Nyomtat Elküld Olvasási nézet

TEMPLOMSZENTELÉS

 

 

Az oláhdellõi presbiterek küldöttsége 1998 tavaszán kéréssel fordult a Püspöki Hivatalhoz: szeretnék, hogy önálló lelkészük legyen Oláhdellõn. Dr. Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület akkori püspöke az oláhdellõi nép hûségét ismerte még esperes korából és elmondta a küldöttségnek, hogy lelkipásztort lehet adni, de nem tudnak annyit segíteni, hogy az új lelkészt majd el is tartsák helyettük. "De õk azt mondták: püspök úr, mi mindent megteszünk, mi eltartjuk a lelkipásztorunkat, mi azt akarjuk, hogy legyen velünk, legyen aki temessen bennünket, aki tanítja gyermekeinket, unokáinkat és imádkozik érettünk-.
Hûséggel meg is tartották a gyülekezetet. Akkor 78-an voltak, most csak eggyel lettek kevesebben. Sokan mondták tíz-húsz évvel ezelõtt: ki tudja, pár év múlva mi lesz itt Oláhdellõn ... Õk nem gondolták, hogy itt 2006-ban is anyaegyházközség lesz, hogy lesz egy kis közösség, melynek "kívánkozik, sõt emésztõdik lelke az Úrnak tornácai után!- Annyira, hogy megjavítja templomát, ugyanis még nagyon sokáig akarja használni!
Nem tudtunk sokat adni, mi a keveset hoztuk. Volt egy vágyunk: szerettük volna, hogy szép templomunk legyen. A többit Isten adta hozzá. A 84. Zsoltár szavaival hirdette az Igét D. dr. Csiha Kálmán ny. püspök 2006 szeptember 2-án, a templomszentelõ istentiszteleten. A Zsoltár így szól: "erõrõl erõre jutottak-.
Csodák történnek Oláhdellõn. Történt, hogy 2004 tavaszán benyújtott pályázatra reményünkön felüli összeget nyertünk meg. Elõször csak a legfontosabbat, a templomtornyot terveztük megjavítani, de nyár végére a tetõt kivéve külsõleg teljesen felújítva állt a templom.
Erõrõl erõre jutottunk, 2004-rõl 2005-re megújult erõvel és lelkesedéssel kezdtünk hozzá a templombelsõ felújításához. Boldogok voltunk, miként "az az ember, akinek Isten az erõssége- (84. Zsolt. 6). Más erõsségünk nem volt.
Ezt a boldogságunkat próbáltuk kifejezni szeptember 2-án a hálaadó és templomszentelõ istentiszteleten. Régóta nem érzett ilyet ez a templom. Nemcsak megújult, de meg is telt, közel kétszázan jöttek el. Az oláhdellõi reformátusok hat hajdani lelkésze, lelkészek leszármazottai, a templomépítõ Szabó Ferenc néhai magyardellõi lelkipásztor még élõ unokái, szomszéd lelkészek, az oláhdellõi gyülekezet elszármazott családtagjai, a helybeli ortodox pap, a polgármester s még a falu legidõsebb tagja is eljött, hogy Úrvacsorát vegyen és átélje a csodát.
Az együttlét a Marosi Egyházmegye esperese, Ötvös József elõadásával zárult. Kellemes, színes és érdekes történetet hallottunk az Erdélyi Református Egyházkerület volt püspökérõl. "Antal János néhai erdélyi püspök, a gyöngéd szívû ember, a ritka tapintatos kormányzó és finom diplomata született 1767 február 22-én Oláhdélõn-. Õ volt az Erdélyi Református Egyházkerület 34. püspöke (1836-tól). Az erdélyi püspöki széket Nagyenyed feldúlása után 1848-ban Marosvásárhelyre helyezték, mivel az akkor már püspök Antal János az ottani Vártemplom elsõ lelkésze volt.
2004 és 2005 nyarán a Maros Megyei Tanács, valamint a hívek adományából kívül és belül javítottuk a templomot, amely javítás magában foglalja: a templomtorony és a templom külsejének teljes felújítását (2004-ben), a templombelsõ felújítását, meszelését, a szószék, templompadok, karzat, ajtó lefestését, a templomhoz vezetõ járda újrakészítését, a tetõzet cserepeinek helyenkénti kicserélését (2005-ben). 2006-ban hátra maradt kisebb javításokat végeztünk a kerítés és parókia körül, elmaradt azonban a tetõcserepek teljes rendbetétele.
A templom az Isten háza, csakúgy, mint a mindenség. A felújított Isten háza ünneplésére és a megújulást adó Isten dicsõségére ezzel az Igével hívtuk vendégeinket: "Menjetek be az Õ kapuin hálaadással- (100. Zsolt. 4). Így tettünk ezen az áldott, szép ünnepen.



Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 29, összesen: 515588

  • 2026. június 09., kedd

    „Isten országa örömhírét tartjuk a legfontosabb valóságnak?” Evangélium, bűnrendezés, imádság.
  • 2026. június 09., kedd

    A gyógyítás előtt elengedhetetlen a jó diagnózis –  Carl R. Trueman: „Az ember megszentségtelenítése” című most megjelenő ...
  • 2026. június 08., hétfő

    Gyülekezetplántálásról, a készülő lelkészi szabályrendeletről és az egyházi tisztújításról is szó esett a júniusi 8-i dunamelléki közgyűlésen, mely ki...
  • 2026. június 07., vasárnap

    Miben más az imaszolgálat, mint a közbenjárás és hogyan hat az egyén gyógyulása a közösségre? Két dunamelléki gyülekezet tapasztalataiból merítünk.
  • 2026. június 05., péntek

    Az Északpesti Református Egyházmegye elnöksége pályázatot hirdet az általa fenntartott váci Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendé...
  • 2026. június 04., csütörtök

    Sokan évtizedekig könyörögtek azért, hogy keresztyén gyülekezet jöjjön létre Csepel csillagtelepi városrészén: a kerület harmadik református közösségé...
  • 2026. június 03., szerda

    Lelki kísérésnek, egyéni és csoportos imádságos elvonulásnak, hivatásgondozásnak és lelkigondozásnak készít otthont a Dunamelléki Református Egyházker...
  • 2026. június 02., kedd

    A hercegszöllősi kánonok jelentőségéhez és örökségéhez egy előadás, majd az azt követő beszélgetés által kerülhettek közelebb az érdeklődők a Reformát...
  • 2026. június 01., hétfő

    Lénárt Tibor monorierdői lelkipásztorral új könyve kapcsán többek között Isten akaratának elfogadásáról, az imádság eleve elrendelésben elfoglalt hely...
  • 2026. május 31., vasárnap

    Jézus nem kizár, hanem kitár ajtókat – vallja Ablonczy Kálmán, aki a Kispest-Rózsatéri Gyülekezet pásztorolását végezte több, mint negyven éven ...