Nyomtat Elküld Olvasási nézet

100 ESZTENDŐ AZ ISTEN KÖZELSÉGÉBEN - 2008

 

Száz éves az Oláhdellői református templom

"Ez az a nap, amelyet az Úr rendelt,
örvendezzünk és vigadjunk ezen!- (Zsolt. 118,24).

A Nap is örvendezett, ragyogott, amint ránk derült 2008 szeptember huszonnyolcadika. Hosszan soroljuk Isten csodáit, melyek száz éve el nem maradnak tőlünk.
Ez az a nap, melyen gyorsabban ver a szívünk, melyet sok éjjel-nappalunk igyekezete készített elő. Egy álom teljesedett be ezen a napon. Nem volt nagyravágyás bennünk, bár emberfelettit kértünk a mindeneket Megtartótól. Kértük, hogy megmaradjunk, száz teljes esztendeig saját lábain álló anya-egyházként - utolsó erőnkig, áldozatok árán is. Az áldozatok ára igen magas, ha minden kiadásnak terhe csupán hatvanegy felé oszlik. A többi tizennyolc nem egyházfenntartó lélek.
2006 szeptembere óta imádságunk legforróbb pontja ez - a mindennapi megmaradás. És nagyobbat gondolt rólunk a mindeneket Meghallgató. Oláhdellőn fölülíródnak a statisztikai előrejelzések. Hát nem csoda ez? Az elmúlt két évben nem apadt, de egy lélekkel nőtt a gyülekezet, miközben az átlagéletkor hatvan év feletti Oláhdellőn, és 2008 folyamán egyet sem temettünk.
Nagy álmodozók az oláhdellőiek. Megmaradás mellé megújított templomot álmodtak. Új tetőcserepet, gyönyörűt. Legyen mintegy meggyújtott lámpás, hirdesse messziről Isten bőkezűségét a mi oláhdellői református templomunk. 2008-ban ezt is sikerült megvalósítani, tehát 2004 nyarától, amikor a javítási munkálatokat megkezdtük, lépésről lépésre haladva megújítottuk templomunkat kívülről-belülről, templompadokkal, toronnyal, tetőzettel, járdával együtt. Ezért teljes hálával a szívünk, mert ez az a nap, mely azt üzeni: Isten közelségében tizenkettőből is lehet sokezer, hát még hetvenkilencből! Ez ad reményt nekünk.
Erdélyi Református Egyházkerületünk vezetősége, az igehirdetéssel szolgáló Dr. Pap Géza püspök úr, az Úrvacsorát osztó Ötvös József esperes és a gyülekezet korábbi lelkészei, a marosvásárhelyi Vártemplomi testvérgyülekezet képviselői, az elszármazottak, családtagok, barátok tanúi az oláhdellőiek hűségének, kitartásának és igyekezetének, annak a csodának, melyet Isten vitt végbe Oláhdellőn, és annak a csodának, amikor ez a gyülekezet cselekedte Isten akaratát.
A lelkeket átható, szíveket megítélő Ige élő és ható, élettel telített, élet származik belőle, ezért teremteni tud, életet tud adni, meg tudja változtatni nem a körülményeket, hanem minket, bensőnket. Erről szól a Zsidókhoz írt levél 4. részének 12. verse, és erről szólt főtiszteletű püspök úr, hogy aki élni akar, az "keresse az Istennek hajlékát, cselekedje az Istennek beszédét-. Az Ige ható, ereje van. Micsoda erő ez? A gabonamagé, amely csirázás idején képes a rajta levő nehéz földet fölemelni, csakhogy napfényre kerüljön, szárba szökkenjen és gyümölcsöt hozzon. A gabonamag hatalmas ereje csodára képes, csakúgy, mint egy maréknyi ember, akik száz évvel ezelőtt templomépítésbe fogtak. 1908-at írtak akkor.

1908-ban a nagyvilágban is történtek fontos események. Ha kinyitjuk a történelemkönyvet, megtudhatjuk, hogy ebben az évben született Teller Ede magyar atomfizikus, a nőknek 1908-tól szabad politikai szervezetekbe tömörülniük. 1908 az első utasszállítás éve is - repülőgéppel, megnyílik az első mozgófilm bemutatója Párizsban, Bulgáriát független királysággá kiáltják ki, Európa sodródik a háború felé, megjelenik a Nyugat című irodalmi és kritikai folyóirat, Albert Einstein első előadását tartja a sugárzáselméletről, a Dél-Olaszországi Messinában egy hatalmas földrengés százezer halálos áldozatot követel, és miközben általános választó jogokért fegyveresen harcolnak Budapesten - Oláhdellőn elkezdik építeni a templomot.
1908-at írunk, amikor már szűknek és réginek bizonyult a 18. század közepén épült kis fatemplom a falu legszélén, ezért 7097 korona pénzzel és a hívek által összegyűjtött építőanyaggal fognak az építkezésnek a hívek 1908 tavaszán, Szabó Ferencz magyardellői beszolgáló lelkipásztor vezetése alatt.
Örömmel és vígsággal tölt el, hogy ez az a nép, melyet az Úr rendelt gyülekezetemül, s talán szép új hidat is azért adott, hogy megmaradjunk, mivel terve van velünk - újabb száz esztendő az oláhdellőiek közelségében.





Demeter György Gy. gondnok és felesége, Ida ajándéka a száz éves templom számára

 

 

A Marosvásárhelyi Vártemplomi testvérgyülekezet ajándéka a száz éves évforduló alkalmából

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 191, összesen: 457686

  • 2025. július 18., péntek

    Csillagpont tizenegyedszer – a reménység és a kapcsolatok szigete. Istenközpontú fesztivál a fiatalokért.
  • 2025. július 16., szerda

    „Szolgáljatok az Úrnak örömmel” – hangzik az idei dunamelléki kántorképző tanfolyam igei mottója. Ennek az örömnek lehettünk tanúi a Ráday Házban zajl...
  • 2025. július 15., kedd

    A sportban és a túrázásban is jelen lévő Istenről, a hétköznapokban megnyilvánuló hitről beszélgettünk dr. Szólláth Bernadett egyházkerületi jogtanács...
  • 2025. július 15., kedd

    Megkezdődött Közép-Európa legnagyobb keresztyén fesztiválja, a Csillagpont.
  • 2025. július 14., hétfő

    Az ignáci lelkigyakorlatnak bibliai gyökerei és egyetemes imaformái is vannak. Akik biztosak református identitásukban, képesek a más felekezetektől e...
  • 2025. július 13., vasárnap

    Sport, művészet, angol nyelv - református gyülekezeteink gyerektáborai biztos pontok a nyári szünet kihívásai között. Offline alternatívák, hosszútávú...
  • 2025. július 10., csütörtök

    Diákszállásnak épült, lelkészüdülőként folytatta, végül dunamelléki konferencia-központ lett – Mátraháza lelki ébredések, elhívások és gyógyulások egy...
  • 2025. július 09., szerda

    A távol-keleti nyaralásról szőtt álom és a kijózanító valóság.
  • 2025. július 08., kedd

    Ismét kitárja kapuit a LéleKzet Református Udvar a Művészetek Völgyében.
  • 2025. július 07., hétfő

    „A lakótársam szememre hányta, hogy megtagadtam önmagam. Valóban ez történt – és odaadtam az életemet Krisztusnak” – sűrítette egy mondatba a budapest...