EGY TEST VAGYUNK

„A LEGSZÖRNYŰBB
Slómó rabbi megkérdezte: - Mi a Gonosz legszörnyűbb tette?
– Maga válaszolt a kérdésre: - Ha az ember megfeledkezik arról, hogy királyfi”.

A fiatal test egy nagyszerű HANGSZER, amivel Istennek szándéka van: hogy az a Szentlélek temploma legyen.
KICSODA az ember?
Testünk ugyanazokból a kémiai elemekből áll, mint a termőföld. Tudományos szenzáció volt, amikor kb. 170 évvel ezelőtt felfedezték, hogy a szerves anyag ugyanazokból az atomokból épül fel, mint a szervetlen. Azonban bárhogy is elegyítsük, sohasem lesz belőle ember.
Az embert lényege szerint csak az Istenhez való viszonyában ismerhetjük meg. Az ember születésének a pillanata az volt, midőn a fejlődés magas fokán egy teremtmény meghallotta Teremtője szavát és felelt rá. Ezzel kezdődik a homo sapiens. – Nos, kicsoda az ember? Milyennek teremtette Isten és miben különbözik a többi teremtménytől? A Genezisben leírt teremtéstörténetből kiderül, hogy Isten ártatlannak és bűntelennek teremtette az embert.
A TESTet alkata és életszükséglete a környező teremtett világhoz köti: a képmás kitörölhetetlen, senki el nem veheti, még a betegség sem, a test azonban sebezhető. A test nélkülözhet, megbetegedhet, elöregedhet, meghalhat, sebezhető, megölhető. A test azonban még nem az ember, mert az ember test és lélek együtt. Lelkünk a testünkön át vesz tudomást a világról. A kettő alkotja a személyiséget. A test a mi jelenlétünk a világban, ezzel kommunikálunk, ezzel cselekszünk. Az ember azt hiszi, hogy EZ Ő, pedig ez csak az, amit birtokol. Ez pedig nem a minden, nem ez lényének a magva. A lelkünk a legbensőbb önmagunk, az igazi énünk. Ez Istennel való találkozásunk helye, A SZENTLÉLEK TEMPLOMA, létünk forrása. A lélek az ember érinthetetlen, szent és örök centruma.
PER GYNT – sokáig kutatta saját lénye, személye titkát és egyszer megvilágosodott a titok, amikor a kezébe került egy hagyma. Elkezdte lefejtegetni a rétegeit – kereste a lényegét – s rájött, hogy csak héjakból áll, nincsen neki kézzelfogható lényege. Van néhány rajtunk kívül eső, általunk nem befolyásolható tényező, amit kénytelenek leszünk tudomásul venni: nem a legelső, de a legfontosabb: hogy az idő kegyetlenül telik – vagyis öregszünk. Ezen kívül még magunkkal hurcoljuk öröklött tulajdonságainkat, belső és külső arcunkat, alkatunkat, természetünket, testünket. El kell fogadnunk szüleinket, akikről minket az élet megmintázott.
Az IDEALISTÁK a lelket tartották a lényegnek, túlértékelték, a testet lebecsülték – szinte már szégyellték, hogy testük is van.
A MATERIALISTÁK a túlsó végletet hirdették: a testre esküdtek, a többit ábrándnak tekintették.
Az ember test ÉS lélek egyszerre – ezt ne felejtsd!

