Karizmatikus káosz

***

John F. MacArthur, Jr.
KARIZMATIKUS KÁOSZ

https://adoc.pub/john-f-macarthur-jr-karizmatikus-kaosz-ford-horta-gerzsenyi-.html

***

...

Asztalos Zoltán

„KARIZMATIKUS KÁOSZ"

Biblia és Gyülekezet XXVIII. évf. 3-4. szám

https://bibliaszov.hu/wp-content/uploads/2020/01/bgy_2016_12_31.pdf

 

Írásom témájához egy kiadvány címét kölcsönöztem, amiben a könyv szerzõje (John F. MacArthur Jr.) alaposan, tárgyilagosan és biblikusan elemzi a pünkösdikarizmatikus „mozgalom" különbözõ jelenségeit.

 

A múlt század közepén a pünkösdi csoportok egy része „átkeresztelte" magát „karizmatikusnak", mert, amint mondták, új „lelki ajándékok" jelentek meg életükben. Egyeseknél azonban ezek a „lelki ajándékok" feltûnõen, sõt sokszor eltorzultan jelentkeztek. Sokfélék voltak: beteggyógyítás, prófétálás, álmok, látomások, mások bûneinek leleplezése stb. (nem kevés okkultizmussal és spiritizmussal fûszerezve). Voltak olyan gyógyítók, akik a gyógyításokat nagy nyilvánosság elõtt, ezrek jelenlétében végezték. Természetesen ez volt a legnépszerûbb. (Miután rádión, televízión is közvetítették az alkalmakat, úgy is meg lehetett kísérelni a gyógyulást, hogy a beteg otthon a rádióra vagy a tévére tette a kezét, és várta a gyógyulást.)

 

Akik megvizsgálták ezeket a gyógyításokat, megállapították, hogy túlnyomó részben csak „látszatgyógyítások" voltak. Volt, aki felugrott a tolókocsijából, és ujjongva kiáltozta: „Meggyógyultam!" De a sátrat már csak a kerekesszékben ülve tudta elhagyni. Más esetben a rövidebb lábszár centiméterekkel hosszabbodott. (A gyógyulások megtörténtét nem lehetett orvosilag ellenõrizni, nem is engedték. A gyógyultak neveit soha nem közölték.) A legképtelenebb jelenségek láttak napvilágot. Volt, aki a mennyben járt elragadtatott állapotában, a másik a mennyben az Élet Folyójában fürdött Jézussal. (Beszámolója szerint: fröcskölték egymást.) Valaki elmondta, hogy a reggeli borotválkozás közben Jézus megjelent a fürdõszobában, és átölelte õt, de õ tovább folytatta a borotválkozást. Más valaki arról beszélt, hogy autóvezetés közben az ülésen megjelent mellette Jézus, és hosszú ideig beszélgettek egymással. Vajon ezek a jelenségek kitõl származtak? Bizonyára attól, aki átváltoztatja magát a világosság angyalává (2Kor 11,14), hiszen Jézus világosan megmondta, hogy õt nem láthatja senki, amíg újra vissza nem jön (2Kor 5,7; Jn 16,16). Természetesen a gyógyító evangélisták világsztárok lettek, sok országban megfordultak. Ha valaki nem gyógyult meg a gyógyító eljárás (kézrátétel, ráolvasás) során, akkor a beteg hitét kérdõjelezték meg. Hangsúlyozták, hogy nem õk gyógyítanak, hanem a Szentlélek. Tehát nem õk a felelõsek azért, ha valaki nem gyógyul meg. Sok ügyeskedés és manipuláció vegyült ezekbe a mesterkedésekbe. (Az egyik „gyógyult" az összejövetelen eldobta a mankóját, de másnap már nem tudott nélküle járni.) Az egyik európai országban gyógyító összejövetelt rendeztek. A hívõ atyafiak beültek az alkalomra, és csendben azért imádkoztak, hogy ne történjenek gyógyítások. Az elõadó egy darabig erõlködött, majd kijelentette, hogy ma nem lesz gyógyítás, mert olyan erõk vannak az összejövetelen, amik ezt lehetetlenné teszik. Egy atyafi úgy gyógyult ki a karizmatikusságból, hogy Debrecenben, egy szobában tevékenykedett, amikor a kémény nyílásán át hallotta a szomszéd szobai beszédet. Figyelni kezdett. Kiderült, hogy a nemsokára kezdõdõ összejövetelen gyógyítás is lesz. A gyógyító evangélista kioktatta a meggyógyítandót, hogy hogyan viselkedjék: „Téged itt nem ismer senki, és nem tudják, hogy egészséges vagy, azért hoztalak ide. Betolunk tolószéken az emelvényre, s te mutasd, hogy elesett állapotban vagy, lógasd a fejed és a kezed. Majd én a kezemet rád teszem, és parancsolom, hogy kelj fel. Akkor te felugrasz, örömkiáltásokat mondasz, és hálát adsz a gyógyulásért." Amikor az atyafi hallotta a szomszéd szobában készülõ szélhámosságot, az addig karizmatikus hívõ kirohant az utcára, és soha többé nem járt abba a gyülekezetbe. Kigyógyult a karizmatikusságból.

