Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2011 Eseményei

2011 januárjában a Kárpátaljai Református iskolák részére gyűjtöttünk, összesen 260 lejjel támogattuk az Ukrajnában működő felekezeti iskolákat.
19.-én közmunkára gyűltek össze a következő hívek az egyházközség fáját felhasogatni: Demeter György Gy. gondnok, Puskás András, Gáspár Tivadar, Demeter György R., Demeter Adolf.

Február 6-13 között megtartottuk a hagyományos Ökumenikus Imahetet vendég lelkipásztorok szolgálatával. Február 8.-án Botos Csaba somosdi lelkipásztor prédikált, ebédre vendégül látták: Demeter Margit és Géza (Isten nyugtassa). Február 9.-én Jakab István galambodi lelkipásztor hirdette az Igét, Demeter György R. és Mariska hívtak ebédre, majd február 10.-én Bíró László székesi lelkipásztor volt a vendégünk, akit Demeter Adolf és Etus néni látott vendégül a gondnokkal és helybeli lelkipásztorral együtt. Minden családnak köszönöm az áldozatot, a kellemesen eltöltött ebédet és fogadtatást. Minden lelkészvendégünk otthon érezte magát Oláhdellőn. Február 13.-án, vasárnap Székely Levente zárta az imahetet, őt is Demeter Géza és Margit látta vendégül.

Március 4.-én újra meghívást kaptunk Marosludasra, a Női Világimanap megünneplésére, közös éneklésre és imádkozásra az É-amerikai Chile állam asszonyaiért. Ebben az évben csak Székely Csilla lp. vett részt az imanapon, ahol igét hirdetet a Mk. 6,30-44 alapján Kővári Malvin lelkésznő.
Március 6.-án, a Nők Világnapja alkalmából a gyülekezet egy cserép virággal, tortakészlettel és nagy doboz csokoládéval ajándékozott meg. Demeter György Gy. gondnok az ebédmeghívásokért köszönetképpen a háziasszonyokat egy-egy szál szegfővel és tábla csokoládéval tüntette ki: Demeter Margitot, Demeter Mariskát és Demeter Etust.
Március 13.-án méltóképpen ünnepeltük meg újra nemzeti ünnepünket, 1848 március 15.-ét: kopjafa-koszorúzással, Nemzeti dallal, Székely Himnusszal, hazafias versekkel, Kossuth-nóták éneklésével és hegedülésével, amelyben közrejátszott Székely Anita, a 9. Zsoltár felolvasásával, a márciusi események meghallgatásával, végül a Magyar Himnusz eléneklésével, szeretetvendégséggel. Vendégünk volt a Szente-házaspár Marosugráról, Szente János köszöntötte is a gyülekezetet.
Március 20.-án vendégünk volt egy istentisztelet erejéig Dr. Falus András genetikus, immunbiológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, akinek itt Oláhdellőn teljesült régi vágya, hogy egyszer saját kezűleg harangozhasson. Március 20.-án a második harangszót Falus András húzta a gyülekezőre. Azóta is hálás ezért.
Március 24.-én közmunkát hirdettünk, melyre a segítőkész egyháztagok közül olyanok is eljöttek, akik már mozogni is nehezen tudnak, ám mégsem mondtak le arról, hogy legalább egy keveset szépítsenek a templomon és környezetén. Jelen voltak: Demeter György Gy. gondnok, Simon György, Zsoldos Endre, Demeter György R., Jakab Károly presbiterek, Demeter György D., Demeter Albert pótpresbiterek, Demeter Adolf tiszteletbeli presbiter, Puskás András harangozó, és a gyülekezet tagjai közül: Demeter Árpád, Gáspár Tivadar, Puskás Ferenc, Budai Ferenc. Köszönjük a fáradozásukat és áldozatukat.

Április 7.-én került sor az esperesi vizitációra, amelyen jelen volt az egyházmegyei vezetőségből: Ötvös József esperes, Pályi Béla számvevő, Jakab István missziói előadó, akik a helybeli gondnokkal és presbiterekkel együtt az egyházközségi könyvelést átnézték és mindent rendben találtak, meghagyásokat nem jegyeztek föl. A gyülekezet előtti beszámolókra az istentisztelet keretében került sor, amikor igét hirdetett a Mt. 12,38-40 versei alapján Ötvös József esperes. Jakab István missziói beszámolójának mérlege az elmúlt 5 évről (legutolsó esperesi vizitáció óta eltelt időről): 5 év alatt egyet apadt a lélekszám. Beszédében a bejárat fölötti karzat jelképéről szólt: a két kardról és a szívről: az életért küzdeni kell, de a kard nem elég, szív is kell a kardhoz. Viszont a szívhez is kell az erő. Győzni csak szívvel, szeretettel lehet!
Virágok vasárnapja, április 17.-e ünnep volt az oláhdellőiek számára, ugyanis két ifjú konfirmált, ami Oláhdellőn nem túl megszokott dolog.

