Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Lelkészbeiktatás

Lelkészbeiktatás a Budapest, Pestújhely-Újpalotai gyülekezetben.

http://www.bpxv.hu/index.php?page=kerulet&id=2409


A Budapest, Pestújhely-Újpalotai Református Egyházközség Sztárai Mihály téri templomában 2007. október 7-én került sor a gyülekezet új lelkészének, Trencsényi Lászlónak beiktatására.
A beiktató istentiszteleten Dr. Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét. A lelkészt Simonfi Sándor, a Budapest - Északi Egyházmegye esperese iktatta be ünnepélyes keretek között, átadva a templom kulcsát és az egyházközség pecsétjét. Ezután a megjelent 26 palástos lelkész egy-egy igével kért áldást a beiktatott lelkipásztor életére.


A nyilvános presbiteri gyűlést a gyülekezet gondnoka, Nagy Sándor nyitotta meg, aki hálaadással számolt be az utóbbi időben a gyülekezet életében történt változásokról. Szólt arról, hogy a megválasztott lelkipásztort és családját 2007. januárjában már a belülről szépen felújított parókia épületében tudták fogadni, és azóta a templom épületének külső tatarozása is befejeződött.


A köszöntések sorát az egyházmegye esperese Simonfi Sándor nyitotta meg szívhez szóló tartalmas útravalóval, majd a XV. Ker. polgármestere Hajdu László országgyűlési képviselő köszöntésében szólt a közös együttmunkálkodás lehetőségeiről is. Ezután az egyházközség előző lelkipásztora, Tóth Kása István mondott a lelki házzá válás fontosságáról intő és bíztató szavakat, majd a testvéregyházak nevében Molnár Béla római katolikus esperes plébános osztotta meg személyes tapasztalatait a gyülekezettel.


Az Abaújkéri Református Egyház fiatal lelkipásztora Koczogh Julianna köszöntésében a János ev. 15, 5 alapján a lelki gyümölcstermésről szólva, kedves emlékeit idézte fel a nyíregyházi középiskolai évek alatt megismert tanáráról Trencsényi Lászlóról.
A Debrecenből érkezett Szabó Gyula nyugalmazott ref. lelkipásztor részéről lelki - testvéri biztatás hangzott el a beiktatott lelkipásztor számára, akivel már évek óta együtt szervezik a Lelki Oázis hitmélyítő-lelkigondozói konferenciákat.

Dr. Németh József, a Debreceni Bethánia CE Szövetség elnöke megható szavakkal kért áldást a lelkipásztorra, és Isten iránti hálaadással szólt a CE konferenciák, csendesnapok áldásairól, melyeken Trencsényi László szolgálatai által is épülhetett a testvéri közösség.
A Nyíregyházáról és környékéről érkezettek nevében Koncz András egykori presbitertárs emlékezetes gondolatokkal köszöntötte a beiktatott lelkipásztort, megosztva az ünneplő gyülekezettel a több évtized alatt közösen átélt áldásokat.
Emelvén az ünnepi hangulatot verses köszöntések is elhangoztak a gyülekezet tagjaitól: Krebsz Jánosné, Kardos Sándorné és Muraközi Fanny tolmácsolásában.

A beiktatott lelkipásztor az alábbi igehely alapján szolgált:
Jézus mondja: "Bizony, bizony, mondom nektek, aki hallja az én igémet és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van: sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe." János 5,24


A prédikációban többek között elhangzott, hogy ebben a bizonytalan, szüntelenül változó korban is az evangélium az egyetlen érték, és biztos pont, mivel Isten Igéje mindenkor ÉRVÉNYBEN van.
"Nincs más célom ezen a földön, mint hogy minél többen meghallják az örök élet beszédét és higgyenek Jézus Krisztusban! Mert így ismerem Őt, a Küldőt, az Uraknak Urát, Királyoknak Királyát!

" Azért küldelek el, hogy megnyisd a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, a sátán hatalmából az Istenhez térjenek, hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek a megszenteltek között." Ap. Csel. 26,18

Tudtam jól, amikor igent mondtam a pestújhelyi gyülekezet meghívására, hogy ezúttal nem pihenni jövök Budapestre, hanem életet menteni, életmentő evangéliumot hirdetni! Nincs más célom itt!-


A lelkipásztor végül megköszönte a jókívánságokat, külön is a gyülekezet gondnokának, a presbitériumnak, és a gyülekezet tagjainak bizalmát, szeretetét. Kifejezte, hogy a gyülekezet tizedik lelkipásztoraként szeretné ezt a bizalmat megbecsülni. Elhangzott, hogy a Pestújhelyi Református Egyházközség 97 éve alakult meg, a templomot pedig 79 évvel ezelőtt szentelték fel. Közel vannak tehát a gyülekezet életét érintő igen fontos jubileumi évfordulók. Végezetül néhány gondolatot idézett a templom bejáratánál lévő emléktábláról, amelyet 1935-ben a gyülekezet megalakulásának 25. évfordulóján jegyeztek fel:


"Isten hatalmasan építette a Pestújhelyi Református Gyülekezetet. A múltra visszatekintve merítsünk erőt a jelen terheinek hordozására, bízva abban, hogy Istenünk, aki oly sok kegyelemmel hordozta a gyülekezet ügyét, arról ezután sem feledkezik meg, s megcselekszi önmagáért, hogy az elkövetkező évek alatt még több sikerrel, még több eredménnyel szolgálhassa gyülekezetünk, Istenünk dicsőségét.-

A pestújhelyi lelkészbeiktatási ünnepség, melyre az ország különböző pontjairól érkezett közel kétszáz résztvevő, imádság, áldás után a himnusz eléneklésével fejeződött be, mely után szeretetvendégségre hívták a megjelenteket, ahol egy kiállítást is megtekinthettek a beiktatott lelkipásztor festményeiből.
Hála legyen Istennek megtartó szeretetéért!

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 101, összesen: 668141

  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.
  • 2026. április 02., csütörtök

    Recepcióst, szakácsot, konyhai munkatársat, karbantartót, takarítót keresünk a 2026 nyarán nyíló balatonboglári Felüdülés Házába.
  • 2026. április 01., szerda

    Nagycsütörtök mélysége