Szórakozás és a hit kapcsolata

Modern dicsőítés

Néhány év alatt oda jutottunk, hogy az a fajta modern dicsőítés, ami eleinte csak a karizmatikus pünkösdista körökre volt jellemző, mostanra csaknem minden felekezetet és missziót elért.

- pl. MEKDSZ, Timóteus Társaság, Élet Szava táborok, MERA
- pl. Liebenzell és más missziói iskolák
- pl. eddig erősen álló teológiák, Moody Bibliaiskola

vagy a John MacArthur által alapított főiskola
- A Biblia Szövetség csendesnapján is előfordult dicsőítő zene.

- De még itt a hetek résztvevői körében is azt halljuk, hogy eddig nagyrészt hűséges gyülekezetek sorban veszik be ezt a veszedelmes mérget.

Be kell látnunk, hogy a zene az egyik legfontosabb befolyásoló tényezővé lett általában a keresztyén életben és a gyülekezetekben, a feltörekvő filmek mellet. A mai hívő fiatalok, de egyre inkább az idősebb korosztály is, az ún. keresztyén filmekből meríti teológiáját. „Mindenki maga tudja, mi jó neki.” Nem ritka, hogy a hívő fiatalok többre értékelnek egy filmklubot, mint egy Bibliaórát. (pl. a Fűtő Róbert-féle filmkluboktól óva intek mindenkit).

A fiatalok felé végzett misszióban elengedhetetlennek tartják a filmeket és a dicsőítő zenét még a tradicionálisabb körök is (pl. debreceni ref. nagytemplomban rockkoncert). Mintha fémjelezne egy gyülekezetet az, hogy milyen zenei stílust képes kínálni a mai fogyasztói keresztyénségnek, különösen a fiataloknak.

Solymos Dániel

 

...

Missziós mulattatók

C. H. Spurgeon

Charles Haddon Spurgeon (1834. június 19. – 1892. január 31.)
Reformált baptista prédikátor a viktoriánus Angliából

Bűn tanyázik az Úr követőinek táborában, oly kirívóan arcátlanul, hogy a legrövidlátóbbak előtt sem maradhat észrevétlen. Az elmúlt pár év folyamán ez a bűn rendellenes mértékben növekedett meg. Úgy hatott, mint az egész tésztát megerjesztő kovász. Az ördög ritkán végez agyafúrtabb munkát, minthogy elhiteti az egyházzal, hogy missziójának része az emberek szórakoztatása – megnyerésük érdekében. A puritánok bátor evangélium-hirdetésétől az egyház fokozatosan tompította bizonyságtételét, majd rákacsintott kora frivolitásaira és mentegetni kezdte őket. Azután eltűrte jelenlétüket a falain belül. Most pedig azonosul velük a tömegek elérésének céljából.

Az első ellenvetésem, hogy a Szentírás sehol sem beszél az emberek szórakoztatásáról, mint az egyház feladatáról. Ha keresztyén cselekedet lenne, akkor miért nem szólt róla Krisztus? „Menjetek szerte a világba és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” Az üzenet teljesen világos. Megtörténhetett volna, hogy hozzáteszi: „és mulattassátok azokat, akiknek nincs gusztusa az evangéliumra”. Ilyen szavakat azonban nem találunk. Ilyesmi Jézusnak nem jutott eszébe. Nézzük csak újra: „adott némelyeket apostolokul, prófétákul, másokat pásztorokul és tanítókul a szolgálat végzésére”. Hogy kerülnek ide a mulattatók? A Szentlélek hallgat róluk. A prófétákat vajon azért üldözték, mert szórakoztatták az embereket vagy, mert a mulattatást választották? A koncerteknek nincsenek mártírjai.

Ismét mondom, a szórakoztatás kibékíthetetlen ellentmondásban áll Krisztus és apostolai életével, tanításával. Mi volt az egyház hozzáállása a világhoz? „Ti vagytok a föld sója” – nem édes cukorkája –amit a világ kiköp, és nem nyel le. Rövid és éles volt a kijelentés: „Temessék el a halottak a halottaikat”. Jézus halálosan komolyan gondolta ezt.

Krisztus sokkal népszerűbb lehetett volna – amikor tanítványait kiküldte -, ha több színpompás és kellemes elemet hoz divatba missziójában. Nem hallottam, hogy azt mondta volna: „szaladjatok ezek után az emberek után, Péter, és mondjátok meg nekik, hogy holnap más stílusú lesz az istentiszteletünk, rövid és megnyerő kis prédikációval fogunk kellemes estét rendezni az embereknek. Mondd meg nekik, hogy biztosan élvezni fogják. Siess, Péter, valahogy meg kell fognunk az embereket!” Jézus sajnálta a bűnösöket, sóhajtott és zokogott felettük, de soha nem akarta szórakoztatni őket. Az újszövetségi levelekben is hiába keresnénk bárhol az evangéliumi szórakoztatást. Azok üzenete más: „gyertek ki, maradjatok kint, maradjatok kint tisztán!” Az olyan megközelítés, ahol ezek közül valamelyik hiányzik: becsapás. A levelek szerzői feltétel nélkül megbíztak az evangéliumban, és semmilyen más fegyvert nem használtak. Miután Pétert és Jánost bebörtönözték prédikációjuk miatt, az egyház imaalkalmat tartott, de nem ezt imádkozták: „Uram, adjad a te szolgáidnak, hogy egy kis ártatlan kikapcsolódás révén, bölcsen és másoktól eltérően mutathassuk meg ezeknek az embereknek, milyen boldogok vagyunk.” Hacsak nem hagyták abba Krisztus prédikálását, nem volt idejük mulatságokat szervezni. Az üldöztetés által szétszórattak, mindenhova elmentek az evangéliumot prédikálni. „Feje tetejére állították a világot.” Ez a különbség!

Uram, tisztítsd meg Egyházadat minden rothadástól és szeméttől, amelyet az ördög varrt a nyakába, és vigyél vissza minket az apostoli módszerekhez.

Ha megvizsgáljuk, akkor azt tapasztaljuk, hogy a mulattatás missziója nem éri el a remélt eredményt. Hatása romboló a megtértek körében. Lássuk csak, hadd jöjjenek elő azok a nemtörődöm és szidalmazó emberek – akik hálásak Istennek, mert az Egyház találkozott velük félúton -, hogy beszéljenek és tegyenek bizonyságot! Hadd jöjjenek a megfáradtak, akik békességet találtak valamelyik koncerten, hogy ne hallgassanak! Hadd jöjjenek a részegesek is, akik számára a színházi szórakozás Istentől rendelt láncszem volt megtérésük folyamatában, és álljanak fel közöttünk! – Senki nincs, aki ezekre a felszólításokra jelentkezne, mert a szórakoztatás missziója nem eredményez megtérteket.

Szolgálatunk számára a legégetőbb szükség, hogy a hívő tudomány összeforrjon az elmélyült lelkiséggel, mert az egyik úgy fakad a másikból, mint gyümölcs a gyökérből. Biblikus tanításra van szükség, olyan mélyen megérettre és megéltre, hogy az tűzbe hozza az embereket.

 

...
NAGY A BOTRÁNY: DIVATBEMUTATÓ A KOLOZSVÁRI TEMPLOMBAN!

Sokaknál kiverte a biztosítékot, hogy a híres kolozsvári Farkas utcai templomban divatbemutatót tartottak!
A templomi divatbemutató miatt sokan megbotránkozásuknak adtak hangot.
Az egyházkerület közleménye szerint hétfőn Kató Béla püspök jelenlétében vitatta meg az egyházközség presbitériuma a történteket. A püspök úgy vélekedett, hogy az egyházközség elnöksége nem volt eléggé körültekintő, amikor beengedte a divatbemutatót a templomba.
Az egyházközség elnöksége nyilvánosan kért bocsánatot a presbitériumtól, amiért a testület megkérdezése nélkül döntött a rendezvény befogadásáról.
A presbitérium végül egyhangúlag elfogadta az elnökség bocsánatkérését, valamint azt, hogy amennyiben nem istentiszteleti alkalomra kérik a templomot helyszínként, az elnökségnek ki kell kérnie a presbitérium véleményét az adott eseményről.
A felújított Farkas utcai templomban november 13-án este rendeztek divatbemutatót.
Két fiatal tervező, Ovidiu Pop és Irina Voinea őszi-téli kollekcióját mutatták be mintegy 450 érdeklődő jelenlétében. Az eseményhez a zongorán kísért Simona Baltog szoprán áriái biztosítottak zenei aláfestést. Az egyházközség elnöksége már korábban is elnézést kért mindazoktól, akiket az esemény sértett, megbotránkoztatott.

Szerző: G. Lajos

 

...

Szolgálunk vagy szórakoztatunk?

C.H. Spurgeon

Egy métely kezdett beszivárogni a hitvalló keresztények soraiba, méghozzá olyan hallatlanul durva módon, hogy ezt még a legrövidlátóbbaknak is észre kell venniük. Az utóbbi évek során szélsebesen terjed el, amint a kovász hatására az egész tészta az utolsó részéig kovászossá válik. A Sátán ritkán szedi rá ravaszabbul a gyülekezeteket, mint azzal, hogy a megbízásuk: szórakozást felkínálni az embereknek azok megnyerése céljából. Az egyház bizonyságai egyre inkább ellaposodtak. A puritánok még kerekebben fogalmaztak. Az emberek érdektelenek lettek, és a világi befolyásokat nem vették már oly tragikusan. Nemsokára ezeket a gyülekezetek peremén tolerálni kezdték. Ma már hivatalosan alkalmazzák, úgy érvelve, hogy így nagyobb tömegeket érhetnek el.

Ellenvetésként először is: az Írásból sehol sem olvasható ki, hogy a keresztyén közösség feladatai közé tartozna az embereknek szórakoztatást kínálni. Amennyiben ez is hozzátartozna a szellemi tevékenységhez, akkor ezt Krisztus nem említette volna? Ő ezt mondotta: „Menjetek el szerte a világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Mk 16,15). Ez eléggé érthető. Éppen ilyen érthető lett volna, ha ehhez még hozzáfűzte volna: „És azoknak, akik az evangéliumot nem kellő érdeklődéssel fogadják, ajánljatok fel szórakozást.” De ilyen szavakat sehol sem találunk. Úgy tűnik, hogy ilyesmire nem is gondolt. Vegyünk egy másik igehelyet: „És Ő adott némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére” (Ef 4,11-12). Hová soroljuk be a mókamestereket? A Szent Lélek nem említi őket. Azért üldözték a prófétákat, mert megnevettették az embereket, avagy mert vonakodtak ettől?

Másodszor: a szórakoztatás felkínálása közvetlen ellentétben áll Krisztus tanításával és életével, és mindegyik apostoléval. Mi volt a gyülekezet pozíciója a világgal szemben? „Ti vagytok a Föld sója” (Mt 5,13), nem pedig vattacukorja! A sót elutasítják, (örömmel) le sem nyelik. Rövid és kemény volt a kijelentés: „Hagyd a halottakra, hogy eltemessék halottaikat!” (Mt 8,22). Jézus ezt szent komolysággal értette! Ha Krisztus több, vidámabb és kellemesebb elemet épített volna be prédikációjába, akkor az nem ártott volna népszerűségének (a Jn 6,60-69-ben olvasható esetnél). Arról nem olvastam, hogy ezt mondta volna: „Szaladj utánuk Péter, és mondd nekik, hogy holnaptól egészen új stílusban tartunk istentiszteletet, attraktív módon, rövid prédikációval. A népnek egy kellemes estét fogunk szerezni. Mondd el nekik, hogy biztosan igen jól fogják érezni magukat. Gyorsan Péter, nekünk az embereket valahogy ide kell gyűjtenünk!”

Jézus könyörületes volt a bűnösökhöz, sírt miattuk, de szórakoztatni sohasem próbálta őket. Hiába is keresgélünk az újszövetségi levelekben vagy az evangéliumokban szórakozás után. Az üzenet így hangzik: „Gyertek ki (a világból), maradjatok kívül, és tartsátok tőle tisztán magatokat!”

Az első keresztyének végtelen bizalommal voltak az evangélium iránt, és nem volt szükségük más fegyverre. Miután Pétert és Jánost nyilvános prédikációik miatt elfogták, a gyülekezet imára gyűlt össze (ApCsel 4). De könyörgésük nem így szólt: „Uram, add meg a Te szolgáidnak, hogy ártatlan és bölcsen átgondolt szórakozás által megmutathassuk ezeknek az embereknek, hogy mi keresztyének mily boldog, jó kedélyű nép vagyunk.” Ők nem hagytak fel azzal, hogy Krisztust hirdessék; nem volt idejük szórakoztató műsorokat szervezni. Az üldözéstől szétszóratva mindenhová elmentek, és hirdették, prédikálták az evangéliumot. Feje tetejére állították a világot.

Ez a különbség közöttük és közöttünk, mai keresztyének között. „Óh, Urunk, tisztítsd meg a gyülekezetet minden restségtől és badarságtól, amivel az Ördög terhelte meg őket, és vezess minket vissza az apostolok módszereihez!”

És végül: a keresztyén szórakoztatás célját téveszti. Az új megtérők között hatalmas károkat okoz. Hagyd csak, hogy a gondtalanok és gúnyolódók megköszönjék Istennek, hogy az egyház eléjük ment félútig, hogy felálljanak, és bizonyságot tegyenek. A szórakoztatással egybekötött evangelizáció senkit sem indít valódi megtérésre.
Amire ma szükségünk van, az a hittel végzett tanulmányok (Isten Igéjének tanulmányozása) komoly lelki élettel egybekötve, amelyből egyik hajt ki a másik után, mint gyümölcs a gyökérről. Biblikus oktatásra és irányításra van szükségünk, amely értelmünket és szívünket oly módon érinti meg, hogy attól lángra lobbanjunk.”

