Nyomtat Elküld Olvasási nézet

KARÁCSONY 2018

December 26-án, karácsony másodnapján, ahogy már megszoktuk, sor került a gyerekek karácsonyi ünnepélyére, amiért különösen hálásak vagyunk. Egyre kevesebb a gyerek, de reméljük, hogy nem fogynak el egészen, és hogy az ünnepünk ünnepi maradjon, ezért szeretnénk megtartani akkor is, ha majd a felnőttek lesznek újra a szereplők is.

A gyerekek közül hárman betegésg miatt maradtak távol, így három oláhdellői fiatal mondott verset, szövegrészleteket az istentisztelet keretén belül, a születéstörténet meghallgatása után: Demeter Virág Orsolya, Puskás Ildikó és Demeter Roland Levente,őket segítette, mint az elmúlt évek során minden karácsonykor Székely Anita hegedűjátékkal, Demeter Virág Orsolya pedig furulyaszóval. A jelenlevők közül elővették régen, talán évtizedekkel ezelőtt oláhdellői hagyományos verseiket, azokat mondták el: Demeter Katalin I. és Demeter Adolf szavalt, utoljára pedig idősek és fiatalok együtt énekelték a Csendes éj-t. Csomagosztás és közöz fotózás zárta az ünnep másod napját.

 

Demeter Roland Levente, Puskás Ildikó, Demeter Virág Orsolya

Székely Anita

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Demeter Katalin I.

 

 

Demeter Adolf

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 188, összesen: 525965

  • 2026. augusztus 13., csütörtök

    Ma haikukat olvashatnak.
  • 2026. augusztus 12., szerda

    Ma kiléphetünk az alkotókkal az „Én" központúságból avagy mellékszereplővé válhatunk.
  • 2026. augusztus 11., kedd

    Ma az elveszett tárgyak belső útján keresztül szemlélhetjük magunkat és a világot.
  • 2026. augusztus 10., hétfő

    Ma újságcikkek szavaiból összeállított verseket olvashatunk, csendben, hiányban megélt sóhajtásokat.
  • 2026. augusztus 09., vasárnap

    Tematikus hetünkön a Sófár Református Dicsőítő Iskola irodalmi műhelyében született írások közül közlünk le néhányat. Ma 21.századi zsoltár-imádságoka...
  • 2026. augusztus 06., csütörtök

    Új filmadaptációt kapott Michael Ende Momo című regénye, amelyben a főszereplő az elrabolt idő nyomába ered. Az üzenet a régi, a köntös modern, bár a ...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    A nyári gyülekezeti hetek palettáján üde színfolt, amikor nem csak passzív befogadók lehetünk, hanem egész testünkkel választ adhatunk a Szentlélek mo...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    Miért és hogyan érdemes fesztiválmissziót végezni? Kik és milyen háttérrel érkeztek a LéleKzet Református Udvarba az idei Művészetek Völgyében? Videón...
  • 2026. augusztus 04., kedd

    A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara felvételt hirdet hitéleti és pedagógusképzési szakokra augusztus 7-i határidővel.
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Nem még több információra, hanem kapcsolatokra van szükségünk. De a digitális kapcsolatversenyben marad-e valódi? Szubjektív merengés a berlini fal ár...