Reformátusok vagyunk

„Hirdesd az Igét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással." (2Timótheus 4,2)

A Református Egyház mindig is az Ige Egyházának vallotta magát. Mindig az Ige tiszta hirdetésért, és tiszta megértésért küzdött. A reformátorok mindent Istenre nézve és benne bízva cselekedtek, és immár ötszáz esztendeje tudjuk, hogy jól választottak, mert a dicsőséges Szentháromság, egy, örök Isten igazolta őket!

Az IGAZ EGYHÁZ külső ismertetőjegyei között az első helyen szerepel az Isten Igéjének tiszta hirdetése és tiszta hallgatása. Ez az Egyház legfontosabb ismérve, mert így ragaszkodik a keresztyén vallás alapjaihoz és így hat befolyásával a hitre és a gyakorlatra.

MIT JELENT REFORMÁTUSOK KERESZTYÉNNEK LENNI?

„Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, aki Jézus Krisztus."

1Korinthus 3,11

A REFORMÁTUSOK HITVALLÁSA

Református magyar vagyok.

Amíg élek, az maradok.

Megígérem, megfogadom,

hogy hitemet holtig vallom! Ámen.

"A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk." (Zsidók 10,23)

BEVEZETÉS

A Református Egyház mindig is az Ige Egyházának vallotta magát.

Számára az Ige mindig az a verőér volt, amely az életet: a hamisítatlan lelki táplálékot szállítja az anyaszentegyházba, a Krisztus testbe. Meg vagyunk győződve arról, hogy református keresztyén hitünk a Bibliából megismerhető tökéletes igazságot vallja.

Mi tudjuk, mit jelent mindent odaadni az igaz kincsért, az üdvözítő Krisztus hitért, azért az evangéliumért, amely a legcsodálatosabb üzenet, amit a világ valaha is hallott, és hallani fog.

Reformátor őseink úgy adtak oda mindent: vagyont, hatalmat, földi dicsőséget az Igéért, mintha egy kontinenst adtak volna oda egy csónakért, amelyen a veszélyekkel mit sem törődve végre elindulhattak egy új világ felé. Mindent Istenre nézve és benne bízva cselekedtek, és immár ötszáz esztendeje tudjuk, hogy jól választottak, mert a dicsőséges Szentháromság egy igaz Isten igazolta őket!

A REFORMÁTUS EGYHÁZUNK SZÜLETÉSE

Református Egyházunk születését nem lehet sem egy ember nevéhez, sem egy konkrét időponthoz kötni. A református keresztyén hit a lutheri reformáció idején a XVI. sz. elején Svájcból indult ki. Zürichben Zwingli, Strassburgban Bucer, Genfben Farel, Zürichben Bullinger készítgette a református reformáció útját. Az új irány szellemi irányítója azonban kétségtelenül Kálvin János volt.

Az eredetire reformált, tiszta keresztyén tanítás magyarországi terjesztői voltak többek között:

Szegedi Kis István, Méliusz Juhász Péter, Kálmáncsehi Sánta Márton stb.

A Magyar Református Egyház hivatalos megalakulása, az 1567-es debreceni alkotmányozó zsinathoz köthető, ahol elfogadták a bibliai tanítások alapján, kálvini teológia szellemben született hitvallásokat.

Üldözések

Sajnos manapság még a protestáns egyházakban is sokan a megtisztulást jelentő reformációt már nem Isten ajándékának, hanem fájdalmas szakadásnak, szomorú sebnek titulálják.Ők lehet, hogy nem is tudják, hogy a reformáció idején a magyar 1523. évi országgyűlés kimondta, hogy: „A király... valamennyi lutheránust... fejvétellel és jószágvesztéssel büntesse", az 1524. és 1525. évin pedig, hogy „az összes lutheránusok kiirtassanak... és akárhol találtatnak... megégettessenek".

Ez a törvény alkalmazást nyert a gyakorlatban is, de érvénye mindössze másfél, illetőleg egy évig tartott, mivel már az 1526-i országgyűlés eltörölte.

A protestánsok kegyetlen és gyilkos üldözése folytatódott viszont a római katolikusok által az ellenreformáció idején. Kollonich Lipót a római katolikus egyház feje, esztergomi érsek, a magyarországi ellenreformáció vezéralakja kijelentette, hogy „Magyarországot előbb rabbá, aztán koldussá, végül katolikussá teszem”.