Május 1.-e a nemzetközi Anyák Napja, melyről Oláhdellőn is megemlékeztünk: Demeter Etuska, majd Puskás Csaba és Demeter Lóránd ifjak mondtak verseket, köszöntőket, végül elénekeltük az Áldjon meg téged kezdetű éneket, az Ároni áldást. (szeretetvendégség).
Május 21.-én Nőszövetségi Konferencián vettünk részt Maroscsapón. Igét hirdetett Dénes Katinka Marosvásárhely Szabadság utcai lelkésznő, előadást hallgattunk a Fodor házaspártól (Fodor Attila és Ablonczy Margit) a 8 szeretetnyelvről – saját élmények és történetek alapján. Jelen voltak: Demeter Ida, Demeter Mariska, Demeter Margit G., Demeter Katalin és István, Székely Csilla Imola.

Június 19.-én a gyülekezet tagjai figyelmességükkel tüntettek ki engem, amikor virággal és csokoládéval köszöntöttek és gratuláltak a kántorképző főiskola elvégzése és 10 éves teológiai évfordulóm alkalmából.
Június 26.-a a kutyfalvi reformátusok ünnepe volt, amikor a szépen tatarozott és újjávarázsolt kis 15. századi műemléktemplomot szenteltük. Örömükben való osztozásukat és a testvéri összetartozást fejezte ki az oláhdellői református gyülekezet küldöttsége, akik közül 12-en mentek Kutyfalvára együtt ünnepelni: Demeter György Gy. gondnok és felesége Ida, Demeter Adolf tiszteletbeli presbiter és felesége Etus, Demeter György R. és felesége Mariska, Demeter József és Némethi Éva, Demeter Albert pótpresbiter és felesége Eszter, Gáspár József presbiter és Demeter Árpád.
Június 23.-a, az Egyházmegyei Közgyűlés napja, amelyet Marosvásárhelyen, az Alsóvárosi gyülekezetben tartottak, azért fontos nap az oláhdellőiek számára, mert ezen a napon Demeter György Gy. gondnok és Székely Csilla Imola lelkipásztor megbeszélésen vettünk részt Illyés Sándor építkezési cégigazgatóval és Simon István kerelőszentpáli-búzásbesenyői polgármesterrel. Ígéretet kaptunk arra, hogy a tervezett templomharangok villamosításának költségeit teljes egészében fedezik támogatásukkal Illyés Sándor és Simon István.

Július 2.-án házastalálkozón vettek részt néhányan az oláhdellőiek közül Marosbogáton, ahol Dr. Pálhegyi Ferenc lelkipásztor-lelkigondozó tartott előadást Viharálló házasság címmel. Dellőiek közül jelen voltak a találkozón és beszélgetésen: Demeter György Gy. gondnok feleségével, Idával, Demeter József és Némethi Éva, valamint Demeter György R. presbiter és felesége, Mariska.
2011 júliusában gyűjtést szerveztünk Fekete Róbert beteg egyéves kisfiú részére. Sorozatos külföldi műtétjei fedezésére szülei segélykérő levelet küldtek, melyre 330 lej adomány felajánlásával válaszoltunk. Köszönöm azoknak a családoknak, akik Fekete Róbert gyógyulásáért imádkoztak és adakoztak.

