Lk. 12,35-48
Hab. 2,1-4

Habakuk odaáll az őrhelyére és vár. Nem tudjuk, mennyit várt. Azonnal felelt az Isten, vagy órák teltek el – sok óra, amelyek napokat tettek ki… esetleg hetek is elteltek?
De egyszer csak megszólalt a Szent: írd le Isten szavait! – várd türelemmel, ha késik is, célhoz ér, nem csal meg, biztosan bekövetkezik, nem marad el! „Még egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön és nem késik” (Zsid. 10,37). Várd türelemmel, ha késik is. Írd le! Akármi is látszik kívülről, Isten ígérete szent és bekövetkezik. Csak várj.
Várni nehéz. Közben mindenféle kétséged támad, hogy talán el sem jön. Toporzékolsz. Türelmetlenkedsz. Idegeskedsz. Aggódsz. Mert várni nehéz.
Micsoda megnyugvás Isten ígérete, hogy: nyugalom, amit ő ígér, az biztosan meglesz. Ráér az Isten. Nem sieti el.
Azt mondta Jézus: elmegyek…, visszajövök. És elment. Éppen ilyen igaz és biztos az is, hogy visszajön. Ez az isteni igeidő: a befejezett jövő. Annyira biztos a bekövetkezése, hogy úgy beszélhetünk róla, mint már meglevőről. Olyan, mint amikor megvetted már az ajándékot valakinek, csak várod a karácsonyestét, hogy átadd. Mindennek megvan a helye az időben. Addig pedig legyél a helyeden!
Úgy jön el, ahogy hazatér a gazda, aki elutazott és a szolgákra bízta dolgait és ennyit mondott: nem tudom, mikor jövök vissza. Visszajövök, az biztos, de a napot nem tudom. Viszont ti legyetek készen. Minden este be kell gyújtaniuk a kandallóba. Minden este meg kell teríteniük az asztalt és melegíteniük kell a vacsorát. A gyertyákat is meg kell gyújtaniuk minden este. Mert lehet, hogy éppen azon az estén érkezik haza a gazda és végignéz a szolgákon: ki az, akit készen talált a hazaérkezése. És ki az, aki nem törölt port aznap, mert úgy érezte, ráér még, a gazda késik. És lehet, hogy több éve vannak folyamatos készenlétben, lehet, hogy évek óta minden este várják a gazda megérkezését – de minden este be kell gyújtani, és minden este frissen készített vacsora kell, mert akármikor nyílhat a kapu.
„Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe” – mondják az angyalok (Apcs. 1,11).
Őrhelyemre állok – mondja Habakuk. Addig állok itt, amíg megszólal az Isten.
Akkor jön el, amikor nem gondolod. Mi lesz, ha éppen veszekedés közben talál? Vagy éppen akkor jön, amikor valami rosszat szóltál? Mi lesz, ha a kocsmában talál, üres sörösüveggel a kezedben?! És mi lenne, ha éppen imádkozás közben találna, a térdeden? Vagy éppen úton a templom felé egy vasárnap délelőtt?! Egy olyan napon, amilyen a mai…
Hol szeretnél lenni, amikor eljön?!
Nem lehet megtervezni, ezért fontos, hogy mindig a helyeden legyél. Hogy minden ébredéskor eszedbe jusson: ma is esedékes. Tegnap még nem jött el, de ma! – ma lehet az Ő eljövetelének napja.
Őrhelyemre állok – mondja Habakuk. Itt állok, ahol keresni fog engem az én Uram. „Itt állok, másként nem tehetek” – itt a helyem, mondta egykor Luther a wormsi birodalmi gyűlésen magának a császárnak (1521). Nem tágított, nem lépett vissza, nem vont vissza egyetlen szót sem.
De hol az én helyem, én hova álljak? – kérdezheted. Ott a helyed, ahova állanál, ha tudnád, hogy MOST jön vissza a mennybement Úr. Talán nem a kocsma.
Egyre több ember függő illetve szenvedélybeteg. Már így is nagyon sok, hova még ennél több? Nikotinfüggő, alkoholfüggő, de egyre több féle függőség is van, olyanok, amelyekről itt, Oláhdellőn csak hírből hallunk. Egyre több fiatal drogfüggő, internetfüggő, szerencsejáték-szenvedélyben, társfüggőségben, evészavarban szenved, túl sokat koplal vagy zabál, de van munkamániás és sok más is. Mert ezek a szokások és dolgok nincsenek a helyükön, az értékrendünk kificamodott.