 

Hazánkba a század közepétõl sokféle csatornán áramlottak ezek a karizmatikus hatások.

Az ébredés embereiben megvolt a vágy, hogy többre jussanak, de sajnos nem Krisztusban és az alázatban, hanem önmagukban. Így termékeny talajra találtak a karizmatikus kínálatok.

A hozzánk érkezõ karizmatikus turisták, a becsempészett és postán küldött idegen lelket hordozó írások, vagy a külföldre kijutó atyafiak az ilyen körökkel való találkozás során jutottak el a karizmatikus fertõzéshez.

Félelmetes volt tapasztalni azokat a változásokat, amiket ezek a hatások okoztak az addig teljesen normális hívõ életet és biblikus életgyakorlatot folytató és szolgálatban álló atyafiak magatartásában: életükben uralkodóvá lett a hazugság, a képmutatás és a mellébeszélés is.

Tapasztaltuk, hogy emberek élete teljesen megváltozott, magatartásuk a korábbi ellenkezõjére fordult. Volt olyan, aki itthon élesen szemben állt a karizmatikus mozgalommal és annak képviselõivel: jó teológus volt.

Majd amerikai ösztöndíjat kapott, és a kinti tartózkodása alatt megismerkedett pünkösdista és karizmatikus emberekkel és csoportokkal. Ott kézrátételt és áldásokat is kapott, és teljesen megváltozott. Az addigi testvéreivel ellenségesen szembefordult.

Fekete Péterrel - akit azelõtt tisztelt és szeretett - vitatkozva levelezett, õt „antiteológusnak" nevezte, és sok valótlanságot írt róla. (Pedig nem Fekete Péter felfogása változott meg.)

 

Írásaiban egyértelmûen a karizmatikusok mellett foglalt állást. Idézett a karizmatikus írásokból, de közben Kálvin és Barth Károly teológiájával próbálta magát igazolni.

Itthon szoros barátságot kötött a nyelveken szólókkal, egykori ellenfeleivel, és a régi testvéreivel szembefordult, tõlük lelkileg is elszakadt. A példák sokaságát lehetne felsorolni, de emlékeztetõül néhányat mégis el kell mondani, hangsúlyozva, hogy ezeket vagy személyesen éltem át, vagy megbízható hívõ atyafiak beszámolójából ismerem.

Fekete Péter - az ébredés legjobb teológusa - beszélte el, hogy egy dunántúli egykori lelkészbarátja örömmel újságolta, hogy nála járt egy holland pünkösdista, akitõl kézrátétellel megkapták feleségével együtt a „nyelveken szólás ajándékát". Miután az esemény dátumát is említette, ezt Péter fel is jegyezte. Késõbb az atyafi egy egyházi lapban tanulmányt írt a nyelveken szólásról, és ebben már azt állította, hogy õk, feleségével emberi közvetítés nélkül, imádság közben, spontán módon kapták a „nyelveken szólás ajándékát". (Az idõpontot is közölte, ami persze nem egyezett a korábban feljegyzettel.) Késõbb arra kérte Fekete Pétert, hogy a régi barátok közül hívjon össze néhányat, hogy el tudja mondani, milyen ajándékokat és áldásokat kapott a nyelveken szólással. Péter erre kész is volt, de az atyafi a találkozón csak a nyelveken szólás elméletét fejtegette. Óránként egyedül sétálni ment a faluban, mondván, hogy neki idõnként kikapcsolódásra van szüksége. Ilyenkor valami érdekes illatot hozott magával. Ezt akkor nem vették figyelembe. Ez így folyt egész délelõtt, végül délután sarokba szorították a jelenlévõk, és követelték, hogy konkrétumokat is mondjon, amire korábban ígéretet tett, mert még semmi ilyen nem hangzott el. Erre az atyafi nagy nehezen kinyögte, hogy õ nagy cigarettázó volt, de egyszer az Úr Jézus vérét látta rácseppenni a cigarettájára.