Augusztus 7.-én imádságainkkal kísértük a Kenyába induló 16 fős csapatot, akik missziói küldetéssel Rusinga szigetére mentek, hogy ott önkéntesen iskolát építsenek a szegény sorsú gyerekeknek. Az iskolához szükséges építőanyagokat saját maguk által gyűjtött adományokból fedezték, két kezükkel ástak, hordták a sziklát, rakták a falat, de közben bibliaórákat is tartottak, Jézusról beszéltek, szegény és Aids-beteg családokat látogattak, imádkoztak a kis tanítványokért – hogy Jézus neve a föld végéig terjedjen. Azáltal, hogy AUGUSZTUS 18.-ÁN mint gyülekezet imádkoztunk ezért a munkáért, mi is részt vettünk ebben a küldetésben, lélekben ott voltunk velük.
Augusztus 12-13.-án folytatódott az a parókiajavítási munka, amit 2009-ben kezdtünk el. A gyülekezet tagjainak segítségével a parókiatető kicserélésére került sor, így tehát az egész tetőzetnek háromnegyed része új cserepekkel van fedve, mely cserepeket a Maros Megyei Tanács támogatásából sikerült megvásárolni. A következő személyek dolgoztak a tetőcserélés munkálatainál:
A munkát mindkét napon Demeter Ferenc M. vállalkozó vezette két (majd 3) munkásával.
Augusztus 12.-én: Demeter György Gy. gondnok, Simon György, Demeter György R., Demeter József, Jakab Károly, Gáspár József presbiterek, Demeter György D. és Demeter Albert pótpresbiterek, Puskás András harangozó, Gáspár Tivadar, Demeter Dénes, Demeter Árpád egyháztagok.
Augusztus 13.-án: Demeter György Gy. gondnok, Simon György, Demeter György R., Demeter József, Jakab Károly, Zsoldos Endre presbiterek, Demeter Albert pótpresbiter, Puskás András harangozó.
Minden presbiternek és egyháztagnak köszönöm a munkát, segítséget, de leginkább Demeter Ferikének köszönjük azt, hogy az elvégzett munkáért gyakorlatilag nem kapott munkadíjat, ugyanis csak annyit fizettünk, amennyi a munkásait illette a két napon át végzett munkáért. Így tehát ajándéknak vettük az elvégzett munkáját.
Augusztus 14.-én, másnap került sor a Konfirmáció Emlékünnepélyére a konfirmáció elindulásának 200 éves évfordulója alkalmából. Meghívtuk azokat, akik 25, 50 és 60 évvel ezelőtt tettek konfirmációi fogadalmat az oláhdellői úrasztalánál. 11 meghívott közül jelen volt 8 ünnepelt, akiket verssel, majd a konfirmációi, „Szent hitünkről vallást tettünk” kezdetű ének eléneklésével, a konfirmációi fogadalom elismétlésével köszöntöttünk, meghallgattuk az erdélyi reformáció kialakulásának rövid történetét, és átvehették a Presbiteri Szövetség által ajándékozott emléklapokat. Közös fényképpel, majd szeretetvendégséggel, kellemes beszélgetéssel zártuk a találkozót.
Névsor: 60 éve, 1951-ben konfirmáltak: Puskás Ferenc (most Marosugrán él), Zsoldos Endre (presbiterünk), Máthé Mária (Kerelőszentpálról).
50 éve, 1961-ben konfirmáltak: Demeter Dénes, Demeter Iduska (Marosludas), Simon Anna (Marosugra), Simon Mária (Marosvásárhely).
25 éve, 1986-ban konfirmáltak: Demeter Albert (pótpresbiterünk), Demeter Ferenc M., Puskás Gyula (Marosvásárhely), ifj. Zsoldos Endre (Marosugra).
Augusztus 15.-én a közelgő Presbiteri Konferenciára és a vendégek fogadására készülődve közmunka keretében takarították ki a templomot és templomkertet, valamint a parókiát és parókiakertet a gyülekezet presbiterei és egyháztagjai. Az asszonyok padlót súroltak, ablakot tisztítottak, szőnyegeket, abroszokat, terítőket, kézimunkákat, zászlót mostak: Zsoldos Margit, Demeter Ida, Demeter Mariska, Demeter Katalin G., Demeter Eszter, Demeter György Gy. gondnok, Demeter Etus, Nagy Róza. Köszönöm a munkát, fáradságot minden asszonynak és segítőnek.
22.-én újabb munkálatok miatt közmunkáztak, templomablakokat mostak: Demeter György Gy. gondnok, felesége, Ida és leánya, Emőke,valamint Demeter Eszter.
29.-én folytatódott a közmunka sátorkészítéssel, asztalok, padok felállításával: Demeter Gyürgy Gy. gondnok, Puskás András, Gáspár József, Simon György, Demeter György R., Demeter Albert, Demeter Adolf, Demeter Árpád, Jakab Károly.

