Nyomtat Elküld Olvasási nézet

július 7.

Lekció: Mk. 14:26-42
Textus: Mk.14:31;37;41

I. Ha meg kell is halnom Veled, akkor sem tagadlak meg.
A testőröket fizetik azért, hogy veszély esetén se mozduljanak el a fontos ember mellől.
A tanítványoknak nincs ilyen kötelezettségük. Nekik nem kell harc edzett, fájdalmat elviselő, rettenthetetlen hősöknek lenniük.
Általában „csak” az elveik mellett kitartó, hűséges, de nem harcos követők ők.
Jézus se várt mást az Övéitől. Amikor Őt elfogják, akkor szétszaladnak.
Nem lesznek árulóvá, nem kell megtagadják, nem kell semmisnek tekinteniük a három évet, csak átvészelniük az időszakot, amíg Lelke által újból velük lesz a Mesterük.
Péter többet gondol. Harcot, kitartást, lázadást, mártírságot, akár elveszést.
Lesz is része hasonlókban, amikor majd Isten is felkészültnek tekinti.
Általában nem kell meghalni Jézussal.
Általában élni kell Vele. Élni kell a törvényei, a szeretet szerint. Éni kell a bűn vonzásában és az ellenséges közegben.
Élni kell hűséggel, kitartással, nem csak vegetálva, de munkálkodva.
Élni kell, álmosan és fáradtan, mégis imádkozva és virrasztva.
Néha ez nehezebb, mint a konfrontációkkal harcolva.
Péter szavában az a hiba, hogy nem ismeri fel az erejét és az erőtlenségét a hitében.
Gond, ha egy hívő ember nem vállal annyit, amennyit meg tudna csinálni.
Gond azonban az is, ha elbizakodva többet vállal, aztán esetleg sokak munkája, reménysége összeomlik, mert ő még sem ér rá, még sem csinálja, írja, teszi meg, amit elvállalt, még sem mutat példát stb.
Segítsen minket Isten, hogy elvállaljuk, ami ránk való küldetés, de ne tartsuk többre magunkat, nehogy kárt okozzunk a krisztusi ügynek.
II. Nem voltál képes egyetlen órát sem virrasztani?
A nindzsa vetélkedőn sok döbbenetes akadályt kellett legyőzni.
Az utolsó pályán mindenki elbukott, ugye csak 6-7 ember csinálta eddig meg.
Ehhez képest egy órát virrasztani fáradtan, álmosan, a nap, a hét terhétől gyötörten is laza levezetésnek tűnik.
Aztán kiderül, hogy a három belső ember képtelen erre.
Ki tudja mikor aludtak el, lehet, hogy csak a végén, de tény, hogy nem bírták végig.
20 millió Ft-t kapott volna, aki végig megy az utolsó pályán.
Mit kapott volna, aki végig bírja az egy órát?
Még dicséretet se biztosan, hiszen csak azt tették volna, ami a kötelességük.
Mégis jó és hű szolgaként többre bízathattak volna.
Tudták volna, hogy tették a dolgukat, a helyükön vannak és áldás van rajtuk.
Sok református képes lenne megvédeni hangos szóval a hitét a más vallásúakkal szemben. Bátran szólnak, amikor szidják a hitüket.
Heti egy órányi Ige hallgatásra, napi pár perces imádságra, Ige olvasásra viszont nem képesek.
Később Péter kiáll a nagytanáccsal szemben is, mert az is feladata lesz.
Lehet nekünk is nagy feladatunk, de a kicsiket is észre kell vennünk és meg kell tennünk és mennyei Atyánk büszke lesz ránk.
III. Aludjatok tovább és pihenjetek! Elég!
Jézus nem haragszik Péterékre az elalvás miatt, az elszaladás miatt és a megtagadás miatt sem.
Végig csinálja így is, amit tennie kell.
Illetve számít Péterékre ezután is.
Még csak azt sem mondja, hogy akkor csak kisebb feladatokat kaptok ezentúl.
Várja, hogy felnőjenek a nagyobb feladatokhoz.
Ők pedig felnőttek később azokhoz.
Nem bírnak fennmaradni, hát aludjanak és pihenjenek és készüljenek fel az újabb feladatra.
Jó, hogy szerető és figyelmes Urunk van, aki törődik képességeinkkel, nem fordul el tőlünk erőtlenségeink miatt.
Aztán újból a közösségébe hív bennünket és újból számít ránk.
Élni szeretnénk jóságával, szeretetével, türelmével.
Szeretnénk teljesíteni akaratát, kívánságait, küldetéseit.
Segítsen minket a feladataink megtalálásában.
Segítsen, hogy ha elbuktunk, ne maradjunk a bukásban, ne is Rajta kérjük számon, miért ilyen feladatot adott, ne a körülményeket szidjuk, hanem azt nézzük hogyan állhatunk ismét szolgálatba.
Köszönjük neki, hogy türelmes és számít ránk. Áldott, mert az Övéi lehetünk
Ámen!

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 8, összesen: 346279

  • 2026. október 15., csütörtök

    Bárány György szolnoki lelkipásztor éppen hatvanéves kora előtt kapott palástot – interjúnkban őszintén mesélt az életében megtett vargabetűkről, az í...
  • 2026. október 14., szerda

    Miben áll a szeretetteljes, biztonságot adó nevelés, amellyel gyermekeinkből egészséges, döntésképes felnőttek válhatnak? Uzsalyné Pécsi Rita erről be...
  • 2026. október 13., kedd

    Kovács M. András életének forgatókönyvét karcolgatjuk. A hitetlenségről, hiteltelenségről, fiúságról és hazatérésről szól. Eddig.
  • 2026. október 12., hétfő

    A mohácsi csata ötszázadik, valamint a Hercegszöllősi Kánonok aláírásának 450. jubileuma állt a Mohácson tartott Ráday Tanulmányi nap középpontjában. ...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Nyilas Zoltán a párbeszéd fontosságát, a gyülekezeti szolgálatok erősítését, valamint a szakterületek képviselőinek és az esperesek-főgondnokok bevoná...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Lovas András dunamelléki püspökjelölt missziói megújulásra hívná a gyülekezeteket, erősítené a bizalom és a szolidaritás struktúráit, a vezetésben ped...
  • 2026. október 08., csütörtök

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református püspökjelöltet, Lovas Andrást és Nyilas...
  • 2026. október 07., szerda

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református főgondnokjelöltet, Szalai Zsoltot és Sz...
  • 2026. október 07., szerda

    Szathmáry Gergely dunamelléki főgondnokjelölt elősegítené a békességet, támogatná a revitalizálásra váró vidéki gyülekezeteket, megerősítené reformátu...
  • 2026. október 07., szerda

    Szalai Zsolt dunamelléki főgondnokjelölt erősítené a gyülekezetek közötti szolidaritást, hatékonyabbá tenné a tudásmegosztást, újragondolná a misszió ...