HITVALLÁSAINK

A református embernek három hitvallása van:

Az Apostoli Hitvallás, amely összeköt más keresztyén felekezetekkel, akik velünk együtt hisznek a dicsőséges Szentháromság Istenben, és Jézus Krisztust Uruknak, Megváltójuknak vallják!

A Heidelbergi Káté, melynek 129 kérdés-felelete van. Szerzői Zacharias Ursinus és Gaspar Olevianus, református hittudósok, akik III. Frigyes pfalzi választófejedelem megbízásából 1562-ben fogalmazták meg hitvallásunkat.

A II. Helvét Hitvallás, melynek 30 fejezete van. 1566-ban Bullinger Henrik Zürich prédikátora hitvallási iratként írta, amit hamarosan átvettek a svájci és a német reformátusok is.

EGYHÁZUNK KÜLSŐ JELLEGZETESSÉGEI

Református templomainkat a Biblia tanításához méltó egyszerűség, áttekinthetőség és tisztaság jellemzi. Templomaink általában fehérre meszelt falúak, nincs bennük keresztábrázolás, nincs oltár, gyertyák, térdeplés, keresztvetés, nincs feszület, szobor és képtisztelet, csak a legszükségesebbek találhatók benne: a padok, a szószék és az úrasztala. A liturgiánkban nem a külsőség, hanem a prédikáció, Isten élő Igéjének tiszta hirdetése a meghatározó.

A REFORMÁTUS EGYHÁZ TANÍTÁSAI

A reformáció mindig hitünk tisztasága érdekében az Ige tiszta hirdetésért, és tiszta megértésért küzdött. Ezért a reformáció radikálisan ELTÖRÖLT minden, a Biblia és az apostoli kor tanításától, és hitbeli gyakorlatától ELTÉRŐ katolikus dogmát.

Mindenekelőtt a miseáldozatot, mivel katolikus felfogás szerint az áldozás Krisztus golgotai áldozatának megismétlése. Szerintük az ostya Jézus valóságos testévé, a bor Jézus valóságos vérévé változik. (transzubsztantiatio). A reformáció eltörölte azokat a katolikus szentségeket, melyekre a Biblia alapján nincs konkrét parancs: (bérmálás, fülbegyónás, egyházi „papi"rend, a szentségi házasság, utolsó kenet).

A reformáció eltörölte a búcsúkat, a bűnbocsátó-cédulákat, a zarándoklatokat, körmeneteket, a szentek ereklyéinek, legendáinak, hagyományainak babonasággal kevert vallásos tiszteletét, a rózsafűzért, a halottakért tartandó misét, a szentekre való esküvést.

A reformáció eltörölte a negyvennapos tilalmakkal teli böjtöt, Máriának és az összes szenteknek ünnepeit, a halottak napját, a farsangolást, a karneválozást.stb.

De a reformáció radikálisan eltörölte a cölibátust (papi nőtlenség), a szerzetesrendeket, és nem utolsó sorban a pápaság főségét, mivel soha nem fogadja el a pápát Krisztus helytartójaként.

Nem hisszük a purgatóriumról, (tisztítótűz) szóló bibliátlan tanítást sem, mert a Szentírás világosan kijelenti, hogy akit hitetlen állapotban ér a halál, az Isten nélkül marad mindörökre, tehát elkárhozik. Aki pedig hitt, az azonnal az Istennel való közösségbe az üdvösségre jut.

„Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem Isten haragja marad rajta." (János 3,36)

Református hitünk tanítása csak a Szentírásban foglalt kijelentéseket, mint abszolút tekintélyt, fogadja el hitünk és életünk egyedüli zsinór-mértékeként.

Ezzel elhatároljuk magunkat minden olyan felfogástól, amely a hagyományokat, az egyházi tanítást vagy bármi mást a Szentírás fölé vagy mellé helyez.

KÁLVIN JÁNOS

A reformáció központjai: Wittenberg és Zürich mellett, Kálvin János munkássága nyomán Genfben jött létre. Kálvin mélyen vallásos és világos gondolkodású nagy hatású reformátor volt.