Szeptember 3.-a, szombat emlékezetes nap volt az oláhdellőiek életében. Oláhdellő volt a házigazdája a Presbiteri Szövetség körzeti konferenciájának, amelyre a környék 20 gyülekezetéből érkeztek gondnokok, presbiterek és lelkipásztorok. Vendég-előadónk volt Magyarországról Judák Endre (Gödöllőről) és Tokodi Attila (Hévízgyörkről), akik előadásokat tartottak a presbiterségről a közelgő presbiterválasztásokra készülve.
Kali Tünde marosludasi segédlelkész beszámolójából idézem: „Pályi József a Presbiteri Szövetség egyházkerületi- és Horváth Miklós egyházmegyei elnökei számba vették az egybegyűlteket és örömmel nyugtázták, hogy Magyarbükös, Marosludas, Mezőzáh, Mezőbodon, Ludastelep, Gerendkeresztúr és Hadrév, Marosbogát, Kutyfalva, Radnót, Maroscsapó, Búzásbesenyő, Kerelőszentpál és Magyardellő valamint a Vártemplomi testvérgyülekezet presbiterei számára kicsinek bizonyult az oláhdellői templom.
Egyházmegyénk esperese Nt. Ötvös József generális direktor istentisztelettel nyitotta meg konferenciánkat. A házigazda, Székely Csilla Imola lelkipásztor, a gyülekezet gondnoka, Demeter György, valamint Egyházmegyénk főgondnoka, Kali Ellák szeretettel köszöntötték az egybegyűlteket, a házigazda lelkipásztorasszony ismertette a falu történetét, valamint a nap programját.”
Ötvös József esperes nyújtotta át „a gyülekezet gondnokának az elismerő oklevelet, megköszönte munkáját és elismerő szavakkal méltatta a gyülekezetnek a konferencia megszervezéséért hozott áldozatát. Ugyanakkor megköszönte Pályi Józsefnek is a kitartó, pontos munkát, hangsúlyozva, hogy mint ez a konferencia is bizonyítja: most kezd gyümölcsöt teremni a befektetett munka.
A délelőtt folyamán két előadást hallgattunk meg. Dr. Judák Endre, gödöllői egyetemi tanár „A presbiterség, mint lelki szolgálat”című előadása három részből állt: 1- Melyek a legfontosabb dolgok egy ember életében, 2-A presbiterek feladata valamint 3-A presbiter egy hete. Tokodi Attila „A presbiterség gyakorlati kérdései”-vel inspirált továbbgondolásra, tovább gondolkodásra minden jelenlévőt.
A beszélgetést a terített asztal mellett folytattuk.” – eddig Kali Tünde szavai.
Hozzáfűzöm, hogy a Konferencia meghívásának ötlete Demeter György Gy. gondnok atyánkfiától származott, aki önszántából, mintegy áldozatképpen ajánlotta fel a vendégek ellátásához szükséges hústerméket (saját nevelésű disznói közül a legnagyobbat), 4 zsák búzát a kenyerek és kalácsok kisütéséhez, valamint az ebéd többi kellékei közül is: krumplit, zöldséget, bort. Az ebéd elkészítéséhez presbiterek is ajándékoztak krumplit, zöldséget, hozzávalókat, savanyúságot, bort és önzetlen segítséget – kiemelem a főszakácsot, Demeter Józsefet, aki mindezeket finom ebéddé varázsolta, és megemlítem segítségeit, az asszonyokat, a felszolgáló fiatalokat (Gyurikát, Emőkét és Majoránt Andreát) – amely adományokért és kétkezi segítségért köszöneten kívül semmiféle fizetséget nem kaptak, sem a múltban, sem a jövőben.
Segítők:
Szeptember 2.-án, a készülődéskor, disznóvágáskor: Nagy József (Magyardellőről mint mészáros), Demeter György Gy. gondnok családjával: Idával, Gyurikával, Emőkével, Székely Csilla Imola tiszteletesasszony, Zsoldos Endre és Margit, Puskás András, Simond György, Demeter György R. és Mariska (szekerükkel), Demeter Katalin G., Demeter Rebeka, Demeter József f. és Némethi Éva, Demeter Róbert és Eszter, Demeter Emma, Demeter Adolf és Etus, Demeter Árpád.
Szeptember 5.-én, sátorbontáskor, takarításkor: Demeter György Gy. gondnok, Simon György, Puskás András, Demeter György R., Demeter Adolf, Gáspár József, Demeter József f., Demeter Róbert.

