„Ő jelenti meg a mély és elrejtett dolgokat, tudja,
mi van a sötétségben és világosság lakozik vele.”

Amikor először olvastam el készülésem során ezt az igét, úgy éreztem, olyan mélységeket rejt, mint amilyen mélyek Istennek szándékai a számunkra érthetetlen dolgokkal, és amennyiben nem jön segítségemre az Értelem, a nagybetűs Világosság, úgy sötétben maradva csak tapogatózni fogok, mint Nabukodonozor, aki nem értett semmit abból, amit álmában látott. És nem értették azok sem, akik máskor mindig olyan jól tudtak tájékozódni a misztika sötét útvesztőiben és megoldásai között. Mégis túl nagy feladatnak tűnt ezúttal az okfejtés, amikor a király az álmot sem mondta el senkinek, de követelte annak megfejtését. Nemcsak a titkok ismerője az Úr Isten, de titokzatosak az Ő útjai, hogy aztán a bölcsektől és értelmesektől elrejtett dolgokat a csecsemők szája által jelentse meg.
Ott áll ez az ifjú, egyenesen Isten titkainak közepén. Ott áll a világosságban. A tudósok, írástudók, kuruzslók, varázslók halnak, mert nem értenek semmit. Képtelenek újraálmodni a király álmát. Semmi közük Istenhez, Jahvehoz, következésképpen nincsen kulcsuk a titokhoz. Egyedül Dániel az, aki előtt az álombeli állókép megjelenik, melynek „feje tiszta aranyból, melle és karja ezüstből, hasa és oldalai rézből, lábszárai vasból, lábai pedig részint vasból, részint cserépből valának.” (32-33. versek), és az álom értelme is megvilágosodik. Emberileg ő sem több embertársainál, ő maga mondja: „Nekem pedig ez a titok nem bölcsességből, amely bennem minden élő felett volna, jelentetett meg” (30. vers). Dániel választott. Ő az élő, a világosságot teremtő Istent választotta. Ennek csak következménye az, hogy mint amikor a templom kárpitja kettéhasadt s nem maradt ott semmi sötétben, úgy világosodott meg Dánielben az egész nagy titok. Dánielből önkéntelenül felszakad a dicséret: „Néked adok hálát, Atyáimnak Istene és dicsérlek én téged, hogy bölcsességet és erőt adtál nekem és mostan megjelentetted nékem, amit kértünk tőled” (23. vers).
A sötétségben titkok vannak, a sötét azt is jelenti: érthetetlen. Az emberi szem nem elég annak meglátására, ami a sötétben rejtőzik, mint ahogy az isteni titkok meglátására sem elég, sőt nem elég a sötét indulatok, fekete emberi szívek megismerésére sem. A sötét félelmetes, nekünk annyit jelent, mintha vakok lennénk. De ha eddig féltem a sötétségtől, mint életem el nem maradó jelenségétől, most még jobban félek. Mert Ő tudja, mi van a sötétségben. Ő tudja, mi van a bennem levő sötétségben... Az ilyenszerű félelem szükségszerű ahhoz, hogy megszabaduljunk tőle. Nem lehet részünk belőle, mert „mi köze van a világosságnak a sötétséggel?” (2Kor. 6: 14), hiszen Isten elválasztotta azokat.
„Látta Isten, hogy jó a világosság”. És ez azóta semmit sem változott.Azóta is minden életnek létfeltétele a fény. Az ember pedig olyan, hogy lelki életének is fényre van szüksége. Már amióta az igét felolvastam, tudjuk, hogy nem reggeli napfényről van szó itt, hanem az életet jelentő fényről, amelyet a világ nem fogadott be.
Olyan szép ez a szó - VILÁGOSSÁG.
Rabságban levőknek, a halál völgyében ülőknek szabadságot jelent. A megváltást, a közelgő Isten országát jelenti. És jelenti a minden formában megnyilvánuló sötétség közé alászállt Urat: „népeknek szövetségévé és pogányoknak világosságává” tett Urat. „Mi vagyunk a világ világossága” (Mt. 6:14). Ezt kibővítve mondja a Példabeszédek könyve: „szövétnek a parancsolat és a tudomány világosság” (6:23).
Nem elég, hogy bennünk némi világosság legyen. És ha valami dereng, az sem egy belőlünk fakadó vagy velünkszületett kvalitás. Az igazságot pedig nem ismeri meg, világítani sohasem fog az, akinek nem létkérdése, hogy a fényforrást magáévá tegye.
Ahol Ő van, ott lakik a világosság. A világ Isten dicsőségének a színhelye. Sötétség – vagy világosság. Nincs harmadik lehetőség. Ezt a választást nem lehet olcsón megúszni. Az a pálya, amit elkezdünk, tükröződése annak, amit halálunk után fogunk folytatni.
„Aki velem nincs, ellenem van és aki velem nem gyűjt, tékozol.” Én ezt így folytatom: aki világosságban nincs, az sötétségben van. Isten világosság és nincs benne semmi sötétség. Így hát nekünk nem lehet más célunk, minthogy megtisztítsuk magunkat, amiképpen Ő is tiszta. Amennyiben nem gyűjtünk vele, szükségképpen ellengyűjtők leszünk.
Az, hogy elhívottaknak tudjuk és hisszük magunkat, nem felhatalmaz minket, hanem mérhetetlen terheket ró reánk. A feladatunk: részt venni a világosság terjesztésének emberfeletti munkájában. Emberfeletti. Igen, mert néha elbukunk. De a siker alternatívája az áldás. Ahol az áldást válszatom, ott a kudarc is áldássá válhat. A legfontosabb, hogy éljünk a világosság viszonyrendszerében: „Mert valátok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai, úgy járjatok!” (Ef. 5: 8). Ámen.

Imádság
Bár tudtuk, hogy a megoldások nálad vannak, Istenünk és hogy a sötétben csak elbotlani fogunk, a világosság néha hiányzott a lépéseink elől. Értelmünk Téged választana, de önerőből nem tudunk világosság fiai lenni. Sokszor nem találtuk az utat, de nem is Téged kerestünk, világosságnak Istene, mert könnyebb volt elrejteni fogyatkozásainkat. Mégis, világosítsd meg a Te arcodat mirajtunk, hogy nyilvánvalóvá legyenek a rejtett dolgok és még inkább nyilvánvalóvá a Te dicsőséged bennünk.

Ámen.

Székelyné Bíró Csilla, teológia, IV. évfolyam.