Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Marosbogáti fiatalok Oláhdellőn 2012 március 15

Perceket gyűjtünk

Az a gazdag ember, aki sok emlékezetes percet tudhat magáénak. Nem nagyhangú, vagy feltűnősködő perceket, hanem mélyrehatókat, átformálókat, amelyek többnyire egy-egy találkozás percei. Egymással, múlttal, gondviseléssel. Ezek a percek az ünnepeink.
Minden év március 15. napja körül a forradalmi gondolattal találkozunk Oláhdellőn. Így szerveztük most is, 2012 március 11.-én. A marosbogáti fiatalok segítettek nekünk ebben, akik az ottani lelkészcsaláddal együtt érkeztek, a műsort azonban a 18 fiatal maga állította össze, mondta-énekelte el, sőt a zenei kíséretet is ők szolgáltatták klarinéton és zongorán. Mi, az Oláhdellői református gyülekezet hívei velük énekeltünk és emlékeztünk. Ünnep ez számunkra, de nemcsak amiatt, ami 1848 márciusában és azután történt, hanem azért, mert ezek a versek, Kossuth-nóták, történetek és gondolatok nemcsak szavak, hanem egy érzés is. Mi ezt éreztük. Azt, hogy jó nekünk magyarnak lenni.

 

 

 

Kopjafát koszorúz Demeter György Gy. gondnok és Demeter Albert pótpresbiter

 

 

A marosbogáti Emmaus gyermekotthon diákjai Alsó-Marosmenti öltözetben saját forradalmi műsort mutatnak be. Klarinéton kísér Molnár Alpár, zongorán Molnár Zsejke.

 

 

Igét hirdet Molnár Károly marosbogáti lelkipásztor.

 

 

Az oláhdellőiek nőnapi ajándékai a tiszteletesasszonynak.

 

 

 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 79, összesen: 422525

  • 2024. augusztus 22., csütörtök

    Vajon megújulnak-e az iskolák kötelező és ajánlott olvasmánylistái? Személyes kedvencünk a kétkötetes ifjúsági regény, a Gömb. Kortárs. Református. Hi...
  • 2024. augusztus 21., szerda

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Horváth Ádám és Bartha Hajnal fiatal, kisgyermekes házaspá...
  • 2024. augusztus 20., kedd

    John Stott életútja számtalan tanulságot hordoz számunkra arról, hogyan tartsunk ki a szolgálat mellett egy életen át.
  • 2024. augusztus 19., hétfő

    Mi kálvinisták nem szeretjük, ha megmondják nekünk, hogy mikor és mit ünnepeljünk. Valahogy hozzátartozik mindez az identitásunkhoz.
  • 2024. augusztus 18., vasárnap

    Lelkész vagyok, a feleségem is az. Közös pályánk elején aprófalvakban, Baranyában, az Ormánságban szolgáltunk. A statisztika szerint évről évre csökke...
  • 2024. augusztus 17., szombat

    Újra benépesült a szaporcai református templom és udvara.
  • 2024. augusztus 14., szerda

    A lajosmizsei református gyülekezet és a templom melletti madárbarát bibliakert növekedése ugyanarról a Gondviselésről tesz tanúbizonyságot – vallja a...
  • 2024. augusztus 13., kedd

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Ezúttal Irlandáné Nagy Gabriella, hatgyermekes édesanya vá...
  • 2024. augusztus 12., hétfő

    Pintér Brigitta sosem készült papnénak – mégis ízesíti nem csak a férje, hanem a csömöri gyülekezet életét is. A nyári melegben a papné kamrapol...
  • 2024. augusztus 10., szombat

    A versenypálya mint keresztyén életünk metaforája