Nyomtat Elküld Olvasási nézet

ESEMÉNYNAPTÁR 2016

JANUÁR
Január 5-e Orbán Áron egykori oláhdellői lelkipásztor temetésének napja volt Magyardellőn, aki 78 éves korában hunyt el, és aki 1966-1977 között 11 éven át pásztorolta az oláhdellői reformátusokat. Gyülekezetünk közül sokan elkísértük a magyardellői református temetőbe.
Január 28-án újra gyülekezeti farsangolást szerveztünk a parókiairodán, amikor vidám hangulatban visszanézegettük a 2015. év során készült fényképeket, és szendvics, forró tea, kávé és forralt bor mellett meghitten beszélgettünk, emlékeztünk, óriási farsang-tortát is ettünk, amelyet Demeter Ida sütött erre az alkalomra, végül tomboláztunk, és minden résztvevő nyert ajéndékot.
FEBRUÁR
Február 10-14 között újra megtartottuk az Egyetemes imahetet vendéglelkipásztorok szolgálatával:
Február 10-én a szomszédfalu lelkésze, Csorbai Lóránd magyardellői lelkipásztor hirdette az Igét, . Ebédre hívták: Demeter Ida és György.
Február 11-én Puskás Ferenc Csaba fintaházi lelkipásztor volt a vendégünk családjával együtt, elkísérték felesége, Enikő és két kislányuk, ebédet a kerelőszentpáli Robogó étteremben szolgáltak fel, amelyet Demeter Ferenc és Jozéka ajándékoztak.
Február 13-án Rigmányi Arnold koronkai lelkipásztort fogadtuk gyülekezetünkben, akit újra Demeter Jozéka és családja látott vendégül marosugrai otthonukban.
Február 14. Napja az egyetemes imahét zárása, egyúttal Böjtfő vasárnapja is volt. Vendégünk, Lakatos Gabriella marosvásárhelyi kórházlelkész volt, aki Igét hirdetett és úrvacsorát is osztott. Ebédre Demeter Mariska hívta.
Minden alkalommal én magam is vendéglátásban, finom ebédekben, kedvességben részesültem, minden vendéglátónak szeretettel megköszönöm.
MÁRCIUS
Március 4-én újra meghívást kaptunk Marosludasra, a szokásossá vált tavaszi Női Világimanapra, amelyet körzetileg szokott megrendezni a marosludasi nőszövetség. 2016-ban Kubáért és a kubai asszonyokért imádkoztunk. Mint mindig, ezúttal is szép, színes és érdekes programot állítottak össze a ludasiak, Igét hirdetett: Kali Tünde mezőméhesi lp., majd együtt énekeltünk, imádkoztunk, beszélgettünk, vettünk részt képkiállításon az új gyülekezeti teremben, és részesültünk a ludasi nők szeretetvendégségében. Jelen voltak: Demeter Mariska, Demeter Ida, Puskás Annuska, Merkwart Ilona.
Március 13-a a megemlékezés napja volt Oláhdellőn, a magyarok 1848-as forradalmára és szabadságharcára emlékeztünk ünnepi előadás keretében, ismét eljöttek a marosugrai fiatalok Szente János vezetésével, akik új programmal, énekekkel, és ezúttal egy színdarabbal készültek. Mi, oláhdellőiek örömmel hallgattuk, néztük az előadást, együtt énekelve a hazafias énekeket, és a szokásos kopjafakoszorúzás, Demeter György Balázs szavazata, a Nemzeti dal, a Magyar Himnusz sem maradt el. Újra szeretetvendégséggel, köszönetekkel, beszélgetéssel zártuk az ünnepi alkalmat. A szeretetvendégségre meghívottaink nemzeti színű marcipántortát is hoztak, amelyet közösen fogyasztottunk el. A marosugrai színjátszó csoport tagjai: Baci Anca, Bartl Noémi, Hidi Sándor, Hidi Zsolt, Puskás Tamás, Puskás Levente, Szabó Csilla Eszter, Szabó Szidónia.
Az oláhdellői férfiak ugyanakkor a nők nemzetközi Világnapjáról is megemlékeztek, akik köszöntötték a gyülekezet asszonyait és a nővendégeket: Szente Jánosnét és a lányokat virággal, csokoládéval, a tiszteletesasszonynak egy cserép orchideát, doboz csokoládét, 6 borospoharat ajándékoztak.
Március 19-én, Virágvasárnapján két ifjú kiskonfirmációi kikérdezésére került sor a gyülekezet és Presbitérium előtt: Demeter Márk Alfréd és Cotarlan Róbert tett bizonyságot a kátéismeretben való jártasságukról.
