Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Mennyei figyelmeztetések

A Szent Biblia az Úr Jézus Krisztusban hívőket állandó és fokozott készenlétre figyelmezteti:
Legyenek józanok! Óvakodjanak és vigyázzanak! Mindent vizsgáljanak meg!
Álljanak meg a hitben és a reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjanak!
„Hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé." (Kolossé 1,22)
Tudjuk, hogy ezek a jelzők tökéletesen csak az Úr Jézus Krisztusra illenek.
A Krisztust követő ember átruházhatatlan felelőssége, hogy a legkomolyabban vegye Megváltóját és minden körülmények között a krisztusi indulat szerint éljen.
Az Úr az övéit kipróbált emberekké akarja formálni.

A mennyek dicsőségébe nem akárkik juthatnak, csak az újjászületett- megtért, kipróbált hívő emberek. A keresztyén élet, súlyos kereszteket hordozó élet, de a Krisztusban megújult, kipróbált, megerősödött, megedződött, megáldott, boldog és megszentelt élet.

A Krisztust képviselő ember tehát nem akárki, hanem a legnagyobb felelőséggel fölruházott rendkívüli személy, aki odaszentelt életben a megszentelődés útján halad a keskeny úton.
A hívő ember csak az Ige folyamatos szem előtt tartásával a Lélek vezetésére összpontosítva maradhat állandó, élő, eleven és szoros kapcsolatban az Úrral!

Trencsényi László

református lelkipásztor

 

* * *

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 433, összesen: 460759

  • 2025. július 18., péntek

    Csillagpont tizenegyedszer – a reménység és a kapcsolatok szigete. Istenközpontú fesztivál a fiatalokért.
  • 2025. július 16., szerda

    „Szolgáljatok az Úrnak örömmel” – hangzik az idei dunamelléki kántorképző tanfolyam igei mottója. Ennek az örömnek lehettünk tanúi a Ráday Házban zajl...
  • 2025. július 15., kedd

    A sportban és a túrázásban is jelen lévő Istenről, a hétköznapokban megnyilvánuló hitről beszélgettünk dr. Szólláth Bernadett egyházkerületi jogtanács...
  • 2025. július 15., kedd

    Megkezdődött Közép-Európa legnagyobb keresztyén fesztiválja, a Csillagpont.
  • 2025. július 14., hétfő

    Az ignáci lelkigyakorlatnak bibliai gyökerei és egyetemes imaformái is vannak. Akik biztosak református identitásukban, képesek a más felekezetektől e...
  • 2025. július 13., vasárnap

    Sport, művészet, angol nyelv - református gyülekezeteink gyerektáborai biztos pontok a nyári szünet kihívásai között. Offline alternatívák, hosszútávú...
  • 2025. július 10., csütörtök

    Diákszállásnak épült, lelkészüdülőként folytatta, végül dunamelléki konferencia-központ lett – Mátraháza lelki ébredések, elhívások és gyógyulások egy...
  • 2025. július 09., szerda

    A távol-keleti nyaralásról szőtt álom és a kijózanító valóság.
  • 2025. július 08., kedd

    Ismét kitárja kapuit a LéleKzet Református Udvar a Művészetek Völgyében.
  • 2025. július 07., hétfő

    „A lakótársam szememre hányta, hogy megtagadtam önmagam. Valóban ez történt – és odaadtam az életemet Krisztusnak” – sűrítette egy mondatba a budapest...