Nyomtat Elküld Olvasási nézet

KARÁCSONY 2017

December 26-án, karácsony másodnapján egyre kevesebb gyerek szereplésével, de sikerült újra megszervezni a betlehemes műsort, ezúttal kicsit eltérően: a gyerekek és konfirmandus lányok nem verseket, hanem szövegeket olvastak fel a karácsonyról, majd szokásunkhoz híven karácsonyi dalokat énekeltek,d e monden évben újakat is tanultak. A gyülekezettel közösségben szokásos módon együtt zártuk az ünnepélyt a Csendes éj című ének végigéneklésével, majd a gyerekek átvették az ajándékaikat, az édességcsomagot, illetve Bibliákat. Egy Amerikai Egyesült Államokban élő keresztyén nő jóvoltából minden gyülekezeti tagunk új fordítású Revideált Károli Bibliát kapott ajándékba, a gyerekek pedig színes Gyerekek Bibliáját.

 

 

 

 

 

Fogarasi Tímea és Szőllősi Hanna

Puskás Ildikó

Demeter Virág Orsolya

 

 

Cotarlan Nimród és Péter

 

 

Fogarasi Lóránd

Demeter Roland Levente

 

 

 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 84, összesen: 528802

  • 2026. szeptember 04., péntek

    „Elég lett volna rászólni arra a gyerekre nem? Minek kellett megütni?”
  • 2026. szeptember 03., csütörtök

    A Mindenki Születésnapja életvédő séta szervezői pozitív üzenetekkel és az érdemi segítségnyújtási lehetőségek megismertetésével szeretnének szemlélet...
  • 2026. szeptember 03., csütörtök

    A tanulmányi napnak Mohács, az ifjúsági napnak Budapest és több vidéki helyszín, a gyülekezeti napnak pedig Kecskemét ad otthont a 2026. október 1. cs...
  • 2026. szeptember 01., kedd

    A gazdag hitvallási örökségünk titkát továbbadó reformátori lelkesedés ma is tükröt tart elénk. Bemutatták A reformáció lényege című kötetet.
  • 2026. szeptember 01., kedd

    „A világ arra vár, hogy legyen közöttünk nyilvánvalóvá Krisztus szeretete. Ez egyházunk közös szolgálatának rendje” – hangzott el az egyházkerület jöv...
  • 2026. szeptember 01., kedd

    Lelkipásztorokat, gondnokokat, presbitereket, gyülekezeti könyvelőket és adminisztrátorokat várnak az egyházkerületi számviteli napra.
  • 2026. augusztus 30., vasárnap

    Az elmúlt 450 évük hol gyümölcsöző volt, hol szárazabb időszakokkal teli, most azonban hálás szívvel készülnek jubileumi ünnepségükre a paksi reformát...
  • 2026. augusztus 27., csütörtök

    Milyen lelki választ adott a reformátusság a mohácsi vészre? Kis László pécsváradi lelkipásztorral beszélgettünk a csata 500. évfordulója előtt.
  • 2026. augusztus 27., csütörtök

    Az augusztus 29-i Crossroad keresztyén könnyűzenei találkozó hátteréről a házigazda Szigetszentmiklós-Újvárosi Református Egyházközség lelkipásztoráva...
  • 2026. augusztus 25., kedd

    Az Ars Sacra Fesztivál idén a jubileumához érkezett, ezért legelső városmissziós mottójához visszanyúlva ígér új kezdetet a művészet, a hit és a közös...