Molnár Mária

Molnár Mária (1886-1943): református diakonissza, misszionárius.

A polgári iskola befejezése után Budapesten műtősnővérnek tanult. Közben kapcsolatba került a Bethánia Szövetség tagjaival, akiknek hatására  megtért, és jelentkezett a Filadelfia Diakonissza Egyletbe. A Bethesda kórházban dolgozott mint műtősnővér, majd az első világháború alatt a Bethánia Szövetség hadikórházában teljesített szolgálatot.

Mikor a háború véget ért, aktívan bekapcsolódott a belmissziói munkába. 1923-ban Győrben gyülekezeti diakonissza lett Czeglédi Sándor lelkipásztor mellett. 1925-ben a németországi Liebenzellbe ment, hogy megtanuljon németül és tovább képeztesse magát belmissziói szolgálatra. A külmissziós intézetben hallott először a pápua új-guineai mánuszi misszióról; a német Bibliában pedig először olvasott "népek" helyett "pogányokról". Ezek hatására döntötte el,
hogy jelentkezik külmissziói szolgálatra. 1924. augusztus 14-én a Kálvin téri református templomban, az ő számára rendezett kibocsátó istentiszteleten Ravasz László püspök elismerte a Duna-melléki Egyházkerület Misszionáriusának, így a Magyar Missziós Szövetség küldötteként indulhatott el Pápua ÚjGuineába. Munkájáról Hét év a kannibálok földjén címmel könyvet írt.

15 évet élt a Pápua Új-Guineához tartozó szigeteken. 1950-ben állított síremléket a pápua új-guineai Manus szigetén működő német evangélikus misszió a II. világháborúban mártírhalált halt társaik emlékének. Mintegy húsz misszionáriust és ugyanennyi német, a Bismarck-szigeteken maradt polgári lakost végeztek ki brutálisan a japánok 1943. március 18-án, az Akakize
torpedóromboló fedélzetén. Köztük volt Molnár Mária is. Nevét, a síremléken kívül, ma a Manus szigetén működő iskola leánykollégiuma viseli.

(Forrás: Balázs Dénes: Molnár Mária halála. In. Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 1993/12.)

MOLNÁR MÁRIA
1886. szeptember 14. - 1943. március 18.
református misszionárius, mártír

"Nagy Istenünk van nekünk, ki méltó, hogy a porba hullva imádjuk őt, és csakis neki adjunk minden dicsőítést!"

"Sokszor elveszíthetné az ember a türelmét, ha nem állana előttem az a gondolat, hogy Istennek milyen sok türelmébe került az én életem is."

"Sok ember nem tudja, hogy a missziói munka elvégzése nem emberi erő által történik (...), és aki csak saját magát küldené ki, az bizonyosan nem is tudna örülni ott kint a munkának. A missziói munkában a külső érdekességektől eltekintünk, s a Léleknek a munkáját figyeljük."

"Ha keresztyén akarsz lenni, akkor csak egy feleséged lehet. Az Úr Isten így rendelte el. A férj és a feleség egy test, egy lélek. Nem lehet eggyé a férfi több asszonnyal, és az asszony sem több férfivel."

"Azt hiszem, hogy itt Isten különös feladat elé állított; de jó, hogy nem a magam erejével, hanem Isten erejével kell azokat megoldanom."

"Ne azért imádkozzatok, hogy ne pusztuljak el, hanem hogy a halálom értelmetlen ne legyen."

...

Szülővárosa és a külmissziói munka támogatói a közelmúltban Várpalotán emlékeztek a 125 éve született Molnár Máriára, a magyar református egyház misszionáriusára, aki Pápua Új-Guinea partjainál, a tengeren halt mártírhalált.

Az 1950-ben Mánusz szigetén felállított síremlék őrá és a szigeten működő német evangélikus misszió II. világháborúban mártírhalált halt társaira emlékeztet. A japán katonák mintegy húsz misszionáriust és ugyanennyi német, a Bismarck-szigeteken maradt polgári lakost végeztek ki brutálisan 1943. március 16-án, az Akakize torpedóromboló fedélzetén. Közöttük volt Molnár Mária misszionáriusnő is, aki tizenöt évet töltött a pápuák között.

Negyvenkét évesen indult el erre a távoli vidékre, hogy hirdesse az evangéliumot az ott élő kannibál törzseknek. Bár az emberáldozatok akkoriban már ritkák voltak ezen a vidéken, de az Admiralitás-szigetek mánuszi szigetvilágában alig akadt olyan férfi, aki korábban ne vett volna részt emberáldozati szertártason, és ne fogyasztott volna emberhúst.

Molnár Mária számára nem volt ismeretlen a missziói munka, az I. világháborúban dr. Csia Sándor (egy ideig a Bethánia Szövetség vezetője) mellett vállalt szolgálatot Galíciában, egy járványkórházban. A háború befejeztével a győri református gyülekezethez, Czeglédi Sándor lelkipásztor mellé került diakonisszaként. Börtönökbe, kórházakba járt, és közben az utcalányok között is igen hatékony lelkigondozói munkát végzett. A Dunántúl nem volt ismeretlen számára, hiszen 1886. szeptember 11-én, Várpalotán született. Az elemi iskola befejezése után költözött családja Budapestre. A polgári iskolát követően műtősnővérnek tanult, közben kapcsolatba került a Bethánia Szövetség tagjaival, akiknek hatására megtért, és jelentkezett a Filadelfia Diakonissza Egyletbe. A Bethesda kórházban dolgozott, mint műtősnővér, ahonnan 1908-ban távozott, és különböző kórházakban segédkezett.