A protestantizmus genfi irányzata nagy jelentőséggel és hihetetlen vonzerővel bírt egész Európában. Kálvin a protestantizmusnak azt a változatát hívta életre, amelyben a római katolikus egyházzal szembeni ellentét a legtisztább formában jutott kifejezésre. Jellegzetessége a PREDESTINÁCIÓTAN és az ÚRVACSORÁRÓL szóló tanítás. Olyanná akarta tenni a református egyházat, mint amilyen az őskeresztyén egyház volt. A templomból eltávolított minden cifraságot. Az úrvacsorát két szín alatt (azaz kenyérrel és borral) szolgálta ki. Az istentisztelet főrészévé az igehirdetést tette. A hitetleneket, erkölcstelen életűeket az úrvacsorától eltiltotta.

Kálvin János 1536-ban adta ki fő művét, a keresztyén vallás rendszerét (Institutio Religionis Christianae), amelyet többszörösére bővítve, végleges formában 1559-ben Genfben jelentetett meg. Ebben a rendszerező jellegű teológiai értekezésében a világot teremtő, az embert megváltó és annak életét megváltoztató Istenről, valamint a keresztyén életről szóló bibliai tanítását foglalta össze. Ez a könyv tartalmazza Kálvin reformátori nézeteinek klasszikus kifejtését.

A REFORMÁTORI ALAPELVEK:

A reformátorok - Luther Márton, Kálvin János, Zwingli Ulrich, és a többiek - meggyőződéssel vallották, hogy reformátori erőfeszítések középpontjában a következő alapigazságok állnak:

Sola Scriptura = Egyedül a Szentírás

Sola Fide = Egyedül hit által

Sola Gratia= Egyedül kegyelemből

Solus Christus = Egyedül Jézus Krisztus által

Soli Deo Gloria = Egyedül Istené a dicsőség

I. SOLA SCRIPTURA = (EGYEDÜL A SZENTÍRÁS)

A katolikus egyházzal ellentétben hisszük, hogy egyedül a Szent Biblia, az isteni kinyilatkoztatás egyetlen forrása és

NEM a szent hagyományok!

NEM a zsinatok határozatai!

NEM a szentek legendái!

NEM a katolikus Bibliában szereplő 7 apokrif irat!

Hisszük, hogy a Biblia Isten kijelentett, igaz szava. Minden részében a Szentlélektől ihletett, hibátlan, tökéletes, tévedhetetlen, igaz, élő, ható, áldott, szent és örök kijelentés és abszolút tekintéllyel bír.

BIBLIA LOCUTA, CAUSA FINITA! (A Biblia szól, a vitatott kérdés le van zárva!)

Hisszük, hogy a Bibliát legtökéletesebben maga a Biblia magyarázza.

Református felfogásunk szerint az Egyház nem taníthat, és nem gyakorolhat semmi olyat, ami nincs összhangban a Bibliával. „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre." (2Timotheus 3,16)

II. SOLA FIDE = EGYEDÜL HIT ÁLTAL

NEM a Római Egyház hierarchikus "üdvintézménye" által felkínált szentségek vételével igazul meg és üdvözül az ember! HANEM egyedül a Krisztusba vetett hit által.

Csak az Úr Jézus Krisztus érdeméért és az Őbenne való hit által üdvözülhetünk: „Meg van írva: Az igaz ember pedig hitből fog élni." (Róma 1,17)

A hitre-jutás egészen isteni mű, belőle tökéletesen ki van rekesztve az emberi érdem gondolata. A hitvallásunk ezért azt tanítja, hogy az emberi „jócselekedetek" nem számítanak az üdvösség elnyerése szempontjából, hanem kizárólag Jézus Krisztus értünk meghozott áldozata.

Valljuk azt is, hogy az újjászületés egyedül Isten Szentlelkének munkája, amelyet a bűnös ember Jézus Krisztus kegyelméből, hit által elfogadhat.

III. SOLA GRATIA = (EGYEDÜL KEGYELEMBŐL)

Hisszük, hogy az üdvösség kizárólag Isten kegyelmétől függ.

NEM a bűnbocsátó-cédulák megvásárlása által!

NEM a vezeklés és a zarándoklatok által!

NEM a körmeneteken való részvétel által!