Október 9.-én tartottuk az Idősek Vasárnapját, amikor a 17 ünnepelt egyháztagunk közül 10-et személyesen köszöntöttünk: verssel, énekkel, és emléklap helyett egy falidísszel, amelyen az Ároni áldás olvasható. A nap ünnepélyesebbé tételére a kutyfalvi lányokat hívtuk, akik mindig nagy örömmel jönnek Oláhdellőre énekelni, verset mondani, hegedülni: Dénes Erika, Jakab Ibolya, Gyarmati Orsolya és Székely Anita. A megjelent ünnepelt egyháztagok, a 80. életévükbe lépett oláhdellőiek: Demeter József, Demeter Árpád, Simon György, Demeter György R., Demeter Róza Sz., Puskás Ida, Demeter Rebeka, Máthé Irén, Nagy Róza, Gergely Ilona. Hálát adtunk a 8 évtizednyi gondviselésért, majd szeretetvendégség keretében tekintettük át az eltelt 29.220 napot.

November 1.-től Puskás András harangozó nyugdíjazását kérte, a megüresedett gondozói állásra Demeter Géza aá.-t alkalmaztuk.
November 24.-én presbiterválasztó Közgyűlést tartottunk gyülekezetünkben, ahol a jelölések és szavazatok alapján két egyháztagunk is presbiterré lépett elő. Az új oláhdellői Presbitérium 2012 január 1.-től lép hatályba, és felállása a következő:
A 8 presbiter: Simon György, Gáspár József, Jakab Károly – akiket nem kellett választani. Az újraválasztottak: Demeter György Gy., Demeter Ferenc, Demeter Adolf, Demeter György R., Demeter Árpád. A 2 pótpresbiter: Demeter Albert és Zsoldos Endre.

December 9.-én a Marosvásárhelyi Eminescu utcai öregotthon épületében a Marosi Egyházmegye Nőszövetsége adventváró nőszövetségi közgyűlést tartott, melynek keretében köszönetet mondtak azoknak a gyülekezeteknek, akik az elmúlt 6 év során konferenciáknak adtak otthont. Ezek között szerepelt a mi kis Oláhdellőnk is, ugyanis tavaly májusban nálunk zajlott az Alsó-Marosmenti nőszövetségi konferencia. Elismerésképpen emléklapot és jelképes mécseseket vettünk át. Gyülekezetünket Demeter Ida és Demeter Mariska képviselte. A közgyűlésen énekelt a Marosi egyházmegye lelkészeinek férfikórusa, akiket szándékunk Oláhdellőre is meghívni egy fellépésre.
December közepén megkötöttük a szerződést a harangvillamosító vállalkozóval, Sidó Miklóssal, akik azt ígérték, hogy április végéig elvégzik a munkát, amelynek költségeit Illyés Sándor vállalkozó és Simon István polgármester támogatásképpen átvállalják.
December 11.-én gondnokválasztó presbiteri gyűlést tartottunk, amelyen az új presbiterek a maguk kebeléből egyhangúlag Demeter György Gy. eddigi gondnokot választották újra a gondnoki tisztre az elkövetkező újabb 3 évre. isten áldása legyen az új Presbitérium és régi-új gondnokunk munkáján. A presbiterek (az újonnan választottakkal együtt a régiek is) következő vasárnapon, 2012 január 8.-án az istentisztelet keretében, a gyülekezet előtt tesznek ünnepélyes esküt.
Az év utolsó eseményeként december 26.-án, karácsony ünnepének másodnapján került sor a szokásos karácsonyi gyerekünnepélyre és angyaljárásra a kutyfalvi lányok segítségével. Az oláhdellői gyerekek énekei-versei után a kutyfalviak énekes-hegedűs műsort adtak elő, közbeiktatott versekkel és egy kedves kis gyertyás jelenettel. Az ünnepély részeként a gyülekezettel együtt énekeltük el a Csendes éj kezdetű éneket, majd csomagot osztottunk minden jelenlevő gyereknek. Zárásképpen fényképet készítettünk a Nagy Róza ajándék-fenyője alatt, melyet a jelenlevő 17 gyerek nevében is köszönünk.

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 24, összesen: 408675

  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...
  • 2024. április 04., csütörtök

    Folytonosság és változás, külső tényezők és személyes hit, individualizmus és felekezeti elkötelezettség, ébredés és szekularizáció teszik sokszínűvé ...
  • 2024. április 03., szerda

    Messze megelőzve korukat, épp negyven éve kezdtek gyülekezetépítésbe egy panelvárosban Szénási János és felesége, Gazda Klára lelkipásztorok, akikkel ...
  • 2024. április 02., kedd

    A gyülekezeteket érintő változásokról szólt az idei Ifjúságivezető-képző egyik kerekasztal-beszélgetése.
  • 2024. április 01., hétfő

    Súlyos kríziseket élt meg az életében, mégis érdemtelenül megajándékozottnak érzi magát a monorierdői Dókus Endre Levente.