1Kor. 15, 54-57


Testvéreim, nagyon nehéz bármit mondani, még megszólalni is, de segítségemre van Isten Igéje, Ő mondja helyettem:
„Naponként a halállal nézünk szembe, oly igaz ez, testvéreim, mint a veletek való dicsekvésem a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (31. vers)
A kérdés a halál viszonylatában mindig a HOL? Hol van a fullánk? Hol vannak szeretteink, akik előre mentek?
A halál személyes ügyünk – nem lehet mások helyett meghalni. De élni sem lehet mások helyett. Ezért oly igazán egyedülálló minden emberi élet. Ezért vált megismételhetetlen csodává kedves gyászoltunk élete is.
Mióta önmagáról tud az ember, mindig foglalkoztatta a halál kérdése… Helyesebb lenne úgy mondani, az élet-halál kérdés, mivelhogy igaza van annak a bölcsnek, aki egyszer azt mondta: „A jó, a szép és az igaz csak ellentétek viszonyában élhető át és érthető meg igazán” (Carl Gustav Jung). Hadd tegyem hozzá: a jó, a szép és az igaz csakis úgy létezik, hogy szemben áll a rosszal, csúnyával, hamissal, mert csak akkor lehet igaz valami, ha hiányzik belőle minden hamisság, minden áligazság.
Ezeket azért mondom, mert az élet ugyanígy csak ellentétekben létezik! Élet akkor lett, amikor halál, mindaddig élőkről, más szóval élőlényekről beszél az Írás.
Ha életről beszélek, akaratlanul halálról is szólok, mert a kettő elválaszthatatlan. Az életről pedig Isten azt gondolja, hogy fogantatással, majd születéssel kezdődik és születéssel ér véget! „Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz énbennem, ha meghal is, él” – Jézus mondja ezt (Jn. 11).
Érdekes módon: meghal és él nem ellentétek! Csakis földi szemekkel ellentét a földi élet és halál (az élet folyamat, a halál pillanat)… Ha Krisztus nézi, akiről hisszük, hogy él és nagyobb a halálnál, akkor tudjuk, hogy a mennyben más törvények uralkodnak. Így kérjük: legyen meg az Ő akarata, amint a mennyben… mert az Ő akarata Élet, a halál után.
Ismét eszembe jut az 56. Zsoltár: „Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?”… Istenben bízom, nem félek, a halál sem árthat nekem. Az árt nekem, ami Isten nélkül történik… De a halálom Annak akarata, aki életemmel együtt, életemhez fűzve adta halálomat is. Érkezésemmel adta a búcsúzás bizonyosságát. Fogantatásommal adta elmúlásomat.
Nem az a baj, hogy egy kijelölt pillanatban meghalunk, még ha fájdalmas is. Baj az, ha az életet nem éltük! (Isten üzeni az élők felé).
Ugye nem kérdés számunkra, hogy meghalunk-e, az viszont rázós kérdés, vajon éltünk-e?!
Egyszer nemzetközi konferenciát tartottak nagynevű teológusok és filozófusok, biológusok és genetikusok az élet-halál kérdésköréről: arra keresték a választ, hogy van-e élet a halál után? Egy híres mester tanítványai észrevették, hogy mesterük egyszer sem szólal fel a viták során, noha ők feszült kiváncsisággal várták a mester véleményét. Végül megkérdezték tőle:
- Mester, te mit mondasz, van-e élet a halál után?
Kis szünet után így szólt a mester:
- Tudjátok, nem is ez a kérdés: van-e élet a halál után. Az igazi kérdés ez: van-e élet a halál előtt?!
Ne csak „túléld” az életet (ne is próbáld, úgysem fog sikerülni… - az élet nagyon életveszélyes dolog). A tanítványság előtti élet mérhetetlenül kényelmesebb, meg biztonságosabb, de üresebb is! Amikor egyszerű, együgyű emberek Jézus tanítványaivá lettek, akkor érezték meg, hogy eddig csak léteztek, de most élnek igazán!
Időnk elmúlik és öregedve nem az fáj, hogy búcsúzni kell, sokkal mélyebbre hasít belénk a fájdalom amiatt, amit nem tettünk meg, amit nem éltünk át, amit elmulasztottunk…
„Az idő múltával egyre kevésbé bánjuk, amit megtettünk, de amit nem tettünk meg, arra soha nincs vigasz” (S.J. Harris).
Jézus mondja: „munkálkodjatok, amíg világosságotok van!”
Kerresük a választ kérdésünkre: mi a halál…
A biológusoknak van valamiféle válasza: halál az, amikor egy folyamat megszakad, az anyagcsere leáll…
Az orvos azt mondja: halál az, amikor egy picike szívbillentyű megakad, egy aprócska rög az agyban fennakad, a vérkeringés leáll…
Nem hazudik sem a biológus, sem az orvos, de válaszuk nem teljes. Mert nem is lehet az. A válasz Istennél van, aki azt mondja: a halál fullánkjavesztett, ártalmatlanná tett, legyőzött, vesztes hatalom. A fullánk, a hatalom Istennél van. Halál, ott a te fullánkod!
És mint utolsó ellenség, el is töröltetik a halál.

Keresve kérdeztük: mi a halál?
A válasz egy másik kérdésben van: Ki az élet?
Elmondod-e magadról, hogy Ő neked is feltámadás és élet? A te feltámadásod és életed? Ezt nem mondhatja el helyetted senki más.
Mondhatnak bármit teológusok, filozófusok, biológusok és genetikusok az életről, nekünk mégiscsak az a döntő, hogy Teremtő Istenünknek mi a véleménye életünkről… Bármi is legyen ez a gyönyörűségekkel és fájdalmakkal tele élet, értelmét, értékét Istentől nyeri.
Én nem tudom pontosan megmondani, mi ez a földi élet, nem tudom megfogalmazni, nem tudom értékelni vagy meghatározni, csak annyit tudok, hogy abban jelen van Isten.
Hogy mi a halál?
Hát élet. Mert abban is jelen van Isten.
Nincs tovább.
Többet nem mondhatok. Egyetlenegy szót tudok csupán, mint az egyszeri figyelmetlen diák, akit vallásórán a lelkész megkérdez:
- Mi volt a kérdés, fiam?!
- Nem tudom, mi volt a kérdés, de tudom, hogy a válasz: Isten.
Ő majd mindent elmagyaráz, amikor majd mi is egyenként vele színről-színre találkozunk.
Mert feltámadunk. „…hirtelen, egy szempillantás alatt, mert meg fog szólalni a harsona és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban”.
Nem tudok ennél szebb vigasztalást…
Ámen