C.H. Spurgeon (1832-1892)

 

 

 

...

Increase Mather (1639–1723)

II. FEJEZET – A kockajátékok, kártyázás és más hasonló játékok ellen

– 1687 –

Ez a fejezet a szerencsejáték céljára történő sorsolás használata és visszaélése ellen tanúskodik, bemutatva számos olyan időtöltés bűnös pogányságát, amelyeket ma már az emberek ártatlannak tartanak.

II. FEJEZET – A kockajátékok, kártyázás és más hasonló játékok ellen

Hogy a legbiztonságosabb dolog teljesen tartózkodni tőlük. A bennük megtalálható sorsolás ugyanis kétségessé teszi törvényességüket. Kiemelkedően tanult teológusok is bűnösnek ítélték meg azokat a természetük miatt. Rossz hírnév övezi azokat. Titkos átkozottság kíséri őket. Botránkozást keltenek. Kétségtelenül törvényes dolog tartózkodni tőlük. Ahogyan ezeket a játékokat általában játsszák, bizonyos, hogy súlyos gonoszságot jelentenek Isten szemében. A pénzért való játéknak gonoszságát és az értékes időnek efféle hiábavalóságokra való pazarlásának bűnét jelenti.

Ami a szerencse- és sorsjátékokat illeti, mint amilyen például a kockázás és a kártyázás, valamint a különféle táblajátékok is, ezekről nagy teológusok (ahogy később megmutatjuk) úgy vélik, hogy természetük szerint törvényellenesek. Mások azt feltételezik, hogy ha a szórakozásokra vonatkozó alapvető szabályokat megfelelően betartanák – mint amelyek az időre, mértékre, módra és célra vonatkoznak –, akkor ezek bűnelkövetés nélkül játszhatók lennének. Mi itt két dolgot állíthatunk: 1. A legjobb és legbiztonságosabb dolog teljesen tartózkodni az említett játékoktól. 2. Ahogyan azokat általában gyakorolják, úgy számos vétek és Isten elleni kísértés rejlik bennük. Mindkettőt igyekszem itt az alábbiakban bebizonyítani.

Első állításom az, hogy a legjobb és legbiztonságosabb elkerülni minden ilyen játékot; és ennek az alábbi okai vannak:

1. Valóban súlyos az az érv, melyet teológusok is általában felhoznak, miszerint a kifogásolt játékokban jelen lévő sorsolási [lottóhúzási] cselekmény megsérti a harmadik parancsolatot, és így önmagukban is törvénytelenekké válnak. Elismerem, hogy néhány efféle játékban keveredik művészet az ügyességgel; ennek ellenére megtalálható bennük egy sorsolási esemény is. Márpedig a sorsolás komoly dolog, amellyel nem szabad játszadoznunk; az Írás nemcsak a rendkívüli jellegű sorsolásokról mondja, hanem általánosságban a sorsvetésről is, hogy „az Úrtól vagyon pedig azoknak minden ítéletek.” (Péld. 16:33). Tehát amikor a sorsot vetik, Isten ítélkezik. A sors (ahogyan Cartwright [In locum] megjegyzi) Isten helytartója, aki a világ Bírája, és akinek gondviseléséhez folyamodunk egy kérdés eldöntésekor. Perkins (aki rendkívül világos és pontos ítélőképességgel rendelkezett) jól megfigyelte [Cases of Consciences, p. 163.], hogy a sorsvetésben négy dolog van: „Az első egy véletlenszerű cselekedet, amit az ember hajt végre, például egy kocka elvetése. A második ezen cselekedetnek alkalmazása egy adott kérdés eldöntésére, amelynek lezárása a békességet és a jó rendet szolgálja. A harmadik annak az elismerése, hogy Isten szuverén Bíró, aki eldönti és rendezi mindazon dolgokat, amelyeket más módon nem lehetett meghatározni. A negyedik a könyörgés, hogy Isten a sorsvetés kimenetelét rendelése szerint irányítsa.” Ezekből a megfontolásokból komoly és nagy teológusok minden játékos által elvégzett sorsolást törvénytelennek tartottak. Sem szavakkal, sem tettekkel nem szabad Isten nevét segítségül hívni, és az Ő gondviseléséhez folyamodni akármilyen jelentéktelen alkalommal. Ahogyan az eskü és az ima is megszentségteleníttetik, ha komolytalan módon élnek vele, ugyanígy a sorsvetés is. Egy igen méltó személy [Morton Against the Gaming Humour, p. 14.] jól fogalmaz erről, amikor így szól: „Micsoda utálatos dolog lenne egy keresztyén számára, ha egy szószéket, úrvacsorai asztalt vagy egy keresztelőmedencét egy színpadra helyeznének, vagy ha istentiszteleti mozzanatokat színészek utánoznák? És ez nem sokkal jobb annál, mint amikor az emberek játékból Istenhez folyamodnak, vagy szórakozásból sorsot vetnek.” Míg egyesek azt állították, hogy a sorsvetés a legalkalmasabb mód a jelentéktelen ügyek eldöntésére, ez a kijelentés minden alapot nélkülöz. A Szentírásban soha nem találunk példát arra, hogy sorsvetést egyéb dologra használtak volna, mint nagy jelentőséggel bírókra – akár önmagukban, akár azok következménye miatt. Néha, amikor maga a dolog nem volt nagy jelentőségű, a végtelen viták és viszályok elkerülése érdekében is a sorsvetést használták az Úr népe között a régi időkben (3Móz. 27:32; Péld. 18:18.), de soha nem szórakozás céljából. Még a pogányok is úgy gondolták, hogy van valami „isteni” dolog a sorshúzásban, ahogy ez Jónás 1:7-ben is megmutatkozik. Úgy hitték, hogy valamely istenség vagy numen irányítja a sorsot, amit (mivel nem ismerték az igaz Istent) babonásan a Szerencsének tulajdonítottak. Vajon nem éppen így beszélnek ma is a játékosok? Azt mondják: „Megpróbálom a szerencsémet.”, vagy hogy „Rossz szerencsém volt, a szerencse ellenem volt”, és hasonló pogány kifejezéseket használnak, amelyekkel mégis elismerik a véletlen dolgoknak irányítóját. Ez vagy Isten, és akkor az ügy eldőlt; vagy egy jó angyal irányítása, vagy egy gonosz angyal befolyása, amihez sem folyamodni nem akarnak, sem magukat alávetni nem akarják. Aki a sorsvetéssel él, a természetnél vagy művészetnél egy teljesen magasabbrendűbb hatalomra bízza ügyét – és így Istenre. De ezt nem szabad játékból, könnyelmű módon megtennünk.

2. Ezek olyan gyakorlatok, amelyeket kiváló, tanult teológusok és Isten azon szent szolgái, akik a leginkább ismerői az Igazságnak, bűnösnek tartottak, és szerintük a legjobb és legbiztonságosabb dolog tartózkodni ezektől. De ez igaz az érintett játékokra is. Tudom, hogy a pápista kazuiszták (akik erkölcsi kérdésekben éppúgy, mint hit dolgában, sokszor romlottak) jogszerűnek tartják a kifogásolt játékokat. Így Tolet, A Lapide, Delrio és mások. Mégis a pápisták azok, akik nem engedélyezik az ilyen játékokat egyházi személyek számára. Egyikük, [Ignatius Lopez], azt állítja, hogy halálos bűn, ha egy pap kártyázik vagy kockázik. Több zsinat is exkommunikációt érdemlő bűnnek minősítette, ha egy pap ezekkel a játékokkal tölti idejét, vagy akár csak jelen van azokon. Nemcsak a kánonjog, hanem a régi polgári törvények is megbélyegezték ezeket. Az ókoriak között nagy szigorral ítélték el, különösen [Lib. 3. Cap. 11.] Clemens Alexandrinus, [Homil. 6. in Mat.] Khrüszosztomosz, [Epist. de Aleatoribus.] Ciprián, [De Tobia. p. 590.] Ambrus, [Epist. 119.] Ágoston. Ami a nagy reformátorainkat illeti, ők általánosságban kárhoztatták az efféle játékokat, mint önmagukban is törvényteleneket. Így Martyr, Gaulter, Rivet, Tassin és Danaeus, aki egy tanult értekezést is írt e tárgyról. A holland és francia református lelkészek általában elítélték ezeket a játékokat, és így tesznek az angol teológusaink is: különösen Mr. Cartwright, Mr. Perkins, Dr. Ames, Mr. Fenner, Mr. Easty, Mr. Dod. Sőt, két püspök is tanúságot tett ellenük, Babington püspök és Downham püspök is. Ami pedig Dr. Hammondot illeti, akinek számos nézete és néhány, nagy jelentőségű tanítása igen romlott, ezen szórakozások jogossága melletti érveit nem tartom említésre méltónak; és nem is tudok felidézni kettőnél több jelentős protestáns tanítót sem, akik komolyabb védelmet írtak volna az ilyen játékokról. [In casibus lib. 4. c. 4. Casu 10.] Balduinus (egy lutheránus kazuiszta) az, aki mentegeti őket. Emellett a sokat tanult Gataker az, aki többet fáradozott e játékok közömbösségének bizonyításán, mint bárki más, akit csak ismerek. De ezt az értekezést fiatalabb éveiben írta, és arra megfelelő választ írt Mr. Balmford, valamint tudományosan cáfolta Voetius is. Sőt, maga Mr. Gataker is, miután mindent elmondott, amit csak tudott, végül azt kívánta [Gataker of Lots, p. 267.], hogy az emberek kegyes megfontolásból inkább hagyják el ezeket a játékokat, mivel oly sok visszaélés történik velük, és sokan kétségbe vonják mindezeknek a jogosságát.

3. A legjobb és legbiztonságosabb tartózkodni mindenfajta rossz hírű tevékenységtől. Az apostoli szabály így szól: „a mellyek jó hírűek, és ha mi jóság, és ha valami dicséret, azokról gondolkodjatok.” (Fil 4:8) Ez azt mutatja, hogy a hírhedt vagy rossz hírben álló dolgokat gondosan kerülni kell. De ilyenek a kifogásolt játékok is. A szatíraíró a kockát „Alea turpis” (szégyenteljes szerencsejáték) néven emlegeti. Az orátor pedig Catalinát és Antoniust azzal bélyegzi meg, hogy kockázással töltötték idejüket. Az erényes emberek általában elkerülik ezeket, mint gonosz és hírhedt dolgokat. Vajon nem minősülnek-e ezek a játékok hírhedtnek, amikor minden inasszerződésben szokásos kitétel, hogy: „Kártyával, kockával vagy bármely más törvénytelen és tiltott játékkal nem játszhat.”

4. Sokan megfigyelték, hogy ezekhez a játékokhoz valamiféle titokzatos megátkozottság is vele társul. Ezért van az, hogy ha valaki csak egy kicsit is hozzászokik, többé már nem fog tudni mértéket tartani. Olyannyira [V. Gage survey of West Indies. p. 282, 283. ed. 3.] elbűvöli a játék szenvedélye, hogy inkább elveszíti barátait, megbecsülését, vagyonát és minden más kívánatos dolgot, minthogy abbahagyja a kártyázást. Végtelen sok gonoszság és nyomorúság fakadt már ebből a keserű gyökérből. Így azt a fát, amelyen ennyi romlott gyümölcs terem, joggal gyanúsítják azzal a váddal, hogy az nem lehet jó. [Bern] „Non facile adducar licitum consentire, quod tot parturit illicita,” vagyis „Nem könnyen fogadom el törvényesnek azt, ami oly sok törvénytelen dolgot szül.” Ezért a legjobb és legbiztonságosabb dolog nem foglalatoskodni bennük.

5. Ha semmi más nem mondható el, csak az, hogy az efféle játékok törvényessége kétséges, már az is elegendőnek kell lenni arra, hogy bölcs emberek tartózkodjanak tőlük. Tegyük fel, hogy nem lehet egyértelműen bebizonyítani, hogy ezek önmagukban és természetüknél fogva bűnös tevékenységek; mégis, ha a kérdés vitatható, a legjobb és legbiztonságosabb távol maradni tőlük. Biztos vagyok benne, hogy semmi bűn nincs abban, ha valaki nem játszik kártyával vagy kockával. És amíg más olyan szórakozások is bőséggel akadnak, amelyek törvényessége nem kétséges, a legjobb dolog teljesen elhagyni a kétségeseket, és másokat választani helyettük. Ezek igazolják az általam először megfogalmazott állítást. A második kijelentésem pedig az, hogy a kifogásolt játékok, ahogyan azokat általában gyakorolják, kétségtelenül vétkesek és megsértik Istent.

