Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2015. április 26

 

Lekció: Kolossé levél 1: 9-23;  Textus Kolossé levél 1: 10-11; 18; 22

 

I. Teremjetek gyümölcsöt

A hívő közösség összejövetelei, hitbeli gyakorlatai, összetartása, fontos dolog. Mégis mind a közösségben mind a hívő magánéletében a gyümölcstermés jelzi leginkább a Krisztushoz tartozást.

A Galata levélben 9 gyümölcsszemből áll ez a gyümölcs, itt három fő gondolatból: a jócselekedetek, az ismeret és az állhatatosság. Igen, ezek értékesek, ezek növekedéséért imádkozni, könyörögni kell.

A jócselekedetek között megjelenhet mások lelki gondozása, a bajaikkal törődés, vigasztalás, bátorítás, együtt örülés. Az egyedül nehezen, vagy egyáltalán el nem hordozható terhek közös hordozása. A támogatás, mellette állás, akkor is, amikor nincs nagy baj, vagy különleges öröm, csak kell egy támasz. Jócselekedet az adománygyűjtés, mint most a Kárpátaljára küldendő tartós élelmek átadása, de az általános adakozás is.

Fontos, hogy törekedjünk a rossz elhagyására, de nem elég, mert a jóra való törekvés igazabb elköteleződést jelenthet.

Gyümölcs az ismeret, amikor egy olyan dolgot, amit addig nem értettünk, hirtelen megértünk. Az egyik professzorom „aha" élménynek nevezte, aha, már értem...

Amikor már az istentiszteleteken olvasott Heidelbergi Kt. nemcsak ismeret tömeg, hanem a személyes hitvallásunk része.

Gyümölcs az állhatatosság: Az odaadás és kitartás, amikor türelemmel járjuk végig az elérendő ügyek útjait.

Mi igyekszünk alkalmasak lenni a termésre, de Isten adja meg azt.

 

II. Ő a feje az Egyháznak.

Mindenben Ő az első e világban, így az Egyházban is.

A presbitérium, a közgyűlések, a zsinat, a lelkész a gondok a püspök és a főgondnok mind szolgák, kisebb-nagyobb „hatalommal", de a fő, az úr, a Krisztus.

Ő jár elöl, Ő tőr utat és Ő mutat utat.

Nélküle csak klub lennénk, Vele igazi közösség.

 

III. Megbékéltetett

Amíg nem voltunk Istenéi, nem tértünk meg, addig ellenségesek voltunk Istennel, akár tudtunk róla, akár nem. Volt, akinek tudatos életformája volt Isten törvényeinek elutasítása, esetleg gúnyolódott is rajtuk, és volt, aki magát hívőnek nevezve, döntéseiben szavaiban, mégis a Krisztusi közösség és így maga Krisztus ellen volt. Mára, hívőként, békénk van Krisztussal, szentek, hibátlanok és feddhetetlenek vagyunk.

Szentek vagyunk, mert az Úréi vagyunk, mint az Ószövetségben az áldozat.

Hibátlanok, mert az úr semmisnek tekinti a hibáinkat.

Az Úr megfeddhetne bennünket, de kegyelmet kaptunk, így lettünk feddhetetlenek.

Áldott mindezekért Jézus Krisztus!

Ámen

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 60, összesen: 274726

  • 2025. június 16., hétfő

    Hogyan kapcsolódhat össze a Krisztusban való hit az űrkutatással? Lehet egyszerre növekedni a hitben és a szakmaiságban?
  • 2025. június 15., vasárnap

    Kapcsolódni a fiatalokhoz a gyülekezetek egyik életfeladata. A konfirmáció árnyékában mindig van lehetőség az újratervezésre. Bátki Márton Boldizsár k...
  • 2025. június 13., péntek

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési főigazgatósága pályázatot hirdet takarító munkakör betöltésére.
  • 2025. június 12., csütörtök

    Batyukkal érkeztek, lélekben feltöltődve távoztak azok az északpesti református fiatalok, akik részt vettek Őrbottyánban az első egyházmegyei evangéli...
  • 2025. június 11., szerda

    „A semmi súlya” című novelláskötet néha húsbavágó kérdésekkel szembesít, máskor visszafogottabban tessékel minket komfortzónánkon kívülre, a viszonyít...
  • 2025. június 10., kedd

    Újjászületett templomukért és az elmúlt évtizedek lelki és fizikai építkezéseiért adtak hálát a fasori reformátusok pünkösdhétfőn.
  • 2025. június 10., kedd

    Eladói pozícióba keres munkatársat a Bibliás könyvesbolt.
  • 2025. június 10., kedd

    Könyvelő munkatársat keres a Dunamelléki Református Egyházkerület.
  • 2025. június 09., hétfő

    Káposztásmegyeren hat ifi működik párhuzamosan, a konfirmáció pedig csak az egyik fontos beavatási mérföldkő a fiatalok életében. Cikksorozatunk harma...
  • 2025. június 08., vasárnap

    A tanítványok nem a maguk erejéből váltak apostolokká. A Lélek kiáradása nélkül soha nem lettek volna képesek végigjárni ezt az utat.