Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2008 eseményei

Február 3-8 között megtartottuk a hagyományos Ökumenikus Imahetet vendég lelkipásztorok szolgálatával. Az idei imahét témája: a keresztyének egysége volt. Február 3-án a helybeli lelkipásztor, jómagam kezdtem meg az alkalmakat imahét nyitó istentisztelettel.
Február 6-án vendégeink voltak az ótordai lelkipásztor, Nagy Albert és felesége, Márta, akiket a nagy sár miatt szekéren szállítottunk az épülő hídtól a templomig, ezzel különlegessé vált a látogatásuk.
február 7-én megismételtük a szekerezést, ezúttal Nagy József Levente Marosvásárhely IX. – Tulipán utcai lelkipásztor volt a vendégünk, Zsoldos Endre presbiter vállalta a szekéren való fuvarozást.
Február 8-án Rácz Sándor maroskeresztúri lelkipásztor hirdette az Igét.
Az imahetet böjtfői úrvacsoraosztással zártuk.
Március 8-án Marosludasra mentünk: négy oláhdellői asszony az ott megszervezett Női világimanap alkalmából, ahol a Guyana-i asszonyokról hallottunk előadást, képekkel, énekekkel, kóstolóval, tombolával egybekötve. Az alkalmat viszontagságos hazatérés zárta, zuhogó esőben nagy kerülővel tudtak az asszonyok hazagyalogolni.
Március 9-én presbiterek a gondnok vezetésével meglepetést szerveztek az istentiszteleten résztvevő asszonyok számára: szeretetvendégséget, csokoládét ajándékoztak, a tiszteletesasszonyt pedig virággal, kávéskészlettel, doboz csokoládéval tisztelték meg.
Március 16-án rövid ünnepi megemlékezést tartottunk 1848 március 15-e emlékére, Wass Albert versével, a nemzeti Himnusz eléneklésével.
Május 24-én öt asszony vett részt a Magyarbükkösön tartott Kerületi Nőszövetségi Konferencián, ahol a Bibliáról hallgattunk előadást, majd bibliakiállítást nézegettünk.
Augusztus 22-én az Erdélyi Nőszövetség Kolozsváron megrendezett 80 éves jubileumi ünnepségére ment öt oláhdellői asszony. A Farkas utcai ősi templom zsúfolásig telt asszonyokkal Erdély különböző tájairól. Igét hirdetett dr. pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, előadásokat hallgatunk a Nőszövetség történetéről, képekkel illusztrálva, orgonaszót hallgattunk, kórusok énekeltek, nőszövetségi zászlókat avattunk, végül kb. 1200 asszony vett úrvacsorát.
Augusztus 21-én kezdődött meg templomunk tetejének új cserepekre való cserélése, mely munkálat szeptember elejéig tartott. A munkát a jelenlevő gondnok és presbiterek vezetése mellett Demeter Ferenc vállalkozó aa. végezte munkacsoportjával.
Szeptember 25-én meglátogatta gyülekezetünket Ötvös József esperes és Kali Ellák egyházmegyei főgondnok, akik elhozták az ajándékul adományozott kopjafát az marosvásárhelyi Vártemplomi gyülekezet részéről.
Szívünk melegével emlékezünk 2008 szeptember 28-ra, templomunk 100 éves emlékünnepélyére, amikor régi vágyunk valósult meg: református találkozó keretében adhattunk hálát felújított templomunkért. Az ünnepségen több, mint 220 személy vett részt: díszvendégeinken, püspök és esperes urunkon kívül testvérgyülekezetünk képviselői, hajdani lelkipásztorok, templomépítő Szabó Ferenc lelkipásztor leszármazottjai, gyülekezetünkből elszármazottak, családtagok, ismerősök tiszteltek meg jelenlétükkel. Közösen vettünk úrvacsorát az istentisztelet keretében, meghallgattuk a templomépítés illetve templomjavítás történetét, Dudás Etelka, valamint Csiha Kálmán versét, és Erdei János levelét. A templomból kijövet kopjafát avattunk koszorúzással és énekléssel.
Vendégeinket díszebéddel vártuk a parókián megterített asztalokhoz, ahol ebéd közben Kali Margit népdalait hallgattunk. Isten dicsőségének, hatalmának voltunk tanúi szeptember 28-án, amellyel megtartotta gyülekezetünket.
Szeptember folyamán lépett tisztébe Cotarlan Péter helyébe újan alkalmazott gondozónk, másnéven az új harangozó Puskás András személyében.
Október 31-én a Biblia Éve és a Reformáció alkalmából ünnepi igehirdetéssel (Szép Eduárd magyarbükkösi lelkipásztor szolgálatával), Bibliákról szóló előadással, bibliaolvasással és Bibliakiállítással emlékeztünk református múltunkra. Az alkalmat szeretetvendégséggel zártuk.
A kissé megkésett Idősek Vasárnapját november 23-án tartottuk meg gyülekezetünkben, amikor 79. életévüket betöltött és annál idősebb testvéreinket kis koncerttel köszöntöttük. A mezőbergenyei lelkipásztor családjának nőtagjai, a Domahidi-lányok muzsikáltak templomunkban két csellón, fuvolán és hegedűn, mindannyiunk gyönyörűségére. Tőlük elbúcsúzva istentisztelet után Wass Albert versét hallgattuk meg, amelyet kutyfalvi fiatalok által kidíszített falidíszként minden ünnepelt emlékbe kapott. Szeretetvendégséggel, csoportképpel zártuk a szép alkalmat, hálát adva Isten kegyelméért, amellyel időseinket ily hosszú időn át kísérte és megtartotta. 2008-ban 15 gyülekezeti tagot illette meg ez a cím.
December 7-én egyházközségi presbiterválasztást tartottunk a református egyház rendtartása szerint. Demeter Adolf presbiter személyes okokra hivatkozva lemondott presbiteri tisztéről, amit mi megértéssel elfogadtuk, bár fájlaljuk, hogy Presbitérium az ő jelenléte hiányában szegényebb lett. Azaz mégsem, hiszen legutóbbi, december 28-án zajlott gondnokválasztó presbiteri gyűlésünk alkalmával elfogadta mindannyiunk felkérését és 2009-től kezdődően tiszteletbeli presbiterként várjuk gyűléseinkbe.
December 28-án két presbiter tett esküt Isten színe előtt a hűséges szolgálatra, egyúttal érvénybe lépett az újan választott Presbitérium. Ugyanakkor 28-án tartottuk a sorra kerülő egyházközségi gondnokválasztást is, melynek eredményeképpen oláhdellői gondnok Demeter György Gy. atyánkfia maradt. Az egyhangú választás azt üzeni, hogy gondnokunk munkáját megfelelőnek, személyét megbízhatónak tartja Presbitérium. Isten áldása legyen gondnok és presbiterek szolgálatán.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 58, összesen: 422504