1. Általános dolog, hogy az ilyen játékosok eljátsszák vagyonukat, vagy más emberek vagyonát szerzik meg ilyen módon, ami mindkét esetben rendkívül bűnös dolog. Ha Isten vagyont ajándékozott valakinek, amelyhez ő törvényesen jutott hozzá, most pedig az illető kérdésessé teszi, hogy ez a vagyon az övé marad-e vagy másé lesz, és ezt a vitát kártyák keverésével vagy kockadobással döntik el, akkor méltatlan módon visszaél Isten gondviselésével, és így megszegi a harmadik parancsolatot. Ez egyben a nyolcadik parancsolat megszegése is, méghozzá igen súlyos mértékben. Más ember vagyonát áron alul megszerezni igazságtalanság és lopás, ami világosan szembemegy az igazságosság törvényével – mennyivel inkább az, ha valaki elveszi más pénzét, és semmit sem ad cserébe? Ez egy égbe kiáltó bűn! Ki merne Istenhez imádkozni, hogy áldja meg az ilyen módon szerzett vagyonát? Bizonyos, hogy a szent Isten, aki gyűlöli az égőáldozatért elkövetett rablást, nem hagyja büntetlenül, ha valaki ilyen úton veszi fel hiába az ő nevét; holott vagyonunk gyarapításának minden törvényes módját imádsággal kell kísérnünk. A derék és igazán vallásos úriember, John Bruen (lásd életét Mr. Clark könyvében, 91. oldalon) szokta mondani, hogy ezek a játékosok és tolvajok egyazon társasághoz tartoznak, és minél ravaszabb valaki e mutatványban, annál gonoszabb is. Egy későbbi író is megjegyzi, hogy a játékkal szerzett pénz olyan, mint azoknak a vagyona, akik pestisben haltak meg, amely általában magával hozza a dögvészt is. Aki akár csak egy keveset is hozzátenne vagyonához azáltal, hogy ilyen igazságtalan módokon másoktól pénzt szerezne, talán hamarosan ráébred majd, hogy az a kevés olyan lesz számára, mint a moly, amely felemészti, és Isten titkos átka nyugszik majd mindenen, amit birtokol. „Ki gazdagságot gyűjt, és nem igazán, az ő napjainak közepiben elhagyja azt, és az ő halálának órájában bolond lészen.” (Jer. 17:11.) Őszintén tanácsolom mindazoknak, akik csak tehetik, hogy adják vissza igazságtalanul szerzett javaikat, ha valóban kívánják Isten kegyelmét és bocsánatát, akivel szemben ők súlyosan vétkeztek. Ismeretes és általánosan elfogadott Ágoston mondása: „Non tollitur peccatum, nisi restituatur ablatum.” Aki igazságtalanul vett el más tulajdonából bármit, annak nincs oka arra számítani, hogy bűne bocsánatot nyer, amíg csak megtehetné, de mégsem szolgáltatja vissza a jogtalanul elvett javait a megkárosítottnak.

2. Ezekben a hiábavaló és nyomasztó játékokban rengeteg értékes idő kárba vész (ami többet ér, mint minden emberi vagyon). Egy keresztyén ember számára a szórakozás nagyon is megengedett, sőt, bizonyos esetekben kötelesség is lehet, de annyi időt elvesztegetni bármilyen szórakozásban, még ha az önmagában ártatlan és dicséretes is, mint amennyit a játékosok kártyázással, kockázással és táblás játékoknál töltenek el, rettenetesen bűnös dolog. Minden ember örökkévaló állapota a túlvilágban azon áll, hogyan használta fel idejét itt. Milyen szomorú lesz mindazoknak a számadása az Isten Fia előtt az utolsó napon, akik életük jelentős részét, amelyet az örökkévalóságra való felkészüléssel kellett volna tölteniük, semmi mással nem töltötték, csak tétlenséggel és játékokkal! Mi lehet ennél ellentétesebb az isteni paranccsal: „Áron is megvegyétek az alkalmatosságot: mert a napok gonoszok.”

 

...

 

Ne igazodjatok e világhoz!”

„Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” Róma 12, 1-2



Kedves testvérek!

Mostani csendesnapunk témája: A keresztyének és a tánc. Nem a táncról akarunk beszélni önmagában, hanem inkább arról, hogy a hívő embernek hogyan kell a tánchoz viszonyulnia a Biblia tanítása szerint. A felolvasott igeszakaszból ugyan semmit sem hallunk a táncról, de a táncról való látásunkat mindenképpen helyes irányba tereli. Mindenképpen iránymutatók ezek az igeversek, s az adott témában való helyes hozzáállásunk kiindulópontjai lehetnek.

Vannak hívő emberek, akik azt mondják, hogy konkrét bibliai tiltás híján nincs a tánccal semmi probléma. Nincs azzal semmi gond, ez még belefér, táncolhat a hívő ember mindenféle körülmények között, mindenféle helyzetben. Olyanok is vannak, akik az ellenkező álláspontot képviselik. Szerintük probléma van a tánccal, de amikor igeileg kell megalapozniuk, akkor elbizonytalanodnak. Valamiképpen érzik, hogy Isten igéjével szemben áll sokféle szempontból, de amikor igeileg kell megalapozni, nem igazán tudják, hogy honnan induljanak el. A következő szolgálat majd részletesen szól az igei tanításról. Én, amint említettem, a mi Urunk igéje iránymutatásáról szeretnék szólni.

Többször szó esett már arról, hogy Isten igéje nem egy szabálylistát tár elénk. Isten igéjében nem azt találjuk, hogy ezt és ezt szabad csinálni a keresztyén embernek, ezt és ezt pedig nem szabad csinálni. Nem ad listát, ami az élet minden részletkérdésére kitér, amit csak előveszünk, és rögtön tudjuk, hogy mit kell tenni. Az ige nem így tanít minket. Urunk nem akar bennünket a hitben kiskorúnak megtartani. Nagykorúságra akar nevelni. A nagykorúságnak egyik fontos jellemzője, amit az igénk így mond: „Hogy megismerjétek mi az ő akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” A mi Urunk azt akarja, hogy az Ő gyermekei eszerint haladjanak, folyamatosan eszerint fejlődjenek, hogy egyre jobban meg tudják ítélni, hogy mi az Isten akarata…

Ahhoz, hogy ezen az úton haladni tudjunk, Istennek igéje mindig alapelveket tár elénk. Ezeket az alapelveket figyelembe véve fogunk tudni helyesen cselekedni, helyesen dönteni és olyan lépéseket tenni, melyek az Isten dicsőségét szolgálják. A kérdés mindig az, hogy mennyire szoktuk mi komolyan venni ezeket az alapelveket? Amikor Isten igéje valamit leszögez és megalapoz, akkor mennyire vesszük komolyan? Mennyire szoktunk ennek engedni? Vagy inkább ebből engedünk? És engedünk a világ által diktált dolgoknak? Vagy az azok által diktált dolgoknak, akik magukat bár hívőnek, keresztyénnek mondják, mégis eltérnek Isten igéjének a tanításától?

A Római levél tizenkettedik részével nagy etikai, gyakorlati hitbeli kérdések kezdődnek, és ezeknek a bevezető versei a felolvasott igék. Így is mondhatnánk, hogy ez az alapvetése mindannak, amit az apostol a következőkben elénk tár. De attól függetlenül, hogy itt egy alapvetést találunk, konkrét üzenetet és konkrét tanítást is kapunk ezekből az igékből. Nézzük ezeket így. Az ige itt felszólít bennünket.

Először nézzük meg, hogy mire alapul ez a felszólítás, aztán pedig azt, hogy ahhoz igazodjunk, amire felszólít. Három dologra szólít fel. Az első, hogy szánjuk oda a mi testünket. A másodikban egy tiltás is van: „ne igazodjatok a világhoz”. A harmadik felszólítás így hangzik: „változzatok meg!”. Ha ezeket komolyan vesszük, akkor a mai témánkban is helyes álláspontra fogunk jutni.

Mire alapul az apostol felszólítása? Pál midig megalapozza a felszólítását, hogy azok, akik olvassák ezeket az igéket lássák annak komolyságát, ami ezek után következni fog. „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim.” Ilyen Pálnak a felszólítása. Ez a „kérlek” egyszerre fejez ki esedezést és egyszerre tekintéllyel való felszólítást. Pál leveleiben gyakran találunk ilyet, szinte mindig így vezeti be a mondanivalóját, amikor tanít az Isten útjáról. A kérés és a tekintély, mindig egyensúlyban volt Pálnál. Az egyik a módját jelenti, a másik a határozottságot és a komolyságot. Ha Pál kér, és nem megparancsol valamit, az nem jelenti azt, hogy az nem kötelező. Testvéreinek szólítja meg a rómaiakat, s így nem érzéketlenül közeledik hozzájuk. Nem úgy közeledik hozzájuk, hogy számára közömbös, hogy kikről lenne szó, hanem szereti őket és fontos, hogy ezt a megszólításában is érezzék.
A „tehát” kötőszó is jelzi, hogy itt komoly dolgokról lesz szó. Utána az Isten irgalmára utal az apostol. Így kéri a testvéreket, hogy az Isten irgalmára mutat rá. Érdemes megnézni, hogy az irgalom az eredeti görög szövegben többes számban van. Ez nem véletlen, hogy az irgalmat többes számban írja. Magyarul ezt nem mondjuk többes számban, de mégis ezt kell érteni alatta. Sokféle megnyilvánulása van az Isten kegyelmének, és sokféle megnyilvánulását tapasztalhattuk mi a mi életünkben. Csak gondoljunk bele a mindennapjainkban, hányféle módon tapasztaljuk Isten irgalmát, hányféle módon mutatta meg az Ő kegyelmét. Azon túl, hogy Jézus Krisztusban a leghatalmasabb módon megmutatta. A Római levél első felében is erről az irgalomról beszél: bűnbocsánatot adott, megigazulást, új életet. Népévé tette őket. Még a kilences részben is, ahol nagyon kemény dolgokat olvashatunk, ott is az van, hogy „nem azé, aki akarja, nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” Azé az Istené, aki irgalmat gyakorol az övéi felé. Jó ezt nekünk komolyan venni, a mai témánkhoz is így közeledni. Lássuk meg, hogy mit tett Isten érettünk Jézus Krisztusban. Semmi nem ösztönzi jobban a hívőt a szent életben, mint az, hogy efölött újra és újra elcsendesedik. „Csak az Úrnak nagy kegyelme, hogy még nincsen végünk.” Igazából akkor látjuk meg, ha komolyan vesszük a méltatlan és nyomorult voltunkat, hogy Isten ilyeneken könyörült meg, ilyeneket szabadított meg. Jó, ha ebben tudunk növekedni. Az a szó, ami jelenti a kegyelmet, az egyben jelent hálát is. Ez is abból fakad. Milyen szépen összekapcsolódik a kegyelem és a hála. Olyan jó lenne, ha ez a hívő ember életében is ilyen szépen összekapcsolódna. Isten kegyelmet gyakorolt felém, én pedig hálából neki szentelem magamat teljesen.

Így egészen más fénybe kerülnek a mindennapok kérdései, hogy hogyan is kell azokhoz hozzáállnom. Már nem azt fogom nézni, hogy mi a jó nekem, mi lenne a tetszetős nekem, hanem azt, hogy mi az, ami Istennek tetsző, mert én hálából úgy szeretnék cselekedni. Kegyelem és hála.

Fontos azt is látnunk, hogy Isten irgalma nem a bűnt nézi el és nem a vétkezésre bátorít: „vétkezzünk, mert Isten úgy is irgalmas és majd megbocsát”, hanem éppen ellenkezőleg, az irgalom a helyes, istenfélő élet forrása és alapja az életünkben. Ha Isten akarata szerint akarunk élni, vajon ezt vesszük alapul: „Uram, köszönöm, hogy könyörültél rajtam”?! Mielőtt bármit teszel, nézd meg, hogy mit tett az Isten irgalma veled. Azt látva cselekedj. Ha ezt őszintén és komolyan teszed, akkor fogod látni a különbséget aközött, hogy mi az, ami a te kedved szerint való és mi az, ami az Isten kedve szerint való.

Az Isten irgalmára utal Pál, erre figyelmezteti őket, és így jönnek a kérések és a felszólítások.
Szánják oda a testüket Istennek okos istentiszteletként.
Tudjuk, hogy a mai témánkban ez mennyire fontos. A tánc elsősorban a mi testünkhöz kapcsolódik – mint ahogy sok minden más ebben a világban… Nem véletlenül ezt kéri az apostol először. „Élő és szent áldozatul” – mondja az ige. Pál rögtön utal arra, hogy Isten népe papi nép. Olyan nép, akinek áldozatot kell bemutatni az Istennek. Péter apostolnál is ezt olvassuk, hogy szent papsággá kell felépülnünk, akik lelki áldozatot mutatnak be az Istennek. (1 Péter 2).

Hálából szánjuk oda a testünket Istennek. Ez azt jelenti, hogy a mi testünk fölött nem mi rendelkezünk. Az nem a miénk, az a Szentlélek temploma. A testünkkel is dicsőíteni kell a mi Urunkat.

„Élő és szent áldozatul”. Mind a kettő nagyon fontos. Élő áldozat, ami meglátszik, ami aktív cselekedetekben nyilvánul meg, nyilvánvaló mindenki számára. A szent pedig arra utal, hogy tiszta és Istennek tetsző. Az Ószövetségben sem lehetett bármilyen áldozatot bemutatni az Istennek. Az állatnak, ami az oltárra került, hibátlannak kellett lenni.

