Nyomtat Elküld Olvasási nézet

GYÜLEKEZETI KARÁCSONY - 2019

December 26-a újra ünnepi pillanatokat hozott a templomban megjelent gyerekek és felnőtt egyháztagok életében. Minden évben kérdésünk, hogy vajon kik fogják megteremteni énekeikkel-verseikkel a karácsonyi hangulatot a gyerekek karácsonyán a templomban? Idén úgy tervetük, hogy nemcsak a jelen gyerekei, hanem azok is részt vesznek az ünnepi műsorban, akik nagyon rég, talán hetven éve is elmúlt, hogy geyrekek voltak. Most újra lehetőségük nyílt, hogy azokat az évtizedekkel ezelőtt megtanult verseket ismét elmondják mindannyiunk és az Úr Jézus örömére. Így tehát 2019 karácsonyán együtt szerepeltünk kicsik és nagyok: minden gyerek és a felnőttek közül is sokan verset mondtak, mindenki együtt énekelte a 16 karácsonyi dalt, Székely Anita hegedűkísérete mellett. Verset mondtak a gyerekek közül: Demeter Roland Levente, Budai Attila Zsolt, Budai Izabella Beáta, Fogarasi Tímea, Puskás Ildikó. Felnőtt egyháztagok közül: Demeter Adolf 86 éves presbiter, Demeter Mariska, Demeter Virág Orsolya, Demeter Anna, Demeter Erzsébet D., Demeter Józéka gondnok, Merkwart Ilona gondozó, Székely Anita, Székely Csilla Imola lelkipásztor. A záró karácsonyi éneket a szépen feldíszített karácsonyfa köré gyűlve énekeltük el mintegy nagy család. A fenyő Demeter Ferenc és Józéka ajándéka volt, köszönet érte. Hisszük, hogy végig ott volt közöttünk az Egyszülött Isten Fia. Közös fénykép után az ajándékok kiosztására került sor: gyülekezetünk részéről minden gyereknek jutott ajándékcsomag, a jelenlevő felnőtteknek pedig egy-egy doboz csokoládé, ugyancsak gyülekezetünk részéről. Meglepetésajándék is érkezett: a marosvásárhelyi Vártemplom Presbitériuma küldött minden jelenlevőnek (27 fő) egy-egy édességcsomagot. Ezeken kívül minden felnőtt egyháztagunk ajándka a Kolozsvári Koinónia könyvkiadó részéről egy hiterősítő könyvecske: Nicolae Steinhardt „A gyümölcs ideje” című írása. Minden ajándékért nagyon hálásak vagyunk, csakúgy, mint amikor gyermekkorunkban vettük át a karácsonyi ajándékot.

 

Verselők: Demeter Roland Levente, Fogarasi Tímea, Budai Attila Zsolt, Budai Izabella Beáta, Puskás Ildikó

 

 

 

Hegedül: Székely Anita

Karácsonyi dalokat éneklő gyülekezet

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vers: Merkwart Ilona

 

Vers: Demeter Virág Orsolya

 

 

Vers: Demeter Józéka gondnok

 

 

 

 

Vers: Demeter Erzsébet D.

 

 

Vers: Demeter Anna

 

 

Vers: Székely Anita

 

 

Vers: Székely Csilla Imola lp.

 

Családi hangulatú, meghitt "Csendes éj"

 

 

Köszöntő: Demeter Adolf presbiter

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 80, összesen: 528798

  • 2026. szeptember 04., péntek

    „Elég lett volna rászólni arra a gyerekre nem? Minek kellett megütni?”
  • 2026. szeptember 03., csütörtök

    A Mindenki Születésnapja életvédő séta szervezői pozitív üzenetekkel és az érdemi segítségnyújtási lehetőségek megismertetésével szeretnének szemlélet...
  • 2026. szeptember 03., csütörtök

    A tanulmányi napnak Mohács, az ifjúsági napnak Budapest és több vidéki helyszín, a gyülekezeti napnak pedig Kecskemét ad otthont a 2026. október 1. cs...
  • 2026. szeptember 01., kedd

    A gazdag hitvallási örökségünk titkát továbbadó reformátori lelkesedés ma is tükröt tart elénk. Bemutatták A reformáció lényege című kötetet.
  • 2026. szeptember 01., kedd

    „A világ arra vár, hogy legyen közöttünk nyilvánvalóvá Krisztus szeretete. Ez egyházunk közös szolgálatának rendje” – hangzott el az egyházkerület jöv...
  • 2026. szeptember 01., kedd

    Lelkipásztorokat, gondnokokat, presbitereket, gyülekezeti könyvelőket és adminisztrátorokat várnak az egyházkerületi számviteli napra.
  • 2026. augusztus 30., vasárnap

    Az elmúlt 450 évük hol gyümölcsöző volt, hol szárazabb időszakokkal teli, most azonban hálás szívvel készülnek jubileumi ünnepségükre a paksi reformát...
  • 2026. augusztus 27., csütörtök

    Milyen lelki választ adott a reformátusság a mohácsi vészre? Kis László pécsváradi lelkipásztorral beszélgettünk a csata 500. évfordulója előtt.
  • 2026. augusztus 27., csütörtök

    Az augusztus 29-i Crossroad keresztyén könnyűzenei találkozó hátteréről a házigazda Szigetszentmiklós-Újvárosi Református Egyházközség lelkipásztoráva...
  • 2026. augusztus 25., kedd

    Az Ars Sacra Fesztivál idén a jubileumához érkezett, ezért legelső városmissziós mottójához visszanyúlva ígér új kezdetet a művészet, a hit és a közös...