NEM a szentek ereklyéinek tisztelete által!

NEM az emberi teljesítmény, az érdem és jócselekedetek által!

HANEM kizárólag Isten kegyelmétől függ az üdvösségünk.

Valljuk, hogy Isten minket kegyelemből, egyedül Krisztus kereszthaláláért mentett fel a halálos ítélet alól. A kegyelem egyetlen forrása és oka Isten szuverén kiválasztásában és Krisztus tökéletes áldozatában van, és soha nem az emberben. A kegyelem ezért elveszíthetetlen.

„Kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van; Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék." (Efezus 2,8)

IV. SOLUS CHRISTUS = (EGYEDÜL JÉZUS KRISZTUS ÁLTAL)

A reformált tanítás a Szent Biblia világos útmutatása alapján szilárdan vallja, hogy,

NEM a szentek!

NEM Szűz Mária!

NEM a szent angyalok!

HANEM egyedül az Úr Jézus Krisztus a közbenjáró, Isten és ember között és senki más!

Ezért az Úr Jézuson kívül senki másnak nem fogadhatjuk el a közbenjáró szerepét vagy tiszteletét!

„Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus." (1Timotheus 2,5)

V. SOLI DEO GLORIA = (EGYEDÜL ISTENÉ A DICSŐSÉG)

Ez a jelmondat, amely leginkább a református reformáció sajátja, azt hangsúlyozza, hogy az emberi élet célja a földön egyedül Isten dicsőségének szolgálata. Isten minden hívő gyermeke, azért van a világon, hogy Isten dicsőségére éljen, és a világ az ő élete által áldást nyerjen.

Ez az elv kimondja, hogy a dicsőítés sem az angyalokat, sem az elhunyt szenteket, sem az egyházi méltóságokat nem illeti meg! (A katolikusok a római egyház fejét a pápát, Krisztus földi helytartójának, és csalatkozhatatlannak tartják és „szentatyának" szólítják. Ő gyakorolja az úgynevezett kegyosztói, kormányzói és tanítói főhatalmat a katolikus egyházban. )

A Soli Deo Gloria elv nemet mondott minden emberi dicsekvésre, minden egyházi és világi emberimádatra, így a Mária-tiszteletre, a szentek és ereklyéik tiszteletére és a pápák sem méltóak arra a dicsőítésre, amelyet a katolikus egyháztól ma is megkapnak, mert a dicsőség csak Istent illeti meg. "Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom." (Ézsaiás 42,8)

A Soli Deo Gloria elvet joggal nevezhetjük a keresztyénség egyetemes és diadalmas gondolatának, mely soha nem veszíthet érvényéből!

***

ALFÖLDY-BORUSS DEZSŐ

REFORMÁTUS LELKIPÁSZTOR ÍGY ÍR A REFORMÁCIÓRÓL:

Reformátor őseink az egyházat gyógyítani akarták, mert az „fejében és tagjaiban" (in capite et membris) volt beteg. Orvosra volt szükség, mert már szinte elvérzett.
Nem állíthatjuk azt, hogy a pápát vagy a papságot tartották az ellenségnek, mert ők arra irányították a figyelmet, ami a pápát és a papságot is megfertőzte: a tévtanokra, a tisztátalanságra, a hamis utakra; a bűnt tartották ellenségnek, és a világ fejedelmét, a Sátánt. Reformátoraink úgy látták, hogy a XVI. századbeli egyházban a következő területeken volt szükség sürgős orvosi beavatkozásra:

1. Látványos lelki kárt okozott az, hogy a Szentírást - attól idegen - tanításokkal, a szent hagyománnyal elegyítették. Így a jó recept mellett hamisakat is alkalmaztak, s ettől az egyház egyre betegebb lett. Sajnos, megtalálhatók voltak ezek között a babonás tanítások, misztikus receptek, a zsinatok végzései, a szentek látomásai és misztikus sugallatok... A gyógyulást az segítette volna, ha csak az Isten által felírt recept alapján készült gyógyszert használják. Azon kívül más nem segít, hiszen: „Ha valaki ezekhez hozzá tesz, e könyvben megírt csapásokat veti Isten arra" (Jel 22,18).

Tehát: „Sola Scriptura" - azaz, egyedül a Szentírás.

