Jn. 1, 43-51
Mk. 1, 16-20

Életünk egy találkozással kezdődött.
Régen volt, egy egészen egyszerű napon, amikor szüleink legelőször találkoztak, azután valamennyi idő eltelt, és elhatározták, hogy egy-család lesznek. Egymáséi akartak lenni. Akkor megfogantunk mi, és ők vállaltak minket. Születésnapunk volt az a pillanat, amikor legelőször találkoztunk velük, amikor legelőször néztünk körül ebben a világban. Csak azért volt elviselhető a világ, mert benne ott volt anyánk közelsége, egyedül szüleink voltak ismerősek az idegenségben.
Sok minden jött azután, egy hosszú sor találkozás. Gyermekkor, játszótársak, osztálytársak, tanárok, udvarlók. Találkák. Fiú találkozása a leánnyal, leány találkozása a fiúval. Nem mindegy, hogy kivel. Mennyire más életünk lenne, ha nem éppen azzal találkoztunk volna, akivel végül is találkoztunk, ha nem annak mondtunk volna igent, akinek igent mondtunk, akiben megbíztunk, akire rábíztuk magunkat. Hihetetlenül nagy bizalom ez. Nagy kockázat. Mindig kétesélyes, hogy összejön vagy nem.
Ez az életünk – találkozások és búcsúk sorozata. Találkozásoké, amelyek meghatározzák életünket. Észre sem vesszük, de hihetetlenül erős nyomokat hagy bennünk minden találkozás.
Ma reggel is találkozni jöttünk ide – találkozni Istennel. Mert minden találkozás formálja a lelkünket, az életünket. Nem is sejted, mennyire formálja. Isten azt akarja, hogy engedd magad formálhatóvá lenni. Isten is eljött ide, hogy te találkozhass vele. Rajta nem múlik, ő jelen van. Mert a találkozás kettőn múlik. Nehogy te legyél annak akadálya, hogy találkozzon veled az Isten. Jókor jó helyen kell lenned ahhoz, hogy a találka megtörténjen.
Eljött Jézus a keresztig, mert azt remélte, hogy eljössz te is a keresztig, csakhogy találkozzatok. A kereszt a találkozási pont, ahogy minden útkereszteződés is az, ember és Isten, a vízszintes emberi és a függőleges isteni találkozása. Minden istentiszteleten találkát ad nekünk Isten. És vár.
Sokakkal találkozott életében Jézus, de nem mindenki élete változott meg ettől a találkozástól.
A pásztorok és a napkeleti bölcsek csak egy csecsemővel találkoztak, de felismerték őt és más emberekként távoztak. Simeon és Anna a templomban ugyancsak gyermekként láthatták – de másképpen készültek halálukra csak azért, mert találkozhattak vele.
Nagy pillanat volt az, amikor a magzatok találkoztak: János – aki csak később lett Keresztelővé -, és Jézus anyjuk méhében érezték egymás közelségét. A két anya hálát adott akkor és dicsérték az Istent. Még nagyobb pillanat volt az, amikor János szemtől szembe is láthatta Mesterét, sőt meg is keresztelte őt. János ott, a Jordán közepén döbbent rá arra, hogy az ő szolgálata bevégződött, elérte a célt, megérkezett az, akinek jövetelét hirdette, készítette. János szolgálata befejeződött, Jézusé ugyanakkor elkezdődött. Ugyanazokkal a szavakkal kezdte, amikkel János befejezte: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa!”
Azután Jézus találkozott az ördöggel is, szembe mert nézni vele. Legyengülten a negyven napi éhezéstől és aszkézistől, még így is erősebb volt az ördögnél.
Azután Jézus sokszor találkozott farizeusokkal, akik tanult emberek voltak, bölcs professzoroknak számítottak, de közülük csak hármuknak változott meg az élete, miután találkoztak Jézussal: Nikodémusnak, Gamálielnek és Arimathiai Józsefnek. Később aztán Saulus Pálnak is. A farizeusokban egyre nőtt a harag Jézussal való minden újabb találkozás után. Minden szava gyűlöletet szított bennük, mert irigyek voltak és önigazultak. Az volt a gond, hogy nem voltak betegek, mert a betegek meggyógyultak és hálaadással távoztak.