„Okos istentiszteletként.” Valaki úgy fordítja ezt a szót, hogy lelki istentiszteletként. Mind a kettő üzenetet tartalmaz és helyes. Az első, az okos, az értelmes, arra utal, hogy Isten irgalmára az egyedüli értelmes válasz az, hogy a mi testünket teljes egészében odaszánjuk. Gondoljunk a mi Megváltónkra, Ő nem félig váltott meg minket… A lelki istentisztelet is helyes. Péter is ilyenekről beszél, hogy lelki áldozatokat mutassatok be. Ez azt jelenti, hogy Isten tőlünk nem valami külső vallásos cselekedetet vár, nem ceremoniális szolgálatot vár, hanem életvitelt, életgyakorlatot. Ezt az áldozatot a mindennapi életben kell bemutatni. Valaki a templomból kijövet mondta egyszer, hogy vége van az istentiszteletnek. A szomszédja azt mondta erre, hogy nincs vége, hanem most kezdődik vagy folytatódik. Amit megtanultunk és megértettünk, azt a mindennapi életben kell gyakorlattá, valósággá tenni. A csupán belső, elvont, misztikus istentisztelet sohasem tetszik az Istennek. A testünk által végzett cselekedetek a fontosak. Ha a testünket odaszántuk Istennek, akkor az élet minden területén arra törekszünk, hogy mi az ő kedvére legyünk. Isten számára fontosak a testünk által végzett cselekedetek, hogy azok őt dicsőítsék, hogy azok ne mást dicsőítsenek. Ez azt jelenti, hogy a mi helytelen cselekedeteinket meg kell ölni. Mindazt, ami az óemberi természetünkből fakad. Hiszen hol máshol mutatkozhat meg igazán Isten gyermekeinek a szentsége, mint a testünk mindennapi cselekedeteiben. Ott fogják látni, hogyan cselekszünk, élünk, viselkedünk. Ott látszik meg, hogy mennyire az Úrra figyelünk. Hová megy a mi lábunk, hogyan szól a mi ajkunk, mit tesz a mi kezünk, mit hall meg a fülünk vagy éppen mit lát meg a szemünk. „Szánjátok oda a ti testeteket…” Hol tartunk ezen a téren? Mennyire vagyunk ebben buzgók vagy egyáltalán mennyire vagyunk hajlandók ezek megtételére? Isten igéje felszólít erre.

„Ne igazodjatok ehhez a világhoz!” Ez a második felszólítása az igének. Ez azt jelenti, hogy a keresztyén nem alkalmazkodik a világhoz. Nem a világ határozza meg. Még akkor sem, ha ebben a világban él. Talán egyszerűnek és logikusnak tűnne, hogy ha itt élünk ebben a világban, akkor nekünk igazodni kell. Nagyon gyakran ezt a felfogást képviselik a hívők közül is sokan, hogy azért bizonyos esetekben alkalmazkodni kell, fel kell adni az igének a tanítását, nem kell azt azért, olyan komolyan venni. Pál azt mondja erre: „Ne igazodjatok ehhez a világhoz!” Ez a felszólítás végigvonul az egész Biblián. Csak nézzük meg Isten népét az Ószövetségben. Isten hányszor mondja Izráelnek, hogy ti ne olyanok legyetek, mint a többi népek!? Ti ne vágyjatok vissza Egyiptomba, ti ne vágyjatok azokra a dolgokra, amik ott voltak, azokra sem, amit a kánaáni népek képviseltek, ti ne igazodjatok hozzájuk. Ne akarjatok hasonlítani a körülöttetek lévőkre! Hanem a körülöttetek lévők között világítsatok. Isten népének az Ószövetségben is az volt a feladata, hogy meghirdesse Isten hatalmát. Szomorú azt látni, hogy sokszor az Isten népe alkalmazkodott. Nagyon sokszor volt megkísérthető ezekkel a dolgokkal.
„Ne igazodjatok ehhez a világhoz.” Ez azt jelenti, hogy ne alkalmazkodjatok a körülöttetek lévő kultúrához, azokhoz a dolgokhoz, amelyek ellentétesek az Isten kijelentésével. Tehát nem az Isten kijelentéséből fakadnak. Nem az Isten igéjén alapulnak, hanem a bűnös természetből fakadnak.

Amikor felszólít erre az apostol, itt egy olyan igealak szerepel az eredeti szövegben, ami folyamatosságot jelent. Erre mindig figyeljünk, hiszen mi nem afelé haladunk, hogy egy idő után kimegyünk ebből a világból és akkor már nem lesz semmi, ami kísértsen bennünket, hanem egész életünkben itt kell, hogy legyünk ebben a világban. Isten igéje pont arról tanít bennünket, hogy minél tovább haladunk a hit útján, a Sátán egyre nagyobb erővel fog támadni. Ahogy haladunk az utolsó nap felé, a világ is egyre nagyobb kívánsággal fog elénk állani és fog kísérteni bennünket. Folyamatosan ilyen magatartásra van szükség: „Ne igazodjatok e világhoz”. Ez azt jelenti, hogy a világot el kell utasítani.

Tudjuk azt, hogy az ember mindig szeret utánozni valamit. Általában olyan az ember, hogy szeret követni valamit vagy valakit. Meg lehet vizsgálni a saját magunk életében is. Mindenkinek van valamilyen példaképe. Mindenkinek van valamilyen elképzelése, hogy akarja az ő életét berendezni, alakítani. Igazából csak két lehetőség van az ember számára. Vagy a világ után megy, és a világhoz igazodik, vagy Krisztushoz igazodik. Pál az utóbbira buzdít bennünket. Ne vegyük át a világ külső és tűnő divatját. Azt mondja Pál, hogy „e világhoz”. Ezzel arra utal, hogy ez a világ el fog múlni. Ha mi ehhez a világhoz igazodunk, akkor olyan dolgokhoz igazodunk, amelyek el fognak múlni, amelyek megsemmisülnek. Ellenben Isten beszéde örökre megmarad. Hogyan vagyunk ezekkel a dolgokkal? Vizsgáljuk meg a mi életünket, hogy hányszor igazodtunk ehhez a világhoz? Hányszor adjuk fel Isten igéjének a tanítását a világ kedvéért? Még apró dolgokban is. Vigyük ezeket a dolgokat a mi Urunk elé és kérjük, hogy mi tudjunk nemet mondani erre a világra.

Változzatok meg! „Változzatok meg értelmetek megújulásával…” A hívő embernek ez legyen jelszava: mindennap változnom kell! Mi felé kell változnom? Hogy egyre hasonlóbb legyek Krisztushoz. Érdekes szót használ az eredetiben: a metamorfó kifejezést. Magyar használatban is hallhatjuk, ez a metamorfózis, ami átváltozást, teljes átváltozást jelent. Csak itt és a Korinthusi levélben találjuk, ahol Pál szintén erre utal. Az evangéliumokban találhatjuk még ezt a szót, amikor Jézusnak az átváltozásáról, megdicsőüléséről, színeváltozásáról olvashatunk. Ott is ez a szó szerepel. Ha ezt így együtt nézzük, akkor láthatjuk, hogy a mi átváltozásunknak is abba az irányba kell történni, Jézus felé. Ott láthatták a tanítványok a Megdicsőülés hegyén Jézus átváltozását. Ott nem értik, de Jézus megmondja nekik, hogy majd a feltámadás után meg fogják érteni. És meg is értették.
Pál is megértette, hogy alapvető jellembeli és magatartásbeli változásra van szükség. A megtéréssel ez kezdődik el és ebben kell szüntelenül előre haladni. Ez azt jelenti, hogy naponként látom azt, hogy Uram, mi az, ami még nem neked tetsző, mi az, ami még nem tökéletes. Aszerint szeretnék igyekezni. Meg kell változni a világhoz való igazodástól, a Krisztushoz való igazodásig. Hiszen tudjuk, hogy a két értékrend nem egyezik. Sőt ütközik egymással. Isten gyermeke nem mondhat igent a világra, nemet kell, hogy mondjon rá. Krisztushoz hasonlóvá kell, hogy legyen az élete. „Változzatok meg értelmetek megújulásával.” Akár az élet céljáról, akár az élet értelméről, akár az élet mindennapi dolgairól van szó, nekünk afelé kell változnunk, hogy Krisztus látszódjon meg a mi életünkön. „Értelmünk megújulásával ” – ezt végezte el a mi mennyei Atyánk Szentlelkének újjászülő erejével a mi életünkben. A mi értelmünket mi nem tudjuk megújítani, de ő megújította, új értelmet adott nekünk, új életet ajándékozott nekünk. Ez által ismerhetjük az Ő akaratát, tudhatjuk, hogy mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.

Adja a mi Urunk, hogy ebben előre tudjunk haladni. Adja meg, hogy a mi életünkön látszódjék a megújult értelem. Látszódjék az, hogy ismerjük az Úr akaratát. Legyen bennünk a buzgalom, hogy mi aszerint is akarunk élni. Legyen jellemző ránk, amit itt mond az apostol, hogy megismerjétek mi az, ami neki tetsző… Legyen ez jellemző a mai napunkra is, a témával kapcsolatban, és életünk minden napjára a mindennapi helyzetekben. Ámen

Pál Attila

lelkipásztor



Tánc a Bibliában



„Dicsérjétek az URat! Dicsérjétek Istent szentélyében, dicsérjétek a hatalmas égboltozaton! Dicsérjétek hatalmas tetteiért, dicsérjétek nagyságához méltóan! Dicsérjétek kürtzengéssel, dicsérjétek lanttal és hárfával! Dicsérjétek dobbal, körtáncot járva, dicsérjétek citerával és fuvolával! Dicsérjétek csengő cintányérral, dicsérjétek zengő cintányérral! Minden lélek dicsérje az URat! Dicsérjétek az URat!” Zsolt. 150.



Amikor először gondoltunk arra, hogy egy csendesnapot a „Keresztyének és a tánc” kérdésének kellene szentelni, s erről szóltam a testvéreknek, az egyik bibliaórán megkérdezték, hogy van-e ennek időszerűsége, értelme? Kell-e egy napot ezzel a kérdéssel tölteni? Problémája ez valakinek is közöttünk? Miért kell erről egyáltalán beszélni hitvalló gyülekezetben? Ennek több oka is van.

Mindenek előtt azért, mert beszél róla a Biblia. Fontos, hogy az Ige fényében gondolkodjunk a tánc kérdéséről is. Meggyőződésem, hogy sokan nem így gondolkodnak. Szélsőségeket látunk ebben a kérdésben is.

Aztán azért is kell erről beszélnünk, mert vannak igék, melyeket ha nem helyesen értelmezünk, messzemenően rossz következtetéseket lehet levonni belőlük. Egy ilyen ige például ez: „Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak.” Préd. 3, 4. Erre hivatkozva egyházi berkekben egyre inkább előtérbe kerül a tánc. A világi tánc. Egyházak táncházakat szerveznek. Egyre több ifjúsági összejövetelen jelen van a programban a táncház. Amolyan missziói eszköznek is tekintik talán, mellyel több fiatalt el lehet érni.

Nem egyszer olvashatunk egyházi bálokról, egyházi jótékonysági bálokról. Újabban már farsangi bálokat is szerveznek. Ezekről híreket adnak az újságok, olvashatunk az interneten. Minél gyakrabban szembesülünk valamivel, annál megszokottabbá lesz. Minél többen gyakorolnak valamit, annál inkább hat az ember gondolkodására. A környezetünk hatással van ránk, és ha valakinek nincs egy adott kérdésben világos látása, meggyőződése, könnyen befolyásolható.

A mi célunk ezzel a mai nappal is az, hogy a biblikus látás erősödjön bennünk. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ebben a kérdésben nem gondolkodunk egyformán. Nem járunk ugyan szórakozó helyekre, gondolom, hogy ebben egyet értünk, de ha egy lakodalomban valaki táncol egyet, kettőt a párjával, azt nem mindenki látja keresztyénietlennek.

Magam részéről hálás vagyok azokért a testvérekért, akiknek ebben a kérdésben kiforrott igei látásuk van, és ezt a kérdést is a szentségben való előrehaladás kérdéseként kezelik, de féltem azokat, és imádkozom értük, akik ezt a kérdést a közömbös dolgok közé sorolják, és ennek megfelelő magatartást tanúsítanak egy-egy adott helyzetben. Vagyis, ha úgy hozza a helyzet, fordulnak egyet-kettőt.



Az én feladatom, hogy a tánc bibliai előfordulásait vizsgáljam. Hogyan találkozunk a Bibliában a tánccal?

Háromféle táncot látok a Bibliában, és ezekről szeretnék ma szólni. Ezek főként az Ószövetségben fordulnak elő. Az egyik a szent tánc, ami az Úrnak szólt. A másik az a tánc, amit az izraeliták egy-egy ünnepi alkalommal, vagy győzelem alkalmával jártak. Nevezzük kulturális táncnak, vagy népi táncnak. A harmadik pedig az a tánc, amit pogány mintára, hatásra táncoltak Isten népe körében vagy köréből valók.

Fontos, hogy lássuk: a tánc az öröm kifejeződése. Szól valamiről, és mindig szól valakinek. A kérdés csak az, hogy miről szól, milyen örömet akar kifejezni, és kinek szól? Mit üzen?



Az első tehát a szent tánc. Van ilyen? Az Ige szerint van. Ezzel kapcsolatosan igei felszólításokat hallunk, és a gyakorlatban is látjuk az Ószövetségben.
Úgy olvastuk a zsoltárban: „Dicsérjétek dobbal, körtáncot járva, dicsérjétek citerával és fuvolával!” Zsolt. 150, 4. Vagy az előző zsoltárban: „Dicsérjétek nevét körtáncot járva, énekeljetek neki dob és hárfakísérettel!” Zsolt. 149, 3. A Zsolt. 87, 7-ben meg ezt olvassuk: „Körtáncban éneklik: Minden forrásom belőled fakad.” Isten dicséretéhez hozzátartozott a körtánc. Ezt külön járták a férfiak és külön a nők.

Először a vörös-tengeri átkelés után találkozunk ilyen körtánccal. „Ekkor Mirjám prófétanő, Áron nénje, dobot vett a kezébe, és kivonultak utána az asszonyok mind, dobolva és körtáncot járva. Mirjám így énekelt előttük: Énekeljetek az Úrnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett!” 2Móz. 15, 20-21. A szabadításért való hálaadás éneke volt ez ebben a körtáncban. Ez az Úrnak szólt.