1925-ben a németországi Liebenzellbe utazott, hogy németül tanuljon. Ott hallott először a mánuszi misszióról, majd eldöntötte, hogy külmissziói szolgálatra jelentkezik. Az első orvosi vizsgálat trópusi szolgálatra alkalmatlannak nyilvánította, az itthoni Magyar Leányegyesületek Missziói Bizottsága pedig inkább Törökországba küldte volna ki, ő azonban kitartott elhatározása mellett. Miután sikerült megszereznie a számára kedvező orvosi véleményt, a Magyar Missziós Szövetség küldötteként elindulhatott Pápua Új-Guineába, a külmissziói szolgálatba.

Misszionáriusként először Pitilu szigetén dolgozott, a pápuáktól ott kapta a „Misziz Doktor" nevet. Megérkezéséről így írt: „Nagyon örültünk, amikor a pálmák közé épített, virágokkal gazdagon feldíszített verandás missziói házacskát megpillantottuk. Egy pillanatra sem éreztem magam idegenül, hanem az első perctől fogva valami kibeszélhetetlen megnyugvás töltötte be a szívem, hogy ezek a feketék az én apám, anyám, fitestvéreim és nőtestvéreim" (Molnár Mária, Hét év a kannibálok földjén, Budapest, 1935). Pitilun egyedül dolgozott mintegy háromszáz pápua között, miközben rendszeresen látogatta a főszigeten, Mánuszon lévő központot és a többi szigetet: Lunos-t, Lonin-t és Pak-ot. Megtanulta a pápuák nyelvét, lefordított számukra részeket a Bibliából, illetve különféle egyházi énekeket. A bennszülötteket tanította a civilizáció hasznos ismereteire, a gyerekeknek iskolát létesített. Megfigyelte a trópusi természetet, a pápuák életmódját, szokásait - ezekről levelekben, később könyvben számolt be.

Mánuszon termékeny éveket töltött el a rászorulók testi és lelki gyógyításával, a megváltás örömhírének hiteles terjesztésével. Ennek az áldásos, testet és lelket gyógyító tevékenységnek vetett véget a japán hadsereg bevonulása, amelynek egyik alakulata a pápuák között tevékenykedő protestáns és római katolikus misszionáriusokat egy hadihajó fedélzetére hurcolta. A hajó parancsnoka a misszionáriusokban a japánok ellenségét látta, ezért a számára legegyszerűbbnek tűnő megoldást választotta: a fogvatartottakat kivégeztette, majd testüket a tengerbe dobatta. A háborús körülmények között Európába még hosszú ideig nem érkezett hír a pápuák magyar misszionáriusáról, így sokan reménykedtek abban, hogy nem esett bántódása.

Molnár Mária emléke ma is élénken él Pápua őslakossága között. Tizenöt évet töltött közöttük, ezalatt csupán egyetlen alkalommal jött haza, akkor is csak három hónapra. Beszámolt missziói tevékenységéről, földrajzi és néprajzi jellegű ismertető előadásokat tartott a pápuákról és a szigetekről. Tevékenysége nyomán több gyülekezet is alakult, Pitilun pedig még ma is az a harang hívja istentiszteletre a gyülekezet tagjait, amit a magyar reformátusok küldtek ki ottani testvéreiknek. Nagy álmát, a bennszülött protestáns leányiskolát már nem valósíthatta meg, de nevét - a síremléken kívül - a Mánusz szigetén azóta megépült iskola leánykollégiuma is viseli.

Akik személyesen ismerhették Molnár Máriát, arról számoltak be, hogy a misszionáriusnő tudatában volt, hogy akár életével is fizethet ottani szolgálatáért. Talán éppen ezért fordult ezekkel a szavakkal a kiküldő istentisztelet résztvevőihez: „Csak annyit kérek tőletek, testvéreim: imádkozzatok értem. Nem azért, hogy a tengerbe ne dobjanak, hogy az emberevők fel ne faljanak, hanem hogy mindvégig megmaradhassak hűségesen Krisztusom oldalán".

Balázs Dénes földrajztudós, világutazó, számos földrajzi ismeretterjesztő mű szerzője, külföldi útjai során eljutott Molnár Mária működési területére is, ahol felkereste azokat az embereket, akik még ismerték őt. Pápua Új-Guinea című könyvében ír erről az utazásról, amiben igen sok érdekes adalékkal szolgál a misszionáriusnő életrajzához. Találkozott olyanokkal is, akik szolgálata, személyes bizonyságtétele révén jutottak hitre, és igen sok részletet sikerült tisztáznia vértanúhaláláról is.

Molnár Mária életét egyébként számos könyv, tanulmány, újságcikk, dokumentumfilm örökítette meg. Ezek közül külön is érdemes kiemelni a Harmat Kiadó gondozásában közelmúltban megjelent, fiataloknak hasznos ismeretet nyújtó Hét tengeren át (Molnár Mária a pápuák szigetein) és a felnőtt olvasók számára íródott Gyere közénk! (Molnár Mária az Admirális-szigeteken) című könyveket. Mindkét mű szerzője Miklya-Luzsányi Mónika.

Margit István / Pécel

(Megjelent: Biblia és Gyülekezet, XXIII. évfolyam, 2011. október)

...

https://hu.wikipedia.org/wiki/Moln%C3%A1r_M%C3%A1ria_(misszion%C3%A1rius)

...