Hajni és Zsolt

2011 aug. 13.
Az énekek énekéből olvasom Isten Igéjét, más szóval a „legszebb énekből”:
Én. 8,6-7:
"Tégy engem, mint pecsétet a szívedre, mint pecsétet a karodra! Bizony, erős a szeretet, mint a halál, legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír. Úgy lobog, mint a lobogó tűz, mint az Úrnak lángja. Sok víz sem tudja eloltani a szeretetet, folyók sem tudják elsodorni. De ha valaki háza minden kincsét kínálná is a szeretetért, csak megvetnék érte."
(Károli fordítás!)

„Ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon, s én is egyetlen leszek a te számodra.” – mondta egyszer a róka a Kis Hercegnek. (A. Saint-Exupéry)
Tudjátok, Isten a pusztában vezette az ő népét, és ők nem tudták, merre van a Kanaán földje, és már nem tudták, merre mennek. De már rég nem az volt a fontos, hogy merre mennek, hanem, hogy kivel mennek…!
Együtt indultok el ma az Ígéret földje felé, és itt, annak küszöbénél megáldunk titeket. Nem számít, merre mentek, csak otthon ne feledjétek az Istent!

Izgalmas kérdés ez, hogy vajon miért került be a Szentírásba ez a szerelmes ének, ez a vallomás?
Talán segítségünkre lesz egy rövidke párbeszéd, egy versrészlet:

„Miért nem cseréli le Isten az ő népét
Kérdeztem
Mert szerelmes
Válaszolta
Akkor az más
Akkor az egészen más”

(Visky András: "Haszid" részlet)
„A világ a szerelem őrületében született…” ( Simone Weil).
A titok itt van: Isten szerelemmel szeret téged. Ő a vőlegény.

Mindaz, amit elmondtam, és közben mindannyian rátok gondoltunk, vőlegény és menyasszony testvérem, az Istenre is érvényes! Istentől nem tudsz elvonatkoztatni még a legszemélyesebb kapcsolatodban, a házasságodban sem.
Hiszen az istenképűség emberképűséget jelent. Annyira istenképmások vagyunk, amennyire Isten emberképmás… Azt a merész kijelentést teszem, hogy Isten szerelmes, mint egy kamasz.
Miközben a világirodalom egyik legszebb szerelmi költeménye az Énekek éneke, és két ember között lehetséges legintimebb és legfelemelőbb kapcsolat dicsérete, egyetlen percre sem feledkezik meg Istenről, aki a szerelmet teremtette, és aki kitalált minket egymásnak, férfinek a nőt, nőnek a férfit…
Ragyogás van ebben a könyvben, egymás dicsérete, gyönyörködés, szégyen nélküli szókimondás, csupa hódolat és rajongás. Udvarlás és vágyakozás. De önuralom is, és önmegtartóztatás. Aztán esküvő, izgalmak, egymás féltése, vallomás, nászéjszaka, együttlét. Nem tabu ez, nem szégyellnivaló dolog, hanem a világ történeteinek legszebbike… 
Gyönyörű. Tudjátok, miért? Mert 3000 évvel ezelőtt is ugyanilyen titok, ugyanilyen erő volt a szerelem. Ez Istenünk nászajándéka… Isten nem szégyell beszélni erről, hát mi se szégyelljük. Ne legyünk prűdebbek Istennél. Az lenne a veszélye ennek, hogy mint minden elfojtott dolog: önmaga ellen, a visszájára fordulna.

Lehet, hogy nehezen tudjuk összeegyeztetni az Énekek éneke szavait Isten lényével, lehet, hogy nehezünkre esik Istenre és az ő népére, a szerelmes Istenre gondolnunk, miközben olvassuk, mivelhogy Isten az ő választottaiba, az ő népébe szerelmes, de a Szentírás az a könyv, amelynek a legemberibb része is Istenről szól
A ti házasságotok is Istenről szól!
Így szól a Jelenések könyvében üzenő Isten: „az ajtód előtt állok és zörgetek…” - az Énekek énekében pedig így szólongat minket a szerelmet teremtő Isten: Halld, szerelmesem kopogtat! - Nyiss ajtót, húgom, kedvesem, galambom, gyönyörűségem!” (5,2).
Ilyen forró vallomásra feleletet vár az Isten: úgy kér minket, mint szolga az urakat, akik már-már uraskodunk és parancsolgatunk Istennek – kérek ezt-azt gyorsan, kényelmes utazást végig az életen, s lehetőleg szép kilátást… - miközben a mi Istenünk szelíd úriemberként így kér: „VISZONTszeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből” legmélyebb önmagadig…