2. Gyors orvosi intézkedésre volt szükség akkor is, amikor az Isten előtti igazság elnyeréséről tanítottak. A középkori egyház tudós doktorai ugyanis azt állították, hogy emberi érdemek is szükségesek az üdvösséghez. Pedig - ha csak a Szentírás lett volna a kézikönyvük, akkor - tudhatták volna, hogy nincs emberi igazság, ami elégséges a bűn eltörlésére, és nincs emberi érdem, ami helyettesítheti az isteni igazságot. Hiszen éppen ezért jött Krisztus, hogy golgotai elégtételével megszerezze nekünk az isteni igazságot, amit a bűnös kegyelemből elnyerhet.

Ez volt a „Sola Gratia", az egyedül kegyelemből elve.

3. A varázsdoktorok más, hamis gyógymódot sugalltak a haldokló egyház gyógyítására.

Azt tanították, hogy emberi jó-cselekedetekkel megbékíthető a mennyei bíró, és az ember elnyerheti(!) azt az igazságot, amit csak Isten volt képes megszerezni Fiának halálos áldozatával. A reformátorok a hamis állításra azt mondták, hogy nekünk ebben a isteni tényben kell hinnünk, nem pedig emberi teljesítményünkben bíznunk. Ezért volt a reformáció gyógyító megoldása a „Sola Fide", az egyedül hit által elvének hangsúlyozása.

4. Más hamis gyógyító pedig azt tanácsolta a haldoklónak, hogy ne csak Krisztusban bízzék, hanem a szentekben is, és persze Szűz Máriában. Holott a Szentírás világosan tanítja, hogy "nincs más közbenjáró Isten és emberek között, mint az ember Krisztus Jézus" (1Tim 2,5). Tehát a helyes gyógymód: „Solus Christus", azaz, egyedül Krisztus.

Mi azt tartjuk, hogy Krisztus egyháza számára csak az evangélium az egyetlen használható orvosság. Ez a gyógyszer négykomponensű:

Sola Scriptura (egyedül a Szentírás); Sola Gratia (egyedül kegyelemből); Sola Fide (egyedül hit által) és Solus Christus (egyedül Krisztus). Ez a gyógyszer gyógyítja Krisztus egyházát, azokat is, akik a pápa fennhatósága alatt élnek. Krisztus által ez a gyógyszer teremt világos látást, megigazulást és üdvözítő hitet. A ma is beteg egyház gyógyulását nem az ezer sebből vérző ökumenétől várjuk, hanem Isten Lelkétől. Csak így találhatunk igazi gyógyulást szárnyai alatt (Malakiás 4,2).

(Alföldy-Boruss Dezső református lelkipásztor)

***

"Róma követelménye az, hogy ha lehet az egész világ, de ha az egész világ nem is, legalább az egész keresztyénség a pápa hatalma alá legyen vetve. Állam, család, művészet, tudomány stb. mind az Egyház gyámkodása alá tartozik.

Így születik meg a négy nagy református elv MEGTAGADÁSA.

1. Nem Krisztus az egyház Királya, hanem a pápa kormányoz.

2. Nem a presbitérium irányít, hanem a klérus.

3. Nem a gyülekezet választ tisztségekre, hanem mint kiskorú, csak várhatja az intézkedéseket.

4. Nem a helyi Egyház, hanem a világegyház a döntő és ennek ill. fejének a pápának kezében van minden hatalom." (Dr. Sebestyén Jenő: Református dogmatika 102.oldal.)

***

" ... ez az irányzat azzal töri meg Isten törvényét, hogy kiterjeszti a külső formákat és olyan pozícióra emeli a ceremóniákat, amit sohasem szabad elfogadni. Ezek követőire vonatkozóan azt mondhatom: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekesznek."
Megszegik Isten törvényét hagyományaik által.
Hogy indokolják a maguk fundálta formákat és ceremóniákat,
olyan magyarázatot adnak nekünk,
amik elfátyolozzák az evangéliumot,
és szabad folyást adnak a papok koholmányainak,
a szerzetességnek, a Mária-kultusznak
és képek imádásának.
Vegyük észre komolyan, hogy nagy bűn Istent másként tisztelni,
mint ahogy ő azt elrendelte.
Mária imádása az Úr megsértése.
Egy feszület előtt meghajolni azt jelenti,
hogy hódolat leple alatt bálványimádást végzünk.
A babona az igazságnak ugyanolyan ellensége, mint a hitetlenség.