  • 2024. augusztus 22., csütörtök

    Vajon megújulnak-e az iskolák kötelező és ajánlott olvasmánylistái? Személyes kedvencünk a kétkötetes ifjúsági regény, a Gömb. Kortárs. Református. Hi...
  • 2024. augusztus 21., szerda

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Horváth Ádám és Bartha Hajnal fiatal, kisgyermekes házaspá...
  • 2024. augusztus 20., kedd

    John Stott életútja számtalan tanulságot hordoz számunkra arról, hogyan tartsunk ki a szolgálat mellett egy életen át.
  • 2024. augusztus 19., hétfő

    Mi kálvinisták nem szeretjük, ha megmondják nekünk, hogy mikor és mit ünnepeljünk. Valahogy hozzátartozik mindez az identitásunkhoz.
  • 2024. augusztus 18., vasárnap

    Lelkész vagyok, a feleségem is az. Közös pályánk elején aprófalvakban, Baranyában, az Ormánságban szolgáltunk. A statisztika szerint évről évre csökke...
  • 2024. augusztus 17., szombat

    Újra benépesült a szaporcai református templom és udvara.
  • 2024. augusztus 14., szerda

    A lajosmizsei református gyülekezet és a templom melletti madárbarát bibliakert növekedése ugyanarról a Gondviselésről tesz tanúbizonyságot – vallja a...
  • 2024. augusztus 13., kedd

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Ezúttal Irlandáné Nagy Gabriella, hatgyermekes édesanya vá...
  • 2024. augusztus 12., hétfő

    Pintér Brigitta sosem készült papnénak – mégis ízesíti nem csak a férje, hanem a csömöri gyülekezet életét is. A nyári melegben a papné kamrapol...
  • 2024. augusztus 10., szombat

    A versenypálya mint keresztyén életünk metaforája