L: 2Móz. 4,27-5,23
T: 2Móz. 6,1-13
Elmondja Mózes Áronnak mindazt, amit mondott az Úr, minden csodát és minden szót elmond. (Amit ő felelt, a szabadkozásokat valószínűleg elhallgatta). Elmondja, hogy mostantól én, Mózes Isten nagykövete vagyok, te pedig, Áron az én szóvivőm leszel. Nem olvasunk arról, hogy Áronnak bármi ellentmondása lett volna…
Azután Gósenben is elmondják a népnek, hogy örömhírt hoznak a pusztából: meglátogatta az Úr Izráel fiait és meglátta nyomorúságukat. Megismételték a jeleket – és látott a nép és hitt.
Örvendtek. Sírtak. Kacagtak. Egyszerre megérezték, hogy ott van Isten köztük – és akkor az Isten jelenlétében meghajoltak és térdre borultak. Szívükből kicsordult a hála és tisztelet a láthatatlan Isten iránt. Nem hiába imádkoztak tehát!
Nincs kárba veszett imádság egyetlen egy sem. Én nem tudom, miért könyörögtél, de ma is azt mondom, ha sokat vártál is a feleletre, hogy nem imádkoztál hiába.
A következő lépés az, hogy Mózesnek a fáraó elé kell állni. Most sokkal bátrabb, érzi Isten erejét magában, szavaiban. Mégiscsak csodálatos Isten szavait szólni. (Nekem elhihetitek).
„Bocsásd el az én népemet, hogy ünnepeljenek a sivatagban!” – ezt üzeni Izráel Istene.
Ha nem bocsátod el pár napra, majd elbocsátod örökre. Ha nem bocsátod el jókedvedben, majd elbocsátod kínodban! Valójában ez nem kérés, ez parancs.
A fáraó a fejét rázza: hogy képzelitek?! Kicsoda az Úr, az Izráel Istene? Nem ismerem az Urat és Izráelt nem bocsátom el – üzen vissza a fáraó.
De kicsoda a fáraó, és kinek képzeli magát, netalán istennek?! Hogy mer szembeszállni velem? – kérdez vissza az Úr. Megkeményítem a fáraó szívét, hogy nehogy valaki azt higgye, a fáraó szava számít, és hogy mindenki előtt kiderüljön: a fáraó nem isten, hogy Isten csak egy van, és az egyedüli Isten én VAGYOK. Hogy ez félreismerhetetlenül és évezredekbe kiáltó módon derüljön ki, Isten nem akarja első próbálkozásra kiszabadítani népét. Az egyiptomiak nehezen tanulnak, és komoly lecke ez… A fáraó tehát nem engedi első szóra Izráelt. Miért is engedné? Egyiptom szempontjából fontos erő ez a szolganép. Túl nagy veszteséget jelentene Izráel elbocsátása.
Nem sunyiban fog Izráel megszabadulni. Ez a szabadítás hatalmas lesz és emlékezetes mindenki előtt – átírja a világtörténelmet. Nem fog Izráel csak úgy egyszerűen kisétálni Egyiptomból. Azért fognak nagy dolgok történni, hogy legyen mire emlékezni, hogy legyen mire azt mondani: csodálatos az Isten!
Ezért kell a fáraónak ellenszegülni. Mózes és Áron tudják, hogy most hiába mennek, hiába kérlelik a fáraót. De menniük kell. Nézniük kell, hogyan szalad saját vesztébe önként. Önként végzi ki magát, hiszen Mózesék mondják előre mondják neki a feltételeket: „Így szól az Úr: Izráel az én elsőszülött fiam. Azért azt mondom neked, hogy bocsásd el az én fiamat, hadd szolgáljon nekem! Ha te vonakodsz elbocsátani, akkor én megölöm a te elsőszülött fiadat.” (2Móz. 4,22). Elég világosan üzen Isten. Elsőszülöttet elsőszülöttért. A fiadat a fiamért, Izráelért.
A fenyíték nem hatja meg a fáraót (semmi jel arra, hogy félnie kellene két együgyű, mezítlábas hébertől). Válasza tehát kemény és határozott: Nem ünnepeltek, semmi szórakozás! Dolgozzatok! Lusták vagytok! Menjetek, folytassátok a kényszermunkát!
Tudja Mózes, hogy Istennel nem lehet vitázni, és azt is tudja, hogy ezt hamarosan a fáraó is megtanulja. Remegve fogja megismerni az Úr hatalmát, de nemcsak hatalmát, hanem haragját is, amely ugyancsak hatalmas. Csakhogy későn…
Azonban most még Mózes sem sejti, mi fog következni. Isten neki csak a következő lépést mondja meg, csak a következő mondatot, üzenetet.
Istenhez nem méltó a kisszerűség. Hatalmas a nyomor, amiből ki fogja hozni népét, tehát hatalmas lesz a szabadítás is. Egyelőre a robot még keservesebb lesz. Eddig kaptak szalmát a téglavetéshez a héber szolgák, ezután azt sem kapnak, miközben ugyanannyi a napi norma, minden nap végén ugyanannyit kérnek számon. Hát ez szabadulás?! Mózes a hibás persze. Őt támadják a helyzetért. Neki meg ismét elmegy a kedve az egésztől. Vádakat is kap. Méghogy meg akarja öletni őket! Eddig szabadító volt, most gyilkost csinálnak belőle…
Miért is küldtél engem ide, Uram? – kérdezi. Hiszen azóta romlott el a helyzet, cudarul bánnak azóta a néppel. Megmenteni pedig nem mentetted meg népedet! Miért nem viszed végbe a szabadítást, ha már elhatároztad?!