Ettõl kezdve nem dohányzott többé. (Az elõre beígért sok ajándék felsorolásából csupán ennyi lett.) Este ott kellett aludnia Péteréknél, s kérte, hogy külön szobában egyedül aludhasson, ráadásul reggel 5 órakor indul az autóbusz, amivel elutazik.

Így Péter felesége az irodában készített neki fekvõhelyet.

Péter, mint udvarias házigazda, reggel fél 5 elõtt pár perccel egy csésze feketével és némi harapnivalóval a kezében kopogott, majd belépett az ajtón, ahol legnagyobb megdöbbenésére - a nyitott ablak ellenére - gomolygó cigarettafüst fogadta. A meglepõdéstõl egy szót sem tudott szólni, letette az asztalra a tálcát és kiment. Utána kikísérte a vendéget a buszhoz, de az érezhetõ feszültség miatt útközben egy szót sem szóltak egymáshoz. Amikor a busz megérkezett, Péter mégis megkérdezte: „Mondd, tegnap miért mondtad azt, hogy nem cigarettázol többé."

Az atyafi fellépett a busz lépcsõjére, és onnan vállat vonva válaszolt: „Annyira nyaggattatok tegnap, hogy kénytelen voltam valamit mondani." Ez az atyafi késõbb különös ajándékot is kapott: a „szívbelátást". Mások bûneit képek formájában látta meg, de a képbõl a tettesnek kellett rájönnie a bûnére. Egyszer egy franciakulcsot látott, és kiderült, hogy egyik barátja franciakulccsal vert agyon egy sérült fácánt... Egy másik barátjának is volt ilyen látása, õ is látta a franciakulcsot. Ezen aztán összevesztek, hogy melyik látta elõször, s így melyik a hitelesebb. Máskor az említett atyafi egy karizmatikus társával vitázott, hogy közülük melyik a hívõ nép vezetõje: melyikõjük Mózes és melyikõjük Józsué? Mivel nem tudtak megegyezni, összevesztek, és kölcsönösen kiátkozták egymást. Késõbb mégis kibékültek.

 

A karizmatikusok életét sokszor a rajongás és a botrányok sora jellemezte. A pénzszerzéstõl az álgyógyításokig, a szélhámosságtól a szexuális tévelygésekig sok minden elõfordult életükben.

Olyan is megtörtént (ez nem hazánkban), hogy a karizmatikus vezetõ meghalt, és csoportja heteken át a feltámadásáért imádkozott. Bizonyos idõ után a rendõrség erõszakkal szállíttatta és temettette el az oszlásnak indult hullát. A karizmatikus mozgalom jelentõs tévedése az volt, hogy ragaszkodtak a megtérés utáni második áldáshoz, amellyel együtt járt a nyelveken szólás is. Ezentúl nem a Biblia lett a legfontosabb számukra, hanem a megtapasztalás. A Biblia félremagyarázása mellett sok hamis üzenetet és próféciát is megpróbáltak igaznak nyilvánítani.

 

Az okkultizmus, a spiritizmus és a miszticizmus is jelen volt mûködésükben.

Tanítottak arról is, hogy a nyelveken szólással el lehet jutni a tiszta szívig is. Ez az állítás már a pünkösdista mozgalomban is jelentkezett. Így érthetõ, hogy a karizmatikus mozgalom könnyen otthont talált a katolikus egyházban is.

 

A pápa külön konferenciát rendezett a katolikus karizmatikus papok és püspökök számára.

Ha a Szentírás csak másodlagos forrás marad, mint náluk, akkor mindenféle tévelygés lábra kaphat és uralkodhat egy vallásos szervezetben.