(C.H. Spurgeon: A Te szavadra)

***

EGYHÁZUNK SZENTSÉGEI, SÁKRAMENTUMAI

A Református Egyházunknak a Biblia alapján, Jézus Krisztus parancsa szerint két szentsége van: a keresztség és az úrvacsora. Mivel a hívő ember Megváltójával, Krisztussal szövetséges kapcsolatban van, ezért ezt a kapcsolatot a sákramentumok által pecsételi meg és ápolja. Ennek értelmében a keresztség beiktatás a szövetségbe, az úrvacsora pedig tápláltatás, hiterősítés a szövetségben.

Hisszük, hogy az úrvacsorában a hívő ember a Szentlélek által Krisztussal egyesül, aki lelkiképpen van jelen, így Krisztus megváltó halálának és feltámadásának minden áldásában részesedik.

PREDESTINÁCIÓ (AZ ELEVE ELRENDELÉS TANA)

Az Úr Jézus mondja: „Nem ti választottatok engem,hanem én választottalak titeket."(Jn.15:16)

A református ember hiszi a Biblia alapján a kiválasztás tanát, miszerint Isten öröktől fogva gondoskodott arról, hogy a tőle elszakadt bűnös ember hozzá visszatérhessen, és ez Jézus Krisztus által lehetővé vált, mert Ő eleve így rendelkezett!

„Mert őbenne (Jézus Krisztusban) kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint."(Efezus 1,4-5)

A predestinációt alaposan és következetesen Kálvin János fejtette ki az Institutióban.

A III. könyv 21,5 pontjában így határozza meg a predestináció lényegét.

„Predestinációnak Istennek azt az örök rendelkezését nevezzük, amellyel önmagában elvégezte azt, hogy akarata szerint mi történjék minden egyes emberrel. Ugyanis nem egyforma állapotra vannak teremtve, hanem egyeseknek örök élet van előre elrendelve, míg másoknak örök kárhozat. Tehát aszerint, hogy valamelyik ember ezeknek a céloknak az egyikére, vagy másikára teremtetett, mondjuk azt, hogy életre vagy halálra van elrendelve".

Mi református követjük azt az utat, amit Kálvin végigjárt, amikor az eleve elrendelés tanát, a Szentírás alapján megalkotta. Kálvin így indokolja:

„A Szentírás a Szentlélek iskolája, amelyből, ahogyan semmi sem hiányzik, ami tudásra hasznos és érdemes, így semmi olyat nem is tanít, amit ne volna hasznos tudni.

Vigyáznunk kell, NEHOGY ELZÁRJUK A HÍVŐKET ATTÓL, AMIT A SZENTÍRÁSBAN RÁNK HAGYATOTT AZ ELEVE ELRENDELÉSRŐL, nehogy olyan színben tűnjünk föl, mintha rosszindulatúan meg akarnók fosztani őket Isten jóságától, vagy a Szentlelket vádolnók, hogy olyan dolgokat tesz ismertté az emberek előtt, amit legjobb volna eltitkolni". (III. 21,3)

Hisszük, hogy Istennek van hatalma megőrizni az Ő választottait az elbukástól, vagyis az elnyert üdvösség örökre az övék. Aki a Krisztus vére árán szerzett drága hitben él, az biztos lehet üdvössége felől!

AZ ANYASZENTEGYHÁZRÓL

Valljuk, hogy az egyház a választottak közössége (coetus electorum), ahol a középpontban Jézus Krisztus áll, aki Szentlelke és Ígéje által van jelen a gyülekezetben. Az anyaszentegyháznak egyedül Krisztus a feje és egyetlen pásztora, ezért nem szorul földi helytartóra (pápa), mert az Úr Jézus Krisztus megígérte, hogy jelen van minden napon a világ végezetéig.

Heidelbergi Káté 54.kérdés-felelet) Mit hiszünk a keresztyén anyaszentegyházról?

