisztusról, mint Teremtőről:
„Minden Ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett." János 1,2
„Mert Ő tőle, Ő általa és Ő reá nézve vannak mindenek." Róma 11,36

Nekünk, az Úr Jézus Krisztus mai követőinek, van egy hatalmas örömünk, és élő reménységünk az újjáteremtés tekintetében is: „Aki Krisztusban van új teremtés az, a régiek elmúltak és íme újjá lett minden." 2Korinthus 5,17.

Ha könyv van, akkor írónak is kell lennie!
Ha épület van, akkor tervezőmérnöknek és kivitelezőnek is lennie kell!
Ha művészeti alkotás van, akkor művésznek is lennie kell!

„Minden dolog Istenről beszél azoknak, akik ismerik őt, és felfedi őt azok előtt, akik szeretik, de elrejti azok elől, akik nem keresik és nem ismerik." Blaise Pascal

Aki értelmesen és alaposan gondolkodik, annak hinnie kell Istenben!
Fölösleges győzködnünk a teremtésről bárkit is.
Aki elhiszi és meggyőződéssel azt vallja, hogy ez a pazar szépségű világ
Tervező, Alkotó nélkül jött létre- akkor azon valóban nem lehet segíteni.
Ismerjük a megdönthetetlen biológiai tételt, mely Louis Pasteur ténymegállapítása:
Omne vivum ex vivo = Minden élő élőből származik!
Minden, ami körülvesz minket a hatalmas Teremtő létét bizonyítja.

"Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt" (Zsoltárok 139:14).

Trencsényi László

református lelkipásztor

***

"Uram, URam! Nagy hatalmaddal és kinyújtott karoddal te alkottad meg az eget és a földet; neked semmi sem lehetetlen!"

(Jeremiás 32, 17)

***

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

***

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 91, összesen: 584672

  • 2026. április 09., csütörtök

    Hortus Conclusus – A legbelső kert címmel indított koncertszínházi előadás-sorozatával Kárpát-medencei romtemplomokat tenne újra találkozóhellyé...
  • 2026. április 08., szerda

    Harmincegy lelkész, két teológus és négy hittanár szakra jelentkező tesz alkalmassági vizsgát a budapesti református teológián.
  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.