Többször elhangzott a karizmatikusok nyilatkozata a rajtuk segíteni akarók elõtt, hogy „félre kell tenni a Bibliát, és a tapasztalatok szerint kell élni".

Emiatt uralkodott el a karizmatikusságban a káosz. A karizmatikus mozgalom egy újabb korszaka volt a „harmadik Hullám", de még itt sem állt meg a „fejlõdés".

A torontói áldásnál az összejöveteleken órákig a földön hemperegtek, állati hangon üvöltöztek, abban a meggyõzõdésben, hogy ez a Szentlélek áldása és munkája a gyülekezetben.

Nagyon szomorú tapasztalat, hogy aki egyszer karizmatikus hatásokat kapott, még ha késõbb meg is szabadult ettõl, életén át hordozta azt a lelki torzulást, amit hatása okozott. Ha egy gyülekezet vagy egy ember kevesebbnek tartja a Szentírást, mint az élmény tévedhetetlennek tartott tekintélyét, ezzel a lépésével a teológiai káosz elõtt nyitja meg az ajtót.

Ez történt a karizmatikus mozgalomban is.

Asztalos Zoltán  református lelkipásztor / Hajdúszoboszló

 

...

 

 

Karizmatikus káosz

- Egy könyv, ami nem hiányozhat egy lelkész polcáról sem -

Vannak talán olyanok, akik a könyv címét prejudikálásnak tekintik.

De aki veszi a fáradságot és végigtanulmányozza John F. MacArthur könyvét erről a nagyon izgalmas témáról, az igazat kell, hogy adjon neki. Valóban zűrzavar uralkodik e téren a fejekben és a közéletben is. Ezért fontos ez a könyv.

Olvasmányos, ugyanakkor biblikusán tudományos igényű könyvet tartunk a kezünkben, amely Gerzsenyi László fordításában, a Baptista Kiadó gondozásában jelent meg, Sajtóosztályunk is árusítja.

Tény, hogy a történelmi egyházak Magyarországon felkészületlenül és értetlenül állnak az új - főleg amerikai eredetű - vallási jelenségek, karizmatikus hatások előtt. Minek kell tekintenünk a pozitív gondolkodást, gyógyításokat, Isten új üzenejét meghirdető személyek és csoportok jelentkezését? Új karizmatikus hullám, a harmadik hullám, a lélek kiáradásának jelei ezek?

A gyakorló lelkész is olyan kérdésekkel találja magát hirtelen hívei részéről szembe, mint az új megtapasztalások, élmények keresése, a Lélekkeresztség összekapcsolva a nyelveken szólással... Első látásra mintha az apostolok kora tért volna vissza hozzánk.

Amerikában ezek a jelenségek már több évtizede közismertek. MacArthur könyvének nagy előnye, hogy a tárgyalt témakörökben számos ellenőrizhető példát hoz a különös jelenségek illusztrálására.

Bár a példák egyrésze nálunk szinte elképzelhetetlen naivitást mutat a csodahívők oldaláról, mégis érezzük aktualitását. Ezek megírásának célja nem a karizmatikus mozgalmak lejáratása, vagy felülről kritizálása, hanem széleskörű ismeretei alapjan a szerző leleplezni kívánja a hamisságokat és biblikus tanítást nyújt a kérdésben bizonytalankodók részére.

Tizenkét fejezeten keresztül tesz fel kérdéseket az író az olvasónak és a karizmatikus mozgalom képviselőinek, egybevetve azok nyilatkozatait a józan ész és a Szentírás tanításával.

Valóban kérdez, a gondolatfűzést kérdések viszik tovább és nem ad végleges választ, rábízza az olvasóra a végső következtetést. Stílusa visszafogott, reális, vitás kérdésekben döntő érvnek a Biblia szavát tekinti. Teológiája a reformátorokéval rokon. Alapos újszövetségi teológiai és kortörténeti ismeretekkel rendelkezik.

Módszere: a probléma felvázolása után biblikus tanítást ad a vitás Kérdésről.

A könyv a karizmatikusoknál elsőséget élvező megtapasztalás megkérdőjelezésével indít. Valóban érvényes próbája a tapasztalat az igazságnak? Az élményekre való hivatkozással szemben az ismeretre, a Szentírás helyes tanulmányozására hívja fel a figyelmet a vitatott pontokon. Egyik fontos kérdése, van-e Istennek új kinyilatkoztatása ma?