A szép kezdet után hamar keletkezett a bűn. Tipikus a bűnbeesés történetében az ember kíváncsisága, tudásszomja, az a vágy, hogy maga határozza meg, mi a jó és mi a rossz. Több akar lenni, mint aki. Túl akar nőni önmagán. – már itt, ezen a történeten át úgy látjuk az embert, mint aki nem tud uralkodni a vágyain, a saját testén. Nem tud parancsolni a tilalmat szájába tevő kezének.
A kísértés akkor kezd bűnné válni, amikor elkezdesz fantáziálni és gondolkodni: „Ennyi nem árthat” – érvelsz.
Mi a bűn mérge? Sokan azt mondják, az érzékiség (erre a téves magyarázatra épít a szerzetesség is és kizárja azt). De még ha az érzékiséget kikapcsolnánk, akkor sem bűn nélküli az élet. Ebből nem kigyógyulni, ezt nem javítani, hanem újjászületni kell!
A bűn nem alkalmi botlás, nem részleges törvénysértés, mulasztás vagy vétség, hanem az ember testének-lelkének Istentől való elhajlása.
Nemcsak az a hitetlenség, amikor azt mondod: nincs Isten. Az is hitetlenség, ha úgy élsz, mintha nem lenne Isten!
A bűnismeret: hitismeret. Mi nemcsak ősszüleink bűnének, hanem Isten kegyelmi szövetségének is örökösei vagyunk! Melyről azt mondja az Írás: ezerízig való. Egyszerre vagyunk Isten teremtményei és a teremtő akarat ellen lázadó bűnösök. Tényleges természetünk nem az igazi természetünk, önmagunkban hordozzuk életünk ellentétét.
Érzitek-e, mennyire „nem vagyunk mi magunkéi”?!
KICSODÁK vagyunk? – Isten mesterművei vagyunk!

A LÉTRA – haszid történet
Móse rabbi tanította:
- Az áll az Írásban: „És álmot látott: Íme egy létra volt a földön felállítva.” – Ez pedig minden ember. Mindenkinek tudnia kell: egészen az égig ér föl lelkem és „íme az Isten angyalai (követei) fel- és alájárnak azon”, sőt az angyalok föl- és alájárása az én tetteimtől függ.

Istennek terve van veled. Bízd Rá magad!

Három alapvető kérdés foglalkoztat minket:
- honnét jövök?
- mi célból élek?
- hová megyek?
Egy dolgot biztosra tudok: egyszer mindenki ugyanonnan indult el, az is, aki az isteni teremtésben hisz.

Most minket a második kérdés foglalkoztat: mi célból élünk? Van, aki életének értelmét abban látja, hogy: jót cselekedjen (humanitáriusan), hogy: első legyen (sportoló világbajnokok, művészek), hogy: új dolgot alkossanak, „örök” értéket írjanak. Mindez múlandó. Sokan azt mondják: ez az egy az enyém: az életem, azt csinálok vele amit akarok. Nagykorúvá lettem és én döntöm el, hogy mire használom, ha akarom, eldobom. Az ilyenek azt hiszik, nekik mindent szabad, ami jólesik. Úgy élik az életüket, hogy nekik minél több örömet és élvezetet okozzon. Ha az enyém az élet, akkor úgy vagyok vele, mint a gyermek, aki forró kezébe havat szorít. (RL). Amikor meg kell tapasztalnom a saját magam gyengeségét, szembe kell nézzek egy betegséggel, akkor mindjárt rádöbbenek, mennyire nem vagyok ura az öregedésnek, az életnek. Mennyire „nem vagyunk mi magunkéi!”
Mindent szabad nékem, de abszolút semmi nem használ. Ez a szabadság alaptörvénye.
Azok, akik azt hirdették, hogy az életük az övék, egyszer jajveszékelve tesznek bizonyságot, hogy ezt az életet rosszul használták fel és eltékozolták. Szeretnék újrakezdeni az életet, de hiába szeretnék, mert az élet egyszeri és visszavonhatatlan alkalom. Mire igazi értékét felfedeztük, már el is veszítettük.

„Elveszett nap az, amikor a Gonoszt le nem győzted, jót nem tettél, szépet nem láttál, nemest nem éreztél, mély dolgot nem ismertél, nagy dolgokra nem vágytál, semmit át nem éltél, csak panaszkodtál, zúgolódtál” – mondta Szabó Imre.

