Könyvbemutató a Vártemplomban

Igehirdetés: Székely Csilla Imola oláhdellői lelkipásztor

Az oláhdellői testvérgyülekezet múltjáról és életéről szóló könyv jelent meg Székely Csilla Imola lelkipásztornő tollából. A könyvet október 4-én mutatták be az oláhdellői református templomban, ahol jelen volt a vártemplomi gyülekezet néhány presbitere. November 9-én a Vártemplomban is bemutatták a kiadványt, amikor az oláhdellői lelkipásztornő szolgált, és jelen volt a testvérgyülekezet húsztagú küldöttsége is. Alább az itt elhangzott könyvismertetőt közöljük.

Városunk egyik közismert, szorgalmas kutató könyvtárosa kérte el az oláhdellői monográfiát, mert enciklopédikus művelődéstörténeti feldolgozásába szerette volna beépíteni a fontosnak tűnő adatokat. Még annyit elárulhatók e kutató könyvtáros nőről, hogy római katolikus vallású. Ez pedig azért érdekes és megjegyzésre méltó, mert a kiadvány átolvasása után nemsokára találkoztunk a főtéren, és így összegezte ezt a sikertörténetet:
- Gratulálok, és irigyellek Titeket, reformátusokat!
Ott a város főterén, a barátok templomának otthagyott, árva tornya mellet értettem meg és éltem át ezt a fajta elismerést: az oláhdellői monográfia az erdélyi református egyház egyfajta fokmérője is. Ezért manapság, nem mindegy, milyen kiadvánnyal állunk az emberek, a világ elé.
A falu templomában tartott első könyvbemutatón elhangzottakból ismétlek meg egy gondolatot: járt már a kezemben ennél szakszerűbb falumonográfia, amelyet történészek, kutatók tettek le az asztalra, de láttam számos igénytelenebb falutörténetet is. Mindez annak is igazolása, hogy az oláhdellői „képes-krónika” más, egyedi, sajátos. Ezért nem is fogom monográfiákkal összehasonlítani, de a megsokasodott, hasznos útikönyvektől is eltérő. Lehetne találó irodalmi megjelöléseket találni rá, például: egy írásban és képben megörökített időszelet egy, a Maros jobb oldala fölötti dombok közé rejtőzött falu életéből; és még lehetne számtalan ilyen fordulatos feliratot találni.
Ez a könyv emberi hitetlenséget megszégyenítően szembeszáll az idővel és a korral. Egyházi statisztikák alapján már sok évvel ezelőtt kezdtük leírni a száz lélek körüli, elzárt falut, és akkor jött – vagy inkább: „ment” – egy fiatal lelkipásztornő, aki tíz év alatt készített tízezer fényképet a falu életével kapcsolatosan. Engedjék meg, egykor reálosztályban végzettként utánaszámoljak ennek: ez egy hihetetlen nagy szám, mert mindennapra esik két és fél fénykép. Nem tudom, hogy bírta ki mindezt … a fényképezőgép!
A fényképek mellé pedig leírta az eseménytelen hétköznapokat ott, ahol semmi már semmi sem történik, – mondanók mi. Leírta az ünnepeket, amikor a már nem otthonélő oláhdellőiek is hazamentek, ez pedig mégiscsak fontos esemény egy falu életében. Ezekből a hétköznapi és ünnepnapi apró eseményekből összeállt egy szép krónika, színes fényképekkel dokumentálva egy elzárt világban élő 21-ik századi kicsi erdélyi falu gazdag történelmévé vált. Egyébként ezt maga a szerző is így tudja, így vallja már az előszóban: „Egykor majd ez a kor, ez a leírás is történelemmé válik”.
Mivel ez a második könyvbemutató itt történik a marosvásárhelyi Vártemplomban, ezért a találkozásról, a két gyülekezet konkrét kapcsolatáról szólnék először. Ennek a kapcsolatnak híres személyisége Antal János, Erdély egyik leghíresebb református püspöke, aki 1767-ben született Oláhdellőn, és 1854-ben hunyt el Marosvásárhelyen. Sírja ott van a református temetőben a cinterem mellett, fényképe pedig ott látható a lelkipásztori iroda falán Oláhdellőn is és a Vártemplomnál is.