A vak Bartimeus, a harmincnyolc éve béna ember, a vérfolyásos asszony, a tíz leprás egyike, a tetőn át leeresztett paralízises ember, a gadarai gyógyult ördöngős, a samáriai vérfolyásos asszony, a kapernaumi százados, akinek a fia gyógyult meg halálos betegségéből, Lázár, aki a saját sírjából kijött, Zákeus – mind-mind egészen másként éltek a Jézussal való találkozás után, mint azelőtt…
Mert a világ Jézussal teljesen más, mint nélküle. Jézussal való találkozásod után másképpen látod (kellene látnod) az életedet. Csak azért, mert találkoztál vele.
Ott vannak például a tanítványok. Kétszer cserélődtek ki.
Először abban a pillanatban, amikor egészen váratlanul megszólította őket egy tiszta arcú idegen. Úgy tűnt, egészen véletlenül éppen arra sétált, úgy tűnt, semmi fontos dolga nincsen, csak mellékesen a Genezáret-tavának partjára ment. Pedig Simonért ment oda, hogy Péterré formálja. A testvérét is, meg a többi tízet. Bizalmat szavazott nekik.
Tanítványságuk egy találkozással kezdődött. Azután sok mindent láttak, átéltek. Csodák szemtanúi voltak, gyógyulásoké, feltámadásoké. Mentek-mendegéltek, a Mesterrel együtt éheztek és menekültek, amikor kellett. Sok példázatot hallottak, lassan tisztult a kép előttük a mennyek országáról. Láttak sok emlékezetes találkozást, hitetlenkedést, fejcsóválást, hallottak sok buta kérdést, de gyönyörű hitvallásokat is. Aztán szinte megakadályozták a gyerekek találkozását Jézussal. Sokszor tévedtek, mert félreértették az Urat. Még csak tanítványok, tanulók voltak. Ahhoz, hogy ők is mesterekké váljanak, kellett még egy mindent megváltoztató találkozás. Kellett a Szentlélek.
Pünkösdkor cserélődtek ki olyanokra, akikre rá lehetett bíznia magát Istennek.
Micsoda áldás, ha valaki elmosolyodik, amikor találkozik veled. Azt jelenti az a mosoly, hogy jó veled találkoznia, mert felemeled a lelkét, jó, mert fontos vagy neki. Micsoda áldás nyomot hagyni valakiben egy-egy találkozáskor, olyan nyomot, amire jó emlékeznie.
Minden találkozás ünnep kellene legyen, amit várjanak mások, én ne kerüljenek. Így is meghatározható életünk: találkozástól találkozásig. Elbúcsúzunk és máris várjuk az újratalálkozást.
Halálunkban is ez a reménységünk,a vigasztalás, hogy az a pillanat is egy találkozás, a nagy találkozásunk Teremtőnkkel, mert „megfogjuk őt látni, amint van” (1Jn. 3, 2).
A találkozások átalakítanak. Utánuk már nem ugyanolyan a világ és valamiképpen te sem vagy ugyanaz.
Másnak milyen élmény az, amikor találkozik veled?!
Jézus alig mondott valami bizalmasat Nátánáelnek, és ő azonnal hitt, az ő hitvallása ez: „Te vagy az Isten Fia, te vagy az Izráel királya!” (Jn. 1, 49).
A samáriai asszony csak egy kis vízért ment a kúthoz, és Jézust is kapta hozzá. Békességet kapott és olyan elfogadást, amilyet azelőtt soha nem tapasztalt.
Ma reggel te is felöltöztél és jöttél az Isten elé. Onnan tudhatod, hogy találkoztál vele, hogy mélységes békességet érzel, és azt, hogy valamit újra megértettél, érzed a lelked emelkedését.
Jézus végül meghalt, a küldetése betelt, amiért jött, elvégeztetett. Feltámadt és értelmet nyert minden apró részlete életének, minden egyes szava.
És visszajött, hogy övéi találkozhassanak vele. Úgy érezte, vissza kell jönnie, mert döntő találkozásokra volt szükség. Az evangélium szempontjából a legfontosabb pillanatok voltak azok. Az asszonyok, az emmausiak, Péter és János, meg a többi nyolc, majd Tamás – azt a találkozást soha nem felejtették. Azt, amelyik túl volt minden érthetőn és értelmezhetőn.
Az ő füleik és szemeik boldogok voltak, amiért hallhatták, láthatták őt, boldogok voltak, akik találkozhattak vele. Azok is boldogok, akik nem hallották-látták, nem találkoztak vele, de hittek. Boldogtalanok azok, akik semmiképpen el nem hiszik. Legboldogtalanabbak pedig azok, akik látták, találkozhattak vele, érinthették is, de megtagadták. Azok, akiknek semmit nem jelentett a jelenléte.
Ámen.