Egy másik jól ismert történet, amikor Dávid a Szentláda előtt táncolt. Így olvasunk erről: „Dávid teljes erővel táncolt az ÚR színe előtt, és gyolcs éfódot kötött magára Dávid. Így vitte el Dávid és Izráel egész háza az Úr ládáját örömrivalgással és kürtzengéssel”. 2Sám. 6, 14-15. Ezért a tettéért Míkál, a felesége „szívből megvetette őt” s volt pár keresetlen szava a királyhoz. De „Dávid ezt felelte Míkalnak: Az ÚR színe előtt jártam szent táncot, aki engem választott apád helyett és egész háza népe helyett, és engem rendelt az ÚR népének, Izráelnek a fejedelmévé. Igen, az ÚR színe előtt! És ha még ennél is jobban megalázkodom, és még alávalóbb leszek magam előtt, akkor is tisztelni fognak a szolgálók, akiket te emlegetsz.” 2Sám. 6.21

Az Újszövetség hallgat erről a kérdésről. Sehol nem olvasunk arról, hogy az apostolok, vagy az újszövetségi hívők táncoltak volna a gyülekezetben. Nincs tiltás az ószövetségi gyakorlattal szemben, de nincs példa sem.



A másik terület a kulturális terület. Az úgynevezett népi tánc Izráelben, amikor különböző események alkalmából jártak körtáncot. Itt azokra szorítkozom, amelyeknek nyoma van az Igében.
Győzelem alkalmából. Egy ilyen eset, amikor Saul és főként Dávid győzelmeit ünneplik az izraelita nők: „Egyszer amint hazajöttek, amikor Dávid a filiszteusok leveréséből tért vissza, kivonultak az asszonyok Saul király elé Izráel városaiból énekszóval, körtáncot lejtve, dobolva, vígan, és három húrú hangszeren játszva. A táncoló asszonyok így énekeltek: Megölt Saul ezer embert, Dávid meg tízezer embert! 1Sám. 18, 6-7.

Ilyen tánc volt Jefte lányának a tánca is. „Amikor Jefte megérkezett Micpába, a házához, éppen a leánya jött ki eléje dobolva és táncolva.” Bír. 11.34. Ismerjük a történet szomorú kimenetelét, ami azonban nem a lány tánca miatt történt, hanem az apa meggondolatlan és elhamarkodott fogadalma miatt.

Esküvőkor. Jézus szavai engednek erre következtetni, amikor saját nemzedékét azokhoz a gyerekekhez hasonlítja, akik lakodalmat és temetést játszanak. „Kihez hasonlítsam tehát e nemzedék tagjait? Kihez is hasonlók? Hasonlók azokhoz a gyermekekhez, akik a piacon ülnek, és azt kiáltják egymásnak: Furulyáztunk nektek, és nem táncoltatok, siratót énekeltünk, és nem sírtatok.” Lk. 7, 32. Az izraelita esküvőkön volt tánc. Körtánc.

Más alkalmain az örömnek. Jézus a tékozló fiú példázatában utal a táncra. „Az idősebb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazajövet közeledett a házhoz, hallotta a zenét és a táncot.” Lk. 15, 25. Itt is az öröm kifejezője volt a tánc.

Ezekből a történetekből is látjuk, hogy Izráel kultúrájának szerves része volt a tánc. Ezzel is kifejezték örömüket egy-egy alkalommal. Ezek alapján feltehetnénk a kérdést: Miért ne táncolhatna a keresztyén ember ma is, amikor örömet érez? Miért ne fejezhetné ki azt így is egy-egy alkalommal?

Fontos itt megjegyeznünk egy dolgot, mielőtt messzemenő következtetéseket vonnánk le az elhangzottakból. Izráel közössége egy olyan közösség volt, melynek kultúráját is áthatotta Isten beszéde. A rabbik az egyének és a közösség életét teljes felügyelet alatt tartották, és ha Igével ellentétes dolgokat láttak, azonnal riadót fújtak. Az izraeliták tánca valóban az öröm kifejezője volt, és nem a testnek szólt. A mai kultúrák pogány gyökerűek, s ez a táncban is kifejezésre jut. Ezért kell vigyázóknak lennünk.

Amikor a körtáncról beszélünk, látnunk kell, hogy azt az izraeliták nem a pogány népekkel együtt járták. Volt ilyen tánc is, de ez már az említett esetek között a harmadik kategória.



Ez volt a pogány vagy elpogányosodott tánc. Ilyennel találkozunk például az aranyborjú esetében. Ez volt az, ami felindította Mózes haragját, de Isten haragját is. Mózes jött le a hegyről, és hallotta a lármát. „Amikor odaért a táborhoz, és meglátta a borjút meg a táncot, haragra lobbant Mózes, ledobta kezéből a táblákat, és összetörte a hegy lábánál.” 2Móz. 32, 19. Aztán jött az ítélet. Itt egy olyan mulatságról van szó, amit pogány mintára rendeztek. Ilyet bőven láttak Egyiptomban. Most ők is így viselkednek. Ami itt igazán szomorú, hogy mindez Áron engedélyével történik. „Áron hagyta őket elvadulni”. Nem szólt ellene, nem akadályozta meg.
Egy másik esetről olvasunk a 4Móz. 25-ben, amikor Izráel Baál-Peórhoz csatlakozik. Móáb leányai meghívták az izraelita fiúkat isteneik áldozatára. Ezek az ünnepek úgy zajlottak, ahogy azt az aranyborjúnál is látjuk. Ennek a kihágásnak is súlyos következményei lettek.

Még egy világi táncot említsünk meg, amit az Újszövetség jegyez fel. Itt nem Isten népe táncol, de mivel tragikus kimenetelű ez az eset, fontos vele foglalkoznunk. Ez Salóme tánca Heródes születésnapján. Feljegyzik az evangéliumok. (Mt. 14. Mk. 6.) Egy világi mulatság ez. Fejvesztéssel végződik. Előbb a király veszíti el fejét, mert lenyűgözi, hatása alá keríti a lány tánca, és tesz olyan fogadalmat, melynek következtében hullik Keresztelő János feje is. Az ilyen alkalmak valamilyen formán mindig „fejvesztéssel” végződnek. Olyan hatások érik az embert, hogy elveszíti fejét, és már nem úgy viselkedik, ahogy illene. Ezért nagy figyelmeztetés ez számunkra.

Isten tőlünk szentséget vár. Arra rendelt, hogy legyünk az Ő dicsőségének magasztalására. Ami ebben akadályoz, azt kerüljük, azt vessük el magunktól. „Szentek legyetek, mert én az Úr szent vagyok!”. Ámen.

Kopasz gyula
lelkipásztor

...

Keresztyénség és a tánc

Történeti áttekintés

Az első négy század egyházatyái: Tertulliánusz, Cypriánusz, Ambróziusz, mind elítélően írnak a táncról. Az őskeresztyének nagyon negatív példákat láttak a Római Birodalomban. Igaz, hogy Tertulliánuszról egy cikk kapcsán elterjedt egy olyan hír az interneten, hogy támogatta a táncot, de erről komolyabb teológiai tanulmányok nem tudnak. Tertulliánusz írja, hogy a római istenek tiszteletéhez hozzátartozott a tánc: Jupitert és Kybelé istennőt is tánccal dicsérték, ezek a táncok testies táncok voltak. A pogány rítusok, vallások eleme a tánc, és éppen ezért a keresztyének számára elítélendő. Az első századok keresztyénjeinek a tánchoz való hozzáállását a Heródes születésnapi eseményei befolyásolták. Egy buja tánc, és egy anya, aki a lányát erre tanította, okozta Keresztelő János halálát. Egy női szólótánc hatására Heródes annyira megbolondult, hogy a fele királyságát ígérte rögtön a táncos lánynak. Egy hívő ember halálát okozta ez a tánc. A keresztyének táncról alkotott gondolkodását ez az ige határozta meg.

Augusztinusz lelkipásztorát Ambrósziusznak hívták. Ő is egyházatya volt. Ambróziuszról olvassuk az egyik tanulmányban: „A lakodalomban való táncolást szintén elítélte, ez a tétel egyébként több zsinati (trullo-i és a laodíceai) határozatban is szerepelt és az utókornak is hálás témát adott. Sőt általánosságban maguk a lakomák is kedvezőtlen megítélés alá estek, hiszen a korszakban az ilyen jellegű összejövetelek légköréhez az általában mindig jelen lévő tánckar is hozzátartozott. Egy másik helyütt szintén Keresztelő Jánossal kapcsolatban, többször is megemlíti a táncot, majd végül arról ír, hogy csak a házasságtörő nő táncol, de aki szemérmes és szerény, az kerüli a táncot. Ambróziusz szerint a tánc erkölcstelenségének egyik forrása a szemek forgatása.”

Az 500-tól 1500-ig terjedő idő a pápaság és az egyház romlásának a kora. Erről nem szeretnék szólni. Ez az időszak, olyan, amit a keresztyénségnek inkább szégyellnie kell. Bár voltak ekkor is, akik felvállalták Isten igéjét. Például a valdensek, akik érdekes módon szintén írásokat adtak ki a gyülekezeteiknek, hogy kerüljék a táncot és a világi mulatságokat.

A 16 századi reformációban sem változott a táncok és világi mulatozások megítélése. Köztudott, hogy Kálvin igen csak puritán gondolkodású ember volt. Kálvin Genfben bezáratta a kocsmákat, bordélyokat, és mélyen elítélte az ott folyó világi táncmulatságokat is. Luthernek is ez volt a véleménye a világi táncok és mulatságok kérdésében.

1632-ben William Prynne puritán igehirdető tanulmányt írt a színházba járásról és más világi tevékenységekről. Ebben határozottan fellép a tánc ellen is. Idézi az őskeresztyén zsinatokat. A 364-es Laodícai zsinatot, amely ebben a kérdésben így rendelkezik: „A keresztyének, amikor lakodalomba mennek, ne vegyenek részt könnyelmű és feslett énekekben, táncokban, hanem csak a vacsorán vegyenek részt józanul, mértékletesen, mint ahogy az illik annak, aki keresztyénné lett.”

A 401-es Karthágói zsinat átkot mond azokra a lelkipásztorokra, akik szennyes világi mulatságokban szórakoznak, valamint énekelnek és táncolnak azokon.

A 404-es Afrikai zsinat, amin Augusztinusz is részt vett, szintén elítéli a táncot, valamint a 409-es Karthágó zsinat is.

A 17-18. századi hívők hitéletét a magyar puritán lelkészek tanítása határozta meg. A Jézussal való személyes kegyesség ápolása, egyszerűség, visszafogottság az, ami jellemzi e kor híveit. A magyar puritán lelkészeknek ékes példája Meggyesi Pál, aki az öreg Rákóczi és Lorántffy Zsuzsanna lelkipásztora volt. Meggyesi Pál Angliában tanult 18 társával, és hazahozva a puritanizmus eszméjét a lelki életre üdítő hatást gyakoroltak. Ezek a lelkészek lefordították az angol puritánok írásait, sőt maguk is írtak hasonlókat, amelyek kihatottak a korabeli hívő lelkészek tanításaira. Az ő hatásuk, tanításaik eredménye olyan kiemelkedő személyek, mint Lorántffy Zsuzsanna és Árva Bethlem Kata, akik az egyszerűséggel, alázattal, hittel hajoltak le az elesettekhez, karolták fel az egyház, a diákok, az iskola ügyét, élen jártak a diakóniában. Ez az Isten előtt kedves kegyesség. Ez számukra olyan örömöt adott, ami mellett a táncos mulatság kérdése fel sem merülhetett. Miért is merült volna fel, hisz mit adhatott volna nekik a világ ahhoz képest, amit Krisztustól kaptak.

Vajon a táncot erőszakoló liberális keresztyének nem ezekben az örömökben szűkölködnek, s ezek hiányát világias örömökkel akarják pótolni? A bűn örömének a keresése, mindig az ellaposodott hitélet örömhiányait akarja pótolni. Ha jó a Krisztussal való közösség, akkor az örömöt és felüdülést hoz, amihez képest a tánc és mulatságok öröme mind semmi.

A magyar puritán lelkészek nagy hatással szolgáltak és szép számmal adtak ki prédikációs köteteket is. Ezeket a lelkészeket és munkájukat a liberális magyar egyháztörténelmek szinte egyáltalán nem vagy csak említés szintjén tárgyalják, de a munkájuk képviselte az akkori hitélet derekas részét. A magyar puritán lelkészek igehirdetéseiben a világi mulatságok és táncok éppen úgy el vannak ítélve, mint az angol puritán igehirdetők tanításaiban. A 17. század puritán gondolkodói, az akkor hitvalló keresztyének egyértelműen ellene szóltak a világi mulatozásnak. Csorba Dávid teológus írja Szentpéteri István 17. századi igehirdetőről: Húsz évi lelkészi szolgálat után nem kis büszkeséggel számolt be arról, hogy tanításának már a gyümölcsét is látta. „Megtapasztaltam kegyelmetek buzgóságát, és Isten beszédének sikerét, ide való bélépésemnek eleinn a Tánczról tanitottam vala, s úgy megáldá az UR munkámat; hogy annak folyása (ki azelőtt divattyában vala) ottan megszárada, s azúlta majd emlékezete is elveszett”.

A tánc ekkortájt egyenesen a bujasággal, paráználkodással, tapogatózással és mindenféle tisztátalan indulatokkal volt azonos a hívők gondolkozásában.

A puritánok után közvetlenül a Némethonból kiinduló pietizmus tett nagy hatást a magyar keresztyénségre. A Jézussal való személyes kapcsolat, a Biblia-tanulmányozás, a tudatos gyülekezeti élet, az evangelizáció végzése jellemezte a pietista ébredésekben felébredteket. A világi táncos mulatság, ahogy a neve is mutatja a világot jellemezte ebben az időben, és olyan volt, amiből meg kell térni.

