Oláhdellő olyan falu, amelybe ha el szeretnénk jutni, előbb meg kell fontolnunk, hogyan kelünk majd át a "folyón"... Mert a Maros ott van, s át kell rajta mennie annak, aki Oláhdellő csendjét szeretné értékelni. Hiszen félreeső vidék az a táj.
Így volt ez, mindaddig, amíg "modern" korunk velejárójaként el nem készült a HÍD. Azért nagybetűvel, mert ennyire sokat számít azoknak, akik ki-be járnak e faluba. A híd tehát megszületett, ám hiába jártunk rajta át - szinte két éve már - megkönnyebbült sóhajjal emlékezve a régi "kompos" kalandokra, amelyeket azelőtt lehetetlen volt elkerülni. Ma már komp sincs, de a Maros ott van. Meg a híd, - amelyet épp most - aszfaltoznak... Lényeg az, hogy úgy van ott, hogy nincs. A híd használhatatlansága ellenére a tervezett Alsó-Marosmenti Ifi-találkozót nem hiúsította meg a híd hiánya sem. Lezajlott. És nem voltunk kevesebben, mint más helyszíneken. Székely Csilla Imola tiszteletes asszony megilletődve látta a szószékből, hogy megtelt a templomhajó, és később a fiatalokkal teli padsorok fölötti karzaton, - hogy ott is "ülnek". Tele van az oláhdellői templom - talán először - tizenéves fiatalokkal. Hadd reméljük, hogy nem utoljára, hiszen jó volt ott lenni, és ami jó, azt szívesen ismétli meg a fiatalság. Demeter György gondnok szemében is láttam az örömöt, amikor sok odaadó munkájának és szorgalmának eredményeképpen - minden a helyén volt, amikor kellett. És ott voltak a dellőiek is. "Hej..., hatvan esztendővel ezelőtt - tiszteletes úr - mi is voltunk ilyen fiatalok" - hallottam elhangzani a fiatal sereget békésen szemlélő idősek padjából. Volt aki a magyardellői kompot használta, volt aki gyalog jött át a "hídon", de legtöbben a marosorbói köves út hullámain át érkezett. Marosludas, Marosbogát, Magyarózd, Magyarbükkös, Búzásbesenyő, Ludastelep, Káposztásszentmiklós, Gerendkeresztúr, Csekelaka, Kutyfalva, Oláhdellő fiataljai hallgatták és énekelték az udvarfalvi Reménység három tagja által vezetett énekeket. Müller Lóránd marosvásárhelyi lelkész vette át a szót az éneklés percei után, a köszöntőt mondó házigazdától. Megtudtuk, hogy Dávid 15 éves várakozása és a templomépítés vágyának szertefoszlása nem volt könnyen feldolgozható próba. Mégis megjutalmazta ellenségének utódját, Méfibósetet, mert jó "szemüvegen" át nézett rá... Nem Saul unokáját látta benne, hanem Jonathánnak fiát. Jonathán szemén át látta Méfibósetet, ahogy Isten néz Krisztuson keresztül minket… Krisztust ilyen "szemüveg", az ő áldozatán át tekint ránk az Úr.
A szünetben a szendvicsek elfogyasztására és beszélgetésre nyílt lehetőség, és a kutyfalvi ifisek segítségével kezdődhetett a játék. A templomban, a "léghajó" szellemi próbája, majd kint a gyümölcsfák lombjaitól felszabdalt napfénycsíkok között a "négylábú élőlények" versenye, meg az "ananász-banán" vetélkedő.
Mit írhatnék még, hogy a múló idő elől megmentsem? Áldott alkalom volt, melyen "jó volt ott lenni" - mondták a lelkész kollégák és a fiatalok. Nem lehet említés nélkül hagyni e mindössze 76 lelket számláló, nagyrészt idősekből álló gyülekezet vendégszeretetét, rugalmasságát, hogy egy időben tőle oly távoli nemzedék felé is ilyen vendégszeretetet tanúsított. A kutyfalvi fiatalok erre a napra oláhdellőiekké válva segédkeztek a dellőieknek, akik aznap reggeltől-estig a tiszteletes asszonnyal voltak és szerveztek. A híd hiánya alkalmat adott a remélt csoda megvalósulására, a hidat a Lélek jelentette a nemzedékek között. Istené legyen a dicsőség.

Székely Levente
Kutyfalvi lelkipásztor