Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Marosugra és Oláhdellő közös ünnepe

Március 15-én ünnepi megemlékezést tartottunk 1848 március 15-e emlékére a marosugrai fiatalokból álló csoport templomi műsorával, akik a Talpra magyar című Petőfi-vers elszavalását követően a helyi RMDSZ nevében megkoszorúzták a kopjafát. A nemzeti versek és a forradalmi események művészi előadását Szente János tanár úr tanította a fiataloknak, ő vezette a műsort. Az ünnepet a magyar Himnusz eléneklésével és szeretetvendégséggel zártuk.

 

 

A lelkünk nem öregszik…


Gyönyörűséggel néztük-hallgattuk a marosugrai fiatalok színes ünnepi összeállítását március tizenötödikén, Oláhdellőn. A kopjafa koszorúzásakor, amellyel a helyi RMDSZ tisztelte meg közösségünket, majd a műsor pillanataiban éreztük, amit Kossuth Lajos így fogalmazott meg: „…e percnek nagyszerűsége szorítva hat le keblemre”. E percek nagyszerűsége fénylett idős szemekben. Örömmel fogadtuk és köszöntöttük a Szente János szervezésével működő 14 fős csoportot, azt kívánva, hogy énekes, verses, zenés műsorukkal még sok magyar szívben ébresszenek lelkesedést. Segítsenek túllátni a láthatókon, a pillanat örök nehézségein túl meglátni az isteni tervet, melynek részei vagyunk. Mindig voltak és lesznek harcaink. A nemzeti eszme viszont nem cserélhető fel az Evangéliummal. A nemzeti eszme ugyanis nem tud megtartani, legyen még oly szívmelengető is… Nekünk nemcsak nemzetnek kell megmaradnunk, nemcsak szabadságszerető lelkeknek, hanem Istenhez tért nemzetnek, feladatát betöltő, hitben élő magyaroknak is! Annak a 79 magyarnak is, akik még talpon vannak Oládellőn, és akik már sok ünneptelen március tizenötödikét éltünk már, de most lelkünk melegedett a marosugrai fiatalok szavaitól, mert a lelkünk nem öregszik.

 

 

 

 

 

 

 

Demeter Adolf presbiter

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 202, összesen: 525979

  • 2026. augusztus 13., csütörtök

    Ma haikukat olvashatnak.
  • 2026. augusztus 12., szerda

    Ma kiléphetünk az alkotókkal az „Én" központúságból avagy mellékszereplővé válhatunk.
  • 2026. augusztus 11., kedd

    Ma az elveszett tárgyak belső útján keresztül szemlélhetjük magunkat és a világot.
  • 2026. augusztus 10., hétfő

    Ma újságcikkek szavaiból összeállított verseket olvashatunk, csendben, hiányban megélt sóhajtásokat.
  • 2026. augusztus 09., vasárnap

    Tematikus hetünkön a Sófár Református Dicsőítő Iskola irodalmi műhelyében született írások közül közlünk le néhányat. Ma 21.századi zsoltár-imádságoka...
  • 2026. augusztus 06., csütörtök

    Új filmadaptációt kapott Michael Ende Momo című regénye, amelyben a főszereplő az elrabolt idő nyomába ered. Az üzenet a régi, a köntös modern, bár a ...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    A nyári gyülekezeti hetek palettáján üde színfolt, amikor nem csak passzív befogadók lehetünk, hanem egész testünkkel választ adhatunk a Szentlélek mo...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    Miért és hogyan érdemes fesztiválmissziót végezni? Kik és milyen háttérrel érkeztek a LéleKzet Református Udvarba az idei Művészetek Völgyében? Videón...
  • 2026. augusztus 04., kedd

    A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara felvételt hirdet hitéleti és pedagógusképzési szakokra augusztus 7-i határidővel.
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Nem még több információra, hanem kapcsolatokra van szükségünk. De a digitális kapcsolatversenyben marad-e valódi? Szubjektív merengés a berlini fal ár...