Egy egész népért hordozza a felelősséget Mózes. Érthető Mózes aggodalma. De a szabadulás, az ígéret miatti felelősséget az Úr hordozza. Érthetetlen Mózes hitetlensége.
A jövőt nem látjuk. Ez nem baj. Istent nem ismerjük eléggé. Ez viszont baj.
Ekkor így szól a történet közepébe lépő Isten: „Most látod meg, hogy mit cselekszem!” Ebből majd megérted, miért kell még rövid ideig szenvednetek – de mi ez a pár nap többszáz év után! Tudod, Mózes, Egyiptom pogány népe meg kell ismerje az Urat, a kizárólagos Istent. Sőt Izráel sem tudja, ki az ő Istene valójában. Hallatlan dolgokat készítek nekik, hogy megtudják: ki az a VAGYOK AKI VAGYOK. Átélői lesztek a csodáknak – s ha majd átéltétek, megértitek, miért így cselekedtem. Addig csak engedelmeskedjetek.
Életünkhöz hozzátartozik a türelem is. Istent nem lehet sürgetni. A szabadítás forgatókönyve kész van. Nem jó siettetni az eseményeket. De most aztán meglátod tényleg, merj hinni, mert amit Isten ígért, az meglesz! Még akkor is, ha nehéz összeegyeztetni a szenvedést a megváltással…
Ti csak nézzétek, hogyan lesz szolgaságból szabadulás… És majd ne azon csodálkozzatok, hogy megszabadultok, se a csodákon, amik által szabadultok. Ne amiatt döbbenjetek meg, amiket láttok, hogy hagyja magát átszögezni, se amiatt, hogy él. Hanem amiatt, hogy ennyire szeret! Ez csodább minden csodánál.
Mózes ismét útnak indul. Megerősödik, miközben még nyomatékosabban érzi a feladat súlyát. Kezd körvonalazódni előtte az isteni terv. Megértette, hogy az ő feladata odaállni, csakazértis szabadításról beszélni, miközben minden látszat azt támasztja alá, hogy itt a fáraó az úr, és még mindig utópia a szabad Izráel. Minden jel erre utal, minden Mózes ellen beszél.
„Az Úr mondja” – ez Mózes minden mentsége. Ha én mondanám, az egészen más, de Isten mondja. És a nép nem hallgat Mózesre a kishitűség és a szenvedés miatt.
Hogy a fáraó nem hallgat az Úr szavaira, egészen érthető, hiszen saját népe sem hallgat Istenre! – Saját néped sem hallgat rád, Uram! – mondja Mózes. „Hiszen Izráel fiai sem hallgattak rám, hogyan hallgatna rám a fáraó?!” (12. vers).
Igen, tudom. A fáraó nem fog hallgatni rád és rám. De én mégis küldelek, ismét mondom: Menj, és mondd meg a fáraónak, Egyiptom királyának, hogy bocsássa el Izráel fiait országából. (11. vers).
Ez az én üzenetem: Én vagyok az Úr! (8. vers). Amit bekövetkezni látsz majd, azokat én cselekszem. Nem a véletlen műve, nem a természet szeszélye, hanem az én tervem, így szól Izráel Istene! – Ezért kell neked, Mózes, elmenned újra meg újra a fáraóhoz. Ezeket az utakat nem lehet megspórolni! Kislelkű ez a nép, tudom. Lelküket a kisebbségi lét, az ostorcsapások, a bot, a munka, az izzadság és az éhezés is kisebbíti. Ezért döntöttem úgy, hogy én nagylelkű leszek: minél inkább szenvednek, én annál inkább kegyelmezek. Te azért légy erős és bízzál, hogy meg tudlak váltani „kinyújtott karral és nagy ítéletekkel”. Népemmé fogadlak újra titeket és Istenetekké leszek. (Micsoda isteni gyöngédség: ti pedig fogadjatok engem Istenetekké!) Bízzál, Mózes, mert kishitűen ne lehet nagy dolgokat végbevinni. Nőj fel a feladathoz!
Akkor tudod meg, Mózes, mit jelent a kenyér, ha már ismered gyötrését az éhségnek. Akkor tudod az értékét egy falat kenyérnek, ha már két napja éhezel. Ha ez a nép jól lenne lakva, nem kérnének a szabadításomból. Talán ezért kell olyan sokat szorongattatniuk. Akkor igazi a szabadítás, ha igazi a nyomor. Ha nem szenvednének, nem is epednének Kánaán után, noha Kánaán eped utánuk! Tejjel és mézzel várja őket…
Eredj, Mózes! Most már eleget tudsz. Mondd el a fáraónak, amit üzentem! A többit bízd rám. Nem kell attól tartanod, hogy neked kell megszabadítanod ezt a népet. Csak menj elöl, hogy legyen kit követniük.
Gyönyörű ígéretet adok a szabadítás mellé: „Népemmé fogadlak titeket, és a ti Istenetek leszek, és megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek, aki megszabadítalak benneteket az egyiptomi kényszermunkától. Azután beviszlek benneteket arra a földre, amelyre nézve megesküdtem, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak adom azt. Azért nektek fogom adni örökségül. Én vagyok az Úr”. (2Móz. 6,7-8).
A szabadítás kész van. Merd végigélni!
Ámen.