Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Legyetek tiszták!

"Legyetek tiszták és botlás nélkül valók a Krisztusnak napjára." Filippi 1,10

"Tisztán őrizd meg önmagadat!" 1Timótheus 5,22

LEGYETEK TISZTÁK!

A Krisztust követő ember átruházhatatlan felelőssége, hogy a legkomolyabban vegye Megváltóját, az Úr Jézus Krisztust és életét minden körülmények között folyamatosan Istenünk áldott Igéje határozza meg.
„Legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon." (Filippi 2,15)

A Krisztust követő ember csak az IGE folyamatos szem előtt tartásával a LÉLEK vezetésére összpontosítva maradhat állandó, élő, eleven és szoros kapcsolatban az Úrral!

A Krisztust követő ember igyekszik mindenben Isten tervéhez, akaratához igazodni.
Ezért életében meghatározó imádság Istenünk drága Igéje:
„Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!” (Zsoltár 51,12)

A Krisztust követő ember értékeli és becsüli Isten ajándékát a tisztaságot. E tekintetben Isten Igéje  az alábbiakról beszél:

Tiszta hit, tiszta szív, tiszta lélek, tiszta élet, tiszta szem, tiszta beszéd, tiszta kéz, tiszta test, tiszta példa, tiszta út, tiszta tanítás, tiszta házasság (házaságy), tiszta lelkiismeret.

A Krisztust követő ember számára mennyei alapállás a tiszta viselkedés. Tisztaság a beszédben, a gondolatokban. Tisztaság az érzelmekben, vonzalmakban, kívánságokban.

A Krisztust követő ember tudja, hogy Isten szentséges tervében a tiszta erkölcs, a szemérmesség, szűziesség szerepel.

Kálvin János mondta:
„Mivel testünk és lelkünk a Szentlélek temploma, mindkettőnek tisztaságát meg kell őriznünk.”

A Krisztust követő ember számára Isten drága ajándéka a házasság tisztasága is. "Tisztességes legyen minden tekintetben a házasság és a szeplőtelen házaságy." (Zsidók 13, 4)

Akik Isten akaratából hitben kötnek házasságot, természetesen nagyon szeretik Istent, ezért nagyon szeretik egymást és igyekeznek igei alapon példamutató családi életet élni: „Legyetek FEDDHETETLENEK és TISZTÁK, Istennek szeplőtlen gyermekei..." (Filippi 2,15)

Mivel ismerik és szeretik Megváltójukat, ezért nemcsak becsülik és nagyra értékelik egymást,
hanem becsülik és ápolják SZERELMÜKET is, mivel tudják, hogy azt Isten a házasságukba tervezte. Természetesen naponta együtt tanulmányozzák az Igét és naponta együtt imádkoznak.

Az ilyen házasság ezért lehet egészséges, szép, tiszta és áldott, mert Istenre bízzák egymást.
Együtt tanulják a Krisztust és egymás hite által épülnek.
Együtt tudnak Isten előtt sírni és örülni.
Egymást segítve, támogatva, bátorítva, vigasztalva élnek és természetesen így nevelik gyermekeiket is.
Együtt növekednek a kegyelemben, az ismeretben és szentséges hitükben.

A Krisztust követők ismerik az Igét és a legnagyobbra értékelik az Istentől kapott szentséges kincsüket: üdvözítő hitüket.
„Hálával áldozzál az Istennek, és teljesítsd a felségesnek fogadásidat!” (Zsoltár 50,14)
Mindenért hálásak, mivel tudják, hogy jó kezekben van az életük, ezért boldogan alárendeljük magunkat az Úr szent akaratának és irányításának.

Trencsényi László
református lelkipásztor

 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 139, összesen: 576471

  • 2026. március 19., csütörtök

    Ez a négy kötet segíthet belépni a csendbe, de ennek a felelőssége már az olvasóé – hangzott el az összevont könyvbemutatón, ahol a szerzők és a szerk...
  • 2026. március 18., szerda

    Átadták a Baranyai Református Egyházmegye Nagyréti Éva Idősek Otthonát március 17-én, Pécs Hird városrészében. A szalagátvágással több évtizedes álom ...
  • 2026. március 17., kedd

    Helikopterperspektíva, rezilienciaeszközök, párbeszéd és közérthetőség, hívő perfekcionalizmus. Bemutatták Siba Balázs Változáskalauzát – azzal a remé...
  • 2026. március 17., kedd

    Egyházunk Országos Zeneigazgatósága idén is országos kántortalálkozót tart 2026. március 27-28-án, pénteken és szombaton Debrecenben.
  • 2026. március 16., hétfő

    Az utóbbi évtizedek legkomplettebb Kondor Béla-kiállítása nyílt meg a Bibliamúzeumban, amely zavarba ejtő módon tárja elénk az alkotó anakronisztikus ...
  • 2026. március 15., vasárnap

    Második alkalommal szervez jótékonysági futóversenyt a Tököli Református Egyházközség egyik gyülekezeti tagja, Kálmán Toncsi gyógyulásáért.
  • 2026. március 14., szombat

    Pákozd és Sukoró református lelkipásztoraival történelmi emlékezetről és nemzeti identitásról beszélgettünk nemzeti ünnepünk apropóján.
  • 2026. március 13., péntek

    A Magyar Református Szeretetszolgálat húsvéti adománygyűjtést indított.
  • 2026. március 13., péntek

    Életének 97. évében, 2026. március 13-án elhunyt Ritoók Zsigmond ókortudós és klasszika-filológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a budape...
  • 2026. március 12., csütörtök

    Bach Mindenkinek Fesztivál – egy orgonaművész szemével