Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Igés ALBUM: Hitünk kincsei

IN OMNIBUS GRATIAS

"Mindenért hálát adjatok!" (1Thesszalonika 5:18)

A megtért hívő ember életét elsősorban az Úrral való állandó közösség, a hálás szív és a szent életvitel jellemzi. „Mindenért hálát adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által tihozzátok." 1Thesszalonika 5:18
Isten gyermeke nagyon szereti Megváltóját az Úr Jézus Krisztust és mivel naponta tapasztalja Isten szeretetét, ezért tud valóban mindenért hálás lenni.

I. Az életért, az új napért, a keresztyén hitért.
Isten szeretetéért, hogy mindez ideig hitben megtartotta.
II. A mindennapi egészségért, lelki-testi erőért, értelemért. Isten, iránta való jóságáért, amivel megajándékozta.
III. A családért: szülők, házastárs, gyermekek, unokák.
Akiket Isten rendelt mellé, akikhez tartozik, akikért felelős.
IV. A megélhetésért: munka, anyagiak, élelem, hajlék, ruházat. Isten gondoskodásáért, hogy minden szükségest megkapott az Úrtól.
V. A kapcsolatokért: rokoni, lelki, baráti, ismerősi kapcsolat. Azokért, akik közel kerültek hozzá, akik segítségére lehet, és akikre számíthat.
VI. Minden ajándékért, ami szép, hasznos, nemes, értékes, építő. (Tanulmányok, kultúra, művészetek, utazások, élmények.)
VII. A védelemért, Isten megőrző kegyelemének biztonságáért. A túlélésért életveszélyes helyzetekben (Pl. betegségek, járványok, balesetek, természeti csapások stb.).


A Krisztus-követő ember életében minden másként van, mint a hálátlan világban.
Másként viszonyul az élet történéseihez, eseményeihez és így másként tudja hordozni az élet gondjait- terheit is.
A hitre jutásával „mennyei" minőség jelenik meg az életében.
Mivel naponta mennyei Igével táplálkozik, ezért karbantartott lesz a lelki élete.
A krisztusi hit beépül mindennapjaiba, mely tökéletesen meghatározza életmódját és minden megnyilvánulását. Meghatározza értékrendjét, gondolkodását, lelki ápoláságát, kegyességét.
Egészen más lesz a világszemlélete, az érdeklődése, baráti társasága, kikapcsolódása.
Sokkal elővigyázatosabb, sokkal megfontoltabb, sokkal körültekintőbb lesz.
Sokkal igényesebb, választékosabb, tudatosabb és alaposabb lesz.
Elkezdi krisztusi szempontból vizsgálni, értelmezni, érzékelni, élni és becsülni az életet.

Boldog ember az, aki Megváltójával éli az életét, mert ott minden újjá lesz és rendeződik, mert az Úr Jézus Krisztus teljes szabadulást és megoldást ad az élet minden területén.

„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden." (2Korinthus 5,17)

Trencsényi László

*  *  *

Hitünk kincsei

*  *  *

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 98, összesen: 584101

  • 2026. április 08., szerda

    Harmincegy lelkész, két teológus és négy hittanár szakra jelentkező tesz alkalmassági vizsgát a budapesti református teológián.
  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.
  • 2026. április 02., csütörtök

    Recepcióst, szakácsot, konyhai munkatársat, karbantartót, takarítót keresünk a 2026 nyarán nyíló balatonboglári Felüdülés Házába.