Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Krisztusban nyert új élet

A Krisztusban nyert új élet ismertető jelei

A világ egyik legnagyobb csodája, hogy a bűntől végzetesen megrontott élet helyett Krisztusban új életet lehet nyerni. Ez , legalább is részben, tapasztalati valóság, tehát vannak következményei, látható, észlelhető jelei. A teljesség igénye nélkül, de a Biblia tanítását szem előtt tartva, ezek közül sorolunk fel az alábbiakban, néhányat.

l./ Szívből jövő, őszinte, örvendező vallomás arról, hogy én személyesen találkoztam Jézus Krisztussal, személyes Megváltómmal.

2./ Bűn elleni állandó harc, ahogy ez egy megigazult-bűnös emberből kitelik a Szentlélek segítségével. Ennek részletei: A gonosz minden kísértésének igyekszem szüntelen igyekszem ellenállni. Minden tudott, és nem tudott bűnömet kész vagyok naponként, - ha kell percenként - megvallani, megbánni, és arra bocsánatot kérni, elsősorban az Úrtól, de ha kell , emberektől is. Szüntelen törekszem a szent, tiszta életben növekedni.

3./ Istennel, Aki Atyám lett Jézus Krisztusban, állandó , személyes kapcsolat a Róma 8:16 szerint, ahol az van megírva, hogy „ a Lélek bizonyságot tesz a lelkünkkel együtt, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk.” De lásd a Róma 8:14 verset is.

4./ A Szentháromság Isten teljességében külön fontosnak tartom a bűnbocsátó, éltető, üdvözítő „agapé”- szeretet fontosságát. Ebből élek szüntelen, és az az állandó feladatom, hogy ebből minél többet tovább adjak a szeretet kettős nagy parancsa szerint, Máté 22:37-40 szerint , és a szeretet himnusza szerint, ami az I.Kor. l3 részében található.

5./ A Krisztusban nyert új élet ismertető jele az öröm, az igazi öröm. Bár ez itt a földön nem teljes és nem zavartalan, ahogy szól erről I Péter 1: 6-9. De ha nem adatik kifejezett öröm, a hívő ember új életében akkor is van mindig békesség ,remény és vígasztalás.

6./ Az új élet jele a Szentlélek állandó jelenléte a hívő ember életében. Ez tapasztalható főleg abban, hogy az Ige éltető, ható módon szól hozzám. Ezzel együtt a Szentlélek vezet, irányít, tanácsol, biztat, és olykor fékez.

7./ Az új élet jele az is, hogy minden erőltetés nélkül boldogan hiszem az örökéletet, azaz az üdvösséget. E földön az új élet már annak a kezdete, és e földön folyamatosan készülök az oda való megérkezésre.

8./ Az új élet elmaradhatatlan része a hála érzése, és annak folyamatos és szüntelen kifejezése A megváltó kegyelemért - hálából – először is a szívemet adom Neki. De ez azt jelenti, hogy mindenem az Övé. Hála indít minden jócselekedetre, szolgálatra, áldozatra, úgy az emberek felé, mint a Szentháromság Isten felé.

9./ Az új életben, ha kell, szenvedek is Jézusért, és az Ő ügyéért. Ha szükséges, Jézus erre is ad erőt, és akit szeretek, azért szívesen szenvedek, ha kell.

10./ Panasznak, elégedetlenségnek, lázadásnak nem adok helyt az új életben, mert Krisztusnak kegyelme mindenkor , mindenre elégséges. Igy igyekszem mindig kimondani, hogy „legyen meg az Ő akarata”, mert tudhatom, hogy minden javamat szolgálja. Ró.8:28

11./ Az új életnek a gyakorlatban a legfőbb jellemzője a szolgálat. A hívő ember számára minden.

munka hívatás, tehát szolgálat. Lelki szolgálatok: ima-szolg. Ige-szolg. (bizonyságtevés!), szeretet-szolg., példaadás, és különféle hála-áldozatok.

12./ Akinek új élete van, szereti, és gyakorolja is, sokféle formában, a hittestvérekkel együtt a közösséget, mert „egymás hite által épülünk” Róm.1:l0-l2, és „egy test vagyunk” I.Kor. l2 rész .

Szabó Gyula ny. ref lelkipásztor

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 5, összesen: 583690

  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.
  • 2026. április 02., csütörtök

    Recepcióst, szakácsot, konyhai munkatársat, karbantartót, takarítót keresünk a 2026 nyarán nyíló balatonboglári Felüdülés Házába.
  • 2026. április 01., szerda

    Nagycsütörtök mélysége
  • 2026. március 31., kedd

    Az iskolaépület bővítéséért adtak hálát a Pécsi Református Kollégium Zengővárkonyi Általános Iskolájában március 29-én, virágvasárnap. Az intézmény Cs...