Az 1800-as évek nagy ébredéseket hoztak főleg Angliában, Amerikában és a gyarmatokon, ahová ezek az országok misszionáriusokat küldtek ki. Hogyan gondolkodtak a 19. században a táncról? A népegyházi helyzet az ugyanolyan volt, mint most: egyházi bálok, táncos mulatságok teljesen elfogadottak voltak. De a hitvalló gyülekezetek másképpen álltak hozzá. A hitvalló keresztyénséget ebben az időben a pietizmus határozta meg. A pietizmus hatása alatt voltak az 1900-as évek első felében történt nagy ébredési hullámok is, amelyek már Kárpátalját is érintették. A Keleti Baráti kör tagjai voltak ennek zászlóvivői. Az akkor felébredt keresztyének közül még ma is élnek. Nem jártak bálokba, fonókba, táncházakba, meg hasonlókba. A világi tevékenységek sorát jelentette mindez, amiből meg kellett térni. Hogy milyen volt a népegyház hozzáállása a tánc és az egyházi bálok kérdéséhez, erről inkább nem kívánok szólni. Elég annyi hozzá, hogy a legtöbb gyülekezetnek a református bál volt a legfőbb bevételi forrása.

Mi volt a helyzet a nagyvilágban a tánc terén? Az 1700-as, 1800-as évek a nagy ébredések és nagy missziói megmozdulások évszázadai. Nem csak a gyarmatokra küldenek ki misszionáriusokat, de Angliában és Amerikában is nagy ébredések vannak. Sípos Ete Álmos írja ezekről az időkről: „ A 18. század másik ébredése Amerikában támadt, melyet misszió-történetírók az un. első nagy ébredésnek neveznek. Az amerikai első nagy ébredés kibontakozásában jelentős szerepet játszott, a német pietista hatás alatt felnőtt holland református Theodore Frelinghuysen, a presbiteriánus Jonathan Edwards (1703-1758), a methodista John Wesley (1703-1791), a kálvinista George Whitefield (1714-1770). Ez az ébredés egymástól függetlenül, helyi gyülekezetekben kezdődött, és az ébredés lelkészei is eleinte csak gyülekezetük életét szerették volna megújítani. Ez a helyzet azonban J. Wesley és G. Whitefield Amerikába érkezése után megváltozott miután Whitefield el kezdett nagy tömegek előtt evangelizálni. (Az ő nevéhez fűződik az un. “tömegevangélizációs” módszer bevezetése Amerikában és Angliában.) Hamarosan ez az ébredés nemcsak a felekezeti határokat lépte át, hanem új felekezetek létrejöttéhez is vezetett. A harmadik, s még az elsőnél is kiterjedtebb ébredés, mely 1850-től 1914-ig tartott, Amerikában kezdődött és átterjedt Európára is. Ezt nevezik egyébként a második nagy ébredésnek. Ez az ébredés egy olyan “imamozgalomból” indult ki, melyet laikusok kezdeményeztek Amerikában, majd hatása kiterjedt Angliára, Skóciára, Írországra, Németországra, Hollandiára stb. és tartott az első világháború kezdetéig. Ennek az ébredésnek főbb, hazánkban is ismert evangélistái voltak: Dwight L. Moody…”

Hogy gondolkodtak a hívők a táncról ebben az áldott lelki időkben? Mind a metodisták, mind a presbiteriánusok és a baptisták igen csak határozott hangnemben beszéltek a táncról. A világi táncot és mulatságokat ők is elítélték.

1867-ben a metodista Dr. Hiram Mattinson tanulmányt ír a kártyajátékok, színházjárás, tánc és billiárdjáték kérdésében, amelyben elítéli a táncot, a tánciskolákat, a báltermekben töltött időt, a bálokba való járást. Mattinson szerint ezek nem csak szembeállnak az erkölccsel és a lelki tisztasággal, hanem egyenesen merő pénz és időpocsékolás is. Szerinte a problémát növeli az is, hogy a hölgyek és urak szívesen be is iszogatnak a báltermekben, aztán hajtja őket a bor és feslett indulat. Ezért a báltermek légköre halálos méregként hat az erkölcsre.

1818-ban a Presbiteriánus Egyház Generális Konventje nyilatkozza a következőt: „A tánc ellopja a drága időt, lerombolja a vallásos lelkületet és megkeményíti a szívet.”

1867-ben a New Yorki Központi Rochester Presbiteriánus Gyülekezet hasonlóan nyilatkozik a táncról, hozzátéve, hogy a tánc az elhívott keresztyének elvilágiasodásának egyik fő eszköze.

1866-ban, az Albániai Keresztyén Fiatalemberek szövetsége nyilatkozza a következőt: „Erős bizonyságot teszünk a tánc, a kártya és a billiárd ellen. Ezek hatásában és megnyilvánulásában erősen keresztyénellenes dolgok, amelyek összeegyezhetetlenek a Krisztus követésével.”

Magyar területen a rendszerváltást követően újra megjelentek a református bálok és táncházak a liberális népegyházakban. Ma pedig sok ifjúsági találkozó szerves része és záró akkordja a táncház.

Egy New York Times cikk beszámol arról, hogy az államokban több evangéliumi alapítású egyetem megengedte a táncot a hallgatóknak az egyetem területén. Idáig a tánc olyan kérdések közé volt sorolva, mint a szerencsejáték és a házasság előtti testi kapcsolat. A cikkről fórum indult, ahol metodista, baptista és presbiteriánus lelkipásztorok is hozzászólnak. Sajnos már nem olyan egyértelműen, mint 100 évvel ezelőtt.

A Nagyaberegi Líceumot is támogató Michigen állambeli Calvin College világszerte ismert a komoly kálvini gondolkodásáról, hagyományairól és értékrendjéről. A főiskola messze híres a zenei és sportbeli eredményiről is. De az 1970-es években felmerül a kérdés, és megengedik a táncot, mint a tanulásban megfáradt diákok felfrissülési lehetőségét. A zsinat is foglalkozott a kérdéssel. Több ízben is. De a lazítás itt is tetten érhető.

Vátozott volna a tánc kérdése? Igen, mert sok keresztyén lazít ebben a kérdésben. Helyese ez? Vajon erre nem érvényes Isten figyelmeztetése, aki a Jeremiás 10: 2-ben arra figyelmezteti Isten népét, hogy a pogányok szokásait ne tanuljuk el? Miért akarják egyházi emberek a jelenlegi világi táncokat becsempészni a keresztyének életébe?

A Bibliában Izráel népe körtáncot táncolt, külön a férfiak és külön a nők és soha nem keveredtek. Az Újszövetség pedig nem hozza át ezt a kérdést. Ha elolvassuk a Kolossé 3, 16-t, akkor láthatjuk, hogy tudatosan nem jön át a tánc.

Vajon nem az elvilágiasodás jele ez a nagy modern egyházi buzgóság a tánc körül? Vajon az evangéliumi vonal nem változtatja a véleményét ebben a kérdésben?

Ha az interneten rákeresünk, akkor találhatunk egy riportot a budapesti Golgota Gyülekezet tánccsoportjának a koreográfusával. Ez a gyülekezet számos kárpátaljai református teológushallgató által is sűrűn látogatott gyülekezet. Koreografált táncról olvasunk. Ez a tevékenység, amely koreografált tánccal dicsőíti az Istent, igen csak új keletű dolog. Dávid a zsoltáraiban elvétve találunk utalást arra, hogy körtánccal dicsérjük az Istent, például a 149-es zsoltárban, de arról soha nem olvasunk, hogy az ÚR előtt egyetlen egy alkalommal táncoló Dávid rendszeres koreográfiát írt volna a jeruzsálemi sátornál szolgáló lévitáknak. Noha az ószövetségi egyház ceremóniákkal teli egyház volt, mégsem lejtettek a léviták modern koreografált táncot egy alkalommal sem.

Vajon ez a modern táncelemeket is feldolgozó Golgota tánccsoport nem valami olyan kezdeményezés, amely a világ számára próbálja elfogadhatóbbá tenni a Krisztus egyházát? Ha Isten úgy rendelte, hogy szóban, igehirdetésben kell elmondani az evangéliumot (1 Kor 1, 21), akkor miért akarja a Golgota Gospel Dance csoport az evangéliumot eltáncolni. Ha Isten azt szóbelileg akarja terjeszteni, akkor miért akar a földi halandó okosabb lenni, mint Isten?

Van még egy kérdés, amit feltennék az előadás végéhez közeledve: egy megtért hívő fiatal egy egyházi iskolában miért pont a világi táncban keresi a felüdülést? Nem egy ifjúsági csoportban kellene az Urat dicsérni, az igét tanulmányozni, hétvégenként kiszállásokat szervezni, ahol énekkel, zenével, igével üdíthetnék fel például az egyetem városa körüli falvak gyülekezeteit? Vajon a Krisztus igéje és szolgálata által adott felüdülés nem jobban illene Isten népéhez? Vajon nem a Krisztus igéje kellene, hogy meghatározza a keresztyén fiatalokat a pihenés kérdésében is?

De ha átugrunk hozzánk, Kárpátaljára, akkor itt nem ezt látjuk? Táncoló egyházi vezetőket, és egyháztagokat. Egy hívő keresztyén miért egy falunap vagy egy lagzi által nyújtott táncos mulatozásban keresi az örömét? Talán az igének való engedelmesség, a szentség, a szolgálat vagy a legfontosabbat ki ne hagyjam, a Krisztussal való közösség nem nyújt olyan örömet, ami ezzel felér? Miért érzi jól magát egy hívő ember ott, ahol gyakran erkölcstelen, de mindenképpen világi szövegre lejtenek táncot?

A megszentelődésben is lehet kétféle hozzáállás. Egyik mélyül a kegyelemben, a másik játszik a kegyelemmel. Ha Isten szövetségét egy körhöz hasonlítjuk, amely az áldások köre, azon belül áldásokat kapunk, ha megtartjuk a szövetség igéit. Egy körön belül lehet úgy lenni, hogy annak közepén igyekszek lenni, de lehet úgy is lenni, hogy a szélén táncolok, úgymond, hogy meddig lehet elmenni. Mi az, ami még belefér, mi az, ami még elmegy. Érdekel az is, ami kívül van a körön, ezért táncolok a szélén, de azért kívülre sem akarok kerülni a körnek. Aki az engedelmesség határán táncol, az könnyen kiteszi magát, hogy gyakrabban fogja átlépni ezt a határt, mintsem az, aki az engedelmesség mélyére igyekszik, a kör közepére és nem a szélére.

Van még egy kérdés? Mi az, ami nagyobb és jobb bizonyságtétel: ha a keresztyénség elvilágiasodik vagy az, hogy az igének egyre jobban engedelmeskedik? Ez nem mindenkinek egyértelmű. Valaki a bizonyságtétel kedvéért részt vesz akármiben, hátha majd azok is eljönnek a templomba, akikkel együtt táncol és mulat. De vajon attól fog valaki megtérni, ha Isten népe feladja azt, ami igei és krisztusi? Nem gondolom.

Összefoglalva a tánc kérdésében két irány tartja a véleményét. A liberális keresztyénség, akik miatt az őskeresztyén zsinatok foglalkoztak a tánc és a mulatás kérdésével. És a hitvalló evangéliumi irány, akik a táncot, a mulatást a világi foglalatosság közé sorolta, ahogy az is. A liberális irány nem változtatott a nézetén mind a mai napig. Természetesen a hitvalló evangéliumi irány véleménye sem változott ebben a kérdésben. Úgy a plakátokon, tévén és interneten erősen propagálják, népszerűsítik a táncot a liberális egyházakban, de ebben nekünk a véleményünk nem változhat. Az őskeresztyének óta a hitvalló irány elítéli a világi táncokat. A 364-es Laodíceia zsinattal szólva a keresztyének kerüljék a világi táncot, az esküvőkön pedig keresztyénekhez illően csak a vacsorán vegyenek részt.

Egy igével szeretném befejezni, ami hadd legyen irányadó a tánc és a mulatás kérdésében is: „Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan és kegyesen éljünk a világban, mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését, aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik.” Tituszt 2, 11-14.
Tóth Zoltán

 

 

...

A keresztyén rockzene

Az ördög önpusztító vakmerőségre bíztat és a hatalom, a birtoklás, a dicsőség vágyával kísért.

Az Úr Jézus válasza: „Távozz, Sátán!” Akkor elhagyja őt az ördög, és íme, angyalok jöttek hozzá, és szolgáltak neki.

Bármilyen hatalmas is a sátán és a többi gonosz szellem, Isten parancsol nekik!
Életünk kritikus területei, ahol igen gyakran találkozhatunk a világ és a gonosz szellemek okozta kísértésekkel.

Keresztyén rockzene.

A zene önmagában se nem jó, se nem rossz, de rosszra is fel lehet használni.

Köztudott, hogy a rockzene egyes irányzataiban használnak sátánista neveket
és szimbólumokat, és nyíltan buzdítanak a drogfogyasztásra és az erőszakra.

A diszkókban a zene hangereje szándékosan a tűréshatár fölött van, ez egy idő
után egyfajta depressziót vagy agresszivitást kelt.

A dalok szövegében vagy nyílt támadás van Krisztus és az Egyház
ellen, vagy kódolt sátáni üzeneteket tartalmaznak, amelyek
például csak a lemezeket visszafelé lejátszva hallhatók.
Corrado Balducci az egyik legtapasztaltabb szakértő a „Sátánizmus és rockzene” című könyvében a sátánista szekták terjedésének és az ördögimádók megdöbbentő elszaporodásának fő okai között első helyen a sátánista rockzenét említi.

...