„Hiszem, hogy Isten Fia a világ kezdetétől fogva annak végéig, az egész emberi nemzetségből, Szentlelke és Igéje által az igaz hit egységében, magának egy kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe, azt oltalmazza és megőrzi. Hiszem, hogy annak én is élő tagja vagyok és örökké az is maradok."

REFORMÁTUS KEGYESSÉG

A református kegyesség gyakorlásának lényege a hívőnek, Megváltójával való hit általi egysége. Mivel a megtért, újjászületett ember örökre Krisztusba oltatott be, ezért az Istennel való kapcsolata hit általi és személyes.

A református keresztyén ember életvitelét, értékrendjét, gondolkodását mindig is az egyszerűség, a szorgosság, a törekvés, a munka becsülete, a józan életvitel határozta meg. Kegyességüket pedig a Krisztussal való közösség ápolása, elsősorban a Bibliaolvasás, az imádkozás, a hálaadás és a szent életvitel jellemezte.

EGYETEMES PAPSÁG ELVE

A Szentírás alapján valljuk az egyetemes papság elvét vagyis, hogy minden hívő ember joga és kötelessége a Szentírás tanulmányozása és az evangélium hirdetése. „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság szent nemzet vagytok..." (1Péter 2,9)

ZSINATPRESBITERI ELV

A Református Egyház vezetését választott testületek gyakorolják. Egyházközségi szinten a Presbitériumok által, magasabb szinten pedig a Zsinat által kormányozza magát és alkotja törvényeit. Az egyházi vezetésben a nem lelkész jellegű un. (laikusok) is kiemelkedő szerepet játszanak, a paritás elve szerint, amely alapján egy-egy lelkészi szavazatra, egy-egy világi szavazat esik.

A Szentírás alapján tiszteletben tartjuk a világi hatalmat és annak törvényeit, amennyiben az nem gyakorol zsarnoki uralmat!

Református hitünk nem jelent elzárkózást, sőt minden ember iránt őszinte szeretetet és testvéri egységet mindazokkal, akik ugyanezeket az igazságokat elfogadják, akiknek a hite egyedül és igazán Isten kijelentésére épül!

Hálásak vagyunk Istennek a számunkra igen becses, őseink véráldozatával, szenvedéseivel (gályarabok) védelmezett tiszta, református, bibliás hitért.

Reformátor őseink számára kimeríthetetlen erőforrást jelentett Isten Igéje, amelyért mindig küzdöttek.

Kitartóan harcolták a nemes harcot minden tévelygés ellen, a személyes szentségért a bűn kísértése ellen, az egyházi tisztaságért és nemzeti tisztességért, a romlottság és a hitetlenség ellen.

Tudták, hogy Isten különösen gondoskodik arról, hogy választottai a nagy megpróbáltatások alatt vigasztalás nélkül ne maradjanak. Meg voltak győződve, hogy Isten soha nem hagyja el őket, és az egyház hajója minden viharban megtartatik.

Ezért hittel vallották:

FLUCTUAT SED NON MERGITUR: Dobálják bár a hullámok, de el nem süllyed!

Hálásak vagyunk Istennek, hogy őseink tisztán fölragyogtatták számunkra a bibliai igazságokat, és példamutató hitvalló életükkel elénk élték a dicsőséges Szentháromság Isten igaz tiszteletét.

"Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk." (Róma 15,4)

***

Budapest, 2014

Írta és szerkesztette: Trencsényi László
református lelkipásztor

Reformátusok vagyunk

* * *

„A mi Istenünktől bátorságot kaptunk arra, hogy nyíltan hirdessük nektek Isten evangéliumát. Mert a mi igehirdetésünk nem tévelygésből ered, nem is tisztátalan szándékból, nem is álnokságból. Hanem mivel Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, úgy hirdetjük azt, mint akik nem embereknek akarunk tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek... Ti vagytok a tanúim és az Isten: milyen szentek, igazak és feddhetetlenek voltunk közöttetek, akik hisztek."

( 1Thesszalonika 2, 2-4, 10)

* * *
„Látjuk, hogy ahol tisztán hirdetik és hallgatják Isten igéjét, ahol a sákramentumokat Krisztus rendelése szerint szolgáltatják ki, ott minden kétséget kizáróan lennie kell Isten valamiféle egyházának..." (Kálvin János: Institutio 4.1.8-9)