Nyomtat Elküld Olvasási nézet

IDŐSEK VASÁRNAPJA A VÁRTEMPLOMIAKKAL - 2019

Október 13-án újra szép ünnepe volt az oláhdellői reformátusoknak: gyülekezetünk megbecsült és időben elöljáró tagjait, a 69. életévüket betöltött személyeket köszöntöttük az ugyancsak hagyománnyá vált Idősek Vasárnapján. Erre az alkalomra meghívtuk testvérgyülekezetünk nagy múltú, színvonalas vegyeskarát is. Az igehirdetés szolgálatát Régeni Szabó István állalta, aki a Magyarózdi székhelyű Bonus Pastor Alapítvány igazgatója. A 22 fős „Psalmus” kórus Bukovinszky-Csáki Tünde karvezető, Marosvásárhely-Vártemplomi lelkipásztor vezényletével gyönyörű zsoltárokat énekelt, majd verset szavalt Dudás Etuska egyháztagunk, köszöntőt mondott Demeter Adolf oláhdellői presbiter. A köszöntők sorát Székely Csilla Imola helybeli lelkipásztor zárta, aki a 71. Zsoltár verseiből, az „Idős ember könyörgéséből” olvasott fel, majd áldást mondott az ünnepeltekre illetve minden jelenlevőre. Testvérgyülekezetünk késpviseletében három vártemplomi presbiter tisztelt meg minket feleségével együtt, akiknek ajándékokkal kedveskedtünk: Bukovinszky-Csáki Tünde tiszteletesasszony likőrt, minden ünnepelt idős és a vendégeink (Carolyn Litchfield is) áldásokat kaptak zöld táblácskákra írva. A székelyföldi évszázados áldás szövege: „Békesség a bemenőnek, áldás a kimenőnek”. A Vártemplomiak adományaként átvettünk 700 lejt, majd közös fotót követően vendégeinket és egyháztagjainkat a kerelőszentpáli Robogó étteremben láttuk vendégül. Az ebéd kiadásainak fedezéseihez Demeter Józáka gondnok és Demeter Ferenc presbiter céladománnyal: 230 lejjel járult hozzá, amit ezúton köszönünk nekik.

 

Régeni Szabó István lelkipásztor

 

 

 

 

 

Bukovinszky-Csáki Tünde Marosvásárhely - Vártemplomi lelkipásztor, Carolyn Lichtfield, Székely Anita

 

 

Psalmus vegyeskar

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dudás Etuska szaval

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ünnepeltjeink: Carolyn Lichtfield, Demeter Katalin I., Demeter Gyula, Demeter Anna, Demeter Erzsébet D., Demeter Adolf, Demeter Mariska, Demeter Margit G.

 

 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 73, összesen: 422519

  • 2024. augusztus 22., csütörtök

    Vajon megújulnak-e az iskolák kötelező és ajánlott olvasmánylistái? Személyes kedvencünk a kétkötetes ifjúsági regény, a Gömb. Kortárs. Református. Hi...
  • 2024. augusztus 21., szerda

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Horváth Ádám és Bartha Hajnal fiatal, kisgyermekes házaspá...
  • 2024. augusztus 20., kedd

    John Stott életútja számtalan tanulságot hordoz számunkra arról, hogyan tartsunk ki a szolgálat mellett egy életen át.
  • 2024. augusztus 19., hétfő

    Mi kálvinisták nem szeretjük, ha megmondják nekünk, hogy mikor és mit ünnepeljünk. Valahogy hozzátartozik mindez az identitásunkhoz.
  • 2024. augusztus 18., vasárnap

    Lelkész vagyok, a feleségem is az. Közös pályánk elején aprófalvakban, Baranyában, az Ormánságban szolgáltunk. A statisztika szerint évről évre csökke...
  • 2024. augusztus 17., szombat

    Újra benépesült a szaporcai református templom és udvara.
  • 2024. augusztus 14., szerda

    A lajosmizsei református gyülekezet és a templom melletti madárbarát bibliakert növekedése ugyanarról a Gondviselésről tesz tanúbizonyságot – vallja a...
  • 2024. augusztus 13., kedd

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Ezúttal Irlandáné Nagy Gabriella, hatgyermekes édesanya vá...
  • 2024. augusztus 12., hétfő

    Pintér Brigitta sosem készült papnénak – mégis ízesíti nem csak a férje, hanem a csömöri gyülekezet életét is. A nyári melegben a papné kamrapol...
  • 2024. augusztus 10., szombat

    A versenypálya mint keresztyén életünk metaforája