 

 

Az ún. „kortárs keresztyén zene”
és az ún. „karizmatikus dicsőítés” veszélyei

Bevezetés: Megtérésem előtt többek között progresszív metál és pszichedelikus rock zenét hallgattam napi 6-8 órában. Az Úr Jézus Krisztus nemcsak ezekből, hanem egész bűnös, romlott természetemből és a kárhozatból megszabadított azáltal, hogy a kereszten magára vette az én bűneimet, az én teljesen romlott természetemet, és elszenvedte azokért az Isten büntetését, jogos haragját, hogy én éljek - örökké. Halálával kiengesztelte az Istent, így lehetek most itt tiköztetek, már nem harag, hanem kegyelem alatt. Az Atya kegyelmi munkájában bízva szólok most köztetek.

János 4:23-24 (23) De eljő az óra, és az most van, amikor az igazi imádók lélekben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az Ő imádóiul. (24) Az Isten Lélek: és akik Őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.
Szögezzünk le pár dolgot itt az elején irányadóul:
1. Isten keres imádókat az emberek között. Az Ő akarata, hogy mi imádjuk Őt. Erre teremtett bennünket. Mégis azért keres, mert az emberiség bűnben vesztegel és nem dicsőségére, hanem gyalázatára van az Istennek.
2. Istent imádni csak újonnan született hívő ember tudja.
3. Nem én határozom meg az Isten-imádat módját, eszközeit, hanem Isten.
4. Lélekben kell imádni az Istent.
5. Igazságban kell imádni az Istent.
6. Jézus Krisztus eljövetelével változás állt be az addigi ószövetségi Isten-imádatban – „eljő az óra, és az most van”

Róma 1:16 Mert nem szégyenlem a Krisztus evangéliumát; mert Istennek hatalma az minden hívőnek üdvösségére…
A bibliahű keresztyének minden időben Pál apostollal együtt vallották, hogy a Szent Lélek Isten az Ige által vezeti üdvösségre a bűneikben halottakat. Ezt hiszik ma egyre kevesebben, s nyúlnak hozzá olyan eszközökhöz, mint a világi zene, vallásos köntösbe öltöztetve, s elfelejtik, hogy ami által megnyerik az embert, valójában annak nyerik meg azt az embert.
Jellemző az elmúlt két évszázadra és korunkra, hogy az Isten Igéjébe vetett hit megrendült a gyülekezetek körében, ezáltal megváltozott a hívő élet gyakorlata. A XIX. században a liberális teológia megtámadta és aláásta a Biblia isteni ihletettségét. 1901-től pedig a karizmatikus mozgalmak indulásával az extatikus élmények hajszolása kezdődött el széles körben. Majd a hippi mozgalom az 1950/1960-as évektől az elvilágiasodást és a lázadást hozta be a hívő körökbe is. Időközben az Ökumené is kibontakozott. És mára elképesztő méreteket öltött a tévelygés, a káosz, az ún. hitehagyás, idegen szóval aposztázia. Új stílusú dicsőítés robbant be a keresztyénségbe.
Van egy hamis elképzelés, miszerint a keresztyénséget és az Igét az adott korhoz, emberekhez kell igazítani – valójában pont fordítva! Mindig a kornak és az embernek kell igazodnia az Isten Igéjéhez.
Néhány év alatt oda jutottunk, hogy az a fajta modern dicsőítés, ami eleinte csak a karizmatikus pünkösdista körökre volt jellemző, mostanra csaknem minden felekezetet és missziót elért.
- pl. MEKDSZ, Timóteus Társaság, Élet Szava táborok, MERA
- pl. Liebenzell és más missziói iskolák
- pl. eddig erősen álló teológiák, Moody Bibliaiskola vagy a John MacArthur által alapított főiskola
- A Biblia Szövetség csendesnapján is előfordult dicsőítő zene.
- De még itt a hetek résztvevői körében is azt halljuk, hogy eddig nagyrészt hűséges gyülekezetek sorban veszik be ezt a veszedelmes mérget.

Be kell látnunk, hogy a zene az egyik legfontosabb befolyásoló tényezővé lett általában a keresztyén életben és a gyülekezetekben, a feltörekvő filmek mellet. A mai hívő fiatalok, de egyre inkább az idősebb korosztály is, az ún. keresztyén filmekből meríti teológiáját. „Mindenki maga tudja, mi jó neki.” Nem ritka, hogy a hívő fiatalok többre értékelnek egy filmklubot, mint egy Bibliaórát. (pl. a Fűtő Róbert-féle filmkluboktól óva intek mindenkit). A fiatalok felé végzett misszióban elengedhetetlennek tartják a filmeket és a dicsőítő zenét még a tradicionálisabb körök is (pl. debreceni ref. nagytemplomban rockkoncert). Mintha fémjelezne egy gyülekezetet az, hogy milyen zenei stílust képes kínálni a mai fogyasztói keresztyénségnek, különösen a fiataloknak.

A kortárs keresztyén zene jellemzői
(az angol nyelven ismertté vált kifejezés,
Contemporary Christian Music rövidítését, CCM használom)

A CCM világi zene – a mai keresztyénség nem határolja el magát a világtól, amire a Biblia több helyen figyelmeztet.
Ezékiel 22:26 Papjai erőszakot tettek törvényemen, s megfertőztették, ami nékem szenteltetett! Különbséget nem tettek a között, ami szent és ami közönséges (profán), s a tisztátalan és tiszta között különbséget nem tanítottak, s szombataimtól elrejtették szemeiket, úgyhogy megszentségtelenítettek engem.
A CCM világias volta abban látszik, hogy maga a kortárs zene a világ érzéki ritmusaiból merít. pl. blues, jazz, rock, rap, reggae, dance… Ezek a műfajok elválaszthatatlanok az erkölcstelenség, részegség, kábítószerhasználat, szerencsejáték, prostitúció és más gonosz dolgoktól, amiről videoklipjeik is tanúskodnak. Ezt veszi át a CCM. Szex, drogok és rock&roll – ezek együtt járnak. (Rock ’n’ roll = szexuális aktus szleng megnevezése.)

A CCM gyökereiről
A modern dicsőítés visszavezethető egészen az 1960-as évek hippimozgalmaiig, amikor pl. a Jesus People nevű csoport tagjai átmentették zenéjüket és életvitelüket ún. „megtérésük” utánra. Pedig a rockzene lázadás a rend ellen. Az erőszak és az aberrált szexualitás, féktelen érzékiség hirdetője.
De még visszább is kell mennünk, az ősi sámánisztikus, szellemidéző transz állapotot okozó zenékig. A Biblia azt mondja, hogy a rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt. Innen is tudhatnánk, hogy az eredmény mi lesz.
Vannak, akik azt állítják, hogy a zene semleges. Ez nem igaz. Nincs semleges zene. Minden zenét áthat valamilyen szellemiség. Maga a zene is üzenetet hordoz. Vajon semlegesek-e maguk a hangszerek? Önmagukban semlegesnek tűnnek, mégis hatásuk különböző. pl. az elektromos gitárokkal nem lehet erősítő nélkül játszani, az erősítő pedig világos célt szolgál. Jeff Godwin írja egyik könyvében:
“Minden ’keresztyén’ rocksztár/rockrajongó, aki azt gondolja, hogy a zene semleges, szembe kell néznie egy egyszerű ténnyel: senki nem lesz függővé semleges zenétől. Miért nem végzel egy kis kísérletet? Töltsd el a következő 30 napot anélkül, hogy BÁRMILYEN rockzenét hallgatnál vagy játszanál. (Hat hónap jobb lenne). Próbáljátok ki, keresztyén rockrajongók! Gyorsan ELVONÁSI TÜNETEK között találjátok majd magatokat, mivel a rockzene egy drog! Nem hiszed? Próbáld meg 30 napig nélküle.” – eddig az idézet.

A Pop/Rock zene fő zenei eleme
Az erős ún. backbeat. Egy ún. anapesztuszos ütemről van szó. Anapesztusz a költészetből ismerős, amikor három szótag közül az utolsón van a hangsúly: ti-ti-TÁ, ti-ti-TÁ. A rockban pedig: egy-KÉT-há-NÉGY vagy egy-két-HÁ. Ez ellenkezik az ún. egyenes ütemmel, az indulók ütemével, ahol az első elemen van a hangsúly, vagy egyenlő hangsúly van minden ütem-elemen. Miért olyan fontos ez? Hallgassunk meg egy bennfentest:
„Amikor játsszák a zenéjüket, ó azt a modern zenét, sok kedvelt stílus létezik; de attól az még mindig ugyanaz a régi backbeat ritmus és az tényleg nagyon, nagyon ’vaddá teszi őket’” („The Heart of Rock & Roll” Huey Lewis and the News). Maguk a rockzenészek szexinek találják a zenéjüket. Azt állítják, hogy az erős backbeatben rejlik ennek a titka. A rockzene ÓSZ-i ősére is ilyenféle elem lehetett jellemző, amikor a bálványok tiszteletére zenés orgiákat rendeztek.

A dicsőítés erős hatást gyakorol a testre – mozgáskényszert éreznek a hallgatók. Lábak, kezek mozgása. Ingadozás, kígyózó mozgás. Idézek Jeff Godwin, “What’s Wrong With Christian Rock?” (Mi a baj a keresztyén rock-kal?) c. könyvéből, pp.37-41: „A rockzenéről BEBIZONYÍTOTTÁK, hogy káros hatással van az adrenalinszintre, a nemi mirigyekre és az emberi agy vércukorszintjére. Tanulmányok sora mutatta meg, hogy a rockzene MINDIG akadályozza a növekedést és elfojtja az életet.”
Vizsgálatok egereken kimutatták, hogy a pop/rock zenétől idegesek lettek, egymásra támadtak, kannibalizmust produkáltak, rockzene hatására még rákos betegség kialakulása is megfigyelhető volt rajtuk.

A kortárs keresztyén zenészekről
Ők maguk mindenféle világi rockzenét hallgatnak, s ezt büszkén híresztelik valamint koncertjeiken tisztán világi számokat is előadnak. pl. Amy Grant, aki többek között a spiritiszta Joni Mitchell zenéjét népszerűsíti keresztyén körökben, vagy Michael W. Smith a Beatles-t, a XX. század egyik legistentelenebb együttesét. Nem szakítanak a világgal az életvitelükben, s ez látszik beszédstílusukon, öltözetükön, tetoválás, piercing, fülbevaló. Érzéki táncosok lépnek föl, videoklipek. Az előadók általában világi producerekkel és cégekkel vannak kapcsolatban, így nekik hajtanak igazán nagy hasznot. pl. a Warner cég, akinél Madonna, RHCP zenéinek joga is van. Ez ellene szól az Igének: 2Ko 6:14a Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában…

Mindenféle világi zenei stílussal megvalósítható a modern dicsőítés.
Ahogyan a világban vannak a különböző zenei stílusok kedvelői, ugyanez megvan a CCM-ben is. Punk rock-tól a soft rockig, a dance-től a hip-hop-on át egészen a heavy, a gothic vagy a death metal-ig.
A modern dicsőítő zene igazodik az emberek ízléséhez. Hogy erről Istennek mi a véleménye, az senkit nem érdekel. Pl. Rick Warren a gyülekezetében a hét minden napján más-más zenei stílusú „istentiszteletet” hirdet meg.

A CCM egyfajta rajongó szellemiséget bontakoztat ki
A zenei jellemzők alapján az általánosan ismert gyülekezeti dicsőítésnek meditatív, hipnotizáló hatása van. A lágyabb dicsőítő zene azért veszélyes, mert nem tűnik veszélyesnek, de ugyanaz jellemző rá, mint zajosabb testvérére. Ilyenek a Taizéi mozgalom énekei, amiket pl. a református ifjúsági énekeskönyvek is átvettek.
Más énekeknek felpörgető, feltüzelő ereje van, eufóriát idéznek elő. A dicsőítésvezetők igyekeznek úgy válogatni az énekeket, hogy jó arány legyen, és a hallgatók elérjék az ún. kick élményét, egyfajta katarzis-élményt, felfosztózást, áttörést, kielégülést. Általában fél óra minimum szükséges ennek eléréséhez. Teszik ezt az ún. istentisztelet előtt, amihez inkább lecsendesedni kellene. De nekik egészen más céljuk van. A CCM-vel bejött egy döbbenetes cél a gyülekezetekbe, a szórakoztatás. A dicsőítő zene szórakoztatásra van. Az ember van a középpontban. Hogy én jól érezzem magam. Az igehirdetések is ebbe az irányba tolódnak el.

A CCM szövege a legritkább esetben biblikus, de ekkor is a zene tönkreteszi a bibliai üzenetet. Általában jellemzőbb a sekélyes bibliai tartalom, sok refrénnel, ismétlődéssel, érzelgős képekkel. Alapvetően karizmatikus és ökumenikus hamis tanítások találhatók meg a szövegekben. pl. a dominionizmus, ami a korai Katolikus Egyházra és Augusztinuszra visszavezethető tévtanítás, mely szerint a keresztyénség állítólag arra hívatott, hogy Krisztus helyett gyakorolja az uralmat a világ felett ill. megvalósítsa Isten országát és befolyást gyakoroljon a kultúrára, a tudományra, a politikára és a gazdaságra.