Figyeltelek titeket, figyeltem lépéseiteket, ahogy kibontakozott a ti történetetek. Sokáig kerestétek, míg végre megtaláltátok egymást. Milyen jó, hogy megtaláltátok… Tudjátok, írogattam egy kicsike imádságos könyvet, egészen személyeset. Nem is tudják sokan az itt ülők közül, hogy az ő nevük is benne van ebben a kis könyvben. És amikor egy idő után újra elővettem, és kezdtem imádkozni régebbi imádságaimat, rádöbbentem, hogy ezért a napért könyörögtem. Érettetek. Arra döbbentem rá, hogy amit ebbe leírtam, azok az imádságok sorra mind beteljesedtek! Ezért szól a ti történetetek Istenről. Mert ő úgy van jelen bene, hogy engem meghallgatott.
Próbákon át vezet az út a teljesség felé…
Próbátok volt az a lábficam, amelyben talán rádöbbentetek, hogy van úgy, hogy egymásnak lábaivá kell válnotok. És kiderült mindenki előtt, hogy Zsolt örömmel vállalta ezt a szolgálatot… Én ebben már akkor megpillantottam az ő szeretetét.
Lesznek még hasonló próbák, hogy megértsétek, a páros teljességben, amilyen a házasságotok, már nem lehet tudni, hol ér véget az egyik, és hol kezdődik a másik. Mert ketten lesztek egy test.
Mindketten el kell tudjátok mondani azt, hogy:
„Én igent mondok Rád, arra, amilyen vagy, és nem arra, amilyennek látni szeretnélek. Ne olyan légy, amilyennek én akarlak, ne érezd kényszernek, hogy hozzám igazodj, légy a másik felem, legyél olyan, amilyen Te vagy, és legyél egyre jobban önmagad.” 

Olyanokká kell válnotok, hogy gyermekeitek majd biztonságban, otthon érezzék magukat veletek.
Tudjátok, mikor pirul az arcom leginkább? Amikor a kislánykám így imádkozik: köszönöm, Istenem, hogy ilyen jó szülőket adtál nekem… Na nem azért, mert jó szülők voltunk…!

Ilyen láthatatlan lépcsőfokokon lépkedtek most közös jövőtök felé akarva-akaratlanul.

Nagyon sok házasságot aláás a rendezetlen múlt – a múltat rendezni kell
Sebeket hordozunk, egy fél életnyi emléket cipelünk – és most a ti folyóitok egymásba folynak – le kell rakni a terheket. Jó helyen lesznek itt, Istennél…
Két család szokásai illeszkednek most egybe, két értékrend, két nevelési elv, két életstílus – tanulnotok kell egymást

Biztos, hogy jönnek majd a problémák – micsoda kitartás van a problémákban, amint jönnek! -, de azt is biztosra tudom, hogy Isten nagyobb a mi problémáinknál.

Ne azt keresd, hogy mi volt az ok, hogy Isten a házasságot szerezte, inkább azt kutassátok, hogy a ti egyszeri történetetekben mi az Isten célja, amiért titeket ma egymásra bíz… S mivel nincs két egyforma történet, vagy két egyforma élet, hát nincs két egyforma férfi vagy nő sem, sőt nincs két egyforma házasság sem – tehát meg kell tanulnotok egymást. Olyan történetet írtok most, amelyet még senki nem írt meg, és olyan életet kezdtek élni, amit még senki nem élt át. Ehhez adjon nektek bölcsességet a ti Istenetek. Mert ha jönnek majd a gyerekek sorjában, minden jó nagy fordulatot fog venni a családotokban. És mindketten megváltoztok. Szülőkké váltok. És akkor mindent elölről kell megtanulnotok. Életetek végéig fogjátok tanulgatni egymást.

De Isten nemcsak azért adta nekünk a szerelmet, a társat, hogy nekünk ne kelljen egymagunkban leélnünk néhány évtizedet, vagy hogy utódokat nemzzünk, (mint ahogy az állatok nem kötnek házasságot…, és hát nincs minden házaspárnak gyereke…), és nemcsak azért, hogy gyönyört szerezzen nekünk, vagy hogy legyen alkalmunk megélni a közösség legmélyebb kifejeződését, - noha ezekért is, és érezzük, hogy a házasság, a kifejez valamit, de nem válhat céllá. Ki kell mondanom, még ha csalódást okozok is ezzel nektek, hogy minden házasság, s köztük a ti újszülött házasságotok is elsődlegesen arra kell, hogy valamit megsejtsetek az Isten szeretetéből, amellyel hozzánk fűzte magát. „A Seregek Urának buzgó szerelme műveli ezt…” – ismételgeti Ézsaiás (9,6). Mivel drágának tartalak, és becsesnek, mivel szeretlek, azért embereket adok helyetted, életedért nemzeteket. (43,4).

Áldott legyen az Isten, hogy a mai napon alkalmat keresett megüzenni nektek és nekünk, hogy Krisztusért mennyire szerette ezt a világot...
A mai nap a ti megáldásotok napja. Ugyanakkor a feladatot is megkapjátok: a mai nap közös életetek kezdete. Talán szülőkké váltok nemsokára. Olyan szülők legyetek, akikért gyermekeitek majd hálát adnak Istennek…
Mi imádkozni fogunk értetek.
Ígérjétek meg, hogy ha majd valami rosszul megy, vagy elakadtok valahol, akkor visszajösztök ide. Nem vártok éveket. Ugye megígéritek? Itt fog rátok várni az Isten.
Mert „a hármas kötél nem könnyen szakad el” (Préd.4,12).

Ámen.