Annyit hadd említsek meg itt is az ő életrajzából: 35 évig volt a Marosvásárhelyi Református Kollégium tanára, Bolyai farkassal egy időben. 1836-ban – 69 évesen – lett erdélyi püspök, átélte az 1849-es nagyenyedi román betörést, utána visszajött városunkba, és még öt évig innen intézte az erdélyi református egyház ügyeit.
MI, marosvásárhelyiek, köszönjük az oláhdellőieknek, egykor nagy embert adtak nekünk!
A két gyülekezet újabb, mai kapcsolatáról árulkodnak a fényképek: számtalan színes oláhdellői fotón megjelenek a vártemplomi arcok, és nem egyszer ezek a templompadok, igazolva ennek a testvérgyülekezeti kapcsolatnak értékét és szépségét, éltető áldását. Az oáhdellői krónikában ezt így örökítették meg: „a 2013-as év Böjtfő ünnepét együtt ünnepeltük a marosvásárhelyi vártemplomiakkal. A helyszín a Vártemplom volt, a kenyér és a bor oláhdellői, lelkiekben pedig egyek voltunk. Húsz oláhdellői református jelentette a küldöttséget, de az elszármazottak közül sokan megjelentek azok közül, akiket nekünk, az Oláhdellőn maradottaknak köszönhet a város. Fontosak ezek a látogatások, mert kapcsolatai8nk épülnek általuk, és a kapcsolatok mindennél fontosabbak.”
Ez a könyv és a benne, körülötte történő események olyan szépen ráirányították a figyelmet erre a csendes falura: pár héttel ezelőtt az Erdély tévé Hitélet műsorában mutattál be az emléktábla avatásával egybekötött ünnepi istentiszteletet. Pár perc múlva a Marosvásárhelyi Rádió Hitvilág műsora közvetíti az Oláhdellőn felvett anyagot. Így Székelyföldön és nagyvárosokban, végeken és tömbmagyarságban élők kérdezik: hol van ez a falu? Ez is ennek a könyvnek egyik érdeme, hogy ezt a falut, ahol ma alig hetven református él – ismertté tette. Azt hiszem – tudatosan vagy tudatlanul –, ez volt a szerző, a Tiszteletes-asszony, Székely Csilla Imola álma és vágya, hiszen a 150 oldalas, színes és igényesen megszerkesztett falutörténet utolsó sorai így szólnak: „közelivé lett Oláhdellő népe”. Igaz, ezt a vallomást önmagáról írja, de a leírt szavak könyv-alakban való megjelenésük után már közös vallomások, egy falu tiszta, őszinte kitárulkozása a világ felé. Egy erdélyi falu, ahol igazán nagy dolgok nem is történtek, csak egyszer egy székely eredetű jobbágy családban születet egy fiú, Antal János, aki erdélyi püspökként történelmet írt. Egy Maros melletti falu, ahol magyarok és románok úgy éltek és élnek egymás mellett, szomszédokként és falus-társakként, hogy még ezt az érdekesen hangzó helységnévtáblát is büszkén vállalják: Oláhdellő. Egy Maros megyei református gyülekezet, csak pár km távolságra innen, a Vártemplomtól, de mégis valami nosztalgiás múlt-emlék, ahol már csak egyetlen középület él, a 106 éves református templom, mellette egy hat éve álló szerény kopjafa, ami nem engedi, hogy elszakadjunk egymástól. És most egy könyv, amelynek utolsó fényképén, itt a műemlékorgona előtt együtt áll a két testvérgyülekezet képviselete.
Ezért vagyunk mi most is így együtt, és – reméljük – marfadunk is együtt.

(Elhangzott a marosvásárhelyi Vártemplomban 2014. november 9-én tartott könyvbemutató alkalmával)

Oláhdellő

ÖTVÖS JÓZSEF

Kilyén Ilka szaval

Mogyorosi Szilárd Bach-ot játszik brácsán

Demeter György Gy. oláhdellői gondnok köszöntője