A CCM szorosan kapcsolatban van a karizmatizmussal
Azok a dicsőítő zenék, amiket korábban csak karizmatikus körökben hallgattak, most már mindenfajta közösségben megtalálhatók. A pünkösdista karizmatikus mozgalom, ami 1901-ben indult, a kezdetektől élt az érzékiséggel túlfűtött zene eszközével, hogy sikert érjen el. Egy vezetőjük úgy fogalmazott az 1901-1914-ig tartó időszakról, hogy a jazz nélkül nem tudtak volna olyan könnyen utat találni az emberek szívébe, ahogyan sikerült, s nem éltek volna át folyamatosan győzelmes ébredéseket – az ő szemszögükből. Elmondta azt is, hogy addig a hagyományos dicséretek éneklése folyt mindenütt a gyülekezetekben. Ők voltak az elsők, akik a modern, akkori világi zenét felhasználták ún. karizmatikus ébredések előmozdítására. A karizmatikus zenék/énekek a mágikus karizmatikus gyakorlatok eszközei: vizualizáció, megvalósítás, démonikus hatalmak visszaszorítása (Jézus Menet mozgalom), Isten jelenléte légkörének megteremtése, Isten megidézése. „Hogy kiáradt a Szent Lélek…”- mondják. Az nem a Szent Lélek volt. Más lélektől/szellemtől származnak a dicsőítő zenék és más „Jézushoz” irányulnak, a karizmatikus látomások „Jézusára”.
- The Vintage Vinyard Music – John Wimber, karizmatikus 3. hullám
- Hills Christian Life Center – Darlene Zschech, akit „megérintett” Jézus
- Hillsong együttes
Sok dicsőítő együttes gyakorolja a nyelveken szólást, prófétálás ajándékát, hisznek az ún. késői eső tanításban, miszerint az Úr Jézus visszajövetele előtt egy hatalmas ébredés lesz az egész világon, amikor a Szent Lélek hatalmasan kitöltetik jelek és csodák kíséretében.

CCM ökumenikus beállítottságú mind filozófiájában, mind a gyakorlatában. Ledönti a felekezetek közötti különbségeket, és átnyúl a felekezeteken. Eszköz a vallások, felekezetek összeolvasztásában.
„A CCM-ben használt gyakori kifejezések: felkent, a királyság, a test, egyesülten, János 17, tolerancia, kritikától mentes szeretet, ne ítélj, ne mutogass ujjal másokra, szabadok vagyunk…”
„Tegyük félre, ami elválaszt bennünket, s nézzük, ami összeköt.” Általában a Jn 17-ben az Úr Jézus főpapi imáját értik félre, miszerint azt kéri az Atyától, hogy egyek legyünk, amint Ők egyek. Itt egy Istentől származó egységről, egy igazságban való egységről van szó. Ezt Jézus Krisztus megteremette kereszthalálával és feltámadásával. Nem az ökumené teremti meg, az a hamis egységet munkálja.

A CCM elmossa a gyülekezeti és tanítási határokat.
Ha egy visszafogottabb dicsőítésvezető elmegy egy szélsőséges rajongó gyülekezet dicsőítő csoportjával közös fellépésre, vagy táborba, képzésre, akkor ott tovább fertőződik a karizmatikus közösség hamis tanaival. pl. egy ref. vagy ev. gyülekezet gitáros-énekes dicsőítésvezetője találkozik a Hit Gyülekezete veszedelmes előadóival…
Összefoglalva: A CCM Sátán eszköze a végidők nagy parázna antikrisztusi egyházának felépítésére.

Milyen érvekkel próbálják igazolni
a dicsőítő zene létjogosultságát?

Az újszövetségi gyülekezetek istentiszteleti alkalmain szerintük használható hangszereket és zenét az Ószövetségi Izráelnek adott utasításokkal igyekeznek alátámasztani, nagyon felületesen és helytelenül. Az ÓSZ-i zenészek meghatározott rend szerint szolgáltak (1Krón 6:31-32) – ezzel szemben ők rendetlenséget okoznak. A léviták zeneileg magasan képzettek voltak, Szent Lélekkel teltek voltak – a modern zenészektől esetleg zenei gyorstalpalót várnak el, életük pedig lehet akármilyen romlott, a gyülekezeti dicsőítők életét nem vizsgálják meg. Ma egy valamirevaló hívő fiatal gitározni tanul, holnap pedig már ő vezeti a helyi gyülekezet „dicsőítését”. Ez határtalan zenei igénytelenség és engedetlenség!

Állítás: El a poros énekekkel, s elő az újakkal. Hiszen meg van írva:
Zsolt 33:3 Énekeljetek néki új éneket, lantoljatok lelkesen, harsogón.
Az új ének problémája: vajon az új egyúttal azt is jelenti, hogy jobb? Nem feltétlenül. Itt az új azt jelenti, hogy a közelmúltban tapasztalt áldások és irgalmasság iránti hála kifejezésére írt új tartalmú ének.

Állítás: Például a 150. zsoltár felhatalmaz minket a hangos dicsőítésre és mindenféle hangszer használatára a gyülekezetben.
Nem ismerik a Bibliát. A 150. zsoltár a népi ünnepélyre, győzelmi vagy hálaadó napra ad útmutatást, amikor mindenféle hangszereket használhattak. A templomban nem volt zajongás, csak négyféle hangszert lehetett használni, amiből egyik a hívogató kürt volt, 3 pedig húros hangszer, s a gyülekezet nagy létszámából fakadóan nyilvánvaló, hogy nem a zenei gyönyörködtetést szolgálták. A hangszeren játszók megszentelt, az Úrnak átadott életű szolgálók voltak. Bent pedig, a szentek szentjében csend uralkodott. Ott nincs helye zenének.
El kellene gondolkodniuk a mai zenélőknek, hogy az újszövetségi gyülekezet már a szentek szentjébe hatolhat be, mert kettészakadt a kárpit. Meggyőződésem, hogy ezért nincs pontos leírás az újszövetségi gyülekezetek zenei dicsőítésének kialakításáról. Az első keresztyén gyülekezetekben csak énekeltek. Ott az Isten által teremtett hangszer az ember torkában, de az Ige szerint a szívben kell zengedezni az Úrnak.
Tapasztalat mutatja, hogy az ember bűnös természete, büszkesége, magamutogatása miatt a hangszerek előbb-utóbb előretolakodnak a gyülekezetekben, még az orgonák is.
pl. ilyen okból nem alkalmazott hangszert a gyülekezetében C.H. Spurgeon, pedig ott 6000 ember énekelt. S valószínűleg ilyen, vagy hasonló okokból nincs hangszer itt az Iharosi szolgálatban.

Állítás: Luther, Wesley és mások is koruk világi zenéjére, többek között bárzenéjére írták éneiket.
Ez nem igaz. Ennek részletes cáfolatát többen is megírták. Ha világi zenéből vettek is át, akkor elismerhetően szép és kiváló művekkel tették ezt (pl. Haendeltől, koruk klasszikus zenéjéből, néhány operából és egy-két népdalból vettek át). Ennek az átvételnek a saját beszámolójuk szerint nagyon komoly kritériumai voltak, és komoly változtatásokat eszközöltek.

Állítás: Dobokat használunk, hiszen dobolás volt a zsidóknál is.
Nem magával a dobbal van a baj. A dob egy induló esetében (pl. skót dudások) megfelelően alátámaszthatja a célt a menetelésben, mégsem uralja le a duda zenéjét. Vagy gondoljunk a dob és cintányér használatára nemzeti Himnuszunkban. Fontos zenei, szövegi mondanivalót támogat meg, húznak alá. Ezért volt helyük a népi ünnepélyben is Izráelben, de a templomban nem!
A rockzenében a monoton, sorozatos backbeatek okoznak robbanásba torkolló feszültséget. Érzéki, szexuális vágyat fokozó, démoni erőket megidéző hatása van. Értelmetlen, mert nem húz alá zenei mondanivalót, hanem eluralkodik a zenén és a testet, az elmét rombolja, valamint monotonitásával hipnotikus hatást ér el, ahol az egyén kikapcsolja az értelmi kontrollját, ajtót nyitva idegen szellemiségnek. Ilyenkor valósul meg a hamis lélek/szellem általi antikrisztusi dicsőítés, amely Isten haragját vonja magára.

Állítás: Táncoljunk, mert Dávid is táncolt. A Zsolt 150:4 is erre buzdít.
Az ÓSZ-ben van szó világi és szent táncról. A világi a szexualitással, bálványimádással van összekapcsolva. A szent táncot egyedül, vagy azonos neműekkel járták. Hogy az újszövetségi gyülekezetek hívői miért nem táncolnak, hosszabban tudnám csak megválaszolni, meghaladná az előadás kereteit.

Állítás: De hiszen a CCM-re is megtérnek emberek, nem is kevesen?!
Nos, igen gyanúsak a megszülető döntések a következő okokból:
- az üzenet tartalma miatt
- a légkör miatt
- a médium, az eszköz miatt
- a gyümölcsök miatt
- az evangélizáció elenyésző hangsúlyt kap az összejöveteleiken

A dicsőítő zene terjedésének oka és módja

A dicsőítésbeli tévelygés a bibliai út elhanyagolásából keletkező vákuumba robbanhatott bele. Sok gyülekezetben elhanyagolták az egészséges bibliai dicsőítést, a szívből jövő imádatot. Hiányzott belőle az erő, a belső őszinteség, a valóság. Ezért a kortárs dicsőítés egyben rámutat kora keresztyénségének hiánybetegségére. A megoldás mégsem a CCM, hanem a visszatérés az Igei utakra.
Ha egy gyülekezet, egy hívő ember nem áll ellene határozottan, állhatatosan, igei alapokon, akkor előbb utóbb el fog esni, mert átható ereje van a CCM-nek, mögötte a tévelyítés szellemei munkálkodnak. Élvezhető, s ezért kívánatos a tiszta Ige nélkül haldokló keresztyénség örömpótlékaként. A test vágyait elégíti ki.
A modern dicsőítés terjedésében a fiatalok zenei éhségét szokták kiemelni, s hogy miattuk vannak a szakadások a gyülekezetekben, mert behozzák a modern zenét, amit az idősek nem szeretnek. Arról nem beszélnek, hogy ez nem történhetne meg, ha a gyülekezetek felelős felvigyázói (presbiterek, lelkipásztorok) nem engednék. Hogy miért engedik? Gyakran nekik sincs világosságuk a kérdésben. Fogynak a gyülekezetek… Meg akarják tartani a fiatalokat… és a CCM az egyik legegyszerűbb mód a tömegek vonzására. lásd Golgota Gyülekezet

De van egy másik terjedési vonal a fiatalok részéről érkező esetleges nyomás mellett: ha egy befolyásos vezetőt sikerül megnyerni az ügynek, akkor sokan követni fogják őt. Így igaz ez egy ifjúsági csoport, bibliakör vezetőjére is. Ha terád is vannak bízva mások, fokozott a felelősséged.
A modern dicsőítő zene kérdése nem generációs kérdés. Idősebbek is hajlandóak megfelelő nyomás után elfogadni. pl. Graham-fesztivál, ahol idősek is szó nélkül tűrték, amit korábban nem tűrtek volna.

A modern dicsőítő zene terjedése sátán érdekében áll, aki mindent elkövet, hogy Isten szent helyét, az egyes hívőt és a hívők közösségét, a helyi gyülekezeteket megszentségtelenítse. 1Kor 3:16-17 Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek? (17) Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti.

Még a CCM három jellemző vonására szeretnék rámutatni:

A lelki részegeskedés-jelleg
Ef 5:18-19 És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van: hanem teljesedjetek be Szent Lélekkel, (19) Beszélgetvén egymás között zsoltárokban és dícséretekben és lelki énekekben, énekelvén és dícséretet mondván szívetekben az Úrnak. A dicsőítések során elvesztik józanságukat, lelkileg lerészegednek a résztvevők. Ez hasonlít a karizmatikus közösségekben gyakori lelki lerészegedéshez, aminek jelei a görcsös nevetés, ugatás, földön hempergés. Ezzel szemben a Krisztusban hívő újonnan született ember a józanság Lelkét kapta.

A kovász-jelleg:
Ha egy gyülekezetben kicsit is megveti lábát a modern dicsőítés, ott növekedni fog a jelenléte és megrontó hatása, míg teljességre nem jut. Rengeteg példát tudnék idehozni. Erre a veszélyre így figyelmeztet az Ige:
1Kor 5:6-8 …Avagy nem tudjátok-é, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megposhasztja. (7) Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, aminthogy kovász nélkül valók vagytok; mert hiszen a mi páska-bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk. (8) Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, sem rosszaságnak és gonoszságnak kovászával, hanem tisztaságnak és igazságnak kovásztalanságában.

Pótlék-jelleg:
Összefoglalva elmondható, hogy a CCM a valódi, Szent Lélek által vezetett, a Szent Lélek örömében élt engedelmes hívő élet pótléka. Azt a látszatot kelti, hogy a hívő boldog, győzelmes és jó irányba tart. Ehelyett a hétköznapok szomorúsága, kudarcai és a kárhozat felé vezető irány a valóság. A hazugság atyjának eszköze ez a dicsőítő zene: ÓPIUM a kárhozat útján járóknak, hogy észre ne vegyék, merre tartanak valójában.

Intelmek – az Úr Jézus Krisztus szeretetében kérlellek

Ne fogadj el semmilyen kortárs keresztyén zenét, ún. dicsőítést!
Ne járj olyan közösségbe, ahol ilyen dicsőítés folyik!
Ha ilyen zenéket hallgattál, bánd meg bűnödet a hallottak alapján, valld meg és szakíts vele teljesen! Az Atya Jézus Krisztusért kész megbocsátani neked.
1János 1:9 Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.
Kérd az Úr Jézus megtisztító munkáját és vezetését ebben a kérdésben! Töltekezz meg Isten Igéjével és egészséges, biblikus tartalmú énekekkel! Ápold a kapcsolatot ebben a kérdésben is egészséges közösségekkel, testvérekkel! Hallgass az Úrhoz hű elöljáróidra az Úr Jézusért! És Ő meg fogja áldani engedelmességedet!
János 4:23 De eljő az óra, és az most van, amikor az igazi imádók lélekben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az Ő imádóiul. Téged vajon megtalálhat-e? Válaszodat várja. ÁMEN

Elhangzott Biatorbágyon, 2012.08.05-én
Solymos Dániel