Március 31-én közmunka, takarítás zajlott a parókián, a parókiaudvaron és a templomkertben. Segítők: Demeter György Gy. gondnok, Gáspár József, Gáspár Tivadar, Simon György, Nagy József, Puskás Ferenc, Merkwart Ilona, Merkwart Ferenc, Cotarlan Péter, Demeter Adolf, Demeter Árpád, Demeter György D. Köszönjük a fáradozásukat és segítségüket.
ÁPRILIS
Április 23-án Presbiteri Konferenciát rendeztek Kutyfalván, amelyen részt vettek: Demeter György Gy. gondnok és Merkwart Ilona presbiter.
MÁJUS
Május folyamán gyűjtöttünk a kis Istvánházi gyülekezet számára, hogy templomot javíthasson, gyülekezetünk adománya: 140 lej volt, miközben mi magunk is templomjavítást terveztünk, és arra hirdettünk gyűjtést.
Május 22-ét a Református Egység Napjává nevezte ki az Erdélyi Református Egyházkerület vezetősége. 2016-ban az egész egyházkerület reformátusai ezen a napon Kolozsvárra gyülekeztek egy nagyszabású ünnepi rendezvény keretében találkozni, hitüket és kapcsolataikat erősíteni. Gyülekezetünk küldöttsége is részt vett az eseményen, amelynek sokrétű és színes programkínálata minden korosztálynak üzent.
Oláhdellőről jelen voltak: Demeter György G. gondnok, Demeter Ferenc, , Gáspár József presbiterek, Demeter Jozéka pótpresbiter, Székely Csilla Imola lelkipásztor.
A Magyar Református Egység Napja központi eseménye az úrvacsorás hálaadó istentisztelet volt, melyet közvetített a Duna Televízió is. Az egység valódi megélése érdekében erre a Kárpát-medencei reformátusság minden egyházmegyéjéből vártak képviselőket.
Az istentiszteleteten Kató Béla ft. erdélyi református püspök hirdette az Igét, majd színes programmal várták az érdeklődőket: koncertekkel, kórustalálkozóval, a romkertben gyerekfoglalkozásokkal, „fesztivál utcával", végül orgonakoncerttel a gyönyörűen felújított Farkas utcai templomban.
Ugyancsak május 22-én ifjúsági találkozót tartottak Magyarbükkösön, amelyen részt vettek oláhdellői fiatalok is: CotarlanJános, Gáspár Robi. Őket Szente János vitte és hozta autóval.
JÚLIUS
Július 9-én Nőszövetségi Kastélynapot szerveztek Bonyhán, amely lassan hagyománnyá vált azzal a céllal, hogy sikerüljön a helybeli Bethlen-kastélyt az erdélyi református Nőszövetség javára felújítani, és azt rendezvények otthonává alakítani. A bonyhai Bethlen kastélyt a Bethlen család örökösei az Erdélyi Református Egyházkerületre hagyományozták, a 16. századi kastély gondozását és renoválást az Erdélyi Református Nőszövetség vállalta fel. A bonyhai kastélyban egy konferenciaközpont kapna helyet.
Ezért 2016-ban családos napot szerveztek, amelyen minden korosztálynak, gyerekeknek, fiataloknak, felnőtteknek, időseknek megfelelő programokat, elfoglaltságokat ajánlottak fel. A kastálynapon részt vettek: Gáspár József presbiter, Demeter Mariska, Puskás Anna, Székely Anita és Székely Csilla Imola lelkipásztor.
A kastálynap témája a nevelés-neveltetés volt. Az eseménysorozat istentisztelettel kezdődött, azután változatos programok vártak: imasátor, imaösvény, éneksátor, presbiter-sátor, lelkész-sátor, stb. A napot Mészáros János Elek magyarországi énekes, református presbiter koncertje zárta.
Július folyamán adományt gyűjtöttünk a tornádószerű viharban megsérült kutyfalvi műemléktemplom javítására, mivel a szél lesodorta a teljes sisakot. Összesen 250 lej adomány gyűlt össze a gyülekezet tagjai részéről.
OKTÓBER
Október 15-én Presbiteri konferenciát tartottak Eckentelepen, ahol Simon István gerendkeresztúri lelkipásztor hirdette az Isten igéjét, előadást tartott Jakab István esperes A hitbeli növekedés örömei és fájdalmai címmel. Jelen volt Demeter György Gy. gondnok.
