Nyomtat Elküld Olvasási nézet

július 9.

 

Lekció: Apostolok cselekedetei 27:1-8

Textus: Apostolok cselekedetei 27:1; 3-4

 

I. Átadták Pált

Pál sokat vitázott, küzdött. Időnként elfogták, volt, hogy megkövezték, sokszor üldözték.

Hosszan nem tudták gátolni... idáig.

Jeruzsálembe az elfogatás tudatával, de nem harcolni, vitázni, hanem az evangélium hirdetésének különleges lehetőségéért ment.

Ott, ahova önként ment, már nem állhatott ellent, de az életét az Úr Isten megmentette.

Sőt a jogi igazság szerint el is engedték volna (Agrippa király ezt mondta), ha nem fellebbezett volna a császárhoz.

Időről - időre kiszolgáltatott volt Pál, mégsem tehettek kedvükre vele.

A történet mai részében fogolyként átadták Pált, mégis érezhetjük, hogy nem a fogva tartóitól függ az élete, hanem Istentől.

Különféle embereknek, helyzeteknek vagyunk kiszolgáltatva.

Néha egy ügyintéző, máskor motorokkal zajongó ifjak, trükkös tolvajok, a világ felett uralkodni vágyó politikusok, pénzügyi emberek, vagy a médiát irányítók befolyásolják a sorsunkat.

Általában észre sem vesszük mindezt, de amikor igen, nagyon bánthat minket.

Pál fogoly volt, mégis Isten kezében volt.

Mi nem vagyunk foglyok, mégsem látjuk mindig, hogy Isten kezében vagyunk.

Ez a történet felnyitja ma a szemünket, Isten mindig figyel ránk.

II. Emberségesen bánt Pállal

A római századosok között úgy tűnik voltak jó, illetve értelmes emberek.

A kapernaumi százados, akinek a szolgáját gyógyította meg Jézus, a keresztre feszítést vezénylő, Kornéliusz, és itt Júliusz.

Azért el tudjuk képzelni hogy esetleg, munkájukat végezve kegyetlen és szörnyű dolgokat is le kellett vezényelniük, illetve, hogy nem minden százados volt ilyen.

Valószínűleg Pállal megkülönböztetően emberségesen bánt a százados.

Egyfelől, volt hozzá jó szíve, másfelől, valószínűleg Pál érdemelte ki. A leírások alapján okos, jó szándékú, a többiekre odafigyelő ember volt Pál, aki még a fogva tartó századosra is emberként és nem ellenségként tekintett.

Aki Isten törvényei szerint jár, az könnyebben lesz szeretetre méltó, azok között, akik nem minden áron a hibákat, az ellenségeskedést keresik.

Igyekszünk tehát Jézus szeretet parancsának megfelelően szeretetre méltón élni.

Másfelől, Isten tud olyan embereket küldeni körénk, akik könnyebben lesznek engedékenyek és emberségesek és akik nem keserítik meg az életünket. Kérjük Istent, hogy oltalmazzon minket így is.

 

III. Ellenszél volt.

E rövid leírásban négy jel is mutatja, hogy nem volt könnyű útjuk:: ellenszél volt, több napig tartó lassú hajózás, a szél miatt nem tudtunk kikötni, nagy nehezen elhaladtunk mellette.

Ismerhetjük a történetet, Pál figyelmezteti a századost, hogy ne menjenek tovább, de mivel akkor éppen jó irányból fúj a szél, elindulnak, napokon keresztül hányódnak, végül hajótörést szenvednek és Pálért mindenkit megóv Isten, de a hajó összetörik. Később épségben elérnek Rómába.

Ellenszél volt.

Időnként ez előfordul. Nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretnénk, „véletlenül" sok minden keresztbe tesz a terveinknek.

Van, hogy a túlérzékenységünk mondatja mindezt - a jó dolgokat észre se vesszük.

De van, hogy valóban jelzés van ezek között. Nem babonásan, hanem Istentől.

Rossz a tervünk? Rosszul csináljuk? Nem kértünk áldást rá?

Vizsgáljuk meg!

Nekik el kellett jutniuk Rómába, csak türelmesebbnek kellett volna lenniük.

Nekünk mi az utunk? Az Úr Isten segít, hogy megismerjük azt.

Ámen!

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 143, összesen: 349309

  • 2026. november 06., péntek

    A gyermekek védelméről, méltóságuk megőrzéséről és köznevelési intézményeinkben az edukációs programok egyházi-szakmai szempontú megválasztásáról szól...
  • 2026. november 06., péntek

    Több dunamelléki egyházmegyében is megválasztották a következő hatéves ciklus tisztségviselőit. Az eredményeket folyamatosan tesszük közzé.
  • 2026. november 05., csütörtök

    Az idei Harkányi Szabadegyetem a középkori Magyarország vallási és kulturális eseményeinek máig ható örökségét vizsgálja, különös tekintettel a ferenc...
  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...