Életünknek és testünknek-lelkünknek Ura Isten, aki teremtette. Nem kérdezett meg, hogy akarsz-e élni, s nem kérdez meg, hogy mikor akarnál meghalni.

„Bárhogyan is megy végbe a találkozás Jézussal, utána már ugyanazt az utat nem lehet ugyanúgy járni. És az út sem ugyanaz” (Visky András).

Szakíts a bűnnel. A világban élsz, de nem a világból. Ez a mondat olyan, mint egy kés, olyan éles. Nagyon határozottan választja el a világias embert a világban élő tanítványtól. A határ pedig rendkívül vékony, akár a kés pengéje. Az Istenben hívő fiataloknak úgy kell élniük, mintha kés pengéjén egyensúlyoznának. „Minket Isten kiválasztott a világból, hogy visszavigyen a világba” – de közben kaptunk egy feladatot. A feladat: a megszentelődés. Avagy nem tudjátok, hogy élő templomok vagytok? Elfelejtettétek? Hogy az élő templom Isten lakhelye. Nemcsak templomba kell járni, hanem templomként kell járni. Ha az Ige élő templomoknak nevez minket, nem elég kőtemplomokba meghúzódva megélni keresztyénségünket! Bűnös létünkre is templomok vagyunk, Isten lakhellyé formálta az embert. És elküldte a Fiát, akinek azután a sok lakhely mellett nem volt hová fejét lehajtania.
Templomok vagyunk, hasonlók a szövetség ládájához, amely hordozta az Istent. Nemcsak te vagy templom, hanem másokkal is így kell szembesülnöd: öreggel, beteggel, szülővel. Keresd minden emberben az Isten templomát!
„A másik ember valamiképpen mindig tükör számomra: általa látszik igazán, ki vagyok én. A másság: az ajándék. Ablak, melyen át magamra láthatok” (Visky András).
A Szentlelket birtokolni nem lehet, de otthont, lakozást adni számára igen. Ez pedig nemcsak kitüntetést jelent, hanem felelősséget is! Ezt az Ige úgy mondja: „Mint világosságnak fiai, úgy járjatok!” (Ef. 5, 8).
Ha testünket egy csodálatos HANGSZERnek neveztem, akkor mi vagyunk a művészek, akik egyfajta lelkesedéssel kötődünk hangszerünkhöz. Az egész élet alkotó tevékenység.

Egyik kedvenc történetem a „Haszid történetek” közül, amikor az egyik rabbi tanítványa azt mondja: Én nem azért mentem a mesterhez, hogy a tanítását hallgassam, hanem hogy nézzem, hogyan köti meg a nemezbocskorát.

Van egy fontos része a testünknek, melyet sokan alábecsülnek. Ezzel aztán az egész életünket elronthatjuk. Ez a : NYELVünk. (Aki akarja, olvassa el a Jakab levele 3. részét).
Vigyázz a szemedre, mert „a test lámpása a szem” (Mt. 6, 22).

Ravasz László mondta:
„Nem a tied a kezet, Istennek a szerszáma, építsd vele az Ő láthatatlan templomát. Nem a tied a lábad, Isten tulajdona, járj vele az Ő útaiban. Nem a tied a szemed, Isten ablaka, rajta keresztül mosolyt hint lelked titokzatos mélységeibe. Nem a tied a hallásod, figyelj vele Isten üzenetére, legyen az Ő kapuja. Nem a tied a tested, Istennek fája, amelyből az Ő erdeje nő. Nem a tied a lelked, Istennek „lehellete”. Nem a tied az életed, Istennek drága tulajdona, amelyet azért teremtett, hogy neked örömet adjon és benned időtlen időkig földön és mennyen tükröződjék.”

Isten teremtett minket ilyenné.
„Avagy nem tudjátok-e, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, a melyet Istentől nyertetek, és nem a magatokéi vagytok?” (1Kor. 6, 19)

Ámen.