Október 23-án Idősek vasárnapját ünnepeltük gyülekezetünkben, amely napon megtiszteljük őket és imádkozunk gyülekezetünk idős tagjaiért. Vendégünk volt Ötvös József Marsovásárhely vártemplomi lelkipásztor, aki végezte az istentisztelet szolgálatát. A nap ünnepi részében hegedűn játszott Székely Anita, verset szavalt Demeter Mariska és Demeter Adolf. Simon György presbiterünknek közösen énekeltünk köszöntőt, ugyanis ő éppen ezen a napon ünnepelte a 90 éves születésnapját. Megajándékoztuk: Simon Györgyöt és Ötvös Józsefet egy-egy üveg finom borral, az ünnepelt időseket pedig édességgel és egy-egy színes pohár-mécsessel, aranyszínű festékkel személyre címezve, dedikálva. Az alkalmat vendégünkkel elfogyasztott közös ebéddel zártuk, amely Demeter György Gy. gondnoknak és családjának adománya volt.
Október 29-én a Reformáció emlékünnepét a Marosi Református Egyházmegye szervezésében tartottuk a Maros-Mezőségi egyházmegyével közösen a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. Jelen voltak: Demeter György Gy. és felesége Ida, Demeter Ferenc és Jozéka presbiterek, Székely Csilla Imola lelkipásztor. Az igehirdetést Pap Béni Marosvásárhely cserealji lelkipásztor végezte, majdköszöntések következtek, kórusok léptek fel, orgonán játszott Molnár Tünde orgonaművész és tanítványa, Lőrinczi Lehel, majd Szabad Nóra színművésznő szavalatára és Ősz Sándor Előd előadására került sor „Kálvin és Marosvásárhely” címmel. Szeretetvendégség után ifjúsági kórusok, együttesek léptek fel: a Marosi Református Egyházmegye egyesített vegyeskara, majd ifjúsági zenekara, valamint a Marosvásárhelyi Református Kollégium kórusa.
NOVEMBER
November 20-án vendégszoláglatra kaptunk meghívást a Marosvsárhelyi Vártemplomba, amikor Székely Csilla Imola lelkipásztor hirdette az Igét mintegy adomány-gyűjtési akcióként, ugyanis a vártemplomiak a diakónia-vasárnapi perselypénzt az oláhdellői református templom tornyának javítására ajánlották fel. Az alkalmon részt vett Demeter György Gy. gondnok is. A begyűlt aznapi perselypénz összege 1295 lej lett.
Ugyanakkor ígéretet kaptunk ételcsomagokra, amelyeket Kerekes Botond vállalkozó ajánlott fel az oláhdellői reformátusoknak, és amelyet december elején át is vettünk.
November folyamán elkészült a toronyjavítás Demeter Ferenc vezetésével, munkásaival: a torony külső felújítása modern technikával és építőanyagokkal.
Demeter Ferenc és Jozéka ajándéka: állványzat – ennek bérleti díja illetve fel- és leszerelése, szállítása kb. 1100 lejbe került volna. A toronysisak festésének munkadíja – kb. 350 lej.
Demeter György Gy. ajándéka a toronysisak festéséhez szükséges bronz – kb. 150 lej. A torony felújítási munkálatai 8433 + 500 (sisak) + 2000 (állványzat) = 10 933 lejbe kerültek. Adományokból összegyűlt: 846 (gyülekezeti tagoktól) + 500 (Demeter György Gy. és Demeter Ferenc)+ 6795 (másoktól, kivéve Pop Dan adományát, amely tkp. mezőgazdasági bevétel) = 8141 lej. Valóságban kiadtunk: 8433 lejt. Valóságban bejött: 7641 lej. Különbözet: 792 lej.
DECEMBER
Az elmúlt karácsonyon gyülekezetünk újra vállalta, hogy a marosvásárhelyi Vártemplomi úrasztalára házi kenyeret adományoz. Az oláhdellői reformátusok karácsonyi ajándéka tehát: 3 házi kenyér a Marosvásárhelyi Vártemplomi úrasztalára, melyeket megsütött és adományozott Demeter Ida és György.
A vártemplomi egyházközség ajándéka pedig az oláhdellői református gyerekek számára: a karácsonyi ajándékcsomagok.
December 26-án, karácsony másodnapján sikerült újra gyerekműsort előadni az oláhdellői magyar ifjak szereplésével: énekeltek, verset mondtak, a gyülekezettel együtt énekeltük a Csendes éjt, majd a gyerekek és ajándékozó lelkű gyülekezeti tagok ajándékokat kaptak, végül közös fényképen örökítettük meg a 2016-os karácsonyi gyerekcsoportot.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 68, összesen: 422514