Nem tudunk parancsolni a szánknak. Nem tudunk bánni az étellel, ami áldás és gondviselés, fontos és ösztönös tevékenységünk, létkérdés. Elcsúsztak a határok. Nincsenek egyensúlyban a dolgok, kibillent az egyensúly. Valahol elromlott valami. Az Isten, a lelkünk, az önmagunkról alkotott képünk, az önismeretünk, a szeretetünk, a hitünk nincsenek a helyükön! Kibillent az egyensúly. Torz a tükrünk.
Ha megkérdeznénk családtagjainkat, mindenkit, akit ismerünk, vajon hányan mondanák közülük, hogy „én a helyemen vagyok”?! Hogy én tisztában vagyok az életcélommal, tudom, mi a feladatom, mi bízatott rám, tudom, mit várnak el tőlem és mit nem lehet tőlem elvárni, hogy mi az én felelősségem és mi nem. Tudom, mire vagyok képes, hol vannak a határaim, tudom, mit engedhetek meg magamnak. Tudom, mit kezdjek az időmmel, az erőmmel.
A gond az, amikor valaki túl erősnek érzi magát. Pedig törékenyek és megkísérthetők vagyunk. Főképpen, ha nem vagyunk a helyünkön. Veszélyes az, ha nem vagy a helyeden.
Boldog ember az, akit az ő Ura vigyázva talál. Boldog, aki tud bízni Istenben, aki készen áll, aki éppen azt az életet, sorsot éli, amit szeretne élni. Boldog ember, aki éppen ott van, ahol szeretne lenni, amikor Ő visszajön. Az a boldog, aki azt mondja: ha tudnám, hogy holnap jön vissza, semmit sem tennék másképpen! Aki úgy tudja várni a Mestert, mint a napnyugtát – lecsendesedve, megpihenve, békésen. Aki úgy tudja várni Urát, mint elsőszülött gyermekét – vágyva arra, hogy végre láthassa azt a kedves arcot. Aki úgy várja Istent, ahogy egy ima meghallgatását, ahogy egy csodát. Örömmel, áhítattal, készen a hálaadásra. Úgy, ahogyan gyerekkorunkban testvéreimmel vártuk nagyapánkat a napközibe, mert nem szerettünk ott aludni. Minden reggel könyörögtünk neki:
- Tatóka, aztán gyorsan gyere, mert nagyon várunk!
És amikor megérkezett, mindig belenyúltunk a zsebébe, mert tudtuk, hogy cukorkát hoz. Mindig hozott. Eszünkbe sem jutott, hogy talán nem jön el. Mindig jött, hogy hazavigyen. Úgy éreztük, hogy kiszabadított.
Krisztus is jön, hogy hazavigyen. Hamarosan ideér, ha késik is, nem marad el, biztosan közeledik (Hab. 2,3). Úton van. Olyan ez az ígéret, mint egy ölelés. Habakuk nevének jelentése éppen ez: átölelés. Habakuk panaszkodik: gyakoriak a visszaélések, az igazságtalanság, az erőszak és törvénytelenség, az igazság elferdítése (1. rész). Isten elhatározta a büntetést – a dolgok helyretevését. Pedig akkor még állott a templom (Habakuk a templomban állva mondta el beszédét), és Egyiptom fennhatósága alatt állt az ország, látszólagos biztonságban. Eléggé jól érezték magukat az emberek, nem látták veszélynek jelét. De Habakuk megrázza a vészcsengőt: jön Babilónia, aki Isten vesszője, s mivel ott sincs minden a helyén, Babilon is el fog pusztulni önhittsége, önkényeskedése miatt (2. rész). A könyv 3. része Habakuk zsoltára. Akkor mondja el Habakuk az üzenetet, amikor még Bablion sem érzi, hogy veszély közelegne, pedig jön és nem késik.
Advent a várakozás ideje. Nem látszik még, de eljövendő, és nem késik. Jó nekünk, mert van, kire várnunk és jó dolog várni. Őrhelyünkre állni. Reménykedni, bízni. A fogadásra készülődni. Kitartónak lenni. Türelmet tanulni. Figyelni. Ébernek, józannak lenni. Helyünkre állni. Készen lenni. Nem egy szebb holnapot, nem jobb időket, hanem az Istent várni.

Ámen.