Mi a teendő, ha ok nélkül bántanak?

„Célt téveszt minden fegyver, amit ellened kovácsoltak, meghazudtolsz minden nyelvet, amely törvénykezni mer veled...” (Ézsaiás 54,17)

Tudjuk, hogy a nyelv félelmetes fegyver, mert a szidalmazó beszéd mélyebb sebet vág a kardnál és a dárdánál.
Mi lesz velünk most?
Rágalmazás, hamisság, gyanúsítgatás, gúny –
a nyelv megannyi mérgezett nyílvesszője;
ki állhat meg velük szemben?
Az Úr, a mi Istenünk megígéri, hogyha nem is tudjuk elhallgattatni ezeket, Ő MEGSZABADÍT, HOGY A CSÚF NYELVEK TÖNKRE NE TEGYENEK MINKET.
Most ugyan kárhoztatnak minket, de végül ők fognak kárhoztatni, éspedig mindörökre. A hazugságokat szóló szájak elnémulnak, és valótlanságaik csak dicsőségére válnak majd azoknak, akik annyit szenvedtek miattuk.

„Nyitott sír a torkuk, nyelvükkel ámítanak, kígyóméreg az ajkukon; szájuk átokkal és keserűséggel van tele.” (Róma 3,13-14)

„Azt vallják, hogy ismerik az Istent, de cselekedeteikkel tagadják, mert utálatosak és engedetlenek.” (Titus 1,16)

„Gondolj, Uram, szolgád gyalázatára, amit lelkemben szenvedek.” (Zsoltár 89,51)


„Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit.” (Zsoltár 118,17)
Milyen erőt adó bizonyosság ez! Bizonyára egy ígéret az alapja, amelyet a zsoltáros személy szerint kapott, és amelyet örömmel a magáévá tett. Szabad nekem is így szólnom?
Vagy elcsüggedek, mert az ellenség megtámadott?
Mert sokan vannak ellenem és kevesen mellettem?
Hitetlenségem a harc feladására indít, arra hogy kétségbeesetten haljak meg, mert megvert, megbecstelenített ember vagyok?
Ássák már ellenségeim a síromat? Mit tegyek ilyenkor?
Hallgassak tulajdon gyávaságomra, adjam fel a harcot és vele együtt minden reményemet?
Távol legyen! Még van bennem élet.

"Nem halok meg". Visszatér belém az életerő, és elűzi gyengeségemet: "Élek".
Az Úr él, és én is élni fogok. Újra felnyitom számat és "hirdetem az Úr tetteit".
Elbeszélem majd jelen nyomorúságomat, amely csak arra volt alkalom az én Uramnak, hogy irántam való végtelen szeretetét és hűségét újra megmutassa.
Akik már szívesen méretet vennének rólam, hogy koporsómat elkészítsék,
várjanak még egy kicsit!
Mert keményen megfeddett ugyan engem az Úr, de nem engedte, hogy meghaljak (18. vers). Dicsőség legyen nevének mindörökké! Nem halok meg, míg munkám el nem végeztem, és addig fogok e földön élni, AMÍG AZ ÚR AKARJA.
„Nem engedi, hogy lábad megtántorodjék...” (Zsoltár 121,3)
Ha az Úr nem engedi meg, hogy megtántorodjunk, akkor sem ember, sem az ördög nem buktathat el bennünket. Hogy örvendeznének pedig, ha szégyenletes bukásba vihetnének minket, kimozdíthatnának a kegyelemből és eltemetnének, hogy még az emlékünk se maradjon meg! Szívbeli gyönyörűséggel tennék mindezt, ha nem volna akadálya, DE AZ ÚR NEM ENGEDI.
Ha pedig Ő mindezt nem engedi, akkor nekünk sem lesz részünk benne.
Amikor csapdák vesznek körül, a lábunk gyönge, térdünk remeg és az ellenség igen ravasz, egyikünk sem tudna elesés nélkül megmaradni még egy óra hosszat sem,
ha az Úr hűséges szeretete, amely "nem engedi, hogy a lábunk megtántorodjék", nem venne szüntelenül körül.
Hogyha lábam megbotolna, Isten van velem,
és erős kezében fogja reszkető kezem.
Támogat e kéz, támogat e kéz:
hogyha lábam megbotolna, támogat e kéz.

„Bízzál az Úrban és tégy jót, akkor az országban lakhatsz, és biztonságban élhetsz.” (Zsoltár 37,3)
ELLENSÉGEINK SZÍVESEN KIIRTANÁNAK BENNÜNKET, HA EZ SIKERÜLHETNE NEKIK.

Ellenségeink kiagyalhatnak sok mindent a vesztünkre, és kegyetlen csúfolódásaik hasonlók lehetnek a tüzes kemencéhez, de mit árt ez nekünk, HA ISTEN VELÜNK van?
De mivel az Úrban bízunk és a jót tesszük, nyugodtan élhetünk ott, ahova Isten állított bennünket. Nem akarunk visszamenni Egyiptomba, hanem Immánuel földjén maradunk - Isten gondviselésének, a szövetségi szeretet Kánaánjának földjén.
Nem olyan könnyű megszabadulni tőlünk,
mint azt az Úr ellenségei gondolják.
Nem tudnak bennünket kiszorítani vagy kiutálni:
ahol Isten a helyünket megjelölte, ott maradunk.
De biztonságban élhetünk és meglesz mindenünk? Az Úr megnyugtat: amilyen biztos, hogy Isten él, olyan biztos, hogy táplálni fogja népét. Csak az a dolgunk, hogy bízzunk Benne és a jót cselekedjük, az Úr gondja, hogy hitünk szerint tegyen velünk.
Ő gondoskodik rólunk és biztonságban élhetünk. Félre hát a félelmekkel!

„De ha engedelmesen hallgatsz a szavára, és teljesíted mindazt, amit parancsolok, akkor ellensége leszek ellenségeidnek és szorongatója szorongatóidnak.” (2Mózes 23,22)

Az Úr Krisztust tisztelnünk kell és engedelmeskednünk kell neki, ha az Ő népe vagyunk.
Ő Istennel együtt uralkodik, az Atya nevében szól, tehát a parancsainak való engedelmesség feltétlen kötelességünk. Ha nem teljesítjük parancsolatait, elvesztjük az ígéretet.
Micsoda nagy áldást ígér ez a vers annak, aki teljes engedelmességben jár!
Az Úr véd- és dacszövetséget köt az övéivel. Megáldja azokat, akik népét áldják, és megátkozza az őket átkozókat. Szívvel-lélekkel együtt érez népével és mindig teljesen átlátja helyzetüket. Milyen óriási védelmet jelent ez számunkra!
Nem kell bajlódnunk ellenségeinkkel,
ha biztosak vagyunk abban, hogy azok Isten ellenségei is.
Ha az Úr, a mi Istenünk, veszi kezébe ügyünket, nyugodtan rábízhatjuk ellenségeinket.
Ami személyes dolgainkat illeti, ne legyenek ellenségeink. Az igazság és a becsületesség védelmében viszont harcba kell szállnunk. Ebben a szent háborúban az örökkévaló Isten a szövetségesünk, és ha lelkiismeretesen engedelmeskedünk törvényének, azt ígéri, hogy teljes erejével mellettünk fog harcolni. Ezért senki emberfiától nem kell félnünk.

Írta: Charles Haddon Spurgeon
Részletek az „Isten ígéreteinek tárházából”

Az Úr Jézus Krisztus mondja:
„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem.
(János evangéliuma 14,1-3)

***
„Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek.”
(Jakab 1,12)