  • 2024. augusztus 22., csütörtök

    Vajon megújulnak-e az iskolák kötelező és ajánlott olvasmánylistái? Személyes kedvencünk a kétkötetes ifjúsági regény, a Gömb. Kortárs. Református. Hi...
  • 2024. augusztus 21., szerda

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Horváth Ádám és Bartha Hajnal fiatal, kisgyermekes házaspá...
  • 2024. augusztus 20., kedd

    John Stott életútja számtalan tanulságot hordoz számunkra arról, hogyan tartsunk ki a szolgálat mellett egy életen át.
  • 2024. augusztus 19., hétfő

    Mi kálvinisták nem szeretjük, ha megmondják nekünk, hogy mikor és mit ünnepeljünk. Valahogy hozzátartozik mindez az identitásunkhoz.
  • 2024. augusztus 18., vasárnap

    Lelkész vagyok, a feleségem is az. Közös pályánk elején aprófalvakban, Baranyában, az Ormánságban szolgáltunk. A statisztika szerint évről évre csökke...
  • 2024. augusztus 17., szombat

    Újra benépesült a szaporcai református templom és udvara.
  • 2024. augusztus 14., szerda

    A lajosmizsei református gyülekezet és a templom melletti madárbarát bibliakert növekedése ugyanarról a Gondviselésről tesz tanúbizonyságot – vallja a...
  • 2024. augusztus 13., kedd

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Ezúttal Irlandáné Nagy Gabriella, hatgyermekes édesanya vá...
  • 2024. augusztus 12., hétfő

    Pintér Brigitta sosem készült papnénak – mégis ízesíti nem csak a férje, hanem a csömöri gyülekezet életét is. A nyári melegben a papné kamrapol...
  • 2024. augusztus 10., szombat

    A versenypálya mint keresztyén életünk metaforája