Nyomtat Elküld Olvasási nézet

június 24.

 

Lekció: Lukács evangéliuma 4:14-30

Textus: Lukács evangéliuma 4:22/b-23; 30

 

I. Nemde a József fia ez?

Ismerjük Jézus fogantatásának és születésének történetét.

A csodákat, a pásztorok és a napkeleti bölcsek hitét.

Mária angyali szózatot hallott, József látomást látott.

Mégis csodálkoztak Józsefék, amikor Simeon a templomban megáldotta Jézust, mint aki végre meghalhat, mert látta Isten szentjét.

Csodálkozhatunk-e, ha Jézus környezete ellenáll: jól ismerik őt és övéit, hogy lehetne ő valami különleges?

Feltűnik, hogy az egyházunkban sokszor nem az egyházmegyén belülről, ismert lelkészeket hívnak új lelkésznek a megüresedett helyre, hanem több száz kilométerről, teljesen ismeretleneket.

Az ismerteknek a hibáikat is ismerjük, az ismeretleneknek...

A hívő embert ismerhetik. Megtérése előttről is. Elmondhatják ki volt. Jó esetben csak turpisságokat, érdekességeket. Ő is ugyanolyan ember, mint más. Rossz esetben komoly hibákat is.

Jó, ha ezek megszűntek a hitre jutás után.

De azért megvan a háttere, a foglalkozása, a rokonsága, stb.

Mi nem vagyunk bűntelenek mint Jézus.

De áldottak vagyunk. Ez pedig látszik, ennek ereje van, nem érdekes mit gondolnak rólunk, ha az Úr küldetésében járunk. A hétköznapiságunk megszentelődik.

Az egyházmegyei közgyűlésen a megszólítása a közgyűlésnek Nagytiszteletű, ez nem csak a lelkészeket, de a világi képviselőket, gondnokokat is érinti. Megszentelődünk, mert az Úréi vagyunk.

Legyünk ettől bátrak a hitben, és igyekezzünk ehhez méltón élni.

II. Tedd meg itt is

Nem hisznek Benne a származása miatt, de kényszerítenék csodákra, hogy ha akarnak hit nélkül dönthessenek mellette a látott dolgok miatt.

Kapernaumban és a többi helyen hittel fogadták. Elhitték az Istentől való küldetését, így sok csodát, jelet tett.

Názáretben nem hittek Benne, de azért kíváncsiak a csodákra.

Vannak emberek, akik, ha csodát látnak megtérnek, és azontúl hitben látnak.

Vannak, akiknél minden csoda három napig tart és a hétköznapok gondja baja már nem engedi, hogy hosszú távon is hitben járjanak - akkor, amikor az már valóban hit lenne.

És vannak, akik nem hisznek a szemüknek, mindent, még a megmagyarázhatatlant is megmagyarázzák, így a csodák nem hatnak rájuk.

Akinek a csodára kinyílik a szeme, hite, annak megfog történni. Akinek nem, az lehet, hogy majd ha hitre jut csoda nélkül, kap majd csodákat.

Imádságban kérünk Istentől, akár jeleket is, de nem azért, hogy bizonyítson, hanem, mert hisszük, hogy az a jel, előre vivő az evangélium terjedése szempontjából.

Áldott az Isten minden tettéért, és az ezektől akár független hitünkért.

III. átment közöttük

Meggyőzte őket, végül megsajnálták, vagy csoda történt?

Mindenképpen csoda, ami történt, hiszen meg akarták ölni és később, amikor ez Isten kegyelmi szándékával is megegyezett, akkor meg is tudták tenni.

Átment közöttük, mintha ott se lettek volna.

Nem jelentettek akadályt.

Amíg szolgálatunk, küldetésünk van, sokszor tapasztaljuk, Isten elhárítja az akadályokat.

Örvendjünk ennek!

Olyan ez kicsit, mint amikor vízen járt. Nincs akadálya.

Ütközhetünk sajnos néha falnak is, de azért az evangéliumot általában bátran hirdethetjük, olyan segítségünk van, amit fel sem tudunk fogni.

Növekedjen hát a bizalmunk és a hitünk, hiszen Ahhoz tartozunk, Aki át tudott menni az ellenségei között.

Miért kellene hát félnünk?

Áldott az Isten, hogy az Övéi vagyunk!

Ámen!

 

Kisoroszi imatémák:

Tetőfelújításunk zökkenőmentes befejezése.
Gyülekezet lelki erősödése
Ifjúsági munka elindítása
Szentlélek erőteljes munkálkodásáért
Igehirdetések evangéliummá válásáért.

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 143, összesen: 349309

  • 2026. november 06., péntek

    A gyermekek védelméről, méltóságuk megőrzéséről és köznevelési intézményeinkben az edukációs programok egyházi-szakmai szempontú megválasztásáról szól...
  • 2026. november 06., péntek

    Több dunamelléki egyházmegyében is megválasztották a következő hatéves ciklus tisztségviselőit. Az eredményeket folyamatosan tesszük közzé.
  • 2026. november 05., csütörtök

    Az idei Harkányi Szabadegyetem a középkori Magyarország vallási és kulturális eseményeinek máig ható örökségét vizsgálja, különös tekintettel a ferenc...
  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...