Vádolja korunk hamis tanítóit, hogy „valamennyien feladták a Sola Scriptura alapelvet, és veszedelmesen valami több után kezdtek kutatni."(74.o.)

Szerinte „a karizmatikus miszticizmus és szubjektivizmus ára túlságosan magas, mindenki szabadon teheti, mondhatja és taníthatja azt, amit e heti személyes prőfétálásában feltehetően megnyer."(76.o.) Ezután a következő fejezetben (4.) részletes tanítást ad a Biblia helyes magyarázatáról, a kinyilatkoztatás lezárt voltáról.

Könyvében a másik lényeges téma a csodák és gyógyítások. Tesz-e ma Isten csodát? - kérdezi és mindjárt illusztrálja is az Amerikában jól ismert esetek leírásával. Mit tekinthetünk csodának, mi a különbség jel és csoda között? Igazolja-e a mai gyógyítók Istentől való megbízását a csoda*? Nem kérdőjelezi meg a szerző, hogy Isten ma is tehet csodát, de kifejezi meggyőződését, hogy ma az újszövetségi csodatevő ajándékhoz hasonló ajándék nem működik. Ugyanígy megkérdezi az ismert gyógyítókat is a szerző, vajon miért nem mennek be a kórházakba és gyógyítják meg ott a betegeket? Miért fontos számukra a megszokott környezet? Érdekes az a gondolata, hogy a csodák mindig az apostolok küldetését voltak hívatva megerősíteni, de az apostoli kor végefelé egyre kevesebb csodával találkozunk.

Az írott Újszövetség felváltja a csodákat, nincs többé szükség rájuk jel értelemben: „A nyelvek a gyógyítások és a csodák mind az új kinyilatkoztatás korának igazolásával szolgáltak. Amint a kijelentés korszaka lezárult, a jelek is megszűntek." (114.o.) A problémafelvetéshez itt is részletes bibliai tanítás járul a csodákról. Itt láthatjuk leginkább, hogy a szerző nem veszi át a modern bibliakritika értelmezését a csodákról, hanem azokat mind megtörténtnek tartja, úgy, ahogy meg van írva. Kiemelném a nyelveken szólásról szóló fejezeteket.

A lélek munkájával kapcsolatban részletes elemzés tárgyalja itt az Apostolok Cselekedeteiben található történeteket és különösen a korinthusi gyülekezetben eluralkodott állapotokat a Lélekkeresztség és nyelveken szólással kapcsolatban.

Megtudhatjuk, hogy az extatikus beszéd megtalálható napjainkban a mohamedánok, eszkimók és a tibeti szerzetesek között is. Nyelvészek, pszichológusok állásfoglalását közli ezzel kapcsolatban.

A példákat olvasva, valóban úgy érezzük, nem árt az óvatosság e téren sem. Isten nem a  rendetlenségnek és a zűrzavarnak az Istene. Nagyon szimpatikus volt számomra a szerző visszafogott stílusa. Nem tesz nevetségessé egy irányzatot sem, hanem újból és újból a Szentírás mércéje alá helyezi az elhangzottakat és történteket.

Megadja nekünk lelkészeknek a szükséges információkat, hogy ezt a jelenséget kezelni tudjuk és felkészüljünk az itt váró nehézségekre. Lehet, hogy lesznek, akik felróják a szerzőnek a számunkra ismeretlen emberekre hivatkozásokat és hiányolják a kitekintést a magyar helyzetre. Talán egyszer valaki megírja ezt is.

Hadd zárjam ezt a rövid elemzést az író szavaival:

„Ez a könyv, felhívás karizmatikus barátaimhoz, hogy ismét vizsgálják meg, amit hisznek. Felhívás a nem karizmatikusokhoz is, akik úgy képzelik, hogy a karizmatikus és nem karizmatikus tanítás közti különbségek jelentéktelenek és elhanyagolhatók. Minden igazi hívő egyetérthet abban, hogy a Szentírás helyes értelmezése az az egyetlen dolog, amire érdemes féltékenyen őrködni." (306.o.)

Gerőfi Gyuláné Brebovszky Éva

https://medit.lutheran.hu/files/lelkipasztor_1993_68evf_11szam.pdf